Petőfi Népe, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-19 / 41. szám
1963. február 19. kedd 8. slffcrí TANÁCSÜLÉS ELŐTT Beszélgetés a filmről Az első tanácsülés jobban is kezdődhetne — vélte Vass László, Páhi Község Tanácsának alig egy hete kinevezett vb-elnöke. — Már húsz percet késtünk. Ez azonban csak amolyan csendes elégedetlenkedés volt, belül maradt akik már megérkeztek ne lássák rajta, hogy türelmetlenkedik. Tapasztalatból tudta, a nyugodt hangon elmondott intelem többet ér a mérges szónál. Eleinte csak négyesben üldögéltünk az asztal körül, a vb- elnök, Czeffer János vb-titkár, Pethő Péter Pál, az igazgatási előadó — azaz „Pali bácsi”, a sportkör nemrég választott elnöke —, meg jómagam. — Ügy hát a község is, meg a sportkör is úi vezetőt kapott? — próbáltam tréfára fordítani a nehezen induló beszlégetést. — De még a KISZ is újat leap hamarosan, mert onnan is elment a titkár. — Általános őrségváltás! A Wép, ajnjt ezután festettek a községről, nem voftt éppen derűs. Kevés itthon a fiatal — hangoztatták egyre. És máért kevés? A sok ok közül éppen nem a legutolsó: se szórakozásiban, se művelődésben nem kapják meg itthon azt, amit ma jogosan él- várnak a fiatalok. Hol szórakozhatnak? Van egy nagyterem a tűzoltóknál, elfér benne vagy kétszáz ember. Az a mozi is, meg a bálterem is. Csakhogy ilyenkor, télen, a kutya se megy oda, mert nem fűthető. Ezt már Lucza Sándor tanácstag, a pincegazdaság dolgozója vetette közbe, aki Kovács Sándor iskolaigazgatóval, és Gombos Györggyel, a posta vezetőjével együtt érkezett — Az iskolában is van egy nagyképemyős televízió. Esténként sokan nézik nálunk az adást — szól az igazgató. Más szórakozás akad-e? A tanácstitkár mondja, hogy a tűzoltó testület nemrégiben alakított egy műkedvelő gárdát, már megkezdték a próbákat is. Hol? Egyelőre ahol lehet, Irodákban, iskolában. Hosszú idő után most szólal meg először ismét Vaas László elnök: — Aüg tettem be ide a lábam, szóltak az élvtársak, hogy a tanácsháza egyik termét átadhatnánk a KISZ-nek. csak ajtót kellene rá vágni, hogy ne a hivatali helyiségeken fcereszEgy csepp més tül járjanak be oda. Hamarosan meglesz. Akkor hát jobban lesz szórakozási lehetőség, vajon jobban itthon maradnak a fiatalok is? Ahogy belemelegszünk a beszélgetésbe, kibukkannak más okok is. A két termelőszövetkezetben tizenhét, illetve huszonöt forintot ér egy-egy munkaegység. Ez bizony kevés. Az itthon levők látják, hogy jönnek haza szépen felöltözve a („vándormadarak”) Pestről, máshonnan, s ez még akkor is vonzó, ha némelyikük bizony megkoplalja a városi ruhát. Érdeklődöm, van-e mezőgazdasági mérnök, vagy technikumot végzett szakember a termelőszövetkezetekben? Nincs. Egy se. Olyan mezőgazdászuk azonban volt már, aki néha délelőtt tízig is várakoztatta az embereket, aztán hazaküldte őket, hogy nincs munka. Ügy hát.;. talán nem is any- nyira a fiatalságban van a tóba? Az elnök felmutatja ökölbe szorított keze hüvelykujját — Először: Kapnak tehát a kiszesek itt a tanácsházán egy helyiséget, abban elfér a megyei művelődési osztály ajándéka, a televíziós készül, és segítünk, hogy valahogy berendezzék. — Kinyitja a mutató ujját Is. — Másodszor: új vezetőt választott az Ifjú Gárda. Tóth Sándor, az állami gazdaság igazgatója lett az elnök. Olyan közgyűlést még nem láttak Páhiban, mint amilyen az Ifjú Gárdáé volt. Egymást követték a hozzászólások és kérés nélkül mondták el a tagok, hogy nekik bizony elegük volt a téKískunhalason 1959-ben mindössze négy napközi otthonos csoport működött három belterületi iskolában. Ma már tíz ilyen csoport működik, amelyekben 400 általános iskolást látnak el bőséges, kitűnő minőségű étkeztetéssel napi három alkalommal. Az óvodásak közöl négy évvel ezelőtt 120-an részesültek napközis ellátásban. Ma kétszáz óvódás gyerek kap napi háromszori étkezést Kiskunhanem értő vezetésből. A legszebb az volt, amikor elmondták, hogy bennük is van hiba, de hát azért kéü a vezetés, hogy lefaragja. Mire idáig jutottunk, együtt volt a teljes vb. De le is tárgyalták addigra az első, bár rendkívüli napirendi pontot — az ifjúság ügyét Hogy lesz-e eredménye is ennek a megbeszélésnek? Páhiban az „őrségváltás” nem hozott még szembetűnő változásokat — olyan apróságokban sem, mint a vb-üiés pontos kezdése. És mégis biztató előjel volt ez a megbeszélés, hihetünk az eljövendő változásokban. Mert nem pufognak ott könnyelmű ígéretek, a ter- vezgetás megmaradt a realitások egyelőre szűkös határai között. Azt azonban, amire vállalkoztak — látszott minden tanácstagon — ezúttal csakugyan maradéktalanul végre is akarják hajtani. M. L. Magyar festők a XIX. századból Szerdán délután 4 órakor nyílik meg Kecskeméten a Cifrapalota I. emeleti dísztermében a városi művelődési ház és a Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalatának Magyar festők a XIX. századból című reprodukciós kiállítása. Ünnepélyes megnyitó beszédet mond: Udvarát Gyula festőművész, a képzőművész-munkacsoport megyei vezetője. A kiállítás február 20-tól március 8-ig mindennap reggel 10—13 óráig, délután 3—7 óráig díjtalanul megtekinthető. last», s egész napos gondos felügyeletet biztosítanak számukra. A napközi otthonok mellett jelentős segítséget nyújtanak a szülőknek a város belterületi iskoláiban levő tanulószobák, ahol a közétkeztetésben nem részesülő, de otthon felügyelet nélkül maradt tanulók a következő napi feladatuk elkészítésével foglalkoznak nevel« felügyelet és segítségadás mellett ÚJAT, eredetit mondani arról a filmről, melyet a világ valamennyi nyelvén dicsértek már — nagyon nehéz. És ez a nehézség éppen a film szokatlan és felejthetetlen szépségeiből adódik. A film láttán önkéntelenül felmerül a gondolat: — vajon szavakkal megfogható-e az ábrázolt sorsok és érzések különös varázsa, a jelzők kifejezik-e, vagy inkább megszür- kitik a mondanivaló érzelemgazdagságát, a szereplők kimagasló teljesítményeit? Sötét árnyékok és villodzó fények fájdalmas ritmusából szőtte filmjét a kiváló és fiatal angol rendező — Tony Richardson. A rideg formák, a külváros kendőzetlenül nyomorúságos világába egy csepp mézet — emberi melegséget lopott. Törékeny és gyorsan tovatűnő boldogság az, amely hőseinek, a magányos, esett kisembereknek jutott, mégis fény — melengető, éltető sugárzás. LEGNAGYOBB erénye, hogy megdöbbent. De nem a túlzásaival. Nem felfokozott szenvedélyeket vetít elénk, hanem a hétköznapok megszokott örömeit, vértelen tragédiáit. A magányosan vergődő, csúnya lány megértés utáni sóvárgását, tiszta élni akarását, az anya cinikus álarc mögé rejtett félelmét az öregségtől, a teljes egyedülléttől és a félszeg, beteg fiú társtalanságát, ragaszkodását ahhoz a lényhez, aki számára az egyetlen kiútat jelenti az elátkozott magánybői. Kettétört sorsok, furcsán egymáshoz kötődő életek. A felelem és a társadalomból való ki- vetettség áldozatai. A sötétségben élők vágyakozása nyugalom és világosság után. Zaklatott, száguldó tempót diktál a film, hogy annál szomorúbb élességgel rajzolja meg az elszánó órák rövid állomásait, Jo és a néger tengerész szomjasan kibomló és gyorsan véget érő szerelmének történetét. A hatás, amit az Égy csepp méz kivált a nézőből — lenyűgöző. És ebben nagy része van a szereplőknek, elsősorban a csúnya, megesett lárvgt alakító Rita Tushinghamnak. Ügy él a nyomortanyák sivár légkörében, patkányok és keserűen kiégett emberek között, mint egy érzékeny, meleget szomjazó, törékeny mrág. Kínlódó, szeretetreméltó, ellenszenves és vonzó — nincs helye ebben a világ* ban, mégis szívósan és gyengéden, keserűen vagy belenyug- vóan —, de az élethez ragaszkodik. Amit szerepébe az tró és rendező belesűrített, azt 6 természetes játékával, mindenre reagáló, minden érzést kifejező tekintetével mondja ek Kemény tűz ég a szemében, amikor anyját akarja megtartani, odaadó lágyság, ahogy a néger fiúra néz, könnyesen halk szomorúság, amint a távozó hajó, az örökre eltávozó boldogság után tekint KÉTSÉGKÍVÜL nagy fOm az Égy csepp méz. Olyan élmény, amelyet nem lehet egyhamar elfelejteni. V. Te. tovazó, gyenge kezű és hozzá Gondoskodás a fiatalokról Aszker és Lange megállt — A vonathoz megyünk — saólalt meg Aszker. — Katonák vagyunk, as állomásra igyekezünk. — Hallgass ide — mondta neki haragosan Lange —, ne légy bolond. Honnan lenne nekünk engedélyünk? Attól az ütegtől vagyuk, amelyik itt állomásozik mögöttünk, az erdőszélein. Megyünk a vonalhoz, nézd meg. itt vannak a csomagjaink. Vigyázz magadra — fogta szigorúbbra a hangját Lange —, mert én hazafelé utazom, és ha lekésem a vonatot, megvárlak, amíg leváltanak az őrségből, s úgy ellátom a bajodat, hogy a tulajdon szülőanyád sem ismer rád. Nem tudni mi hatott a katonára: Aszker szavai, vagy Lange megjegyzése a légvédelmi ütegről, de az őr félreállt, s intett a kezével. — Menjetek — szőtt meg- edóan. — Menjetek de szedjétek az irhátokat, az ördögöt belétek! A vonatig negyedóra van még, vagy talán már any- nyí sem. Az út szabad lett. Aszker és Lange lassan elindult. Kerimov bosszús volt. Közbejött az első kellemetlen dolog, amire nem számítottak: meglátták őket. amint kijöttek az erdőből. Az első nyom lehet ez, amely könynyen a kémelhárító kezére juttathatja őket Egy pillanatra át- viUant rajta a gondolat: esetleg meg kellene semmisíteni az őrt. Ez igen könnyű is lenne. Ott áll egészen közel hozzájuk, arcát jól ki lehet venni a sötétben. Égy mozdulat és... Nem, nem lehet. Nem tudnák hova elrejteni a holttestet. S ha még sikerülne is elrejteni, keresni kezdenék a katonák. Megindulna a nyomozás. Nem, nem ez a legrosszabb lépés lenne. így viszont remélni lehet, hogy tartja a száját, nem fecsegi el az esetet. Saját érdeke éllen tenne vele. Aszker és Lange tehát folytatta útját Néhány perc múlva az állomásra érték. Az őr igazat mondott. Az állomás hangosbeszélője éppen akkor jelezte, hogy kelet felől vonat érkezik. Az állomás kijáratánál levő dien őrző poszton könnyűszerrel jutottak át. Az idős, szemüveges katona átlapozta az irataikat, rájuk nézett, s szalutálás- sal jelezte, hogy min dón ben van. mehetnék. A katona mellett álló tiszt valami egyéb bel foglalkozott, ügyet sem vetett a két jövevényre. Hajnalodott amikor a térre lépett a két felderítő: Aszker, a magas, széles vállú, karcsú férfi, i Lange, afcl valamivel alacsonyabb, testesebb, háta kissé hajlott, • a lába enyhén görbe volt Mind a ketten viseltes katona ruhában voltak. Lange rangjelzése: Obergefrei- ter, Aszkeré perfig: káplár. Egyszerű, kopottas kis bőröndöt vitt mind a kettő. Köpenyüket a karjukra terítették. Langet nehezen Ismerhette volna fel bárki is. Szakállt növesztett, s bajuszt, amelynek a két végén hegyesen félfélé pödörte. Szemét sötét szemüveg takarta eL Az állomás előtti tér nem volt nagy. Jobb oldalát egy ferdén álló hosszú, földszintes épület foglalta el. — Raktár — mondta halkan Lange Aszker érdeklődő tekintetére. — Katonai raktár. Aszker bólintott. Azonnal megismerte a sötétpim? téglafalat, az erős vasrácsokkal védett ablakokat, s a görgőkön nyüó súlyos vasajtókat. Lange pontosan írta le a várost. Balra ugyancsak ferdén, három lakóház állt, falaikon az egykori borostyánindák maradványaival. Az egyik keskeny, magas épület volt, cikomyás erkélyekkel. Ablakait különböző minták díszítették. Csúcsos tetőzete — amelynek a széle olyan fogazott volt, mint valami keresztváaófűrész — :\z ég félé tört. As épületek félkör alakban ölelték körül a teret. Ahol a kör megszakadt, ott kezdődött az utca. — Eh: a Mariaimen-Strasse? — kérdezte Aszker. Lange nem válaszolhatott E5gy útitáskás asszony lépett hozzájuk. — Elnézést kérek — fordult Aszkerhez. — Mondja meg, legyen szíves, hogyan juthatok el a Grossallera? — A Grossallera? — szólt gyorsan közbe Lange. — Itt jön ez a villamos. Erre szálljon fel. A negyedik megálló, a város központjában van. Ott tessék lesz állni. Ott kezdődik a Gross- alle. Az asszony megköszönte a felvilágosítást és a villamoshoz indult. Aszker hálásan nézett úti- társára. Igen, úgy látszik, Lange igazolja, hogy nem volt alaptalan a bizalom iránta. Jól állja a különleges helyzetet, nyugodt magabiztos. — Nekünk is erre a villamosra kell szállnunk — mondta Lange. Bementek a villamos belsejébe. Kevés utas volt: az asz- szony, aki odament hozzájuk a téren, egy idős férfi, a karján összetekert tarka pléddel és néhány más utas. A kalauz — szűk. sötét nadrágot viselő fiatal lány — kezelte a jegyeket, aztán maga in ieűít az egyik ablak mellé, a újságot vett elő. Aszker elolvasta a fejlécet: „Ostburger Zeitung.” Érdekes lenne beleolvasni. Vajon miről írhat? De a szöveget nem tudta kibetűzm. Az egyetlen, amit onnan, oldalról láttatott: egy hatalmas fénykép, amelyről ro- hamedsakos. kezében golyószórót szorító katona mosolygott az olvasóra. Lángnyelvekkel borított épületek adták a kép hátterét Aszker az utca felé fordult, amelyen a villamos ment. A járdák néptélenek voltak. A néhány járókelő — kalapokban, csuklyás köpenyekben — sietősen haladt át az úttestesen: esni kezdett az eső. Esőkabátos öregasszony vasrúddal a kezében igyekezett felhúzni az egyik üzlet rolóját. Valamivel arrébb romok látszottak. Romokban hevert az egész lakónegyed. As üresen tátongó ablakokból látni lehetett a vaisbetanvázakról alálógó betonfödém egy részét. A romok mellett őrség járt fel-alá: egy tiszthelyettes és két sorkatona, karabéllyal a mellükön. Aszker mélyet lélegzett, s elfordult. Nem tudott szabadulni a gondolattól: minduntalan eszébe jutott az őrrel való találkozás. ott az állomás ”''‘,!ctti erdőben. (Folytatjuk.)
