Petőfi Népe, 1963. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-22 / 17. szám
LAPJA K.UN A MAGYAR. SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT 0ACS '' -e Világ proletárjai, egyesüljetek xvra. ÉVFOLYAM, VL SZÁM 4rn 60 fillér 1963. JAN. 22, KEDD Üzenetváltás Hruscsov és Kennedy kőzett a nukleáris fegyverkísérletek megtiltásának kérdésében Sikeresen előkészített jelelő gyűlések, őszinte légkör, alketó viták A választásra készülődé* helyzetéről tárgyalt a Hazafias Népfront megyei bizottsága A világsajtó nagy őrömmel és — fontosságához mérten — komoly és mélyreható kommentárokkal kísérve fogadta annak a nagy jelentőségű üzenetváltásnak a nyilvánosságra hozatalát, mely Hruscsov szovjet miniszterelnök és Kennedy amerikai elnök között jött létre az atomfegyver-kísérletek betiltásával kapcsolatban. A szovjet külügyminisztérium teljes egészében közölte Hruscsov miniszterelnöknek Kennedy elnökhöz intézett mindkét üzenetét, valamint a Kennedy-választ. Hrusesor üzenete Kennedyhez 1962. december 19-én Hruscsov szovjet miniszterelnök üzenetének bevezető részében utalt arra a körülményre, hogy a Karib-tengeri válság nyugvópontra kerülése után bekövetkezett enyhülés alkalmas feltételeket teremt olyan fontos kérdésnek a felvetésére, mint a nukleáris fegyverkísérletek megtiltása. Hruscsov a két atomnagyhatalom közötti tanácskozásokon felmerült javaslatokkal kapcsolatban hangoztatja, hogy kormányának álláspontja szerint változatlanul elegendőnek bizonyulnak a nuk„'Jóázai&Áq? után Az év elején hivatalosan is megtörtént a két gyár: a Kiskunfélegyházi Bányászati Berendezések Gyára és a Kiskunfélegyházi Gépgyár egyesülése. Az új üzem neve: Kiskunfélegyházi Vegyiipari Gépgyár. A volt Bányászatiban — 1-es telep — az idén is a bányászok munkáját segítő berendezéseket gyártják, « előreláthatólag csak az év második felében, fokozatosan térnek rá konzervipari gépek és berendezések gyártására. A régi gyárból — II-s telep — 1963-ban is jelentős mennyiségű konzerv- és vegyiipari gép hagyja el az üzem területét, melynek legnagyobb részét a KGST keretében működő szocialista országokba szállítják. Alanti képünkön Modok László esztergályos a melléje beosztott László Ilona másodéves ipari tanulót oktatja. Az üzemben gondoskodnak a szakember-utánpótlásról. Jobboldali képünk az l-es telep nagycsarnokában készült, szállítószalaghoz szükséges ingalábon végzi az utolsó simítást Herédi Sándor és brigádja, amely a szocialista címért küzd. A gyártmány felvételünk óta már elkészült, Csehszlovákiába szállították. (Pásztor Zoltán felvételei) leárts robbantások eltiltásának ellenőrzéséhez a nemzetek birtokában levő észlelési eszközök. Mivel azonban az Amerikai Egyesült Államok ragaszkodik ahhoz, hogy az atomhatalmak területén valamilyen ellenőrzési hálózatot hozzanak létre, a Szovjetunió beleegyezett abba. hogy önműködő szeizmikus állomásokat létesítsenek a Szovjetunió területén azokban a térségekben, ahol ezeket a legalkalmasabb formában lehet felállítani. Az állomások működésének ellenőrzésével kapcsolatban is részletes javaslatokat tesz az üzenet. A Szovjetunió arra is hajlandó — közli Hruscsov december 19-én kelt üzenete —, hogy a Szovjetunió területén bizonyos számú — évenként 2 —4 — helyszíni ellenőrzést végezzenek, amikor ez szükségesnek bizonyul. Természetesen a többi nukleáris hatalom területén is hasonló ellenőrzéseket kell bevezetni. Hruscsov hozzáteszi, hogy a föld alatti nukleáris kísérletek eltiltásáról szóló egyezmény ellenőrzésének alapját a nemzetek birtokában levő észlelési eszközök alkotnák az önműködő szeizmikus állomásokkal együtt. Hruscsov azonban hangsúlyozza, hogy a helyszíni jellegű ellenőrzések csak abban az esetben tölthetik be szerepüket, ha azok olyan körülmények között történnek, amelyek nem adnak lehetőséget kémkedés számára. Kennedy válasza Hrusesovnak 1962. december 28-án Kennedy amerikai elnök röviddel Hruscsov üzenetének megérkezése után elküldötte válasz-üzenetét, amelyben előljáró(Folytatás m 2. oldalon.) Tegnap tartotta meg ez évi első ülését a Hazafias Népfront megyei bizottsága. Dr. Bodóczky László, a Hazafias Népfront megyei elnöke az elmúlt év munkájáról adott számot. — Népfrontbizottságainlk elsődleges feladatuknak tekintették — mondotta többek között — hogy a dolgozók széles tömegeivel megismertessék a párt és a kormány célkitűzéseit, irányelveit, s az ezek alapján kidolgozott megyei tervek végrehajtására mozgósítsák megyénk lakosságát. Ennek megfelelően sikeresen közreműködtek a feladatok megvalósításában, komoly segítséget nyújtottak a párt- és a tanácsi szerveknek. A népfrontbizottságok és a helyi tanácsok egészségesen fejlődő kapcsolata a községfejlesztési munkában kamatozott a legjobban. Referátuma további résziében részletesen szólt a népfront kulturális, békemozgelmi tevékenységéről és vázoltai a további tennivalókat Dr. Bodóczky László, a Hazafias Népfront megyei elnökének beszámolója után Farkas József, a Hazafias Népfront megyei titkára vette át a szót. Bejelentette, hogy megyeszerte a jelölő gyűlések mintegy kétharmada lezajlott már. Az eddigi gyűlések népesek voltak, s jó tapasztalatokat hoztak, őszinte légkörben, a részvevők bátor hangon mondották el észrevételeiket, javaslataikat Ezt követően a megyei titkársághoz érkezett jelentések alapján ismertette a 19 országgyűlési képviselő-, 10 pótképviselő- és 90 megyei tanácstag-jelölt névsorát, melyet a megyei bizottság elfogadott és jóváhagyásra felterjeszt a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, hoz. Végül vitára bocsátotta a Hazafias Népfront megyei bizottságának ez évi munkaprogram-javaslatát. A vita során felszólalt többek között dr. Molnár Frigyes, a» MSZMP megyei bizottságának* első titkára. A választások előkészítésével kapcsolatban egyebek között a következőket mony dotta: — Örömmel <KlapHkatjuk megy hogy a munka előkészítése nke- res volt. Bizonyítja, hogy a jelölő gyűlések nem formálisaké az emberek reálisan szemlélik hogy mi történt a négy év alatti Fontos, hogy őszintén tárgyaljunk gondjainkról. Tudomástól kell vennünk nagy gondjainkat is, és ezekről többet kell beszélni. Szép például, hogy nregyétA munkásai négy év alatt 70 sz«S zalékkal növelték az ipari termelést, de el kell érnünk a világszínvonalat. Vagy a mezőgazdaságban a több és olcsóbb termelésre kell törekednünk, hiszen jelenleg jövedelmünk mintegg 60 százalékát az élelemre kiflijük. Ezek megvitatására is nagyon jók ezek a tanácskozások. Az őszinte beszélgetések még jobban növelik a bizalmai a Pórt és a kormány politikája iránt. Helyes lenne ezenkívül a jelölő gyűléseken a helyi gondok megbeszélése mellett többet szólni az országos és külpolitikáról is. Végezetül felhívta Molnárét*, tár» a figyelmet a választásokig hátralevő négy-öt hétben elvé*, zendő feladatokra, a lakossággal való további beszélgetésekre és a jelöltek munkájának támogatására.