Petőfi Népe, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-21 / 43. szám
KISKUNHALASI KORKÉP A város sportéletéről Amikor városunk sportéletével kívánok foglalkozni nem az a célom, hogy kiemeljem akár a MEDOSZ, akár a MÁV, vagy a többi sportkör érdemeit. Inkább arról szeretnék írni, hogy amíg régebben a sportkörök életével alig törődtek nálunk, ma a párt- szerveink is. tanácsaink, s egyéb társadalmi szervezeteink segítik és elismerik a sport nevelő, szocialista embert formáló társadalmi szerepét. Ez az elismerés és segítség jó munkára ösztönzi sportköreinket. Városunk sportélete néhány év alatt sokat fejlődött. A labdarúgáson kívül ma már atlétikáról, asztaliteniszről, birkózásról, kézilabdáról, lovassportról, röplabdáról, sakkról, súlyemelésről, ökölvívásról, teke, tenisz és úszósportröl is beszélhetünk, sót komoly eredményekkel dicsekedhetünk. Erkölcsiekben is nagy a fejlődés. Lassan, fokozatosan eltűnik a klubok közötti sovinizmus, s a szurkolók a sport iránti szeretettől áthatva támogatják egyesületük munkáját. Továbbra is ilyen lelkesedésre van szükség, hogy gyarapodjon, gazdagodjon városunk sportja. Sz. L. A sport „örök fiatalja“ MI, idősebb sportemberek, nagyon jól ismerjük Hámori (Hoffmann) Istvánt a futball- pályáról, mint kitűnő játékost. A fiatalabb korosztály később ugyanonnan ismerte, de már mint játékvezetőt. Az 1927—1936-os években sok sikert aratott a KAC csapatában, sokáig kitűnő teljesítményt nyújtott a Hoffmann—Várnái jobbszárny. Hámori István a labdarúgás „igazi szerelmese”, ma sem élhet rúélküle. 1921-ben kezdett sportolni, az akkori kiskunhalasi sportegyesületben, majd később a Kiskőrösi FC, a Kiskunhalasi Törekvés, a Kecskeméti TE és végül a Kiskun- halasi AC-nak volt a játékosa. 1935-BEN akasztotta szögre a futballcipőket, de továbbra is ott maradt a pályán játékvezetői síppal. Ma is ott látjuk, hol a MEDOSZ, hol a MÁV pályán, sőt még az üzemi Megkezdődött a sakkbajnokság A Kiskunhala«! Járási Sakkszövetség két körzeti székheUyel megkezdte a járási sakkbajnokságot. Az északi körzet központja Kiskunhalas, a déli körzeté Mélykút. A bajnokságban hét csapat szerepel. Az élen egyenlő pontszámmal három csapat: Mélykút, Csikéria és BalotaszáJlás áll 17,5 ponttal. Rajtuk kívül Jánoshalma II-, Kunlehértö, Halasi MÁV te a Halasi Postás csapatai vesznek részt a versenyen. bajnokságok rendezvényein is. Amikor a járási testnevelési és sporttanács évzáró ülésén 42 évi sporttevékenysége befejeztével búcsúztattuk, akkor adta sportszeretetének legszebb tanúságát. Mint mondotta: „A JT ügyeit azért tovább intézem, s ha a járási bajnokságban esetleg szükségetek lesz rám, csak szóljatok.” A SPORT iránti szeretete semmit sem öregedett Hámon Pista bátyánknak. Szalay László Sportköri taggyűlés, akadémiai előadás A Jánoshalmi Spartacus Sportkör vasárnap tartotta évi taggyűlését. Herédi Kálmán sportköri elnök beszámolójában elmondotta, hogy a Spartacus négy szakosztálya eredményesen működött az elmúlt évben. A taggyűlés keretében Szalay László JTST elnökségi tag sportakadémiai előadására is sor került Az olimpiai eszme és a béke címmel. Ezután két sportfilmet vetítettek. Edzői, játékvezetői tanfolyamok A járási TST gyakorló játékvezetői és edzői tanfolyamot indít márciusban asztalitenisz, atlétika, kézi- és röplabda, valamint labdarúgó sportágakban. A díjtalan tanfolyamok célja részben a játékvezetői, és a társadalmi segédedzői hiányok pótlása. Jelentkezni lehet a TST-nél vagy az illetékes társadalmi szövetségek vezetőinél. Jelentkezési határidő február 28-ig. Új játékosok Készül a MEDOSZ is A Kiskunhalasi MEDOSZ NB III. labdarúgó csapata vasárnap már a pályán kezdte meg összeszoktató edzéseit. Kiskőrösön a megyei I. osztályú csapat ellen lépett először pályára. Virág István edző már új játékosokat is szerepeltetett, akiket az együttes a közeljövőben leigazol. A Nagy — Tóth, Mészáros, Mester — Mayer, Zelei — Csányi, Bucsek, Hődör, Kocsis és Sverla összeállítású együttesben már találunk új neveket. Vasárnap Dobó, Csabai, Lipták, Vanyiska, valamint Tóth III. is játékhoz jutott. Közülük alakul ki a végleges tavaszi együttes. A MEDOSZ vasárnap otthonában fogadja barátságos mérkőzésen a Kiskőrös együttesét. Első a Szilády Gimnázium A Kiskunhalasi Szilády Gimnázium újabb tornász versenyt rendezett, amely nagy sikert aratott a kiskunhalasi közönség körében. Csapatban a Szilády Gimnázium lett az első a szegediek előtt. 3. a Tatai Eötvös Gimnázium. Egyéniben első Mezei Ferenc (Kkhalas) 108,3, 2. Gyi- mesi József (Tata) 105, 2, 3. Balázs Tibor (Szeged) 104,2 ponttal. Soortoktatók lehelnek Tatai kosárlabda-győzelem A kiskunhalasi gimnázium sportköre kosárlabda villámtornát rendezett, amelyen négy középiskola csapata indult. Az izgalmakban bővelkedő villám- toma a Tatai Eötvös Gin- zium győzelmével végződött, i. a Kiskunhalasi Szilády Gimnázium, 3. Kiskunhalasi Mezőgazdasági Felsőfokú Technikum csapata lett. A Sportvezető és Edzőképző Intézet felvételt hirdet az 1963 64-es tanévben induló oktatói tanfolyamokra valamennyi sportágban. A tanfolyamra jelentkezhet, aki erkölcsi, politikai és egészségügyi szempontból oktató-nevelői munkára alkalmas; betöltötte 22. életévét, de 45 évnél még nem idősebb; középiskolai érettségivel, vagy középfokú iskolai végzettséget igazoló oklevéllel rendelkezik, 40 éven felül pedig általános iskolai végzettséggel; a segédoktatói tanfolyamot legalább közepes átlageredménnyel végezte el; legalább hároméves segédoktatói tanfolyammal rendelkezik; tagja valamelyik sportegyesületnek, sportklubnak. Jelentkezési határidő: 1963. június 1, a megyei TST-nél. A tanfolyamon az oktatás 1963. szeptember második felében kezdődik. 1963. I. negyedében megjelenő sportkönyvek Spartakiáddöntő A 12. falusi dolgozók spar- takiád versenyének községi döntői néhány hétig izgalomban tartották a kunszentmiklósi sportszerető közönséget. A művelődési otthonban rendezték meg a sakk- és asztalitenisz- döntőket. Sajnálatos, hogy a körzeti versenyre csak a bösz- löri csapat érkezett meg és olyan együttesek, mint a tassi, szabadszállási, távol maradtak. Eredmények: sakk: I. Bakó József 10, 2. Detrich Oszkár 9,5, Sebestyén Sándor 9,5, 4. dr. Szálai Benő 7,5 ponttal. Asztalitenisz: csapatverseny: 1. Kunszeri tmiklós I., 2. Kunszentmik- lós II.. 3. Bösztör. Körzeti egyéni: 1. Detrich Oszkár (K. mik- lós), 2. Komáromi István (K. TBsídós), 3. Jágity József (Böszm* Antes Zoltán: PONTÉ HORG ASZ AT A magyar horgászok legnépszerűbb sporthaláról, a pontyról még nem jelent meg ilyen átgondolt, logikus felépítésű könyv. Szemléltető ábrái nagy segítséget adnak ahhoz, hogy a horgász a legmegfelelőbb alkatelemekből állíthassa össze felszerelését. A szerző izgalmas horgászkalandok ismertetésével támasztja alá elméleti mondanivalójának igazságát. BÜKK-ÜTIKALAUZ A Bükk vidéke a magyar természetjárás leginkább látogatott területe. Ä turistákat ma már nemcsak a csúcsok, völgyek és szorosok érdeklik de meg akarja ismerni ennek a kincses területnek történetét. földrajzát, kultúráját, népének életét is. A könyv ezeket az igényeket elégíti ki, természetesen számos túratervet is ismertet. Kiskunmaisáról jelentik A kiskunfélegyházi járási asztalitenisz spartakiád területi döntőjének első fordulóját Kiskunma jsán rendezték meg. Eredmények: csapat: 1. Kiskunmajsa, 2. Jászszent- lászló, 3. Szánk. Egyéni: 1. Bognár (Kmajsa), 2. Bicskei (Jászszent- lászló). 3. Papp (Szánk). Páros: 1. Bicskei—Bella (Jászszentlászló), 2. Bognár-Tóth (Kmajsa), 3. Papp— Horváth (Szánk). A kiskunmajsai leányiskola úttörő asztalitenisz-versenyén 32 tanuló vett részt. Az iskolai bajnokság első három helyezettje: Csontos Magdolna, Koczka Klára és Kiss Klára lett. Az iskola egyik tanulója, Kiss Klára megnyerte a járási spartakiád serei üiőví^rsenyét isMegyei sikerek az ökölvívó hadseregbajnokságon. Befejeződtek Kiskunfélegyházán az 1963. évi ökölvívó hadseregbajnokság négynapos küzdelmei. A versenyen minden súlycsoportban országos hírű, sőt válogatott versenyzők is részt vettek, így a találkozó az utóbbi idők egyik legszínvonalasabb bajnoksága volt. A döntőn megjelent Kincses Ferenc, a MÖSZ főtitkára és a Magyar B'ilmhíradó is. Számtalan izgalmas és színvonalas mérkőzést láthatott négy napon keresztül a mintegy 3500 főnyi lelkes közönség. A versenyen megyei sikerek is születtek; a kiskunfélegyházi ak a csapatversenyben minimális ponthátránnyal az előkelő második helyen végeztek, miután egy bajnokságot és öt harmadik helyet szereztek. A kiskunhalasiak is jól küzdöttek és három harmadik helyre tettek szert. A verseny eredményei. Légsúly (9 ind.): bajnok: Ackermann (ETI), 2. Martos (2096), 3. Turzai (4127, F. Honvéd) és Ádámka (TTs isk.). — Harmatsúly (8 ind.): bajnok: Skerlecz (8609), 2. Adorján (2348), 3. Sándor (3964, H. Honvéd) és Gombkötő (4127). — Pehelysúly (10 ind.): bajnok: Bukó (7203), 2. Gyömbér (TTs isk.), 3. Sonyák (4127) és Fodor (1394). — Könnyűsúly (10 ind.): bajnok: Csilling (TTs isk.), 2. Kovács (7203), 3. Tóth (4127) és Gere (Kilián). — Kisváltósúly (13 ind.): bajnok: Palotai (2096). 2. Schäfer (TTs isk.), 3. Szabó (3964) és Hirkó (1394). — Váltósúly (13 ind.): bajnok: Pauer I. (5566), 2. Németh (1003), 3. Papp (ÉTI) és Szabó (9041). — Nagyvárt ósúly (12 ind.): bajnok: Holló II. (1394), 2. Csuka (7203), 3. Dravucz (7587) és Martin (3010). — Középsúly (11 ind.): bajnok: Surján (4147), 2. Kunki (1394), 3. Nagy (TTs isk.) és Petz (3010). — Félnehézsúly (15 ind.): bajnok: Mészáros (TTs isk.), 2. Himmer (1394), 3. Erdélyi (3010) és Sinka (Bp. Helyőrség). — Nehézsúly (9 ind.): bajnok: Bánhegyi (1394), 2'. Gulyás (TTs isk.), 3. Kies (3864) és Kerekes (4127). A csapat- és pontverseny végeredménye: 1. TTs iskola 1460, 2. Kiskunfélegyháza 1410, 3. Gyöngyös 1380 pont. Az ökölvívó hadseregbajnokság négynapos küzdelmeiben összesen 110-en vettek részt. Baghy László Hogyan tippeljünk Az időjárás alaposan mcgtréfált* a totózókat a 7. fogadási héten. A 16 mérkőzésből hat vagy elmaradt, vagy félbeszakadt, így azután csak tíz értékelhető mérkőzés maradt. Nyereményt csak a tíz- és kiienc- taiálatos szelvények kaptak. A l?Mt db tíztalálatos szelvényre 2030 Ft, a 3494 db kilenctalálatos szelvényre 170 Ft jut. A totózóknak ezen a héten sem lesz könnyű dolguk, mert az olasz, pályák sincsenek valami ideális állapotban, azonkívül a hős • i utazásokat is figyelembe kell venni* — Egyébként egy mérkőzést — a 12. Nice—Bordeaux találkozót — már előre törölték, úgyhogy első pótmérkőzés lép. helyébe a» E heti ttpp.leink: 1. Bologna—Atlanta 1 2. Fiorentína—Napoli x 1 1 3. Xntemazionale—Milan 2 4. Mantova—Modena 1 X 5. Palermo—Lan erősei X 1 6. Roma—Spal 1 7. Sampdoria—Juventus 2 8. Torino—Genoa 1 9. Venezia—Catania 1 X 10. Verona—Brescia 1 X 11. Nancy—Racing Paris X 2 12. Nice—Bordeaux törölve 13. Parma—Bari 2 Pótmérkőzések: x, 1, 1. Debrecenben rendezik a gombfoci bajnokságot Az asztali labdarúgás (népszerű nevén gombfoci) egyre jobban terjed hazánkban. Debrecen országos viszonylatban is az élen jár és ezért az Asztali Labdarúgók Országos Szövetsége úgy döntött, hogy az 1961-es budapesti, az 1962-es pécsi találkozó után az 1963. évi országos egyéni bajnokságot Debrecenben rendezik meg 1963. április 13—14— 15-én. A szervező bizottság közli az érdeklődőkkel, hogy a bajnokságra nevezni március 20-ig; Debrecen postás kultúrotthon cím alatt lehet. !?.» ro fl» «59 i960 «61 «62 Beszédes számok memKórházainkban a múlt évben az 1958. évihez viszonyítva 14,1 százalékkal több beteg talált gyógyulást, ugyanis a kórházakból gyógyultan elbocsátott betegek száma a négy év előtti 54 ezerről több mint 62 ezerre növekedett. A társadalombiztosításban részesülők számának gyarapodásával növekedett a rendelőintézetek forgalma is. Míg például 1958-ban 898 ezer esetben végeztek gyógykezelést rendelőintézeti orvosaink, az 1962. évben már több mint 1 352 000-et. Állami és saját erőből évről évre több lakás épült megyénkben. Az 1961-es építések száma már kétszerese 'olt az 1958. évinek, s az összes újonnan épült lakások száma négy év alatt megközelíti az 5400-at, Felépült lakások száma mi 400%