Petőfi Népe, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-02 / 51. szám

1963. március 2, szombat 5. oldal Négymillió forint értékben exportált labor-berendezést a Kecskeméti Ezermester Szövetkezet A Kecskeméti Ezermester Szövetkezet eredményesen ke­reste az elmúlt esztendőben az exporttermelés lehetőségeit. Ere­deti éves tervükben 2 millió 600 ezer forint értékű külföldi meg­rendelés szerepelt. A kongresz- szusi munkaverseny lendületé­ben azonban már a nyár dere­kán látható volt, hogy az ezer­mesterek többre is képesek. Ezért új felajánlás született az üzemben. A dolgozók vállalták, hogy a termelési értéktervet 20 százalékkal túlteljesítik, döntően az exportra kerülő áruk előál­lításával. De a végső eredmény ennél is szebb lett. Elsősorban a Szovjetunió, mellette pedig Mongólia és Gha­na részére 150 darab vegyipari laborfülkét, 17 garnitúra kon­zervgyári labor-felszerelést és jelentős mennyiségű üvegtech­nikai szerszámot készítettek 4 millió forint értékben. Tervtúl­teljesítésük így csaknem teljes egészében az exporttermelés nö­veléséből adódott. A szövetkezet ezzel elérte, hogy a 8 millió forint értékű össztermelésnek a fele külkereskedelmi célokat szolgált. Említést érdemel emel­lett az is, hogy az úgynevezett mikrolabor-berendezések készí­tésével termelésük 10 százaléka közvetve segítette más vállala­tok exporttervének teljesítését. MORZSÁK Éjjel fél négy féle élesen meg­szólal az ügyeletes gyógyszertár csengője. Álmosan megy a gyógy­szerész a kémlelő lyukhoz, öreg bácsi áll kinn a nagy hidegben. — Jó reggelt — köszön ille­delmesen az öreg. — Patikus úr, nagyon rossz a szemem, azért jöttem... — Bácsikám, azért hiába csen­getett fel, mert azzal az SZTK- ba kell menni, arra mi nem tudunk orvosságot adni — sza­kítja félbe a gyógyszerész, ki­csit bosszús hangon. — Hiszen nem is orvosságért jöttem, csak láttam, hogy fenn tetszik lenni, hát gondoltam, megkérdezem, hogy mennyi a pontos idő, mert mondom, rossz már a szemem és nem látom a toronyórát. %y község a sok közül Jászszenllászlő a fejlődés útján Abból az ütemes fejlődés­ből, amely megyénkben és az egész országban végbemegy, nem maradt ki Jászszentlászló sem. Nincs az életnek olyan területe, ahol a felszabadulás óta eltelt 17 év ne hozott volna valami újat, jelentősei a köz­ségnek. Másfél millió forintos beru­házással törpevízmű létesült, amely körülbelül két kilométe­res vezetéket lát el vízzel. A múlt év végén megalakult víz­műtársulat és a lakosság társa­dalmi összefogása eredménye­ként a tervezett 15 év helyett másfél éven belül minden ut- c ba eljut a vízvezeték, melyet k Hókkal látnak el. zenkivül nagymértékben A kulturális felemelkedéshez tartozik az is, hogy míg 1959- ben mindössze egy televíziós készülék volt a községben, ma már tizenhárom készülék mű­ködik, és a 244 rádió helyett 382 van. Az egészséges fejlődés nek elengedhetetlen feltétele az az őszinteség és közvetlenség, ami a község vezetői és lakos­sága közötti viszonyt jellemzi. Ennek a szoros kapcsolatnak, az összefogásnak az eredmé­nye kétségtelenül meg fog mu­tatkozni a következő években is. A napokban megalakuló, újon­nan megválasztott községi ta­nács feladata lesz a fenti ered- ménvpv ti'váhhfejlesztése. G. S. Apa feddi 10 év körüli fiát: Nem elég, te haszontalan kö­lyök, hogy félévkor olyan siral­mas bizonyítványt hoztál haza most meg azt írja a tanító bácsi, hogy megverted a Vancák Kar­csit, mert azt mondta, hogy a KTE jobb csapat, mint a Dózsa. Mit jelentsen ez? Szipogva áll egyik lábáról a másikra a gyerek, félig sírva vá­laszol: — Azt apukám, hogy nemcsak a Vancák, hanem a ta­nító bácsi is valószínűleg KTE- drukker... * Erősen illuminált állapotban levő férfit vezet hazafelé reg­gel tájban a bálból felesége, közben korholja: — Nem szégyelled magad, je­gyezd meg, hogy nincs csúnyább a részeg embernél. — Dehogy nincs — replikázik nehéz nyelvvel a részeg — a ré­szeg asszony, az sokkal csú­nyább! (szőts) lX»OC)OOOC)CXX>OOOOOOOOOOOOOŰOOCXX30CXi Mongol és német vendégek megyénkben bővül a község villanyhálózata is. Terven felül 600 folyóméter hálózat elkészítésére van szer­ződés. Először a közvilágítás problémáját rendezik, aztán ke­rül sor a mintegy kétkilómé- teres hiány pótlására. Ezzel a ntunkával párhuzamosan folyik a meglevő hálózat felújítása és két transzformátor bekötése, amely ugyancsak másfél millió forintba kerül. A fejlődés természetesen nemcsak ebben nyilvánul meg. Napról napra nő a lakosság kulturális igénye. A tanulás egy­re inkább népmozgalommá vá­lik, s az idősebbek is szívesen és érdeklődéssel ülnek a pa­dokba, hogy pótolják a múlt mulasztásait. Az 1961—G2-s tan­évben negyvenen tanultak a ci' őzök esti iskolájában, az idén pedig hatvannyolcra emelkedett a számuk. A mongol szövetkezeti ipar küldöttei Balsinjamin Zsidzsid Szuaren és Dorzsin Hicseelt, akik hazánkban a zománcáru- gyártást tanulmányozzák, Er­dős József, az OKISZ elnöké­nek társaságában Kecskemétre látogattak. A vendégeket Fekete László, a KISZÖV elnöke fo­gadta. A megye szövetkezeti mozgalmának eredményeiről és terveiről adott tájékoztatás után, megtekintettek több kecs­keméti ktsz-t, köztük a Fod­rász Szövetkezet modern beren­dezésű új szalonjait. Mongol vendégeink ezután a Zománcipari Művek Kecske­méti Gyáregységében tettek lá­togatást, ahol Zolnai Imre igaz­gató és Szabó Lajos főmérnök adott részletes tájékoztatást a zománcozott öntvényáruk ter­meléséről, a kádgyánásról és a zománckészítés tecnnológiá- járól. Ugyancsak a KISZÖV elnöke fogadta az NDK gépgyártó ipa­rának egyik képviselőjét, Ing. H. Funke mérnököt, aki a KGST keretében a faipari gépgyár­tást tanulmányozza hazánkban. Német vendégünk a Kiskőrösi Vegyes Szövetkezet gépgyártó üzemében tett látogatást, ahol Gárdonyi Hermann elnök tájé­koztatta a faipari gépek gyár­tásával kapcsolatos eredmé­nyekről és tervekről. JHeQieiiyzéjL CA 10—09. A választások előtt Kecske- mét-Belsőnyír tanyavilágában jártunk. Az első tanya közvet­lenül a város szélén volt, míg a következők, ahová a válasz­tási cédulákat kellett leadni, 5 kilométerrel odébb. Közlekedési eszköz híján idősebb munka­társammal gyalog indultunk Miklóstelep felé. Kecskemét felől bordó Skoda személygépkocsi közeledett. Most már belátom, nagy hiba volt, hogy intettem neki, de szívesen vettük volna, ha fel­vesz bennünket. Tudom, hogy a személyautókat nem azért ve­szik takarékos dolgozóink, hogy minden gyalogost megsajnálja­nak és felvegyenek.. Az viszont meglepett, hogy merészsége­mért a gépkocsit vezető ember­társ nemtetszését úgy adta tud-, tómra, hogy felém kormányoz­va a kocsit, kabátomat súrolva száguldott el. Körülbelül három kilométert legyalogoltunk, amikor az isme­rős Skoda visszafelé tartott. In­tegetésünkért ekkor kaptuk a „ráadást”. Mikor meglátott ben­nünket, fokozta a sebességet, s az útszéli tócsákat úgy ránk zúdította, hogy utána csak be­mutatkozással ismertünk egy­másra társammal. Nem nagy eset. Ilyen nem egyszer történik naponta. De miért történik? Mert sok ember­ből hiányzik még a parányi fi­gyelmesség is mások iránt, s talán egyesekben derűt kelt má­sok bosszantása. Pedig milyen jó lenne, ha a paragrafusokon túlmenően jó érzés, szívdiktálta szabályok is általánosan életbe lépnének! Talán barátunk sem késett volna el onnan, ahová igyeke­zett, ha kissé leveszi lábát a gázpedálról. S ha nem is vett fel bennünket, figyelmességéért mi hálás mosollyal néztünk vol­na a CA 10—09 rendszámú bor­dó Skoda után. Horváth István Zárszámadások után A termelőszövetkezetek zárszámadásával egy időben az Izsák? Földművesszövetkezet is bőséges áruválasztók biztosításával gon­doskodott arról, hogy a tsz-ek tagsága helyben vásárolhasson. A lakosság szívesen élt az alkalommal, s ez az áruház forgalmán volt a leginkább lemérhető. Naponta mintegy 100 ezer forint ér­tékű áru talál gazdára. Nem is csoda, hiszen a helybeli termelő­szövetkezetek mintegy 5 millió forintot osztottak ki gazdáik között Az áruházban találkoztunk Lázs Ferenccel és feleségével, akik a zárszámadás után bevásároltak az áruházban. Volt miből, hiszen az izsáki Kossuth Tsz 45 forintot fizetett munkaegységen­ként. Itt vásároltak Túri Zsigmondék is Orgoványról. Ruhaneműt vettek a két gyereknek, ünneplő ruhát a családfőnek és termé­szetesen az anyuka sem maradt kL Ö ruhának valóval gazdagodott. Képünkön: Túri Zsigmond és felesége az áruházban. alatt. Iszonyúan fájt a feje. Nagy nehezen hasra fordult, feltápászkodott, s a falba ka­paszkodva kifelé indult. Odaszaladt egy járókelő. — Valami baj van? Oh, vé­res? — Az illető felmutatott Torp arccsontjára, amelyből nagy sötét cséppekben folyt a vér. Alekszandr Naszibov regénye 36 M ielőtt Torp elesett volna, Aszker megragadta, a falhoz szorította, s ismét rá­sújtott. Ezúttal azonban az álló­ra. Aztán leengedte a földre a férfi összecsukló testét. Aszker egy mély lélegzetet vett és kijött a kapualjból. Fel­tűnés nélkül, nem sietősen folytatta útját. Gépiesen zsebé­be dugta a kezét. Ujjai a pisz­toly ,-ecés markolatához értek. Isrr :* visszaállította rajta a biz­tosító zárat. Amikor Torp kinyitotta a sze­mét. bolthajtásos mennyezetet látott maga fe1°tt. s ő a földön hevert, még mindig a kapu — Hívjon rendőrt — nyögte ki nagy nehezen a Sturmführer. Az idegen elszaladt a sarok­ra, s hamarosan egy rendőrrel jött vissza. Torp körül bámész­kodók kezdtek gyülekezni. A rendőr szétzavarta őket, megál­lított egy arra haladó autót, s beültette Torpot. Torp Sturmführer fél óra múlva — az erős fejfájástól a homlokát összehúzva — ült a hivatali szobájában. A felcser bekötötte az állát és a nyakát. Nemsokára megjelent nála Be­cker is. Aoró szemei megvetően cikáztak. Torp megpróbált fel­állni. Beckér bosszúsan nyomta vissza a székbe. — Üljön csak, üljön — dö­rögte gúnyosan. — Felugorhat, ha bejön a felettese, összecsap­hatja a bokáját, kifeszítheti a mellét, nézhet a főnökére olyan hűségesen és szolgálatkészen, mint egy nyomorult kutya, ak­kor is sült bolond marad. Idióta! A felcser sietősen befejezte munkáját, s távozott. — Igen, igen — folytatta a háborgást Becker —, maga kész idióta, Torp. Idióta és ostoba, üresfejű. Mit csinált, maga sze­rencsétlen? Mi volt az utasítás? Feleljen, ha kérdezi a parancs­noka! Torp alig érthetően dünnyög- te, hogy a parancs úgy szólt: — Másik két felderítő kíséreté­ben menjen el és figyelje Her­bert Lange házát. — Tehát hárman? — Igen, Sturmbannführer úr! — És maga? Mit csinált ma­ga ehelyett? Elindult egyedül és majmot csináltatott magá­ból. Érti? Majmot! — De ki gondolta volna? — mondta Torp dühösen hadarva. — Megláttam és azonnal, az el­ső ránézésre gyanúsnak talál­tam. Utána indultam. Egyálta­lán nem látszott rajta, hogy észrevette volna a követést. Nyugodt voltam, minden simán ment: gondoltam, elkísérem a búvóhelyig, és akkor már a markunkban van a fickó. — A markunkban! — ismé­telte gúnyosan Becker. — Pon­tosan fordítva, Strumführer úr! Maga került az ő markába, Torp. Alaposan felborította az egész megbízatást. — De nem fejeztem be... Szóval követtem. Jól tudtam, hogy nem messze egy átjáró­ház van. Felkészültem. Kide­rült, hogy ő is tudott erről az épületről. Nem tudom, ön mit tett volna, ha az én helyzetem­ben van. A kapuig már csak néhány lépés, s ő besiet rajta. Ha besurran, átszalad az udva­ron, és máris a főutcán van. Ott aztán keresheti az emoer. ön mit tett volna? Ügy éljek én, hogy ment volna utá­na. Ezt tettem éri is. S ő éppen erre pályázott. Arra, hogy utá­naeredek, s beszaladok a kapu alá. És ott megvárt... — Adolf Torp elhallgatott. Szomorúan leszegte a fejét. — Tudja-e azt, Torp, hogy Langet, akinél idegen névre szóló iratok voltak, és azt a má­sikat az oroszok küldték? — Igen — suttogta Torp. — ök szálltak le az ejtőernyővel — Végre, hogy gondolkozik, Torp! A Sturmführer felszisszent. — Mi az? Fáj nagyon? — kérdezte Becker. — Pedig ép­pen ideje, hogy elmenjünk ah­hoz a hisztérikához. — Az imént idiótának neve­zett, most meg együtt érez ve­lem. Pedig sokkal nagyobb ba­rom vagyok, és reménytelenebb, mintsem megérdemeljem az együttérzést. Becker leült és rágyújtott. — Igaz, ami igaz, Torp — mondta Becker —, saját kezé­vel dobta el magától a Vas­keresztet, az obersturmführeri rangot és könnyen lehetséges, hogy még más egyéb ráadást is. Torp bánatosan lehajtotta a fejét. — El kell fogni azt az ejtő­ernyőst — csapott az öklével az asztalra Becker. — Bármibe kerül is ez nekünk. Torp felemelte a kezét, mint­ha esküt fogadna. — Esküszöm, nem szabadul meg a kezem közül! — Azt hiszem — szólt hűvö­sen Becker —, hogy a „Zöldre’’ kell tennünk a legfőbb tétet. A főnök amellett van, és gon­dolom. nem téved. Szóval: min­den figyelmet a „Zöldre” kell fordítani. Ejtőernyősünk minden körülmények között kénytelen kapcsolatot keresni vele (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents