Petőfi Népe, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-17 / 40. szám

1063. február 17. vasárnap S. olftal Kétezer ötszáz erőgépet hoznak rendbe a tavaszig Ifjú kutatók Megyénk 18 gépállomásán élénk ütemben folyik a trakto­rok. munkagépek helyrehozása. A téli idényben eddig 250 erő­gép főjavítását végezték eJ, — amelyből 80 a szövetkezeti trak­tor. Ezenkívül 61 gépben motor­cserét hajtottak végre, amely feladatot az idén látják el elő­ször a megye gépállomásai. Ezzel párhuzamosan a folyó javításokat is végzik a szerelők, mintegy 400 erőgépen, amelyből 60 a szövetkezeti. Ugyancsak most folyik a kampány előtti karbantartás melynek során csaknem 406 gépállomási és 300 szövet­kezeti traktor működését vizsgálják felül és javítják ki az esetleges kisebb hibá­kat. Nagy figyelmet fordítanak a munkagépek helyreállítására is, főleg amelyekre — mint például a vetőgépékre. ekékre, tárcsák­ra, fogasokra — leginkább szük­ség lesz a tavaszi munkák so­rán. Mindamellett már az ara­tásra is gondolnak, s eddig 70 kombájnt és közel 200 cséplő­gépet helyeztek üzemkész álla­potba. Ab idén belezetett részegység szerinti javítás az eddigi tapasz­talatok szerint bevált. A Kalocsai Gépállomáson végzett felmérések alapján mintegy 20 százalékos mér­tékben gyorsult meg a gépek helyrehozása. Megtakarítás mutatkozik az anyagfelhasználást illetően is. Ez a módszer lehetőséget ad arra, hogy a gépállomások viszonylag kisebb létszámú szerelőgárdával is eredményes javítást végezze­nek. E szempontnak egyébként az a jelentősége, hegy több gép­állomás — különösen a városok­ban — szakember-hiánnyal küzd. A részegység szerinti javítás azonban csak akkor eredményes, ha az alkatrészek kellő mennyi­ségben és választékban állnak a gépállomások rendelkezésére. — Sajnos, e tekintetben hiányos­ságok tapasztalhatók. Bár a gép­állomások megyei igazgatósága eredményes szervező munkát vé­gez az alkatrészek megszerzését illetően, ehhez azonban szüksé­ges. hogy a gépállomások rend­szeres havi hiányjelentést küld­jenek be. Több gépállomás — köztük főleg a kecskeméti — er­re nem fordít kellő gondot. Mzőlőt lem Orgovónyi kuttúrház. A Satlai Termelőszövetkezet zár- számadási közgyűlése. Már elhangzott a mútt évi gazdálkodás ismertetése, amely fölött a vita is befejeződött. Ezután döntöttek a felvételi tcérelmek felől, majd a fegyel­mi ügyek tárgyalása került sorra. A nyáron négyen a szövetke­zet kiapadt tavából fogdosták a pontyokat. Mikor rajtacsípték őket, az volt a „védekezés — Úgyis megdöglöttek volna! — Elvtársak, vegye tudomá­sul, aki még nem tudná: ellen­szolgáltatás nélkül egy fürt szőlőt sincs joga senkinek sem elvinni! — hangzik a padsorok­ból egy határozott férfihang. És csattannak a megbélyegző, a valamennyiőjük tulajdonának védelmében fogant szavak. Most még csupán írásbeli meg­rovás a négy orvhalász bünte­tése. Tavaly előfordult néhány­szor az is, hogy a gondatlanul őrzött baromfi megdézsmálta, tönkretette a közös paradicsom meg a szőlő egy részét. Bi­zottság becsülte fel a kárt, amelynek forintösszegét min­den mulasztó neve mellett rész­• • • letezve ismerteti most az elnök. Szavazásra bocsátja az ügyet. Vannak kisösszegű, jelentéktelen károkozások, ezekkel kapcso­latban a tagság az egyébként jól dolgozó szövetkezeti gazda büntetésének elengedését java­solja. Ekkor egy kackiás asz- szony kér szót: — Elvtársak, ennyire ne le­gyünk nagylelkűek! Ha min­denkinek elengedjük a bünte­tését, ez a jövőben újabb gon­datlanság, nemtörődömség for­rása lesz. Hiszen semmitől sem kell tartani, bitangolhat a jó­szág, majd leszavazzák a bír­ságot a jószívű tagtársak! Helyeslés mindenfelől. A leg­nagyobb összegű kártétel két­harmad részének megtérítésére szavaznak. Ez így méltányos. Jó végighallgatni az értelmes hozzászólókat, találkozni egész­séges igazságérzetük megannyi apró, de vitathatatlan megnyil­vánulásával. S abban a biztos meggyőződésben csukni be a jegyzetfüzetet, hogy az orgová­nyi Sallai Tsz-ben nincs és nem lesz ebek harmincadján a kö­zös vagyon, mert védelmét a gazdák túlnyomó része szív­ügyének tekinti. Jóba Tibor Sok alkatrészt maguk a gép­állomások is beszerezhetnek, vagy saját berendezésükkel előállíthatnak. A hiányosságok ellenére is ál­talában jól halad a téli gépja­vítás, s zömmel már e hónap végére felsorakozhatnak a kija­vított traktorok. Március első felében pedig az összes — csak­nem 2500 gépállomási és szövet­kezeti — gép működőképes ál­lapotban várhatja a tavaszi munkák kezdetét. Érdemes meg­jegyezni, hogy a gépállomások az idén minden eddiginél több szövetkezeti gépet hoznak üzem­kész állapotba. Javításukat egy­idejűleg végzik a gépállomásiak­kal. de nem egy esetben — pél­dául Kiskőrösön — soron kívül veszik ápolás alá őket. A gép­állomások igazgatósága a .rövi­desen megkezdődő gépszámlék során fokozott gonddal ügyel ar­ra, hogy a közös gazdaságok gé­peit megfelelő időben és minő­ségben javították-e ki. A felnőttoktatás négy esztendeje Kiskunhalason A felnőttoktatásban résztve­vő dolgozók száma a tavalyi­hoz viszonyítva megkétszerező­dött, 1959-hez képest pedig meg­háromszorozódott Kiskunhala­son. Az idei tanévben 405 dol­gozó tanul alsó fokú iskolákban az esti, vagy levelező tagoza­ton. A Szőlészeti Kutató Intézet kecsketned miklóstelepi labora­tóriumában a pipetták, lombikok, kémcsövek között tudományos kísérletek folynak. Képünkön Nagy Éva laboráns és Vezekényi Ernő tudományos munkatárs borsavtartalom meghatározást. Illet­ve kékderítési próbavizsgálatot végez. Idős, több mint 70 éves ember Csekő Pis­ta bácsi, a soíiá Szikra Tsz volt főkönyvelője. Két évvel ezelőtt momt nyugdíjba, ám a közös gazdaságtól azóta sem vált meg. — A nyugdíj szá­momra nem a nyuga­lom — tájékoztat sze­líd mosollyal a tanács­házán, mert ott talá­lok rá. — A földkönyv felfektetését és a föld­járadék kivetését je­lenleg is én csinálom, bár nem az irodán, hanem odahaza, a la­kásomon. Nem tud munka nél­kül lenni. Igaz, nem jön rosszul az egy hold háztáji föld sem, hiszen a szövetkezet Szövetkezeti A nyugdíjas megszántja, beveti, s általában minden mun­kát elvégez rajta. De Pista bácsi ezenkívül a tanácsházán, a legelte­tési bizottságnál is ta­lál elfoglaltságot. Egyik alapító tagja a szövetkezetnek, s köz­vetlen közelségből lát­ta, hogy milyen küz­delmekben kovácsoló- dott ká a szövetkezeti gazdálkodás győzelme. Nehéz idők jártak 1956-ban. A tsz azon­ban mégsem oszlott fei. S ebben nagy ré­sze volt Pista bácsinak is, aki az elnökhelyet­főkönyvelo tessel és a pénztáros­sal együtt egyetlen na­pot sem maradt el. Az eűlenforradalom viha­rában is járták a ha­tárt, leltároztak. A gazdák jelentős része is helytállt. Közülük az egyiknek komoly nézeteltérése volt a fiával, aki a közös va­gyon széthurcolását szorgalmazta. Az apa ezt mondta neki: „Nem azért dolgoztunk hat éven át,, hogy most a szövetkezet tulajdona ebek harmincadjára kerüljön.” Pista bécsi minde­nütt ott volt, ahol a szövetkezet etórehaás* dásáról volt szó. Nem egyszer hatékonyan ki­vette részért az 5ja munkák megszervezé­séből. A könyvelésbe«» — hiszen sokáig egye­dül látta el az ottani feladatokat — reggel öttől este tízig is dol­gozott. Az elmúlt évek­ben aztán lendületesen fejlődött a gazdaság. Területe is többszörös sére növekedett a ko­rábbinak. — És az a legfonto­sabb — nyugtázza 4 történteket —, hogy egységessé vált a tag­ság. Talán én is tet­tem valamit ezért. S akkor már nem volt hiábavaló a munkám. Hatvani Dániel Munkásfeleség f Ha festőművész lennék, Szőnyi Ist- j ván színeivel, fényeivel ábrázolnám ezt a bensőséges képet. A babajáróka ' mellett kedves arcú, nagy, meleg szemű asszonyka ül. Fején menyecskésre kö­tött, fehérpettyes piros kendő. A ha­lántékánál' kibukó hajtincshez a hat- hónapos kisbaba, Mártika dörzsöli hí- zelegve kerek kis fejét. Varga Istvánná a fiatalasszony. Szavai csendesen per­meteznek, mint a termékenyítő májusi eső. Míg emlékezik, a baba kíváncsi képpel babrálja a fehérzománcos tűz­hely fényes vasgombját. Néha-néha meglepetve fordítja arcocskáját az is­meretlen bácsi felé. Anyjáéhoz hasonló fényes szeme mintegy néma bizonyí- tás: „Igen, minden úgy volt, ahogyan édesanyám mondja...” — Ha belegondolok, az utóbbi há­rom-négy év alatt léptünk legnagyob­bakat eíőre — családalapításunk óta... Hej, de sóvárogva hallgattuk a párom­mal a „Menyasszonyok-vőlegények is­kolájában, hogy egy kerékvágásba jutott fiatal férjnek öt öltöny dukál a ruhaszekrénybe. Meglöktük egymást a könyökünkkel. Értettük mind a ket­ten. Neki a munkaruhán kívül egy tűrhető öltönye s egy rövid, régimódi prémes kabátja volt... Én se sokkal jobban álltam... Most már belenézhet szekrényünkbe az egykori előadó... hé&ntég, még <*sy laktunk, hogy a konyhában ketten alig fértünk, 8 a füstnek tüzeltünk jóformán... Tavaly ősz óta lakunk itt, a leninvárosi 12-es blokkház második emeletén. Két szo­ba, konyha, fürdőszoba a mi kis új világunk. Tizenháromezer forintot fi­zettünk bele először, a többit részletek­ben tudjuk le — havonta. Ha majd én is keresek, meg se nagyon érez­zük. Nagyot segített rajtunk, hogy 6000 forinttal kevesebbet kellett befi­zetnünk, rám s a két gyerekre való tekintettel. így megvettük az új kony­habútort is... A kisbaba toppant egy nagyot tipe- gős lábával az anyja ölében, és jó­ízűen földhöz vágja a kaucsuk csör­gőt. Vargáné gyorsabban hajol le érte, mint én. Persze én közben végigfut­tattam a szemem a vajsárga, halvány­zöld betétes, gusztusos konyhaszekré­nyen. Kérdezném, hogy: hát a szoba­bútorok? — de az asszonyka most is megelőz. — 1959-ben vettünk tízezerért egy garnitúrát. De volt már összespórolva 15 ezer forintunk, így a szőnyegeket, függönyöket, később a csillárt is meg­vettük... Minden fillérről tudtuk, hova tesszük. Egy évig — akkor én is dol­goztam — a férjem fizetését az üzemi KST-ben tartalékoltuk. 1960-tól kezd­tünk takarékoskodni az új lakásra... Ki hitte volna, hogy pár éven belül színes-mozaikos lépcsőházból pillant­juk meg modern lakásunk ajtaja le­tett a számunkat­No, persze a nincs bői hiába akar­tunk volna spórolni. Férjem, leszere­lése után, 1954-ben mint rámoló kezdte a Zománcipari Műveknél. Jó ideig 1500 körül keresett, de egyszer fel­tűnt nekem, hogy munka után egyre sűrűbben siet vissza dolga után. Ter­melési értekezlet, szakmai előadások, szemináriumok, kísérletezések tették ki szabad idejének jó részét. Mikor aztán kétezer forintot tett az asztalra, sőt volt úgy, hogy 2700-at, én is megér­tettem, mi a különbség rámoló és ká­das között. Ma csoportvezető és mint UB-tag, olyan összekötő is a műszakok között. Belátogat a másik csoport mű­szakjára is. Közösen törik a fejüket, hogyan lehetne többet, jobbat. Most kétezer körül keres; én nem értek hozzá, de úgy vettem ki, hogy a se­lejt miatt egy kicsit mindnyájan meg­torpantak... Ó, mennyire a lelkén van, ha nem úgy megy, mint szeretné. Még étvágya sincs ilyenkor... összejárunk a munka­társak családjaival. Hol nálunk, hol másoknál. Alig szórakozunk egy ki­csit, ml asszonyok azon vesszük észre magunkat, hogy kívül vagyunk a be­szélgető körből. Ügy belemerülnek a szakmai vitába, hogy olyankor jobb hagyni őket... Sopánkodunk, feleségek —, de azért büszkén figyeljük egy­mást a szémünk sarkából. „Ugye, mi­lyen okosak a mi férjeink?...” Én is dolgoznék -már, csak lenne bölcsődei férőhely a kicsinek. Elője­gyeztettem már a tanácsnál, de mire sorra kerülök... Pedig írta az újság, mikor ezeket az új házakat építették, hogy bölcsődéről is gondoskodnak. Az embereink üthetnék jobban a vasat értünk, kisgyerekes anyákért, akik vá­gyunk az üzemi közösségbe, az itthoni magányból. Csengetnek. Hazajött a nyolcéves Júlia. Lepakol, utána mint egy kicsi mama, elveszi hugocskáját anyuka öléből, s kezdődik a hancúrozás. Var­gáné pedig nevetve mutat egy jókora pléh gyerekdobot: tudom-e, mi az? Hogyne, az én kisfiamnak is van, csak azon már nem ilyen ép a zo­mánc. — Ezzel nem a gyerekek játszanak. Ez a férjem legújabb spórkasszája — mutatja a belevágott nyílást. Rázogat- ja, alig hallatszik belőle pénzcsörgés, — Belekukucskál. — Itt egy százfo­rintost látok, a tízesek már nehezen mozdulnak... De van azért egy-két forintos is... A párom azt akarja rá­vésni, hogy „Ez televízió lesz”... Min­dig gyűjt külön is. A szüleiméknél a szentkép alá rakta. Mikor észrevettem, a gyárban dugta el... Nem dohányzik, nem iszik... Ha éjszaka közepén haza­jön a műszakból, megnézi a gyereke-; két, s a kicsinek odasúgja: „Bántott-e valaki, míg odavoltam? Nekem mondd meg, majd adok én annak...” íme, egy portré a munkásról, Varga Istvánról, aki egy a családjával, üze­mével, így népével is. Tóth István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents