Petőfi Népe, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-22 / 44. szám
Jól kamatozik a háztáii gazdaságok támogatása Az áruértékesítés tapasztalatai a kiskunfélegyházi járásban A háztáji gazdaságok szerepe a lakosság mezőgazdasági áruval való ellátásában az elkövetkező években is nagy fontosságú. Vizsgálódjunk ezzel kapcsolatban például a kiskunfélegyházi járásban. Félegyházán és a járás hat községében a termelőszövetkezeti gazdálkodás van túlsúlyban, míg a többi öt községben főleg alacsonyabb típusú társulásokban folytatják a mezőgazdasági termelést, áru- értékesítést. Kiskunfélegyháza és a hat termelőszövetkezeti község az elmúlt évben 10 143 hízott sertést adott a népgazdaságnak, s ennek 20 százalékát — 2039 darabot — a háztáji gazdaságok biztosították. Még jobban megmutatkozik a háztáji áruértékesítés részaránya a baromfinál, tojásnál, tejnél és a vágómarhánál. Baromfiból például az említett hét helység 8050 mázsát adott az állam részére, s ebből 6982 mázsát a tagság értékesített. Tojásból, a 3 200 000 darabból közel 3 milliót értékesítettek a háztáji gazdaságok. A részarány kedvező, de... Baromfinál különösen szembetűnő, hogy a fenti mennyiségből a kiskunfélegyházi közös gazdaságok összesen mintegy 400 mázsát értékesítettek csak a Bameválon keresztül. A tehéntejnek több mint 50 százalékát, a vágómarhának pedig 63 százalékát juttatták a felvásárló szervek útján a bel- és külföldi piacra. A további elemzéskor azonban észre kell vennünk, hogy noha a háztáji értékesítés részaránya százalékosan most sem jelentéktelen, mennyiségében mégis csökkent az előző évekhez képest. A felsorolt fontosabb állatokból és állati termékekből az említett egységek tavaly jóval több árut értékesítettek, mint az 1961-es évben. Ebből könnyű megállapítani, hogy amíg a közös gazdaságok árutermelése — különösen sertésből, marhából és tejből — emelkedett, ugyanakkor a háztáji gazdaságok termelése csökkenő. A hazai és exportigények viszont évről évre növekszenek. Ha a háztáji gazdaságok árutermelése nem csökkenne, a közös gazdaságoké pedig tovább emelkedne, úgy a kiskunfélegyházi járás maradéktalanul eleget tenne az ország jobb hús- és tejellátásával kapcsolatos kötelességének. A háztáji gazdaságok múlt évi árutermelése csökkenésének okait a két aszályos esztendőn túl egyebekben is keresni lehet. Egyes tsz-ek például nem támogatják a lehetőségek arányában a háztáji gazdaságok árutermelését, nem segítik azokat takarmánnyal, legelővel és más kedvezményekkel. Sőt, némelyük egyenesen korlátozzák a gazdáik állattartását. Azt is tapasztaltuk, hogy egyes községek vezetői és az állatforgalmi vállalat dolgozói sem állnak mindig a feladat magaslatán. Jellemző erre Kunszállás példája. A múlt évben az ottani háztáji gazdaságok mindössze 64 hízott sertést adtak él az állatforgalmi vállalatnak, holott 895 család dolgozik a közösben. Ez természetesen megmutatkozik a község felvásárlási tervének teljesítésében, amelyben mindössze 74,4 százalékos eredményt értek el. Ahol megtalálták a segítés módját A hasonló nagyságú és adottságú Pálmonostorán viszont 979 háztáji gazdaság 399 sertést értékesített, s a község 135,1 százalékra teljesítette tervét. A pálmonostori Béke Tsz-ben valamennyi tehéntartó tsz-gaz- da 1200 négyszögöl legelőt kap, s ezért tojásban 250—350 forint értéket fizet évenként a közösnek. Ez a módszer tette lehetővé, hogy a szövetkezet a múlt évben 64 000 tojást adott el a Bameválnak, az idén pedig a közös állományból 55 000 darabot, a „szájbérként” befolyt tojásból pedig körülbelül 65 000-t értékesít. A kocaállomány növekedését úgy biztosítják, hogy a tagok minden koca után 150 négyszögöl legelőt kapnak ingyenes használatra. A kukoricát részes művelésre adja gazdáinak a közös, de kiköti, hogy a kötelező munkaegység teljesítése mellett egy hízót, vagy két süldőt bizotosítson az állam részére. Jól jött a nem várt haszon Mennyire érdemes támogatni a tagságot takarmánnyal és legelővel, arra jellemző, hogy egyes termelőszövetkezetek a múlt évben csak úgy tudták biztosítani áruértékesítésüket, hogy a gazda által az állatforgalmi vállalatnak átadott olyan hízó is beszámított, melynek meghizlalásához takarmánnyal a közös gazdaság is segítséget nyújtott. Ily módon jutott hozzá a kiskunfélegyházi Dózsa 184 000 forint, a pálmonostori Béke 88 000, a jászszentlászlói Aranyhomok 69 000, a kiskunfélegyházi Vörös Október 65 000. és a szanki Haladás Tsz 41 000 forint nem várt pénzösszeghez. A múlt év végén ugyanis módosították a rendeletet, s eszerint az olyan háztáji gazdaságból egyénileg átadott hízó is beszámított a tsz áruértékesítési mutatójába, melynek meghiz- lalását a közös gazdaság is segítette takarmánnyal. Az idei felvásárlási tervek teljesítése minden kínálkozó lehetőség jó kiaknázását igényli, s közöttük is a háztáji gazdaságok árutermelésének segítése járhat a legnagyobb eredmény- nyék Pá4fi József AMI BIZTOS, AZ BIZTOS ... — Higyjétek cl emberek, a boríték jobb, ha az asszonyok ke- í®sbe*i vasi... Szegő Gizi rajza Mai jegyzetünk Sportszerűségből elégtelen! 1/ ülönős ügyben kell szót '* emelnünk: egy csapat nem aíkart mérkőzést nyerni! Játékosai kézzel -lábbal — később kiderül hogyan — arra törekedték, hogy mindenáron vesztesként hagyják el a pályát. Mindez történt a megyei kosárlabda-szövetség által Kecskeméten szervezett — immár nyolc éve hagyományos közép- iskolás kosár labda-tornán. A kétnapos vetélkedésen a fiúk közül négy együttes: a Katona, a Piárista Gimnázium, a Közgazdasági és a Kertészeti Technikum csapata vett részt. Érdekes helyzet adódott már az első napon. A két rivális: a Katona és a Piárista Gimnázium csapata került össze, s az utóbbi egy ponttal legyőzte a Katona Gimnázium együttesét. Másnap a Piarista Gimnázium ló- kapott a leggyengébb csapattól, a Közgazdasági Technikumtól. A torna utolsó mérkőzéséta Katona József Gimnázium a Köz- gazdasági Technikummal vívta. A szabályok értelmében, ha a Katona József Gimnázium győz a torna és egyben a díszes serleg tulajdonosa a Piarista Gimnázium lesz. ha pedig a Közgazdasági hagyja el győztesként a pályát, akkor a leggyengébb csapat, a Közgazdasási Technikum szerzi meg az első helyet. Uí történt a találkozón? • * Idézünk a játékvezetői jelentésből: ,.A Katona József Gimnázium és a Közgazdasági Technikum férfi csapatainak mérkőzésén az esélyes — emberi számítás szerint, valamint tudásbeli különbség alapján a Katona lett volna. A mérkőzésen azonban a Katona József Gimnázium játékosai — feltehetően edzői utasításra — sportszerűtlenül és komolytalanul játszottak. A védekezést teljesen elhanyagolták, sőt az ellenfél kosárra törő játékosainak út. jából félre állva szabad utat engedtek. A mérkőzés egyes időszakaiban úgy játszottak, mintha nem lennének tisztában a játék szabályaival: gondolok itt a büntető területen belüli tartózkodásra. a komolytalan, balkézzel történő dobásokra, stb. A labdát a palánkhoz, gyűrűhöz vagdosták, sőt nem egyszer visz- szadobták a mezőnybe, s meglátszott magatartásukon, hogy a náluk gyengébb csapat ellen csak veszteni akarnak. Tóth Károly játékvezető.” Kétségtelen súlyos sportszerűtlenség történt! Mintegy száz néző volt ennek tanúja, többen ott is hagyták a mérkőzést. Vajon mi lesz ezután a vélemé- nvük középiskolás csapatainkról?! Czerenesére a versen ybírő— ság idejében észrevette a furcsa mesterkedést és kénytelen volt megsemmisíteni a torna eredményeit: a díjat pedig nem adta ki. Az ügynek a napokban lesz folytatása a megyei kosárlabda-szövetség előtt. Reméljük, példamutató ítélete elveszi a vétkesek kedvét a hasonló sportszerűtlenségektől, sportéletünktől távol álló különös mesterkedésektől! Márkus János Hat sportkor indított versenyzőt a kiskunfélegyházi birkózóversenyen Kiskunfélegyházán hat sportkör 24 versenyzőjének részvételével délterületi rajtengedélyes harmadosztályú kötöttfogású egyéni minősítő birkózóversenyt rendeztek. Eredmények. 52 kg: 1. Sándor (Kiskunfélegyházi Vasas). 57 kg: 1. Val- kai (Orosházi Spartacus). 63 kg: 1. Kiss (SZVSE). 70 kg: 1. Farkas (Orosháza). 78 kg: 1. Paulicska (Kiskunfélegyháza). 87 kg: 1. Kunos (Orosháza). TI kg: 1. Fábián (Orosházai. Kenőcs és tabletta stroncium-90 ellen Helsinkiben Kai Betel* professzor Benoniununak nevezett kenőcsöt és tablettát állított elő, amely szerinte védelmet nyújt a radioaktív lecsapódással szemben. A stroncium—90 tudvalévőén háromféleképpen hatol be a testbe: a bőrön, a légz&rta- kon és különösen az élelemmel együtt az emésztőszerveken keresztül. Setala professzor kenőcse impregnálja a bőrt, a kenőcs egyik alkotóeleme leköti a stron- ciumot, úgyhogy egyszerűen lemoshatóivá vélik. Ax ételemmel a gyomorba keröB atroneiumot a Beronium-tabletta hivatott lekötni, hogy ne kerülhessen a bélfalakon át a vér edényekbe, hanem természetes úton távozzék a testből. Azokat a stron- ciunwéseecskéfcet, amelyek mégis a vérpályába kerültek, a professzor szájknémmel akarja eltávolítani. Ez a krém fokozza a nyálképződést, a a nyállal együtt a stroncium ismét a szájüregb« kerül, tehát ld lehet köpni. Apróhirdetések VIDÉKI tanyai lányt háztartási alkalmazottnak felveszek. Kecskemét, Irinyi utca 10. ______________________5486 ID ŐS vagy nyugdíjas asszony napi egy-két óra elfoglaltságra, koros férfi mellé keresek. Érdeklődni: Bethlenváros 17/a Mátyás téri iskola mellett. 4699 JŐ gyors- gépíró adminisztrátort keres a Baromfifeldolgozó Vállalat. 4700 WARTBURG Lim. kiutalást átveszek. Hetényegyháza, Kossuth Lajos utca 18. Tel.: 3. 4703 TRABANT Lim., szürke, eladó. — Kecskemét, Wesselényi u. 5. Telefon: 13-43. 4705 TAKARMÁNYRÉPA eladó. Kiss István, Soltszentimre, Kulkár u. 28. szám. 4706 ELADÓ Kecskemét, Füzes utca 10. számú három szoba, konyha, fürdőszobás, nagykertes, önrendelkezésű ház. Vétel esetén két szoba, konyha, fürdőszoba, kert elfoglalható. 4707 OJTOZI u. 2. szám alatt eladó nagyobb mennyiségű hízottsertéstrá- gya. Kecskemét, Muszáj. 4708 KUKORICASZAR és burgonya eladó. Kecskemét, Csáktornyái u. 47. 4709 KÉTFEKHEI-YES szép szobába társat keres 18 éves tanuló. Kecskemét, Sétatér utca 19. 4711 ELADÓ, bőtejelő 6 éves, törzskönyvezett 8 hónapos vemhes tehén. Kiss Pál Méntelek, budai betonúton az alsólajosi bolton belül, határút mellett. 4712 NAGYON szép két szoba garnitúra, kombináltszekrény. lemezjátszó, rádió eladó. Kecskemét, Rákóczi út 21. n. emelet 1. Kocsis. 4 órától. 5451 ELADÓ beköltözhető ház. Kecskemét, Erzsébet körút 14. 5404 EGY szoba, konyha, speizos lakásom elcserélném kétszobásra költségmegtérítéssel. Lehet bérházi is. Kecskemét, Csongrádi utca 40. 5462 ELADÓ egy Kékes televízió, még garanciális állapotban. Cím: Kecskemét, Fehér utca 31. 5466 SZINKRONOS garanciális Trabant Combi sürgősen eladó. Megtekinthető: Kerekegyháza, Ságvári u. 104. Mészáros, telefon: 35. 5467 ELADÓ ház fizetési kedvezménnyel. Kecskemét. Széchenyi város 55. Ér- deklődni vasárnap. 5468 SZOBA, konyha, mellékhelyiséges lakást cserélek. Érdeklődni: délelőtt, Kecskemét, Simon István ut- ca 14—16. 546« ELADÓ 10 000 db kisméretű vályog, sürgősen. Érdeklődni Kecskemét, Csókás József u. 23. sz. alatt, du. 5 órától. 5470 VÁROS közepén telek, építkezési anyagokkal eladó. Leveleket „Igényesnek” leiigére a kiadóhivatalba kérek. 4691 ELADOK festett hálók, konyhakre- dencek, székek és mindenféle bútorok. Kecskemét, Kossuth körút 23. 5471 ELADÓ egy kifogástalan Wen d- Lung zongora. Érdeklődni hétfő? csütörtök, péntek du. 5—6-ig. Kecskemét. Sarkantyú u. 11. 5473 ELADÓ Kecskemét, Alsószéktó 134. sz. alatt beköltözhető ház, 2 hol<5 szőlővel. Forraiék. 547JT 440-ES Skoda sürgősen családi okok miatt eladó. Baja, Klapka Györgv U. 20. 5475 ELADÓ kedvezően szép konyhabútorok, hálóbútorok, kétszemélyes szép rekamié, pároságyak, sezlon. Kecskemét. Vak-Bottyán utca 9. (Rákóczi útnál.) 5482 WARTBURG Lim. 0 km-et futott, eladó. Kecskemét, Arany János utca 7. 5484 HÁZTARTÁSI alkalmazottat keresek bentlakással. Kecskemét, Kada Elek utca 15. 5495 ELFOGLALTSÁGOM miatt házasság céljából megismerkednék 30—40 év körüli középtermetű, barna, magános nővel, aki egy szép családi otthonban a háztartást vezetné és egy jó szakmával rendelkező férfit tudna szeretni. „Gyöngyvirág 83225’» jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. _____________ 5487 ID ŐSEBB magános nőt vagy házaspárt házért vagy lakásért eltartanék. Kiss Antal, Kecskemét, Bethlen körút 18. 5488 KIS családi ház eladó, fizetési kedvezménnyel. Nagy János, Kecskemét, Máriahegy 91/a. Bogovicsfalu. _____________________________5460 KE CSKEMÉT, Kerekes utca 13. sz. ház azonnal elfoglalható, egész részben eladó. Értekezni: Csongrádi út 74. szám._________ 4704 FORDÍTOK németből. Gépírást vállalok. Baditz Pál, Miskolc. Tass u. 15. szám,___________________________4693 VI ZSGÁZOTT fűtő elhelyezkedne. Okos István, Cegléd, Hajó u. 8. 4698 TRABANT Limousine eladó. Rákóctí út 10. m. em. 11., du. 5—7 között. Telefon: 19-91. 4*595 KÉTÉVES vemhes üsző eladó. Hunyadi Tsz központja mellett. Bejárat a Szegedi út 12. km-nél. Márton Ferenc. __________________________467« TRABANT Limousine, világoskék, 17 ezer km-rel, sürgősen eladó. Kecskemét, Hosszú u. 21. 54s! TRABANT Limousine eladó. Érdek- lődnl lehet: Kecskemét, Vízklethy utca 7, szám alatt. 544« ELADÓ kedvezményesen, beköltözhető családi ház. Kecskemét, Budai- hegy ”• 4«a ÖRAJAVÍTAS, vésés Batthyány «. Kecskemét, Vörös GábomdL. KMmiéfcgrfcéri mrékirdeteiek ELADÓ azonnal beköltözhető tanya és melléképületek. 1284 négyszögöl tanyatelekkel. Kiskunfélegyháza, X. 280. sz. Szél István. 120 KLAPKA utca 29. számú sarokház eladó. Két családnak is beköltözhető. 142 EGY 150 kg-os hússertés és a Közel- szőlőben 685 négyszögöl föld eladó. Értekezni: Rózsa Ferenc utca 3. sz. alatt. 143 ALIG használt szép szobabútor eladó. Petőfi utca 26. alatt. 144 Balatonfüreden házhely eladó. Családi házról tervrajz, építési engedély van. Gimnázium közel. Cím: Fábián János, Ba- latonfüred, Aranycsillag Étterem. 134 KISGYERMEKÉT 3 évtől 6 éves ko- rig nappali gondozásra vállalok. — Schampier Gyuláné, Romhányi u. 26, szám. 146 ÖNTÖZÉSRE alkalmas, benzinmotorral egybeépített szivattyú eladó. — Apaffy utca 1«. 123 APAFFY utca 2. számú különpor- tás ház eladó. Azonnal beköltözhető. 131 TOMPA utca 5. számú ház jutányos áron eladó. Érdeklődni: Szemere u. 15. szám alatt. 132 HASZNÁLT írógépet vennék. Kátai István. Nadasdy ttéea «. 13« KÖLCSEY utca 14. számú ház Meat részéből egyszobás rész etedé (Setekezni: Holló Béla utca 15. tj* ELADÓ egy Csonka gyártmányú. kéthengeres szivattyúmotor, 70 méter két és fél collos cső Is. Ugyanott kiadó a kunszállási állomás előtt 5 hold kaszáló és 800 négyszögöl szántó. Értekezni: Kiskunfélegyháza, Tanácsköztársaság utca 5. szóm. 13» PRIMA állapotban levő körpáncélos, bécsi kereszthúros zongora eladó. Fisch Emil utca 25. 137 KISKUNSÁG Tsz Kiskunfélegyháza kovácsmestert keres azonnali belépésre lehetőleg olyant, aki munkagépek javításához is ért. Bérezés megegyezés szerint. Lakást; műhelyt felszerelés nélkül biztosijaink. Felszerelést hozni kell. Jelentkezni személyesen vagy levélben Kiskunfélegyháza. Kővágóér. 138 SÜRGŐSEN keresek kétszoba, összkomfortos lakást költségmegtérít és- sel. Cím: Engels utca 11. 140 VILLANNYAL fűthető, teljesen új asztali tűzhely tiadó. Almos utca 55, szám. i4i ELADÓ IV. kér. 60. szám alatti tanya 800 négyszögöl telekkel 12 0M forintért. Kismindszenti úti megállóhoz 10 percre. Azonnal beköltözhet«. Érdeklődni lehet Dézsléknél, Kölcsey Mca U. szám alatt. m