Petőfi Népe, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-03 / 28. szám
f 1 oldal 1963. február 3, vasárnap U NAPTÁR 1963. február 3, vasárnap Névnap: Balázs. Napkelte: 7 óra 9 perc. upnyugta: 16 óra 43 perc. J — ORVOSI ÜGYELET. A kecskeméti SZTK-ban (Komszomol tér 7.) ma reggel 7-tól este 19 óráig az egész városra kiterjedően dr Szalai József tart ügyeleti szolgálatot. A járóbetegeket és injekciós kezelésben részesülőket délelőtt 8-tól 10 óráig látja el. Meghalt n vi ág legör • gebb embere A napokban hunyt el 163 éves korában Szíria, sőt valószínűleg a világ legöregebb embere, az 1800-ban született Mahamoud Wardan. A halál oka a halotti bizonyítvány szerint „idegösszeroppanás és aggkori gyengeség” volt. — A MADARASI KÖNYVTÁR 5200 kötetes könyvállományából 8300-szor kölcsönöztek a múlt évben a község lakosai. — A könyvtár olvasóinak 60 százaléka fiatal. —» A Kiskunhalasi Állami Gazdaság kertészetének ez évre tervezett fejlesztése és a szőlő- és gyümölcstelepítés lehetővé teszi a gazdaság munkáslétszámának újabb 300— 400 dolgozóval való emelését. — A MEDOSZ megyei bizottsága és a gépállomások megyei igazgatósága mellett alakult műszaki fejlesztési bizottság a többek között feladatául tűzte a szőlőművelés gépesítésének fejlesztését. Megállapodtak ezenkívül a gépjavítások időtartamának csökkentésében. A jövőben a javításra szoruló gépeket megosztják a meeve gépállomásai. gépjavító műhelyei között. — KILENCVENHA- TAN részesültek tavaly kedvezményes szak- szervezeti üdültetésben a Kecskeméti Épület- lakatosipari Vállalatnál. Négyen voltak gyógy» szanatóriumban, hárman pedig külföldön pihenték ki az évi munka fáradalmait. — Több mint 290 üzemi szakszervezeti vezető részére szervez februárban egyhetes tanfolyamokat a MEDOSZ Bács-Kiskun megvei bizottsági'- A Kunfehértói Állami Gazdaságban három csoportban rendezendő tanfolyamokon megvitatják a párt Vili. kongresszusa utáni szakszervezeti feladatokat és értékelik eddigi munkájuk tapasztalatait. A résztvevők a hónap végén a Dunai Vasműbe látogatnak el, ahol a szocialista brieádok munkáját tanulmányozzák. r — Miért kiabálsz? Azt mondtad, úgy keltselek f°k ahogy tudlak. _ íjjabb 790 lakóház köztisztasági ellátásba vonását tette lehetővé a múlt évi kecskeméti útépítés. Ez a szaporulat komoly gondot okoz a Közséseazdál- kodási Vállalatnak, mert a jelenlegi 11 pár fogat és az egyetlen gépkocsi nyújtott műszakban sem győzi mindenhonnan összegyűjteni a szemetet. A probléma csak tavasz- ezal oldódik meg. mert a tavalv ígért két cseh gyártmányú KUKÄ-t az első negvedév végére kapja meg a vá- »1 — A BÁCSBOKO- DIAK 23 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek tavaly községükben. A szervezésben és a munkában legszorgalmasabb Sziterity Mán- -iity Jánosné és Zala- bil Ignác tevékenykedtek. — BEÉPÍTIK a kiskőrösi belterületi foghíjas telkeket, s a kislakás-építések elősegítése érdekében 200 házhelyet adott át értékesítésre az OTP helyi fiókiának a községi tanács. — Egynapos autóbusz-kirándulást szervez Mátra—Parádfür- dőre február 10-én és 21-én az IBUSZ és a TIT. Részvételi díj ebéddel egvütt 102 forint. Jelentkezni az indulási héten csütörtökön délig lehet. — Nagy gondot fordítottak községük szépítésére a jánoshal- miak. Az utóbbi négy évben 32 ezer négyzet- méter területet narko- sítottak. — A múlt esztendőben jól bevált és nagy népszerűségnek örvendő személyi kölcsönöket idén is folyósít az Országos Takarékpénztár megyei fiókja, azoknak a dolgozóknak, akik erre esetleges váratlan kiadásaik miatt igényt tartanak. Az új évben idáig 74 személynek bocsátott rendelkezésre ilyen jellegű kölcsönt az OTP több mint 250 ezer forint értékben. I Beethoven és Sugár-est Kecskeméten A múlt évi hangverseny-évad előtt tartott kőzvéle- ménykutaíáson kiderült, hogy hazai művészeink közül Fischer Annie és Bächer Mihályt hallgatnák meg legszívesebben a kecskemétiek. Bárcsak minden kívánság ilyen gyorsan teljesülhetne. Fischer Annie felejthetetlen koncertjét sokan emlegetik a városban és a falragaszok máris Bächer Mihály zongoraművész vendégszerepléséről adnak hírt: Beethoven G-dnr zongoraversenyét tolmácsolja február 4-én, hétfőn este a Katona József Színházban sorra kerülő nagyzenekari bérleti est keretében. A Budapesti MÁV Szimfonikusokat Vaszy Viktor vezényli. Sugár Rezső: Hunyadi oratóriumát a fővárosi zenekar, a szegedi zenebarátok, az Ének-Zenei Általános Iskola kamarakórusa, Ivánka Trén, Karikó Teréz, Gyimessy Kálmán és Szabó Miklós operaénekesek tolmácsolják. 495 évvel ezelőtt, 1468. február 3-án halt meg Johannes Gutenberg, a nyomdászat feltalálója. A mozgatható fémbetűkkel való nyomtatás és az általa megjavított nyomóprés felfedezése az emberiség művelődésének egyik hatalmas tényezőjévé vált. 1445-ben jelentette meg fő alkotását, a 640 oldalas úgynevezett 42 soros (minden hasáb 42 sort tartalmaz) „Gu- tenberg-bibliát”. Ebből a legrégibb európai nyomdásza ti emlékből összesen 185 példányt nyomtak és ma 46 van meg belőlük. — ZENÉS klubestet tart február 4-én, hétfőn este 7 órakor a Rákóczi út 3. sz. alatt a Kecskeméti Vend)*ellátó Vállalat KISZ- szervezete. /AŐJÁRÁ5 A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: február 1-én a közénhőmé^séklet —14,7, az ötven évi átlag —1,4 C. fok. A leírna ^»sabb hőmérséklet —8.8 fok. A naosütéses órák száma 3. Február 2-án re"«?el 7 órakor a hőmérséklet —12.5, délután j 14 órakor —10,3, a legal» csőn vabb hőmérséklet —18.7 Celsi- us-fok. A hóréteg vastagsága 20 cm, csapadék egy milliméter. Várható időjárás vasárnap estig: Párás, erősen hideg idő. Sok helyen, főként délen havazás. Mérsékelt északkeleti, keleti szél. Várható lesalacso- nvabb éjszakai hőmér- séktet északnvueaton mínusz 1 fi—20, délkeleten mínusz 13—16. naopali hőmA-céVlet mínusz 9—13 fok között. — SZOVJET MÚZEUMOKBAN őrzött egyes kiváló képeket kölcsönadtak amerikai galériáknak. Jelenleg hét KandinsP-ty-kép van útban New Yorkba, ahol a Guggenheim Galériában fogják bemutatni őket. — MÁTÓL, február 3-tól kezdve ismét a Piarista Gimnázium első emeleti klubtermében tartra vasárnap délután i órai kezdetű összejöveteleit a városi művelődési ház Hanglem ■’zbarátok Klubra. Mai programján Mozart: Varázsfuvola című opera ismertetése és meghallgatása olasz felvételről. SZÓNOK AZ emelvényen Raimundo Andrade, a brazíliai Rio de Janeirő-i állam esyik kis városának polgármesíere egy választási gyűlésen Így szólt hallgató’hoz: „Az ellenzék azt állítja, hogy becstelen vagyok és állítólag pénzt tulajdonítottam el a községi alapból. Ez hazugsági Ha Igaz. szakadton le a szónoki emelvénv alattam!" A polgármester még be sem fejezhette a mondatot. s az eme’vény leszakadt. A szónok néhány karcolással megúszta a dolgot — Írja a Corrierra Della Sera című lap, de hozzáfűzi, hoev útból! megválasztása kétséges. Ol'^ldlatos a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság táiébcTtstáet a.lanián az 5. heft iátékhétre — nem végleges meólb- oltás szerint — 5 048 308 darab Inttós-mlvénv érkezett be. fH találatot egy fogadó ért el nverem én ve 1RP3 149 forint. Négy találatot 22 fogadó ért el, nvere- ménviib egyenként 86 952 forint. Három találatot 3254 fogadó ért el, nyereményük Két találatot 10**3* *Wadó órt el. ménviik e«r*’'«v"1,rAr»t ti- zen nyolc forint őtveU fillér, Február 4-én 33-40 szizaléVes árkedvezménnyel téli vásár a ruházati kereskedelemben Áz elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a belkereskedelem február 4—16 között ismét kiárusítást rendez a téli cikkekből. A téli vásáron mintegy 400 millió forint értékű konfekcionált áru. méter-, kötött» és divatáru, darabáru, bőr- díszműáru és cipőr'éle kerül forgalomba az országban, 30—40 százalékos árengedménnyel. Az idény végi kiárusítások nagy népszerűségét bizonyítja, hogy az 1962. évi nyári és téli kiárusítások alkalmával a lakosság 738,1 millió forint értékű ruházati cikket vásárolt. A tavalyi téli vásár idején 20—30 százalékos árkedvezménnyel majdnem 200 millió forintot takarítottak meg a vásárlók, az idén az árkedvezmény értékét még nagyobb, általában 30—40 százalékos lesz. Az idén első ízben bővítik a leszállított áruk körét a különféle sportszerek, sílécek és botok, korcsolyák, hoki- és kor- cKolyacipők is. A hétfőn kezdődő téli vásárról szombaton a Csillag Áruházban sajtótájékoztatót tartottak. Bemutattak számos olyan ruházati cikket, amelyekhez a téli vásár idején lényegesen olcsóbban juthatnak hozzá a vásárlók. Például méteráruk közül a 80 centiméter széles velveton düftint 84,30 forint helyett 59 forintért, a 140 centiméter széles export velúr kabátszövetet pedig 350 forint helyett 245 forintért árusítják. A női nylonpulóver régi ára 280, csökkentett ára pedig 196 forint. 320 forint helyett 224 forintért adják a férfi gyapjúmellényt; a 33Ó forintos mohair szoknya ára 231 forint lesz. A 65 forintos női Goldsol kombiné árát 45,50 Et-ra, a Dobogó nevű férfi télikabát 2100 forintos árát 1470 forintra csök kentették. A 380 forintos mat- laszé pongyolát 266 forintért árusítják ebben az időben. Lényegesen csökkentették több fajta női cipő árát is. Nvo'cmi'li* for niia! nőtt a közös vaovon a nemesnáduivari Kossuth Terme’öszöveikezetben Szombaton folytatódtak termelőszövetkezeteinkben a zár- számadási közgyűlések. A nemesnádudvari Kossuthban Hg- ralyi Ervin elnök beszámolójában elmondotta, hogy a közös gazdaság Vagyona az elmúlt-.évben nyolcmillió forinttal növekedetté s 25 és fél millió forintot tesz ki. A tiszta vagyon csaknem négymillióval nőtt és értéke meghaladja a kilencmillió forintot. A munkaegység értéke a korábbi 32-vel szemben 45 forint, s az egy tagra jutó átlagjövedelem 13 614 forint. Az elmúlt gazdasági évben a többi között állami támogatással két 32 vagonos magtárt, egy 100 férőhelyes növendékmarha- istállót, saját erőből pedig egy 400 férőhelyes sertéshizlaldát és 10 vagon termény tárolására elegendő górét épitett a termelőszövetkezet. A kisszállási Petőfi Tsz-ben Sárái József elnök számolt be az elmúlt évi eredményekről. A többi közt elmondotta, hogy 6 millió forint értékű, árut adóit át a népgazdaságnak a termelőszövetkezet. A tiszta vagyon a tavalyelőttihez képest 27 százalékkal nőtt, s most közéi hat és háromnegyed millió forintot ér. Az egy szövetkezeti gazdára és családra eső átlagjövedelem közel 16 és fél ezer, illetve iS ezer forint. A családi művelésből származó jövedelmet, valamint a prémiumot is beleszámítva, egy munkaegység értéke 44 forint, tízzel több, mint tavaly. Befe:ez8dött a növényvédelmi tanfo'yam A SZÖVOSZ Bepkes Ferenc Technikumának diákotthonában a megye földművesszövetkezeteiből 30 agronómus és 117 brigádvezető egyhetes tanfolyamon vett részt, amelynek során a háztáji és szórványgyümölcsösök, valamint a házikertek növényvédelmének tennivalóit sajátították el. Szombaton tartották meg a tanfolyam záróünnepségét, amelyen részt vett Kazaísay István, a SZÖVOSZ mezőgazdasági- főosztályának kiküldötte is. . Brachna János, a MÉSZÖV elnöke értékelte a tanfolyam munkáját, hangoztatva az itt nyert tapasztalatok gyakorlati felhasználásának fontosságát,; majd Bakos András, az MSZMP megyei bizottsága mezőgazdasá-.. gi osztályának munkatársa üdvözölte a résztvevőket. Alekszandr Naszlbov regénye 13. OTTO LISS ELBESZÉLÉSE A mint már mondtam, a feladat elvégzésére Ost- burgban képeztek ki. A részleteket ismerik. Amikor mindennel kész voltunk, néhány nap szabadságot kaptam. Utána egy speciál-repülőgépnek kellett engem felvennie. Nappal nem mutatkozhattam a városban, de este szabad volt. A sötétség beálltával elindultam valamerre, a kikötő felé. Ott elég sok kiskocsma van, amelyekben kellemesen el töltheti az ember az időt. Az elutazásom előtti utolsó estén Is, a szokott időben mentem a kikötőbe. S ott belé- ütköztem egy férfibe, akit még gyermekként ismertem, de már hosszú ideje nem láttam. Kart Brei er volt az, a nemzetiszocialista párt eléggé ismert. tagja, aki Thuringia egyik kerületének Kreisleitere volt, aa-. tán a Kripo valamelyik osztályának lett a vezetője, most pe-,. dig, amint megtudtam, áz SS 'Standartenführere és az SD munkatársa. Mi soha nem tápláltunk egymás iránt különösebb szimpátiát. De — ahogy ez már lenni .', szokott —, ha két földi idegen városban találkozik, mindig valamiféle közelséget érez egymás iránt. S ráadásul sem nekem, sem neki egyetlen ismerősünk sem volt Ostburgban. Fél óra múlva egy kis éjjel! . mulatóban ültünk. Egyszál zongorista kalimpált a billentyűkön, s néhány pár táncolt rá. .Mi meg iszogattunk. Javasol«