Petőfi Népe, 1963. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-10 / 7. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! lapja KISKUN A MAGYAR. SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS ?rvm. ÉVFOLYAM, 7. szám fillér 1963. JAN. 1«, CSÜTÖRTÖS »nii—T»»w^nmimT *-a Illést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Választási felhívás a magyar néphez Magyar dolgozók, választópolgárok! Február 24-én új országgyűlési képviselőket, új tanácstagokat választ az ország népe. Az elmúlt négy esztendő nagy győzelmeket érlelt hazánkban. Népünk szorgos munkája nyomán valóra váltak nagy, építő terveink. Iparunk, mezőgazdaságunk, kultúránk évről évre egészségesen fejlődött Az elmúlt négy év alatt nemzeti jövedelmünk 31 százalékkal, a foglalkoztatottak száma 21 százalékkal, a fogyasztás 19 százalékkal nőtt. Az élet országunkban jobb lett. Munkánk eredményei elismerésre találnak barátaink körében, s azokat még ellenségeink sem tagadhatják. Hazá ik nemzetközi tekintélye tovább nőtt A magyar nép történelmi vívmánya a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Parasztság gunk, az egész társadalom segítségével, a korszerű, szocialista nagyüzemi gazdálkodás útjára lépett. A szocialista ipar mellett létrejött a szocialista mezőgazdaság: Leraktuk a szocializmus alapjait Országunkban megszűnt a kizsákmányolás, nincs munkanélküliség, a dolgozó embert nem gyötri a létbizonytalanság, az élet békés, biztonságos. Nincsenek többé ellentétes érdekű osztályok, ma minden becsületes embernek közösek az érdekei. Erősödik népünk szocialista nemzeti egysége. Közéletünk tiszta, és az emberiesség szelleme hatja át A szocialista törvényesség szilárd alapokon nyugszik. Becsülete van a tudásnak, a szorgalomnak. az alkotó munkának. A művelődés joga mindenkié, a kultúra közkinccsé válik, megbecsülés jár minden jó szándékú embernek, aki magáénak vallja nemzeti céljainkat és kiveszi részét a közös munkából. Előrehaladásunk feltétele volt és marad, hogy az ország népe és vezetése egységes, összeforrott, hogy hazánk erejét az egyetemes emberi haladásnak, a béke megőrzésének szolgálatába állítottuk. Ahhoz a hatalmas szocialista táborhoz tartozunk, amely a béke biztosításának, a népek testvériségének és boldogulásának jelszavát írta zászlajára. Eredményeink nagyok, de nagyok a feladataink is. A Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. kongresszusa az alkotó munka új program iát határozta meg. A cél: a szocializmus teljes felépítése. A kongresszus határozatiét népünk ismeri és magáénak vallja. Most arz a feladat, hogy megvalósítsuk ötéves tervünket. Fz a terv reális. El kell érnür k, hogy az ipari termelés 48—5í* százalékkal, a mezögazdasáe í termelés 22—23 százalékkal, az egy főre jutó reáljövedelem 14— 17 százalékkal növekedjék. Ebhez még jobb munkára: a vezetés színvonalának további emelésére és gondosabb gazdálkodásra van szükség. A párt és a kormány az országépítés nagy feladatainak megoldására összpontosítja erejét, mindig szem előtt tartva az egyes emberek gondjait, mert a szocializmus legfőbb célja az emberek boldogsága. A jövőben is minden erejével küzd a békés egymás mellett élés politikájáért, az általános és teljes leszerelésért, a béke megvédéséért. Ezeknek a feladatoknak az elvégzésében fontos szerep vár aa új országgyűlésre és az új tanácsokra. A választópolgárok a jelőfö- gyűléscken szabad, ősz'nte eszmecsere után tegyenek javaslatot a jelöllek személyére. A népfront azokat jelöli képviselőjének és tanácstagoknak, akik fc»* merik a nép gondjait, vágyait, és lelkiismeretesen képviselik a dolgozók érdekeit. A Hazafias Népfront jelöltjei olyanok legyenek — munkások, parasztok, értelmiségiek, a társadalom minden rétegének képviselői —, akik eddigi munkájukkal kiérdemelték a dolgozók megbecsüléséi ég bizalmát. Erőnk tudatában bizakodva nézünk a jövőbe. Rajtunk múlik, hogy jó reményeink valóra váljanak. Magyar dolgozók! Táteestópoi. gárok! Szavazzatok a Hazafias Nén- front .jelöltjeire, mert eazef a szocializmus teljes felépítésére mondtok igent! Szavazzatok a Hazafias Népfront jelöltjeire, ezzel is erősűt- séték közéletünk demokratizmusát, a szocialista nemzeti egységet! Szavazzatok a Hazafias Népfront jelöltjeire, erősítsétek nőnünk hatalmát, hazánk függetlenségét, védelmezzétek a világ békéjét! ßljen szabad hazánk, a ?®oeia- lista Magyarország! HAZAFIAS NÉPFRONT ORSZÁGOS TANA rv \ Szerdán a Parlament vadásztermében kibővített ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és megtárgyalta a február 24-i választások előkészítésében a népfrontmozgalom feladatait. A tanácskozáson megjelentek: Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, dr. Münnich Ferenc és Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Bognár Rezső, Darvas József, Szabó Pál és Z. Nagy Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnökei, valamint társadalmi életünk sok más vezető személyisége, köztük az MSZMP Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak és a kormánynak több tagja, számos művész, tudós, író, egyházi személyiség; munkás és dolgozó paraszt. Dr. Ortutay Gyulának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának megnyitója után Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke mondott beszédet. — A Hazafias Népfront Országos Tanácsénak ülését azért hívtuk össze, hogy megtárgyaljuk mozgalmunk, S egyben egész népünk életének nagy jelentőségű eseményével, a február 24-i országgyűlési és tanácsi választásokkal kapcsolatos feladatainkat — hangsúlyozta többek között, majd így folytatta: — Az új választások kiírásakor meg kell állapítanunk, hogy a négy évvel ezelőtt megválasztott országgyűlés és tanácsok megfeleltek a nép bizalmának, feladataikat jól ellátták, történelmi jelentőségű munkát végeztek. Hatékonyan részt vettek a szocializmus alapjai lerakásának befejezésében. — Az országgyűlés tudatában volt annak, hogy a szocialista építő munkánk legfontosabb feltétele a béke. Megtárgyalta és megerősítette kormányunk külpolitikáját, s állásfoglalásaival kifejezte a magyar nép olt- hatatlan békevágyát. — A képviselőket és a tanácstagokat a nép iránt érzett nagyfokú felelősség érzése hatotta át. Erősödtek és szélesedtek kapcsolataik a dolgozók tömegeivel. Nyugodtan állíthatjuk tehát, hogy a Hazafias Népfront négy évvel ezelőtti jelöltei megválasztásuk után jó munkát végeztek. Az országos tanács nevében köszönetét mondok eredményes tevékenységükért — A februári országgyűlési ée tanács-választásokat a népfrontmozgalom jegyében bonyolítjuk le. Népünket most is arra hívjuk fel. hogy ssirn~nmh a szőri ifi Torosra, a békére, — szavazzanak a Hazafias Népfront jelöltjeire Ez megfelel népünk érdekeinek, megfelel pártunk politikai vonalának, amelynek leasarkp ’ o- sabb tétele és követelménye a kommunisták és a pártonkívü- liek harmonikus együttműködésé a szocializmus építésében. Szilárd meggyőződésünk, hogv a népfrontmozgalom szerepe ÍV feladatai a szocializmus alapjainak lerakás után nem csökkennek, hanem éppen ellenkezőleg, még inkább növekednek. A szocializmus teljes felépítésében a párt, a kormány számít a Hazafias Népfront segítségére. Sokasodé, növekvő munkánkat csak akkor tudjuk elvégezni, ha a szocialista nemzeti egység politikája alapján egyesíteni tudunk mindenkit, aki a szocializmus és a béke ügyéért akar tevékenykedni. Kállai Gyula a továbbiakban összefoglalta, hogy milyen területeken kellene és lehetne a mozgalom tevékenységét tovább erősíteni. Hangsúlyozta: — Mozgalmunk tovább növelhetné a társadalmi munka szerepét és jelentőségét a szocializmus teljes felépítésében. Még nagyobb tömegeket vonhatna be a feladatok megoldásába úgy, hogy ki-ki képzettségének, élethivatásának megfelelő munkakörben fejtse ki társadalmi tevékenységét. Keresni kell a társadalmi munka új módszereit, hogy minél több feladatot oldhassunk meg önkéntes segítőtársaink bevonásával. Tovább kell javítani a nép- frontbizöttsáyok és a tanácsok együttműködését. A népfront és a tanács együttműködésének most új lehetőségei tárultak fel. Mozgalmunk, mint a társadalmi tevékenység ösztönzője, nagyobb segítséget adhat a tanácsnak az állami feladatok megoldásában. Elősegíthetjük az állami feladatok társadalmi szervek útján történő megoldását. Ez fontos előiskolája az össznépi állam megteremtésének. — Erősíteni kell a népfront kulturális és nevelő tevékenységét. Segítsük és támogassuk az új erkölcs minél szélesebb körű elterjedését, amelynek legfontosabb vonása a szocialista haza szeretete, a köz javának tisztelete, az elnyomás, a kizsákmányolás gyűlölete, a tiszta, feddhetetlen köz- és magánélet. Segítsük elő, hogy minél többen jussanak el korunk tudományos világnézetéhez, a marxizmus— leninizmushoz. A falvakban fordítsunk nagy gondot a magasabb fokú szakmai ismeretek terjesztésére. A kihelyezett technikumok támogatása, a szaktanfolyamok szervezése, a hosszú téli esték megfelelő kihasználása a művelődés jegyében — ez legyen a népfront kulturális tevékenységének legfontosabb feladata. — A szocialista nemzeti egység hasznos hirdetője, a népfront gyökeret eresztett minden társadalmi osztályban és rétegben, de ilyen irányú tevékenységét még tovább kell fokozni. Erősítenünk kell például a munkás—paraszt szövetséget és meg ken gyorsítanunk az egységes szocialista paraszt- osztály kialakulását. Megállapíthatjuk, hogy az értelmiségiek nagy tábora már lelkes híve mozgalmunknak. Bizottságainknak azonban nagy a lehetőségük, hogy jóval több orvost és gyógyszerészt vonjanak be a munkába. A népfrontban kifejtett tevékenység útján segítsük az írókat és művészeket kapcsolataik megszilárdításában az élettel, a tömegekkel. Többet kellene foglalkozni a városi kispolgársággal is, hiszen a szocializmus teljes felépítésében az ő munkájukra is számítunk, s a jövő útját nekik is csak a szocializmus jelentheti. — A népfront állandóan erősödő feladata a népek közötti béke és barátság eszméjének hirdetése, s annak tudatosítása, hogy népünk » üzemekben, a földeken, a hivatalokban és intézményekben végzett jó munkájával, szocialista társadalmi rendünk erősítésével teheti a legtöbbet a békéért — mondotta többek között Kállai Gyula, majd a magyar békemozgalom tevékenységének és népünk politikai érettségének méltatása után így folytatta beszédét: — A választások szervezeti előkészületei rendben folynak. A Hazafias Népfront megfelelő szerveinek javaslatára megalakultak a:s országos és a helyi választási elnökségek, bizottságok. Dolgoznak a végleges választói névjegyzékek összeállításán, amelyeket megfelelő időben közszemlére tesznek. A munka nagyobb része azonban még hátra van. Január 10-e és 29-e között le kell bonyolítani a ’elölőgyűléseket; ki kell választani jelöltjeinket a tanácsokba és az országgyűlésbe. El kell érni, hogy ezekben a testületekben olvan képviselő! legyenek a nénnek. akik minden tekintetben megfelelnek a rá ink háruló frielőssérieljes feladatoknak. A jelölések során maradéktalanul érvényesíthetjük pártunknak a VIII. kongresszuson megerősített állásfoglalását: bármilyen közfunkciót betölthetnek pártonkívüliek. Jelöltünk a tanácsokba és az országgyűlésbe olyan aktív, nagy szeretetnek örvendő, a közéleti munkában tevékenyen részt vevő párttag és nártonkívüli állampolgárokat, akik eddigi munkájukkal bebizonyították, hogy hűek a néphez, hűek a szocializmus társadalmi rendszeréhez és mecpr a kellő felkészültségük a köz- "Sv»lí intézéséhez. A tanácsokba és az országgyűlésbe jelöljünk több nőt. ' Megfelelő számban jelöljük az ifjúság kénvisriőit Is — bengsűlvozta az előadó, maid üdvözölte a fiataloknak azt az újabb nemzedékét, amelv az iOég-as választások őta töltötte be 19. életévét, s február 24-én °!őször járul a» urnákhoz. — Szervezzük meg a jelölő- gyűléseket úgy, hogy milliók vegyenek récT+ c munkájukban s mint az ország gazdái, mord- iák el vétem érvüket a párt és a kormánv politikáiéról, a jetitek munkájáról és feladatairól. — Nagy munka előtt állunk: az egész magyar nép véleményét kérjük a pártnak és a kormánynak eddig követett és a VIII. kongresszuson megerősített politikai irányvonaláról Nyugodt lelkiismerettel nézünk a választások elé. Az országban rend, nyugalom, törvényesség honol. Az emberek nyugodtan, magabiztosan néznek a jövőbe, mert tudják, hogy érdemes dolgozni, alkotni, munkájuk gyümölcsét senki nem sajátítja ki, azzal maguk és családjuk javát szolgálják és a szocialista hazát erősítik. Tömegeink összeforrott'*!'’, s az erősödő szocialista nemzeti egység jegyében munkálkodnak a szocializmus teljes felépítésében. Megvan a jó tervünk a további lőrehaladásra. Bízunk benne, hogy mind* ez kifejezésre jut a válasz ’ >. kon, a népfront jelöltjei.' funk politikájának oélkití *f mindenütt győzelmet ara- * — mondotta többek között befője- ' ésül Kállai Gyula. A beszédet vélemónj cse,-e követte, máid az ízlés részvevői egyhangúlag elfogadták a Hazafias Népfront Országos Tanácsának választási fellu'vásá! Az ülés dr. Ortutiy Gyula zárszavával ért véget