Petőfi Népe, 1962. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
1962-12-05 / 284. szám
1. oTd&l 19«. december 5, szerda LÁMPAGYÚJTÁS UTÁN Este van. Csendesek az utcák, hideg szél nyargal a házak között, még a korán felgyúló lámpák fénye is remegve birkózik a tintaszerű sötétséggel. Ilyenkor lámpagyújtás után meleg fényt árasztanak az utcára ásító ablakok, zaj, nevetés, élet költözik a délelőttök csendjét őrző szobákba és a készülő vacsora illata száll a levegőben. Lépjünk be a hideg utcáról és nézzük meg néhány lakásban, hogy mit csinálnak egy este Kecskeméten az emberek? Együtt a család... Ritka szép estének számít Szemerédi Istvánéknál, hogy az asztal mellett ott ül újságok, vagy tankönyvek fölé hajolva a családfő is, aki gépkocsivezető az Állatforgalmi Vállalatnál és most végzi a dolgozók iskolájának VIII. osztályát. Az asztal alól jókedvű nevetés avöngvözik, a hétéves Laci ott ütött tanyát. A negyedik osztálvos Pityu elmerültem lapozgatja az újságokat. Mindene a könyv, az olvasás. A legkisebb gyerek a négy esztendős Panni egyelőre a mama szoknyáia mögül leseget elő leplezetlen kíváncsisággal. A mintás védőhuzattal bevont bútorok otthonos derűt árasztanak. Pestről tánczenét közvetít a rádió... — Hát ígv élünk mi — mutat szét Szemerédi István — ritkán megyünk el hazulról moziba, vagv esetleg színházba, jobbára csak olyan előadásokra ahová a gyerekeket is elvihetjük. Nagyon leköti minden szabad időmet a tanulás. önként jelentkezett továbbtanulásra, hiszen a munkájához nem lett volna szüksége rá. Kiváló szakember, 20 éve dolgozik a szakmában és eddig már számtalan kitüntetést, dicséretet kapott. Mégis úgy érezte — jó volna több, alaposabb műveltségre szert tennie — már a gyerekek miatt is — ezért fogott tankönyvet a kezébe. Nem bánta meg, sőt.. . — Ügy belejöttem a tanulásba — nevet —, hogy jövőre talán valamelyik technikumba is beiratkozom... A gyerekek lassan már lefekvéshez készülődnek, de előtte még egy utolsó „rohamot” intéznek a matematikával birkózó papa ellen: — Ha jók leszünk, karácsonyra ugye eivisz- tek bennünket a nagymamához? ... Az igenlő válaszra harsány újjongás válaszol.-.. Nyugdíjasok között Míg a Szemerédi gyerekek a közeli karácsonyról álmodnak, az SZMT Szilády Károly utcai klubjában érdekes előadásra gyülekeznek a látogatók. A zsúfolásig telt teremben gyermek- nevelésről beszél Zsolnai József pedagógiai felügyelő. — Rá kell szoktatni a gyereket arra. hogy mi a joga és mi a kötelessége — mondja többek között, majd a túlzott kényeztetés, vagy elhanyagolás káros következményeit sorolja fel. Mindjárt példával bizonyítja, hogy a mostanában divatos előre beígért jutalom — például: ha ötösre felelsz, kapsz egy „tízest” — nem használ a gyereknek, ellenkezőleg, zsarnokot nevel belőle. Az Időszerű nevelési problémákkal foglalkozó, sok hasznos tanáccsal kiegészített előadás tetszik a népes hallgatóságnak. Helyeslőén bólogat a szemüveges, ősz nagvpapa és a fiatal mamák szemében ott tükröződik az elhatározás: — megpróbálom ... Előadás végén a „tőrzstagok” — szívesen és sokan járnak ide az idősebb korosztály képviselői — arról beszélnek, hogy a havonta háromszor mindig más témakörben sorra kerülő előadások számukra milyen sokat jelentenek. Már alig várják, hogy jöhessenek a következőre™ Próbál a kórus Néhány házzal távolabb énekszó csendül a kivilágított ablakok mögött. Az állami zeneiskola nagytermében Kodály Zoltán születésnapjának tiszteletére rendezett hangversenyre készülődik a pedagógusok énekkara. — ..Hallod-e te becskereki menyecske” — száll mintegy ötvenhatvan torokból a dal és elégedett mosoly suhan át a karmester — Ádára Józsi bácsi arcán. — Ez lesz az első, önálló hangversenyünk, de nem az utolsó — beszélgetünk a cigarettaszünetben. — Több községben szeretnénk fellépni, Soltra az új művelődési ház avatására már meg is hívtak bennünket Jó, vidám együttes a miénk, csak az a baj, hogy sokan hiányoznak a próbákról. Ez pedig — ráncolja gondba- merülten a homlokát — veszélyezteti a hangverseny sikerét. Remélhetőleg jobb belátásra térnek majd a hiányzók és december 12-én. mikor közönség előtt csendülnek fel a legszebb kórusművek, a siker nem fog elmaradni... Az éjszaka kibontotta már sötét számvait Kecskemét házai felett. Üresek a mozik, elhalt a taps a színház nézőterén, sorra kihunynak a fények, álomra hajtják fejüket az emberek Ismét eltelt egy nap. Munkával, tanulással, dallal és sok örömmel... Vadas Zsuzsa Zola: A PÉNZ A tőzsdevilíi* regénye, amelyben spekulánsok, alkuszok, kis- és nagybankárok, megszédült kispolgárok és mindenre kapható alakok nyüzsögnek, hogy üstökön ragadják a szerencsét. Corrinth, Curt: TRÓJAIAK A Nyugat-Németországban újraéledő fasizmus, a régi nácik, a faji felsőbbrendűség, az antiszemitizmus ellen fellépő diákok — a „trójaiak” — csoportjának harcáról szól a darab. Rosanov. G.: HITLER VÉGNAPJAI Az 1944. Július 20-1 Hitler eUenl merénylet is az utána beállott hely- zet rövid jellemzésével kezdődik ez az érdekes s izgalmas könyv. Maid elénk tárul a föld alatti hitlerista kancellária, az utolsó napok ideges, gyáva, cinikus hangulatával. Négyéves a központi délsz áv ének- és táncegyüttes Pártunk szövetségi politikájának eredményeként új színt, új tartalmat kapott a hazánkban élő nemzetiségek kulturális élete. Négy esztendeje, hogy Pest környékén élő szerb, hor- vát, macedón, magyar és görög fiatalok a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségiének kezdeményezéséi« megalakították a központi délszláv éneik- és táncegyüttest. Azóta a nemzetiségi napok műsorának igen jelentős kulturális eseménye az együttes fellépése. A csoport művészi munkájáról Gyúrók György, a délszláv szövetség művészeti előadója a garai fellépés alkalmával a következőket mondja: „Együttesünk megalakulása óta sorra látogatta az ország minden nagyobb délszláv települését. Fellépett a gyulai nemzetiségi fesztiválon, idén februárban tiz napon át vendégszerepeit a Német Demokratikus Köztársaság szorb nemzetiség lakta városaiban és Csehszlovákiában is.” A délszláv ének- és tánc- együttes ma egyike az ország legjobb művészeti csoportjainak. Szinte hetenként érkeznek címükre meghívások az ország különböző részeiből. Sajnos, a legtöbbnek nemigen tudnak eleget tenni. Az együttes ugyanis nem hivatásos művészekből áll. Tagjai üzemi munkások, technikusok, pedagógusok, közép- és főiskolai hallgatók, akik szabad idejükben vállalkoznak arra, hogy terjesszék a nemzetiségi kultúrát. Milyen tapasztalatokat szereztek Bács-Kiskun megyei vendégszereplésük alatt? — Kérdezzük. „Együttesünk Csikérián, Bácsalmáson, Mátételkén, Herceg- szántón lépett fel. A csoportot mindenütt nagy érdeklődéssel, szeretettel fogadták. A falusi művelődési otthonokat zsúfolásig megtöltötte s. közönség Nagy sikere volt a migyaroi szögi szerbek táncaiból összeállítói: szvitnek, a görög leanytáncnak, baranyai hcivát táncoknak, a kapuvári verbunkosnak és csárdásnak és a hagyományos bácskai legény kólónak. Ez utóbbi kezdettől fogva szerepel az együttes műsorában.” További terveikről érdeklődünk. „.A garai származású Kricsko- vics Antal, hosszú, fáradságos munkával összegyűjtötte a balkáni hegyi pásztorok szokásait, táncait. Pásztor szvit címmel Budapesten a decemberi szakmai bemutatón egyik új műsorszámunk lesz, és szerepelni fog 1963-ban az itthoni nemzetiségi napok, külföldi fellépések műsorában is. Terveink között szerepel még a hagyományos délszláv kultúrest, amelyet minden évben januárban rendezünk Budapesten az Építők Rózsa Ferenc Kultúrházába n" — fejezte be tájékoztatóját Gyúrók György elvtárs. —s —I Egy eife'eitett Tóth Kó mán vers Tóth Kálmán költészetének — né* hány használható részlcttanulmányt kivéve — máJs sincs komoly tudományos értékelése. Az irodalomtörténeti feldolgozást erősen hátráltatja az, hogy nem ismerjük a* egyes költemények keletkezési ide« jét, s így nem lehet a költő fejlör dését megrajzolni, össze kellene gyűjteni a napilapokban megbűvó, kötetben soha meg nem jelent verseket is, hiszen ezek nélkül hiányofl lenne életművének értékelése. Az alábbi költemény közlése mely a Vasárnapi Újság 1877-es évfolyamának december 30-i számában jelent meg — ebhez a munkához szeretne hozzájárulás lenni. Ha szerettem, megbántam. Valamennyi, kit szeretünk, kiláttam És ha aztán gyűlöltem. Nem a bántót, fisait gyötörtem* A legkisebb örömnek Tévedési oly keserűn bűnhődnek^ Sok áldozat sok felé: S a lemondás nyugodalmát nem ldá Végre, a sok bű között A szívbe gúny és gyengeség költözött S ha egy öröm nőtt ottan: Utoljára magam öeszetapodtam. fis as évek elteltek... Maholnap már vége len m Ha szemem rá visszanéz: Bizony, bizony nem sokat éa * költeménnyel egy ©Melon jelené meg A bokréta elhervad ott-.. e. verse, mely összegyűjtött Költeményei-be is belekerült, de némi vél« tortatással. Kőhegyi Mihály aLAmaau 39. A kas, vagyis a bámyafelvonó eszeveszetten suhant alá. Nyolcán szorongtak a szűk. rácsos ketrecben, amelynek minden porcikája zörgött-recsegett, mint a lejtőről letaszított rozoga szekér. Éles huzat nyesett hidegen az emberek arcába, s ahogy egvre süllyedt a kas száz és száz métereken át, úgy vált mind langyosabbá a fültompító légáramlat. Senki nem beszélt. A bányászok nyitott szeme sehova se nézett Gömbölyded bőrsapkájukra nagyra hízott víz- cseppek pottvantak a felvonó vasmennyezetéről ahol a gyertyánál is gyengébb fényű villa- moséeő világított rozsdás drót- kosárban. Danit eleven testek sövénye fogta közre. Ha megingott a rándulástól, nem engedték kilendülni egyensúlyából. Ezt a reggelenként! átváltozást viselte el a legnehezebben, amikor a sokszínű, emberi világból aláragadta ez a barátságtalan börtönöcs- ke a feketeség vértelen. ízetlen honába, amelyre a súlytalan égboltozat helyett iszonyatos tömegű. fenvegető kőrengeteg borult. sandán ólálkodva a han- gyányi emberek feje fölött. De most a végtelen mélységűnek tűnő függőaknában sem fogta el az a jól ismert lelki tárás. amelyet még egyetlen le- KáUáskor sem kerülhetett 2d, amióta a bányában dolgozott Hasonlított most a spicces emberhez, akiből elpárolog a félelem, s jó kedvében az ördögöt is megpofozná, csupa játékosságból. Almos volt, hiszen a vonatról egyenesen futott az öltözőbe, zsebében még azonmód volt a kenyérszeletek közé ragasztott pecsenye, ahogy Klári a Szabad Nép-be csomagolta. Mégis az ő szeme sugározta leginkább a pihentséget, tekintete nem lelte a helvét, barátkozón keresett valakit, hogy beszélhessen nagy öröméről. Sajnálta, hogy ezeket a bányászokat csak látásból ismeri. Remegve zökkent a kas az akna fenekéhez. Éjszakázástól kó- tyagos öregember akasztotta ki a védőláncot, majd félretolta a kas rácsajtóját. — Jó szerencsét — köszönt unottan, s nem nézett senkire. Dani rövid ideig együtt ment a másik két bányásszal az iszonyatosan hosszú fővágatban. Máskor inkább ismerősre várt — sehogy nem akarózott magányosan végigkullogni a másfél kilométeres folyosón, amely reménytelen egyhangúsággal nyújtózott a föld gyomrában. Itt képtelenség volt érzékelni a távolságot, semmihez nem tudott viszonyítani ment, ment, s úgy érezte, hogvogv helvben marad, elszédíte+te az ácsolat gerendáinak bordázata, mindig ugyanaz a lámpa közeledett feléje, s az egyik mellékvágat sötét torka is szakasztott olyan volt. mint a másik, örült, ha csilléket látott, ezek legalább szabálytalan távolságokra álltak egymástól és meg kellett kerülni őket, így leléphetett a talpfák fárasztó sorától, amelyek kényszerítették, hogy csak rájuk lépjen, s mire a végére ért ennek a víszszintes létrának tulajdon lábalt is talpfának érezte. Mint hogy a cigány nem szokta meg a szántást, úgy ő paraszt létére keserves tűréssel tudott csak a bányához indulni, de végül jobban sikerült, mint ahogy legbizako- dóbb napjaiban is remélni merte volna. Ezúttal nem viszolygott nekivágni a ködös messzeség felé tartó folyosónak. Egyelőre még mellette lépkedett az utolsó bányász a kas utasaiból. Alacsony, horpadt arcú ember volt szemgödrén és pofacsontja? •*tatt ugyanolyan titokzatos árnyele hallgatott, mint az elhagyott mellékvágatok bejáratán. Dani megkérte, hadd tarthassa lámpáját a másik karbidlámpájához. — Hány gyereke van? — kérdezte jószándékúan. míg serceg- ve lobbant lámpáján a fémes fény. Az idősebb furcsállva nézte végig, hogy miért éppen erre kíváncsi, de azért megmondta: — Hat. Dani halkan füttyentett az elragadtatástól. — Hát magának? — érdeklődött bizalmasan a bányász. — Most született az első... — Lány?... — Ax — Mindjárt gondoltam. A legtöbb bányász elsőre mindig lánygyereket csinál. Nekem is csak a harmadik lett fiú. De attól kezdve csak fiú született egyfolytában. Nevettek, az egymáshoz tartozók meghittségével. Búcsúzóul biztatóan biccentett a hatgyerekes: — Aztán iparkodjon, hogy utolérjen. Jó szerencsét!.., Dani hálásan viszonozta: — Jó szerencsét!... Most egyszer sem gondolt arra, hogy milyen fárasztó végigbaktatni az üres fővágaton. Legényes léptekkel sietett kívánta a munkát hogy csapongó jókedvében munkával, mozgással csillapítsa erejének éhét. Nem idegeskedett, hogy meddig kel] ittmaradnia, még attól sem csappant meg a kedve hogy tizedik hónapja elszakadtan kénytelen élni a családtól. Apa lett, görcsösen síró emberke rángott a markában, befalta a dacos ökl öcskéket, megértette, hogy nincs az a zord élet amit ne lenne érdemes elviselni ezért az örömért, amely gyönyörűbb a szerelemnél is. Apósát ugyancsak boldognak látta, akinek pedig annyi bajt akasztottak a nyakába mostanában. Kincsest végül mégis csak leváltották, a saját beleegyezésével, a szövetkezet tudta nélkül. Amikor pénzért mentek a bankba. Szekeres kívánságára Anti irta alá a nyugtát, ettől kezdve minden papíron az ő neve szerepelt de otthon az öreg szavára mozdult a munka, mintha semmi sem történt volna Vaty* má* mit a? elnök otthon és megint más « felsőbb szervek felé. Szekeres vállalta a felelősséget a nyaktörő játékért, mivel belátta* hogy kár volt vesszőfutásra ítélni a fiatalokait Kockára tette ugyan a karrierjét, de inkább tartotta becsületesnek ezt m megoldást minthogy teljesen lehetetlenné tegye az öreget Csuka Péterre más falvaJcaá bízott. Ide meg új instruktort küldött. Remélte, hogy a kuszaságot rövid időn belül kiigazíthatja. Daninak minderről fogalma sem volt. Csupán annyit állapított meg, hogy az öreg vigaszra lelt unokájában és boldogabb, mint valaha Miközben talpfáról talpfára lépett, szül« ötlöttek eszébe. Anyja iránt áhitatos gyengeséget érzett, de apjára sértődötten, megülepedett haraggal gondolt. A télen nyomukra bukkant, fölkereste őket,_ a távoli Hortobágyon. Anyja váltig sírdogált, örege pedig faképnél hagyta, anélkül, hogy fogadta volna a köszöntését. Egvetlen szót sem "Oltott vele. elkóborolt a tanyából. hogy ne is lássa. Mondogatták az idegenek: mindenkihez ilyen, a végét járja, nincs már egészen az eszénél. Az ifjú apa most meobéVőit az öreg Kustánnal. többé n»m volt miért haragudni rá. Mindenképpen kötelességének tartotta, hogy gondiaiba foc^aí^ Elhatározta, a legközelebbi szabad szombaton elmegy a szüleiért. hiszen a törvény s-r-’ * megváltotta őket. T jewenek otthon. mire VH-avnezodik. ÍFoly tatjuk) >
