Petőfi Népe, 1962. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

1962-12-07 / 286. szám

% péateft 1 *W*! Kukkantó As elmúlt napokban kedves, rajzzal ellátott „folyóiratot” teti asztalomra a postás. Kuk­kantó — olvasom a feliratot, — a bácsalmási fiúiskola II. Rákóczi Ferenc úttörőcsapatár­nak népszerű újságján. Mit tr a hároméves múltra visszate­kintő. de az idei tanévben elő­ször megjelenő lapocska? — nézegetem kíváncsian a sten­cillel lehúzott, gépelt oldalakat. Mindjárt az első lapon Hol­lós Kamilló rajvezető ismerteti azokat a feladatokat, melyeket egy úttörőnek a tanulás mel­let becsületbeli kötelessége tel­jesíteni. Majd hírek következ­nek az iskola és a csapat éle­téből. Innen tudjuk meg, hogy a MÉH Vállalat pénzjutalmat adott a csapatnak az eredmé­nyes gyűjtésért. Dicséretet ka­pott Baka Marci pajtás, aki rendszeresen könyvvel lát el egy 'érni nem tudó öreg bá­csit Örömmel olvasom, hogy na­gyon takarékosak a pajtások. Két hónap alatt több mint 7000 forint értékű táharékbélyeget vásárolták, hogy csökkentsék majd szüleik kiadásait a nyári táborozáskor. Nem feledkeznek meg a tisztaságról és a fegye­lemről sem. Valamennyien szívügyüknek tekintik az isko­la szépítését, rendbentartását. Ottörőláp, tehát fontos he­lyet kap benne a játék. Üj, érdekes játékszabályok leírásá­val segíti a közös foglalkozá­sok szórakoztató programjának összeállítását. Közli a neveze­tesebb évfordulók időpontjait is. Végül az őrsök életéből vett színes epizódok, felajánlások, sportesemények felsorolása kö­vetkezik. Ügyesen szerkesztett, a kö­zösségi élet szeretetére, jobb tanulásra serkentő kis újság a havonta megjelenő Kukkantó. Bepillantást nyújt az iskola és a csapat életébe, segíti az út­törő munkát, még nagyobb eredményekre, a hibák kijaví­tására ösztönzi a pajtásokat. Kis laptársunk szerkesztői tud­ják, hogy a nyilvános dicsérd és bírálat jó fegyver, hatásos eszköz a kisebb-nagyobb kö­zösségek életének kormányzá­sában. Jó volna, ha mások is kö­vetnék a példát és a bácsal­mási Kukkantó „testvérlapjói­ról” is beszámolhatnánk. V, 7a. Erdélyi—Tenger«* PERMETEZÉS, POROZÁS (Mezőgazdasági Kiadói E mű a vegyszeres növényvéde­lemmel kapcsolatban ad számos hasznos útbaigazítást. Ismerteti a p címet ez ésre és a porozásra vonat­kozó tudnivalókat, a szerek tulaj­donságait; a gyümölcsösben, szőlő­ben, szántóföldön és a konyhakert- ben alkalmazandó védekezés eszkö­zeit és módjait; a növényi betegsé­geket és kártevőket. Részletes foglal­kozik a szakkönyv & növényvédelmi gépekkel és azok kezelésével, a háti gépektől kezdve az automata permetezőgépekig, sőt a repülőgé­pes védekezés ismertetésének is he­lyet szentel. Bemutatja a vegysze­res gyomirtás és az annak sorén alkalmazásra kerülő szereket is.. Kertészeknek, nagyüzemi agronómu- soknak nélkülözhetetlen a most ne­gyedik kiadásban megjelent szak- könyvben foglalt tudnivalók isme- rét». Mit vár a társadalom m Iskolai oktatástól? Saei*. Ma] zik lAszlóné. Tanulmányok az általános Irányi Iskolarendszer tantervi alapmunká­latai köréből. A tudományt* kutató­munka módszereinek és eddig e té­ren álért eredményeinek népszerű, általános érdeklődésre Is számot- tertó feldolgozása. Objektiv beszá- _ móló arról, hogy mit kíván a tár­sadalom — a tanulók, a szülők, a mérnökök, a tsz-parasztok, a mun­kások stb. — a különböző tantár­gyaktól; asokca keresztül «* isko­lák**. Wem teuere* iá az én ön­' * gémre. Mert most már öregemnek hívom. Egyszer ki- mcmdtam, azóta rájár a szám. Amikor megismerkedtünk ép­pen betöltötte a harminchetet És mégis a fiatalságát szeret­tem meg. Nem afféle örökifjú volt, nem hirtelen, hangos és nevetős, hanem kitartó, erős és derűs. Hogy csodáltam érte! Tíz ér van közöttünk, de sokszor úgy éreztem, hogy én vagyok az idő­sebb. „Lelki karkülönbségnek*' neveztem el ezt magamban és egyszer meg is mondtam neki: — Tudom, kedves;.. — így szólított, ha valami nagyon fon­tosat akart mondani. Vártam, hogy szól még, de nem mondta tovább, el sem mosolyodott, hallgatott... Erre megijedtem. Hát észre­vette? ö is észrevette? Bántam már, hogy ldmondtam, asszony! hiúságom tiltakozott ellene, * félni is kezdtem: mi lesz. ha ter­hessé válik számára? Hiszen nyilvánvalóan már gondolkozott rajta. A lelki korkülönbeégről nem esett több szó közöttünk. Én nem mondtam... És retteg­tem, nehogy akár tréfából is említse, ö meg... Lehet, hogy tapintatos volt csak, lehet hogy el is felejtette... JJ ogvan telik két ember éle- 8 * te, ha még az sem okoz törést közöttük, hogy nem lehet gyerekük? Tartalmas volt, nem­csak szép a mi életünk. Mind­végig hittem benne, s hiszek ma is. Hazudnék, ha mást monda­nék... De — most sem tudom, hogy voltaképpen hol kezdődött. Először akkor döbbentem meg, úgy hiszem, amikor egy balsike­remről számoltam be neki. Már nem Is tudom pontosan mi volt, valami javaslat, amolyan ész- szerűsítés, vagy mi, amit el­akasztott a főnököm. — Nem jól fogtál hozzá — magyarázta ő mosolyogva. — Be lehetett volna adni ezt a dol­got ügyesebben, mintha mond­juk együtt találtátok volna ki, akkor könnyebben belemegy:.. Még mérges voltam „odabent- ről”, s hirtelen azt gondoltam: pfuj!... De tőle csak ezt kér­deztem: hol tanultad ezt? A vállát vonogatta: — A cél érdekében, tudod. Hiszen, amit akartál, jó, nem?.« Hasznos lenne;.. Nahát, akkor megért!... —■ Gyakorlatból tudod? — ütöttem fel a fejem. «—> Velem is megesik. — Veled ti úgy keB bánni odabenn?... — Nem erről beszfteft, én t» megteszem, ha másképp nem le­het ... Valahogy érzékonyritft H- ” tem ezután. Figyelni kezdtem ml történik körülötte, vele«.. Egyszer beugrottam hozzá egy délelőtt, úgyis arra vitt az utam. Az előszobájában kisírt szem­mel találtam a titkárnőt — Olyan ... olyan ..; kegyet­lenül bánt velem — hüppögött — Pedig.«. Nem tehettem sem­miről. — Miért nem magyarázta meg neki — Meg se hallgatott.;. Dü­höngött! . j. — Ha igaza van, álljon a sar­kára. — Ugyan!... Ilyenkor min­denkinek „kussoinia” kell.., Nem sokkal ezután nagyon félpaprikázva jött haza. Még sohasem láttam ennyire kikelve magából. Te jő ég! Ezt az arcát oda­benn talán nagyon is jól isme­rik? — döbbentem meg A he­lyt lapot tartotta az orrom alá: — Nézd! Ezt m«'"keserűük! Azt írják, ha többet törődnék vele, akkor jobben menne az üzemben az ismeretterjesztés., Ha én. a gyár vezetője is meg­tel ennék ott néha, akkor tekin­télyt adnék neki ... Nevetsé­ges! ... Jó! néznék H. ha min­den piti üggyel nékem kellene törődni . Ax **nhw este «Sri tám köszörüli a toHát mert hir­telen ében nem akadt más fir­kálni valója? .., De megkese­rít 11, majd én megmutatom!... Végül mégiscsak lecsütepo. * dott. Amikor néhány hó­nap múlva ismét az ő üzemé­ben talált hibát az újság, nem is nagyon izgatta. Egy szabály­talan elbocsátásról voH szó, • a dolgozónak volt igaza; Le­gyintett; — Fegyelmit adtam a mun­kaügyesnék, az az ember vis*- szamemt a TMK-ba és kész. Ilyen széria, ránk jár a rúd... —- Ejnye, hallod, én ezt ko­molyabban vettem volna — mondtam akkor. — Elvégre tör­vénytelenségről van szó.., — A, hát mondom, hogy rendben van. Különben is, az újság a művezetőt bírálta és a munkaügyest. Engem nem írtak ki. Ügy látszik hatott, hogy a múltkor szóltam a pártbizottsá­gon. A ztán «=» váratlanul rob­_ bant a bomba. Űjabb cikk jelent meg. És ez­úttal komoly volt a dolog. Röviden arról volt szó. hogy az NDK-ból rendeltek majdnem kétmillióért egy gépet. Kellett nagyon, a szerelőre meg várni kellett volna vagy három hetet, hozzáláttak beszerelni ők ma­guk a német nyelvű utasítás he­venyészett fordítása alapján. Q ugyan tétovázott, a főmérnök meg biztatta, végül aztán bele­egyezett mégis. Amikor bein­dították a gépet, el is romlott mindjárt. Most egy csomó pén­zért új alkatrészeket kell ren­delni. a szerelőt is meg kell vár­ni, később állhat munkába az új gép. mintha hozzá se fogtak volna. S hozzá az anyagi kárt <, raföva oda alak. Gondolhatod, hogy besesn engedtem. Nem álltam vele szó­ba! ... Valami nem tetszett nekem ebben • dologban. Nagyon nyu­godtan arra kértem, mondja el tövéről hegyére az egészet. Egy kicsit másként festett, mint as újságban, de csak azért, mert folyton mentegetőzött Világos ▼olt; a tények egyeznek... Sajnos... — Néni, gondolkozzunk hig­gadtan: itt a felelősség min­denképpen téged terhel — mondtam csendesen. — Jó, jó, én adtam ri enge­délyt — még mindig hango­san beszélt és egy kicsit re­kedten. — Mással is megeshe­tett volna. Szerencsétlen vé­letlen... Már úgy sem segít­hetek rajta. — Viszont okulhatnak belőle mások. Nem is az te szavamra fe­lelt: — Most nem fontos nekik a tekintélyem?... A múltkos azt emlegették!... Most egy­szerre nem fontos?... A zt találtam mondani, hogy ” elolvashatná még egyszer a kongresszus anyagát a bírá­latról, amikor csengettek. Já­nos állított be, a férjem barátja a pártbizottságról. — No, úgy látom, te még most se tértél magadhoz... — Ide figyelj — komolyodott el. — Megmondhattad volna reggel, hogy nem leszel bent, akkor nem megy ki hozzád potyára Szalai a laptól. — Hát te küldted? — Már a múltkor figyelmez­tettem, hogy te harapós gyerek vagy, jól fontolja meg, mit ír, mert ha hiba csúszik a cikkbe, akkor te nem hagyod magad. mri/WL «íteói&evss PtaLAmaau A. Á wende» tavaszi esték roko­nai sz ünnepnek. Alig pihés ax élet, mégis minél halkabb, ao­rtái teljeset*. Ax ember nem versenyez az idővel, örül, ha ed- nyújtózhat gondtalanul, erőt gyűjteni a következő napra, amely máris számlál gatja pa­rancsait a soha nem látott mész. szeségben, a közelgő éjszaka nyomában. Az idő maga a pon­tosság, nem siet, nem késik, em­ber dolga.- hogy lépést tartson vele. Van még egy M óra. Lejár, menni kell. A család kint szeüőzködött a tornácon. Két fiatal barackfa lengén tárta szét virágos kar­jait és hattyúplhéket hullatott az udvar agyagjára. A szomszéd kéményét kócos fészek koronáz­ta, közepében összebújva aludt a Kólyapér Kincses József félig telt korpás zsákon üldögélt. Szótlanul rtgarettázgatntt. Er­nyedt szemhéja «KH Klárit és Eanit méregette, akik suttogva tanakodtak • konyhaablak pár­kányára könyökölve. Az öregasszony pöttömnyi alakja észrevétlenül húzódott meg az ajtó szögletében. Félig * feanyfeátae m. mák a kátét csonté kezével leheletfinomon ringatta a babakocsit Olyan gyengéd ritmusban, mintha fé­lénk szivének dobbanásai moz­dították volna a kezét. Pirka­dattól napszálltáig a faiját há­zában Időzött de nyugovóra mindig Kincsesékhez tért Dani a gyerekkocsihoz lépett, leemelte sátoráról a függönyda­rabkát s komoly figyelemmel, előrebillent fejjel nézte kislá­nyát A négyhónapos csecsemő puha homályban szendergett, arcocskáját kövérre hizlalták «z álom édes emlőt Danában resz­ketett a sóvárgás, hogy ki mar­kolja a gyereket a kocsiból, de csak a mutatóujját érintette hozzá a valószínűtlen ül parányi, föl tartott Sklöcskéhez. Aztán só­hajtva fordult Klárihoz: — Indulok... öt napig volt Itthon; ssom- battól szerdáig. Szabadságot kért hogy végre hosszabb ideig any­ja mellett maradhasson, mart nagyon nyugtalan vofct miatta ax özvegységre jutott asszony. A szomorúság ellenére Is szép volt ez az öt nap. de most ke­gyetlenül megbosszulta magát. Engedte, mert kívánta, hogy \ M vagy háborodva, hívjon fel. Azt mondta, hogy Inkább ki­szalad hozzád, mert jobb az Byte személyesen... — Hirtelen el kellett men - ■mb — mondta kelletlenül a térjem, és óvatosan rám sandí­tott. örültem, hagy ktmebetek fel­*■ — ■ ‘ S-l 1 »1 fKuZS ft i Hazudott!... Ogy „dobta ki“, hogy megszökött előle. Hát így •est. he »nem állnak «zóbe” va- MdveiT Amikor bejöttem, a fér jón ■agyon csendes volt. János méretett szónokolni, most ép­pen Idézett: — Mert a sajtóra ezentúl még komolyabb feladatok vár­nak. Nemrég jelent meg a* 8ZKP Központi Bizottságának határozata a sajtó hatékonysá­gának növeléséről. Ránk is vo­natkozik: Akik a hivatali és az egyéni érdekeket, valamint * „presztízskérdéseket" az ügy ér­dekei fölé helyezik, azokat szi­gorúan felelősségre kell vonni — Lopva figyeltem « férjemet. Már nemcsak a halánték« ősz, tele van a haja ezüst szá­lakkal. A szeme most komoly. Nem is komoly, szomorú ... ss hogy üregi ti! J ános nem maradt sokáig és én ex egyszer örül­tem, hogy hamar elmegy. Egye­dül akartam maradni a fér­jemmel, akt nem nézett rám* áradt róla a restellkedés, és látszott, hogy legszívesebben nem szóin« többet ma este. Egészen rigyámoltalanodotfc céltalanul tett-vett, hogy lep­lezze, ami így még nyilván vn tóbb lett: hogy kerüL Néztem... és megsajnáltam. Nagyaofcára leült egy fotelba éa csak úgy vaktában lapozgatott egy könyvben. Oda telepedtem a karfára, a tarkójára tettem a tenyerem és engesztelőn mondtam: — Jól van, na! Hiszen cash imponálni akartál nekem, ami­kor azt mondtad, agyét... Tu­lajdonképpen őrülök, hogy asm átkerült, öregem... Észre ss vett«, hogy áfa mondtam: öregem. Kekem la annyi év után most jutott elő­ször eszembe a Jtelíd korkft- lönbség" éa... furcsán sajnál­tam magam, hogy nem kell so­ha többé tartanom töe. Mert ilyen as amber. Petőbe Ságokkal keseríti magát, ha jól megy a sora, de össze tudja szedni az erejét, ha bejben van. Hester Idas» lent érzői as ftgyio.. vidéken voltam. Az autóbomem elvan­fcazn. wimtm tajíflimn ffnn he. — Kidobtam eat e ishtidh KW — sor? ^ folyton utánam «saglám an Éj* aágtóL — Ma te ett járt? — Beend tetoftadtfs Unta. ■ok e pártbizottságra, egy ára------------.rx —.--A- • a sa r - A . js na ragax, messt «38* mel és akkor ilyen az. .sásokkal beleakaszkodnak!,.. Elképedtem eme a hangra. — Mit dühöskődsx? Olvastam én is... — És mit szőtsE hozzá? I— Hát egy kicsit tényleg se­gíthetnél Nálunk is az igazgató nyitotta meg ag dóadássoroae- tot, — Nahát! Még a tulajdon te­leségem is ellenem van! Tán helyeslőd, hogy az az alte raj­SÉRTETT HIÚSÁG egyetlen perc «tett. suhanó néfo ka kellett «fisaggattón n neg* eredt gyökereket. Klári bízenyteteaut notebefo •stta be «érte to«lh — El kisértek... — Hogy egyed« JBUJ vtessM nyolc kilométert? Nem. — Ugyan. Bizton tesz vnlatl ismerős visszafelé. — Akkor se. Ogy rosszabb. _ — Legalább a falu végéig.*. " Azt nem bánom. Suttogva beszéltek, hangjuk alig horzsolta az esti félhomályt, Kincses József mégis értette minden szavukat. Térdére kö­nyökölt, úgy nézte gcaidbamé- lyedve a sötéten átütő virágzó barackfákast. Akkora szomorú - ság terítette rá a szárnyát, hogy fázástól reszketett a bőre. mint. ha hideg hajnalon harmatos bo­korban kuporgott volna. Nyomorult óra volt ez, min­dig nekibúsulva készülődtek rá, s most különösen. A sajnálattól nem mert ránézni se a fiatalok, ra, se az öregasszonyra. Kínlód­va tudta csak tűrni az anya je­lenlétét, aki áttetszővé váltan csont körülötte, hősies némaság­gal viselte bánatát. Törékeny aaanérmesBégacl, áradozó rajon­gással dédelgette unokáját az asszony, reggel magával lopta a kihalt házba, Klárinak utána kellett menni szoptatni. Az öreg Kusrtánról soha nem beszélt. Da. ná távolléte miatt se nagyon panaszkodott, de Kincsest kc- gyötörte a* emberség,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents