Petőfi Népe, 1963. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-03 / 1. szám
1963. január 3, csütörtök 3. oldal Kongreanxua után Szakemberképzés a tanácsi iparban A laboratórium vezetője Bács-Kiskun megyében a tanácsi könnyűipar vállalatai a gyors ütemű fejlesztés jegyében alakították ki 1963. évi feladataikat. Ha nem is kerek egészen, de 200 millió forint az a termelési többlét, amit az ipari osztály vállalataitól vár a népgazdaság. Ilyen körülmények között számos nehézség jelentkezik a folyamatos termelés feltételeinek biztosításában. Egyik megoldandó feladat ezek közül a tanácsi ipar szakemberképzése, melyre a Vili. pártkongresz- szus, s azt megelőzően a megyei pártértekezlet külön is felhívta figyelmünket. Sok munkás — kevés szakember Megyénk, mint az Alföld része, nem ipari területe az országnak. Eddigi erőfeszítéseink ellenére ma is találó a megállapítás: Bács megye elsősorban munkaerő-tartalékaival tűnik ki. Ez a sok munkás azonban szakmailag képzetlen. Kedvező viszont az ipar fejlesztése, a foglalkoztatottság növelése tekintetében, hogy megyénkben több ezres lélekszámú községek, sőt tízezer lakost meghaladó nagyközségek alakultak ki. Épület- adottságaink ezeken a helyeken szinte kínálják a lehetőséget, hogy viszonylag kevés beruházással segítsük az Alföld iparosítását. A tanácsi ipar erőteljesen gvümölcsözteti ezeket a lehetőségeket. Csupán egy év alatt kétezer fővel nőtt a tanácsi iparban a dolgozók száma. Azon-- ban a gyors ütemű iparfejlesztés — nyolc új szolgáltató vállalat és egész sor üzemtelep létesítése — mellett csak részben sikerült megoldani a másik feladatot: a tervszerű szakmunkásképzést. Ennek fékező hatása több esetben is jelentkezett az 1962. évi tervek teljesítésénél. Oktatás az üzemekben A tandíjból okultak a vezetők, s az ipari osztály is egyik fő feladatának tekinti annak segítését, hogy a vállalatok mind több dolgozója tegyen szert a beosztásához szükséges szakmai ismeretekre. Egyes iparágakban — főként a régebben meglevő üzemeinknél — az új dolgozók részére a vállalat vezetősége szervez szakmai tanfolyamokat. Itt a legjobb műszakiak oktatnak. Esténként meghívott vendégek tartanak előadásokat a szakma elvi alapismereteiből. Más a helyzet az új gyártmányok átvételénél, a fővárosból letelepített üzemeknél. Kétezer új dolgozónak többségét ugyanis ilyen üzemekben, üzemrészekben foglalkoztatjuk. A jobbik eset, ha olyan áru sorozat- gyártására készülünk, melynek technológiája rövid idő alatt elsajátítható. Ezekben az esetekben, több-kevesebb ideig, egész sor dolgozó tanulja a budapesti üzemben az új szakma ismereteit. Tapasztalatcsere útján aztán ők nevelik a letelepített üzemben munkatársaikat. Sokkal több viszont a gond, ha az új gyártmány jellegénél fogva Budapestről kell „importálmink*' a szakembereket, vezetőket, akik a termelés szervezése mellett hónapokig oktatják a gyártási ismereteket a tanácsi ipar áj dolgozóinak. Több tanműhelyt A tervszerű szakmunkás-utánpótlás, az ipari tanulók képzése különösen a nagyközségekben létesített ipartelepeken sürgető. Itt a megfelelő színvonalú oktatást gátolja, hogy a tanulók gyakorlai képzése nem szervezett formában történik. Kisebb mértékben hasonlót tapasztaltunk városi üzemeinkben is. A gátló körülmény itt a megfelelő tanműhelyek hiánya. Ezek létesítésére már az új esztendőben jelentős összegeket fordítunk. Számítunk ugyanakkor arra is, hogy vállalataink saját erőforrásból, társadalmi munka szervezésével is segítenek a tanműhelyek építésében. Ez az összefogás biztosíthatja, hogy a jelenlegi közel 800 ipari tanulónak több mint kétszeresét oktathassuk 1965-ben megfelelő körülmények között. A szakemberképzés persze sokkal szélesebb területet ölel fel az eddig írtaknál. De így is elmondhatjuk: egyik lehetősége lesz a tanácsi könnyűipar még gyorsabb fejlesztésének, ha már az idén pótoljuk e tekintetben a mulasztásokat, szervezettebbé tesszük a szakmunkásképzést. Dr. Bruncsák Andris A keleti-tengeri Riems-sziget tudományos intézetében dolgozó keletnémet kutatók olyan oltóanyagot készítettek, amely az Európában fellépő száj. és köVALÖSAGOS, modern boszorkánykonyha ez: csillogó kémcsövekben zöldessárga folyadék, üvegedények, elektromos műszerek, különleges érzékenységű vegypapírok. S közöttük napjaink „mágusa”, aki azonban már nem öncélúan pepecselget, hanem kemény következetességgel, szigorú logikával summázza a kutatómunka eredményeit, a közösség hasznára szolgáló nagy célok érdekében. A DUNA-TISZA közi Mező- gazdasági Kísérleti Intézetben vagyunk, a Vidéki László tudományos munkatárs vezette kémiai laboratóriumban. — Köztudomású — mondja a fiatal szakember —, hogy intézetünk „fő profilja” a paradirömfájás mindhárom fajtájával szemben hatásos. Már ez évben az új trivalems (háromérté- tű) oltóanyaggal oltják be a marhákat a« NDK területén. csomnemesítés. Mi a paradicsomfajták, faj táj elöltek laboratóriumi vizsgálatát végezzük. Igyekezetünk arra irányul, hogy az általunk nemesített fajták a termesztési értékek (bőter- mőség, koraiság stb.) mellett előnyös élettani tulajdonságaikkal is kitűnjenek; jóízűek, szép színűek legyenek, magas C-vita- min tartalommal. Az általunk. végzett kémiai vizsgálatok e nemesítési célok elérésére irányulnak. E növénynek csaknem minden tulajdonsága a kémiai összetevőktől, az anyagcserétől függ. Feladatunk, hogy ennek folyamatairól adatokat gyűjtsünk, s ezzel a nemesítési munkát megkönnyítsük. A növény ízének kialakulását például a cukor- és savtartalom összetétele határozza meg. Jelenlegi vizsgálatainkat egy nem régóta alkalmazott elemző módszerrel végezzük. A vizsgálandó anyag egy cseppjét szűrőpapírra juttatjuk, majd azt oldószerbe helyezzük. Szárítás és előhívás után kerül sor a vegyi összetétel vizsgálatára. Megállapítottuk például, hogy a legjobb ízű paradicsomsűrítmény abból a fajtából készíthető, amelynek a cukortartalma 50 és 75 százalék között van. Ha ennél alacsonyabb: savanyú; ha pedig magasabb: akkor túl édes lesz a sűrítmény. A 33 ESZTENDŐS Vidéki László közel tíz éve dolgozik a kísérleti intézet laboratóriumában. Bonyolult, a laikus számára bizony nehezen érthető, aprólékosan pontos tudományos munkásságával jelentősen hozzájárult a fajtanemesítésben eddig elért szép sikerekhez, ő ás a laboratórium dolgozói valamennyien megérdemlik, hogy megbecsüléssel gondoljunk kutató tevékenységükre. J. * *.rvvvv»vvvw«YYiQnrmmKXX)üOCXX^ Követendő módsster Közel ezer holdon 40 mázsa feletti átlagtermés kukoricából HáromértékQ oltóanyag száj- és körömfájás ellen Mélyhűtőn a Béke és azl Üj Élet Tsz-ben összesen B70 holdon termesztették az idén a .szántóföldek királynőjét”, — a kukoricát Mindegyik gazdaságban 40 mázsánál több termésmennyiséget takarítottak be egy- egy holdról E kitűnő eredmény „titka" a korszerű termesztési módszerek alkalmazásában rejlik. Szem Sándor, a Béke Tsz ag- ronómusa elmondotta, hogy a 400 holdon termesztett kukoricának a felét 25—52 centiméteres őszi mélyszántásba vetették. Gazdaságukban száz-száz holdra csupán 14 számos állat jut, ezért vetés előtt csak minimális mennyiségű szervestrágyával tudták pótolni a talajerőt. (A jövő gazdasági évben e tekintetben javul majd a helyzet, mert Időközben állatállományuk a kétszeresére növekedett) * alamennyi területen az WV—1-es hidbridfajtát termesztették, s a gépi sorvetés után holdanként 18—19 ezer tövet hagytak. Fészektrágyázást a vetésterület egynegyedéin alkalmaztak: holdanként két mázsa szú perfoszfátot 70—80 kilogramm nitrogén műtrágyát és 10—15 mázsa tőzeget használtak fel. Az ősrí szántást tavasszal megtárcsázták, s ezt követte a vetőgép, a könnyű fogasolás, majd a hengerezés. Lófogattal háromszor, kézi erővel pedig kétszer kapáltak: az erősen gyo- mos részeken azonban a kézi kapálást is háromszor végezték, így teljes gyommentességet érteit el. Ily módon sikerült a 40 mázsát jóval meghaladó termésátlagot elémiök — a nem fészektrágyázott háromnegyed résznyi kukoiricaföld egy-egy holdján viszont 10—15 mázsával kevesebb termett. A község egy másik közös gazdaságában. az Űj Életben, előző év őszén 32—35 centiméter mélyen szántottak a kukorica alá. Gondot fordítottak arra is, hogy hosszú, téglalap formájú táblákat alakítsanak ki. — Ezeken ugyanis — mivel így a fordulók száma kevesebb — fokozni lehetett a gépek teljesítményét. A kukoricát általában nagytáblákon termesztették: 100 holdasnál kisebb táblájuk nem volt, a legnagyobb pedig 270 holdon terült eb istállótrágyát egyáltalán nem kapott a kukorica- föld. Tavasszal — mihelyt a talajviszonyok engedték —nyomban fogasoltak, tárcsáztak, majd minden holdon 50 mázsa tőzeggel, egy mázsa szuperfoszfáttal, 60 kilogramm pétisóval és 40 kilogramm kálival pótolták a talajerőt A vetést négyzetesen, 75x75 centiméter sor- és tőtávolságban, fészkekbe végezték. Egy- egy fészekbe három-négy szemet helyeztek, később aztán két- két szálat Megyeitek. A holdanként tőszám 18—20 ezer volt. Egyébként itt is az MV 1-es hibridfajtát termesztették. A traktor vontatta ekékapák- kal kétszer művelték meg ke- resztben-hosszában a sorközöket, s egy ízben végeztek kézi kapálást. A kukorica 570 holdjáról 42 mázsa átlagtermést takarítottak be. (Ugyanennek a területnek a tavalyi termésátlaga az ideinek majdnem csak a fele — 23 mázsa — volt:) A jó termés következtében a tsz takarmánykészlete jelentős mértékben növekedett (pénzértéke 2 millió forinttal magasabb a tavalyinál), ami az állatállomány további fejlesztését is biztosítja. 12 ezer cipó naponta Elkészült a gépesített kenyérgyár Kiskunhalason Felleg-füstje nem ül a város fölé. Kéménye nem tör a magasba. Mégis gyár ez a javából. Korszerű, hozzánk illő. A jövőt mutatja. Termeiben csillogó gépek, fény, tisztaság és Hozzá igazítottuk a kemencék hőfokát, a vetés gyorsaságát, meg a babusgatást is, mert a kenyér ott ezt megkívánta. Hol friss, erős tüzű kemencébe tettük hol meg kihültebbe. Alsó Egy gombnyomás és működik a kenyérgyár szíve, az FNÁ—24 típusú gépkemence. vidám emberek, akik birtokba vették. Elsőnek ők „temették” el a hosszú nyelű vetőlapátokat a megye sütőiparában. Kiskunhalason megszűnt mindaz, ami nehéz volt a pékszakmában. Mindennapi kenyerünk készítésénél itt már gép helyettesíti az erőrabló fizikai munkát. Sőt, több is ennél: egész gépsorok nagyrészt automatizálva. Mi tagadás, a pékeknek is furcsa ez a változás. Szokatlanul új és más az egész gyártási technológia is. A nagyüzemi pékek ezt így magyarázzák: — A régi műhelyekben a tésztától függött az egész munka. Annak a mozgása, kelése irányította az összes teendőt. sütőtérből a felsőbe. Vagyis babusgattuk, sokszor került lapátra. Itt ez másként van. Az új kenyérgyárban nem a tészta az úr, hanem az üzem szíve a két egymás mellé épített emeletmagas gépkemence. Itt ennek van alárendelve a munka és a tudás. Különösen az utóbbi, mert a gép csak akkor oldja meg jól a feladatot, ha kezelői okosan adják fel a „leckét”. Kezdődik ez már az előkészítésnél. Centrifugás szitagépből ömlik a liszt a dagasztó csészékbe. Akkora egy-egy, mint az üzemi konyhák gőzfőző üstje. Kétszáz kiló kenyértészta készül benne. Műszer ellenőrzi, hogy Ksztfajtánkéni mennyi sóiét adagol hozzá a gép, da recept szerint kerül bele mi ivóén, ami a gépkemencében sült jó kenyérhez szükséges. Téve- dés itt nem lehet, hiszen embeni kéz nem nyúl a kenyérhez, ha az már kemencébe került. De folytassuk a feldolgozásnál. A tésztával telt öblös csészéket, mintha súlyuk se lennem emelőberendezés tálalja as osztógép elé. Ez végzi az adagolást, s a kenyérnek való gömbölyítő és hosszformázó gépsoron át folytatja útját a szakajtókig. Innen kerül a vetőszalagra, majd automatikusan a kemencék örökmozgó bölcsőire. — Legjobban « kilós kenyeret „szeretikf a gépkemencék — közük a vezetők. — Ezekből, ha folyamatos a termelés, 120 mázsa két műszakban a napi termelés. Nyújtott műszakokban több is ennél. — Hány perc az útjuk a kemencetérben? — Minden bölcsőnek 35 perc. Huszonnégy van belőlük egy- egy kemencében. Tízesével pirul rajtuk a cipó, négyszázötven egyszerre. — Nem egyezik a számítás. Többnek kell lenni. — Elvileg igen, a valóságban nem, hiszen egyik, bölcsőre mindig vetnek, a másik a kész kenyeret borítja futószalagra. Külön terem a szalag vége. Fürge emberek a kezelők, mert a kemence, ha dolgozni kezd,- szinte ontja az illatos, ropogós cipókat. Jut belőle bőven Hains város lakóinak, de a környező községeknek is. Egy év alatt készült, 4 millió 700 ezer forintba került a megye első gépesített kenyérgyára. Sándor Géza
