Petőfi Népe, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-12 / 35. szám
1963, február 12, kedd 3. oldal MUNKA KÖZBEN Az elmúlt év sok tanulságot ad A Kecskeméti Cipőgyárból került át Félegyházára, a Bács- Kiskun Cipőüzembe, mint alapító tag Csányi Miklós. Ekkor már több kitüntetés díszítette kabátja ha jtókáját. Az ügyes kezű szakembertől tanulták meg a tanácsi vállalat új dolgozói a gyermekcipő körülvarrás szakmai fogásait. — Az elmúlt évi gazdálkodás eredményeiről, sajnos, nem sok jót mondhatunk — tájékoztat bennünket érdeklődésünkre Papp István, a dunapataji Űj Élet Termelőszövetkezet főmezőgazdásza. — Valószínű, hogy az előző évről „örökölt” közel másfél millió forintos mérleghiánnyal zárunk most is. — A szövetkezeti gazdák jövedelme? — Még tavaly kiosztottuk előlegként. Munkaegységenként és havonta 20 forintot. Igaz, hogy ez az összeg a csaknem 700 ezer forint értékű nem munkaegység szerinti részesedésből még mintegy 4 forinttal növekszik. De hát a munkaegység értéke jóval alatta marad a tervezett 40 forintnak. — A nagy mérleghiány ellenére hogyan tervezhettek eny- nyit? — Nem tudom — hárítja el a kérdést. — A múlt év közepén jöttem ide. Ügy tudom, a korábbi vezetőség meg akarta mutatni, hogy a szövetkezet nem szorul állami támogatásra. Következésképp a tervezésnél nem vették figyelembe a valóságos helyzetet. — Ösztönzésnek szántuk a jobb munkára — kapcsolódik a beszélgetésbe Szűcs Antalné, az akkori főkönyvelő. — Sajnos, melléfogtunk. A gazdák csak addig dolgoztak szívesen a közösben, amíg előleget tudtunk nekik fizetni. Aztán csak immel- ámmal ment a munka. így maradt meg a tavalyi mérleghiány. A vezetőség nem „MAKACS” EMBER Baja olyan volt ezen a hajnalon, mintha tejföllel öntötték volna le utcáit: harapni lehetett a ködöt. Amíg a közel kétkilométeres utat az állomásig megtette, Gál Pálnak, a hercegszántói Űj Élet Termelő- szövetkezet agronómusának tüdejébe is beleette magát a nyirkos pára. De hajtotta az elszántság, s valami büszke, meleg öröm harangozott a mellében: a megyeszékhelyre utazik, a mezőgazdasági mérnöktovábbképző tanfolyamra. A hosszú vonatozás alatt a rég kóstolt diákélet emlékképei űzték el unalmát. Bár életében sokszor volt már — legutóbb öt év óta a tsz-ben — egy közös célért küzdő kollektíva tagja, ezért ez mégiscsak valami más lesz: itt őt irányítják, neves szakemberek előadása nyomán bővül a tudása, s a kapott újat majd hazatérve siet átadni a gondjaira bízottaknak. Fürgén ugrott le a vonatról a kecskeméti állomáson. S már vitte is a busz a „parasztfőiskola” felé. Megérkezve, a szálláshelyen az egyik ágyra helyezte bőröndjét, abban a meggyőződésben, hogy biztosította magának a fekvőhelyet. Végighallgatta az előadásokat, s — „gyümölcsösprofilú” tsz mezőgazdásza lévén — a vegyszeres védekezés új, korszerű formáit kettőzött gonddal jegyezte fel füzetébe. Mekkora volt megdöbbenése, mikor este, nyugovóra akarván térni, a börónujét a földön találta, az ágytakarón pedig egy cédulát, valarneiyiK ismeretlen „kollega” nevével. Az illető nyilván úgy vélte, hogy a birtokbavétel tényét így nemcsak a magánjog, de a lovagiasság szabályai szerint is perfektuálta. — Hát, ami azt illeti, erről lehetne vitatkozni — gondolta az agronómus. De a vitákat sohase szerette. Jelentkezett a tanfolyam vezetőjénél. Tőle megtudta, hogy a létszám betelt, őt már nem tudják elhelyezni. Pillanatnyilúg a szálloda is zsúfolt, nincs más megoldás, mint hazautazni. Talán a legközelebbi tanfolyamon ... — Ohó, nem úgy verik a cigányt! — így magában Gál Pál — Hát azért voltam tagja 1934- ben az országos bajnok evezősnégyesnek, hogy most az első semmi kis akadály miatt visz- szaforduljak?! Mit szólnának hozzá az Űj Életben? — Vezető elvtárs, én azt sem bánom, ha guggolva kell eltol tenem az éjszakát, de maradok' — Hát azért fedél nélkül nem hagyjuk! — Most jut eszembe, hiszen ott van a tanteremben a sok kihasználatlan asztal, jó lesz nekem azon is. — Majd kujonkoö va hozzátette: — Miért engedték, hogy az előadásokat végighallgassam; azok olyan szájízt csináltak nekem a további tanuláshoz, hogy most már bottal sem tudnak id verni innen! A tanfolyamvezető csak eny- nyit mondott: — Ha tényleg megfelel az asztalon, nem bánom... holnap pedig, törik-szakad, gondoskodom az elvtárs számára tisztességes fekvőhelyről. — Ha jól meggondolom, nem is áldozat ez. Azért a tudásért, amit innen hazaviszek, cserébe ennyi kényelmetlenséget igazán el lehet viselni. A lányom, aki Kisszálláson tanít, petróleum- lámpánál készül az egyetemi vizsgáira. Ha tanulásról van szó, semmi sem nagy ár: ez, úgy látszik, családi jelszó ná- iunk! S az ötvenkét éves öregdiák a jó meleg cserépkalyha mellé húzott két asztalt. Párnaként a feje alá rakta a bőröndöt, beburkolta magát a téli- kabátjába. S úgy aludt el, elégedett mosollyal, mintha tizennyolc éves, érettségiző fiatalember volna. Jóba Tibor gondoskodott eléggé a munka helyes megszervezéséről, amit egyébként nehezített az a körülmény is, hogy egy évvel ezelőtt a közös gazdasághoz másik két — ugyancsak mérleghiánnyal záró — tsz csatlakozott. Hogyan akarják a gazdálkodást megjavítani? Erre a kérdésre a főmezőgazdász válaszol: — Az idén mindenképpen talpra akarunk állni. Evégett nagymértékben kívánjuk fejleszteni az állatállományt. Több takarmánynövényt termesztünk, valamint fűszerpaprikát is. Ösztönző módszerként a készpénzfizetés bevezetésére gondolunk. Bár ezt esak állami támogatással tudjuk megvalósítani. Éneikül bajosan fizethetünk szövetkezeti gazdáinknak előleget, hiszen az összes szerződéses fedezetünket lekötötték a rövid lejáratú hitelek kiegyenlítésére. Hogy megkapják-e a kért ég szükséges támogatást — ez még nyitott kérdés. De az elmúlt év balsikereiből, a hibák kijavítása végett, a vezetőségnek és a szövetkezet többi gazdájának, valamint a Kalocsai Járási Tanács mezőgazdasági osztályának le kell vonnia a tanulságot. H. D. Megnvílt a párliskola öthómpos tanfolyama Hétfőn délben, ünnepélyes keretek között nyitották meg Kecskeméten a pártiskola idei első öthónapos, bentlakásos tanfolyamát. A megnyitó ünnepélyen megjelent Szabó Lajos, a megyei pártbizottság agitációs-propa- ganda osztályának vezetője. — Ágoston András, a pártiskola igazgatója üdvözölte a tanfolyam résztvevőit. Az öthónapos tanfolyamra öt megyéből — Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Szolnok és Pest megyéből — érkeztek párttitkárok, alapszervezeti vezetőségi tagok és tömegszervezeti vezetők, szám szerint mintegy száz- húszan. Fejlődnek a naposcsibék A tompái Rákórai Termelőszövetkezetben tavaly 8000 naposbaromfit neveltek fel. Az aprójószág a szakszerű gondozást gyors fejlődéssel, s több mint 25 százalékos takarmányértékesítéssel „hálálta” meg. Egy-egy kiló baromfi átlagosan csaknem öt forint tiszta jövedelmet hozott a közösnek. A tapasztalatok hasznosításával az idén 16 ezer naposcsibe felnevelését tervezik. Az első kétezer darabos szállítmányt januárban kapták. Képünk Sémics Anasztázia baromfi gondozót ábrázolja a már 30—35 de- kás csibék etetése közben. Prémium Szervusz anyukám, szervusz — libben be a férj az ajtón, szokadan vidámsággal és szokatlanul korán. — Szervusz szivem. De mi ütött beléd, hogy így jössz haza? Na, igazán? Öt éve nem lépted így át ezt a küszöböt... — Csak semmi, semmi. Kérek egy puszit ide jobbra. így. Aztán egyet ide balfelől. Ügy. És most. csukd be a szemedet és nyújtsad ki a kezed! — Ugyan ne bolondozz már! Még majd valami békát teszel bele... Tudod, hogy a szívverésem is elállna tőle... — Csak tartsad, tartsad! De ne kukucskálj! — Jé, hát ez egy százas! — Igen, az egy százas! — És igazi. Te, ne viccelj velem, nem szeretem, ha kölcsönkérsz! — No jó, akkor most még egy puszit ide jobbra. így. Azután még egyet balra! Ügy ni. És most még egyszer csukd be a szemedet és nyújtsd ki a kezed! — Te, Jenő! Ugratsz engerrp hiszen ez egy másik százas! — Ügy van. S hanem haragszol, kezdjük ezt a játékot még egyszer elölről! — Te, te lottóztál?! — Nem. — Pénzt találtál valahol? Azonnal vidd a rendőrségre! Nekem ne kedveskedj ilyenekkel! — Ugyan! Csak nem gondolod? Csukd be szépen a szemed! — Három... — Mit szólsz? Milyen vagyokz — Te, Jenő, prémium? — Látod, milyen okos kis asszony vagy! — Háromszáz forint? Hű, micsoda meglepetés... Hát ezért kapsz még két puszit! — És ha négy vagy öt is jár? — Akkor te csaló vagy! Az már úgy sem igaz. — Hát mit gondolsz, mennyit kaptam? — Négyszáz? — Víz, víz... — ötszáz? — Víz, víz... — Hétszáz?! — Víz... — Ezerötszáz?! — Nem. — De engem most már ne idegesíts! Tessék megmondani! Más rendes ember ilyenkor hazamegy es azt mondja a feleségének. „Anyukám, tessék, itt van kétezer forint, a negyedévi munkámért kaptam.” — Tessék, még egy... — Lássuk csak azt a zsebet, Jenő! — Ugyan, szívem, tiz évig sose nyúltál a zsebembe, most képes volnál? — Képes én, mert minket, gyenge nőket mindig csak ugrattok! — Hát akkor itt van még egy piros. — Nem érdekel! Tudni akarom, hogy mennyit kaptál. — Itt van, tessék! — Hatszáz, hétszáz, nyolcszáz, kilencszáz ... Engem nem csapsz be. Tessék kifordítani azt a zsebet. A másikat is! Mindet!... — De Ágnes... — Csak semmi Ágnes. Mutasd a levéltárcádat is. Hol a többi? Kilencszáz forinttal igazán kár lett volna ennyire hencegni. Mások ezreket visznek haza. Tőled meg úgy váltsak meg minden száz forintot? — Szívem, hát nem szoktál te így.. s — Nem szoktam, nem szoktam. Majd szokom. Es vedd tudomásul, hogy ha nem adod elő a többi pénzt is, vége a bizalomnak. — Nem hiszel nekem? — Hát... hiszek, hí* szék, De tényleg kileme- százért higgyek? Sz. Simon István
