Petőfi Népe, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-16 / 39. szám

I «Mal T903. február K, szómbat r­L A P T A R 1063. február IS, saoinbai Névnap: Julianna. Napkelte: 6 óra 40 pere. Napnyugta: 17 óra 8 perc. n •— Kamat címén egy év alatt 13 millió fo­rintot fizettek ki me­gyénkben az OTp be­tétkönyvekben elhe­lyezett megtakarított pénzösszegek után. A gépkocsinyeremény-be­tétkönyvék tulajdono­sai közül megyénkben eddig tízen nyertek személyképkocsit. _ HÁROM JÉGTÖ­RŐ dolgozik, de rövi­desen még kettő áll munkába a buna ba­jai szakaszán. A iégtö- röknek különösen sok munkája akad a hajó­kikötőben, ahol a 20— 30 centiméteres jég­páncél által fenyegető károktól kell megóvni az itt telelő hazai és külföldi hajókat. j 25 évvel ezelőtt, 1838- feaa telt meg Alekszandr Poleraajev orosz költő. Az 1336-ban irt Száska című szatirikus költemé­nye miatt a katonaság­hoz vonultatták be, ahol kegyetlenül bántak vele, majd három évre a Kau­kázusba küldték harcol­ni. Innen megszökött és ezért halálra korbácsol­ták. Demokratikus gon­dolkodástól áthatott köl­teményei a cári elnyo­más elleni szenvedélyes tiltakozások. — BEFEJEZÖDTIüC a zárszámadási köz­gyűlések — egy tsz kivételével — a bajai járásban. A járási ta­nács szakemberei meg­kezdték az elmúlt év gazdasági adatainak összesítését. Előzetes becslések szerint az elmúlt évben a koráb­bi évhez viszonyítva hat forinttal növeke­dett az egy munkaegy­ségre jutó részesedés a közös gazdaságok­ban — MA ESTE hot ómkor irodalmi mű­sort rendez a megyei könyvtár Ladánybenén a pártházban. A mű­sor Fenyvesiné Góhér Anna, a megyei könyv­tár vezetőjének elő­adásával kezdődik, majd J öncső Adrién előadómüvésznő mond verseket. — FURCSA természeti hrtenséget figyelték meg Oslo közelében. Az ellen­tétes légáramlatok miatt egymástól mindössze né­hány kilométerre fekvő két non ton ugyanabban sk Időben plusz 5, illet- *» méMMg 1* fokot mér­— A SZOVJET had­sereg napjának tiszte­letére ünnepi hangver­senyt ad Kiskörösön a tiszti klubban a föld­művesszövetkezet szim­fonikus zenekara feb­ruár 20-án este. 15 dollár egy nyűiért A bajai Duna ár­téri Erdőgazdaság rezervátumában ed­dig mintegy 2200 élő nyulat fogták be, amelyet vérfelfris­sítés céljából kül­földre szállítottak. Az exportált nyula- kért egyenként 15 dollárt fizetnek a nyugati államok, s előreláthatólag még 300 nyulat fognak hálóba a külföldi megrendelők részé­re. — A must-, illetve bortermés 94,4 száza­lékára kötött szerző­dést a múlt évben a kiskunmajsai Jonathán Szakszövetkezet, s ed­dig mustban és borban mintegy 80 százalékát teljesítették kötelezett­ségüknek ami köze! 4000 hektoliter jó mi­nőségű „ltokat” jelent. — VA ROS FEJLESZ­TÉSI kiállítás nyílik ma dhlelőtt fél 11 órai kezdettel Kiskunhala­son a művelődési ház­ban. Ezzel egyidejűleg tartják meg a társa­dalmi munkások nagy- aktíva értekezletét, me­lyen részt vesz dr. Or- tutay Gyula, a Haza­fias Népfront Országos Tanácsának főtitkára is. — öt város egyesü­léséből a napokban ün­nepélyes keretek között megalakult Japán he­tedik milliós nagyvá­rosa: Kitakiusu. A „vá­rosalapítás” napján az új nagyvárosnak egy­millió 38 ezer 26 la­kosa volt. löŐfARPÓ A Kecskémén Agrome­teorológiai Obszervatóri­um Jelenti: Február 14-éíi a középhőmérsélclet mí­nusz 0,8, a legmagasabb napi hőmérséklet plusz 2,4, a napsütéses órák száma 3,4 volt. 15-én a legalacsonyabb hómérsék­let mínusz. 7,5, a reggel hét órakor mért hőmér­séklet mínusz 4,9. a dél­után kettőkor észlelt hó­mérséklet mínusz lj> Cd- sins-fok volt. A várható időjárás szombat estig: Felhős, párás idő. Néhány he­lyem hószáll ingózás. Az utakon síkosság. Mérsékelt szél. Leg­magasabb nappali hő­mérséklet 0—plusz 4 fok között. •— A mezőgazdasági könyvhónap alkalmá­ból filmvetítéssel egy­bekötött ankétot tarta­nak február 21-én dél­után hat órakor Orgo- ványom. Előadást tart: dr. Mészöly Gyula, a Duna—Tisza közi Kí­sérleti Intézet igazga­tója. — MŰSOROS, zenés farsangi esetet rendez ma 20 órai kezdettel a városi művelődési ház Rákóczi út 3. sz. alatti, emeleti nagyter­mében a Kecskeméti Kézilabda Szövetség. — Egyletesdi. Bécs vá­rosa nemrégiben statisz­tikát készített az osztrák fővárosban működő kü­lönféle egyletekről. Meg­állapították, hogy Becs­ben nem kevesebb, mint 80 ezer ember visel va­lamiféle tisztséget a kü­lönböző jgyletekben. — Romániában az idén 880 falut villamo­sítanak, csaknem két­szer annyit, mint a polgári földesúri rend­szer idejében összesen. •— A napokban tar­totta meg zárszám­adási közgyűlését a csátaljaá Üj Tavasz Termelőszövetkezet. Az egy munkaegység ér­téke 45 forint és így a tagok elmúlt évi átlag- keresete megközelíti a 30 ezer forintot. (Bo­gáréi Jáno6 leveléből.) — SZELLEMI vetél­kedőt rendeznek hol­nap délelőtt tíz órai kezdettél a kalocsai művelődési házban az Építőipari Ktsz dolgo­zóinak, este 7 órai kez­dettel pedig Kalocsai képeskönyv címmel műsoros estre kerül sor. — A szovjet kiadóválla­latok évente több mint 3000 gyermekkönyvet ad­nak ki, összesen 200 mil­lió példányszámban. Ezek a könyvek a Szovjetunió népeinek 60 nyelvén és 20 külföldi nyelven je­lennek meg. — A szokatlan zord hi­deg ellenére is tovább fo­lyik az egyetemi város­rész építése Pécsett, mely­re az idén 40 millió fo­rintot fordítanak. — ÍZLÉSES kivitelű, ötletes füzetet jelente­tett meg nemrég a Bács-Kiskun megyei SZMT központi könyv­tár. A nyomtatvány megjelöli a szakszer­vezeti könyvhálózat legfontosabb felada­tait, utasításokat ad a könyvtár használatára, majd 1958-tói kezdő­dően ismerteti a könyv-, tári munka fejlődését, eredményeit. — Az még nem len­ne baj, hogy naponta elkésik, folyton a bü­fében van, keveset dol­gozik, de azt meséli rólam, hogy nem va­gyok elnéző főnök... — Hatvanötezer to­jásra kötöttek szerző­dést az év első négy­öt hetében a hajósi aszomyok s ebből tíz­ezret már le is szál­lítottak a felvásárló szerveknek. __ A Férfi Fehérne­műgyár bajai üzemé­ben pénteken véradó­napot tartott a véradó­állomás. Három óra le­forgása alatt több mint ötven vérvétel történt. Egyébként a gyár minden dolgozó­ja jelentkezett önkén­tes véradásra. Ci pész bár Gdans '• ban Az egyik gdanski ci­pész-szövetkezet Cipészbár néven eszpresszóval egy­bekapcsolt cipőjavító mű­helyt nyitott. A vendé­gek lábukat párnákra he­lyezve, feketekávé és új­ság mellett várhatják meg a gyors cipőjavítást. Az ötletnek olyan nagy sikere van, hogy rövide­sen még két hasonló bár nyílik Gdanskban és Gdy- niában. — ÖT VEN beruházó­vei van kapcsolatban jelenleg a Bács-Kis­kun megyei Állami Építőipari Vállalat. Közülük a legjelentő­sebb beruházásokait a Bács-Kiskun megy« tanács tervosztálya biztosítja a vállalat­nak. — HELYREIGAZÍ­TÁS. Szabó Pál kis­kőrösi látogatásáról tegnapi számunk első oldalán tudósítást ad­tunk. A beszámolóban elírás folytán tévesen szerepéit a kiskőrösi Petőfi Szakszövetke­zet elnökének neve. Az elnök neve helyesen: Cebeá István. Sálion sorsolták a lottót A lottó 7. heti sorsolását megyénkben, Solton ren­dezte meg tegnap a Lottó Igazgatóság. A környező falvakból a közönség már reggel hét órától csoporto­san érkezett és a helybeli lakosokkal együtt 3 órára zsúfolásig megtöltötte a 600 személy befogadására al­kalmas kultúrtermet. A földművesszövetkezet 9 órakor divatbemutatóval kedveskedett az egybegyűlteknek, a mire elérkezett a 1# óra, a sorsolás Időpontja, már a kultúrház előcsarnoka Is megtett kíváncsiakkal, sőt sokan az utcára rekedtek. Megperdültek a bűvös gömbök, s feszült figyelem kísérte örsi Sándor dunaegyházl. Erdélyi László. Argalás Pálné, Miskolci József és Kovács Sándorné bolti lakosok kezét, akik » belépő legyek sorsolása alapján kerültek be a „húzó bizottságba”, fis sorra elhangzottak a szerencsét hozó számok: 68, 84, 73, 33, 33. A sorsolást követően a Lottó Igazgatóság bejelen­tette, hogy a 7. Játék- , . „ hétre s 713 795 szelvény ér- E hefa nyerőszámok: kezett be, s hogy a leg­közelebM sorsolást Eke* 32f 33f 68. 73, 84 Tizenkétmillió forini a közös vágyén értéke Zárszámadás a tissakéeskei Béka Termelósxövetkexethen Csütörtökön tartotta zárszám­adó közgyűlését a tiszakécskei Béke Tsz a községi művelődési házban. Számos vendéget hív­tak meg, többek között jelen volt Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese és Vö­rös Vilmos, az MSZMP Kecs­keméti Járási Bizottságának titkára is. A több mint 5700 holdon gaz­dálkodó szövetkezet tavalyi eredményeit Deák István fő- agronómus ismertette. Elmon­dotta, hogy a közös gazdaság vagyonának értéke csaknem 12 millió forintra emelkedett, amelyből a tavalyi gyarapodás több mint két és fél millió fo­rint. Áruértékesítési tervüket 120 százalékra teljesítették, tíz­millió forintot meghaladó ér­tékben. Ez részint a szőlő- és gyümölcstermesztésnek, más­részt a fejlett, nagyüzemi állat­tenyésztésnek köszönhető. Több mint 800 hízott sertést, csaknem 600 mázsányi vágómarhát és 37 700 baromfit értékesítettek az elmúlt évben. Az eredményekhez nem kfc mértékben járult hozzá a csa­ládi művelés, valamint az, hogy a munkacsapatok is önálló te­rületet vállaltak, s így minden gazda közvetlenül volt érde­kelt a termelésben. Másrészt a nagyüzemi módszerek alkalma­zása is segítette őket. A kuko­ricát például ikersorosam vetet­ték, s 53 mázsát takarítottak le egy-egy holdról. A munkaegység értéke 33 forint, csaknem öt forinttal több a tavalyinál. Nagy Dániel felszólalásában a gazdák összefogását dicsérte, amely lehetővé teszi, hogy az ' idén közel 300 holdon telepítse­nek szőlőt és gyümölcsöst. Befejeződött Mlkléstelepcn tsL hibrid berek értékelése Pénteken Miklóstelepen a Szőlészeti Kutató Intézet ho­moki osztályán folytatták és befejezték az új hibrid bor­szőlőfajták borainak értékelé­sét. Első helyen 15,9 pontszámmal az ezerjó—szürkebarát hibrid „végzett”. Az ezerjó és a tra­mini keresztezése 15,2, az olasz rizlingből és az ezerjóból elő­állított fehér borfajta pedig 14,9 pontot kapott. A bíráló bizottság által leg­jobbnak minősített borszőlő, fajtajelölt már több év óta tartja kimagasló tulajdonságait. Az új korszerű, széles soros, magas kordonos szőlőtermesztés igényeinek is az első helyre ke­rült fajta felel meg a legjob­ban. 0-OCK>0<>OOCK>00<>0<>00-0< SZMT elnökségi ülés Pénteken délelőtt 9 órai kez­dettel Kecskeméten, a Cifra­palotában tartotta elnökségi ülését a Szakszervezetek Bács- Kiskun megyei Tanácsa. Az ülésen részt vett Erdőst József, a megyei pártbizottság titkára is. Szabó Lajos, az SZMT ve­zető titkárának megnyitó sza­vai után Vavrek István, az SZMT közgazdasági felelőse is­mertette első napirendi pont­ként a szakszervezeti lakásépí­tési akció szervezeti és politikai előkészítésével kapcsolatos fel­adatokat. Majd Molnár József- né SZMT-titkár beszélt a tár­sadalombiztosítási munka to­vábbi társadalmasításával kap­csolatos teendőkről végül Bal- labás Béla, az SZMT kulturális nevelési felelőse tájékoztatta a megjelenteket az MSZMP VTH kongresszusa anyagának feldől-­gozásával, ismertetésével kap­csolatos szakszervezeti felada- tolcról. Mü*elcd5 parasztság . A múlt választását óta erőset; megnövekedett a kiskunhalasi szö­vetkezetek tagságának érdeklődése a mezőgazdasági szaktudás lránt. A* utóbbi négy évben az alsószánési és a bodoglárl Iskolában rendszeresen folytak az ezüstkalászos tanfolya­mok. A szaktanfolyamokon kívül se általános ismeretterjesztés Is tekin­télyes eredményeket mutathat fel. A termelőszövetkezeti akadémiák, szülők akadémiái. Ifjúsági akadé­miák és egyéb Ismeretterjesztő elő­adást* «1! rendezvényén esaknena 31 ezer hallgató vett részt az elmúlt négy esztendő alatt. 6 te. De Georg Homan« kato­naszökevény. Katonaszökevény is, kommunista is, s 6 mag» vállalkozott Alekszandr Naszibov regény« S4. ______ NY OLCADIK FEJEZETT A megbeszélt napon Aszker ismét bement a tábor­nokhoz. Likov levette a aaemövegét __ valami iratokat böngészett — s az metál mellett álló ka­rosszékre mutatott — Mi jót hozott, Kerimov elvtársi Aszker elmondta a tervét A tábornok figyelmesem, elmélyül­tem hallgatta. Az egész terv igém bátor és szokatlan volt Likov belenézett a feljegyzés­be, amit Aszker hozott. — Szóval Lange? — Igen, tábornok elvtárs. Ép­pen ő, és nem Homann. bér minden bizonnyal megfelelne Likov fejbéSntással jjefeaiw tudja, mire gondot — Lange pedig tiszte — tok­tattá Aszker. — Olyan tiszta^ mint a szűz hó. Még egyszeg alaposmi átnéztem a dolgáig Minden lehető módon eüeo- őrlztem, megfelelnek-« a vaM* Ságnak azok. amelyeket ebne», dote. Kihallgattam Romárad is, meg azt a tizenöt másik né­metet akikkel együtt volt a harmadik zászlóaljban. Nincs elérés a jellemzésekbe«!. Te» séfc. itt vannak a vaBomásoöS — Egy vaskos dossziét nyé£ tett oda a tábornoknak. — Pe» dig nem is sejtik, hogy Langs itt vem a kezünkben. Sőt. ml több, olyan hírek keringene® köztük, hogy Lange elesetg Úgyhogy teljesen nyíltam ma den feszélyezietés nélkül bal szélnek a volt bajtársról... Megjött az engedély: Herbeaí Lange részt vehet az akcióba» Assbar «Hw feraaőfe «MSswta

Next

/
Thumbnails
Contents