Petőfi Népe, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-10 / 263. szám
srvn. ÉVFOLYAM, 263. SZÁM Ara 60 fillér 1962. NOV. 10, SZOMBAT Takarmánymérleg Megyénk mezőgazdasága köztudomásúan évről évre takarmányhiánnyal küzd. Ezt a gondot az elmúlt évhez hasonlóan idén is növeli az aszály okozta terméscsökkenés. Államunk azonban — miként a korábbi években — most is segíti a szövetkezeti, valamint a háztáji gazdaságokat, s zömében sertéshizlalásra, de kocatartásra és süldőnevelésre is, jelentős mennyiségű szemestakarmányt juttat számukra a központi készletből. A támogatás kölcsön formájában történik, mégpedig oly módon, hogy az igénylő gazdaság •— vállalásának megfelelően — természetben vagy készpénzben adhatja, illetve fizetheti azt visz- sza a következő évben. Az idei aszály miatt azonban megvan a lehetősége, hogy a természetbeni térítést vállaló termelőszövetkezetek is készpénzfizetéssel egyenlítsék ki az erre az évre esedékes tartozásukat, ha jövő évi hizlalási tervük teljesítését veszélyeztetné szem estakar- mány-készletük csökkentése. Sőt, még azok a szövetkezetek is élhetnek ezzel a lehetőséggel, amelyeknél nem mutatkozik takarmányhiány, — de csak abban az esetben, ha jövő év] átadásra a tervezettnél több sertés hizlalására szerződnek. A takarmányhiány és szükséglet megállapítása végett ezen a héten megkezdték a tsz-ekben a takarmánymérleg elkészítését Az e hónap végére elkészülő munkát a szövetkezeti vezetőkkel együtt az illetékes járási tanács mezőgazdasági osztályának, a Terményforgalmi Vállalatnak, valamint a felvásárlási kirendeltségnek egy-egy képviselőjéből létrehozott bizottság végzi. Alapos körültekintés előzi meg tehát azt hogy a szövetkezeti gazdaságok mennyi szemestakarmányt kapjanak az állami készletből. Ez a szervezett gondoskodás kétségtelenül növeli közös gazdaságainkban az állattartással, hizlalással kapcsolatos biztonságérzetet, semmiképpen sem eredményezheti azonban azt, hogy most már ne törődjenek a korszerű takarmánygazdálkodással. Hiszen államunk az ország más megyéiből vagy — ami még költségesebb — külföldről pótolja a megyénkben jelentkező hiányt. Éppen ezért szövetkezeti és háztáji gazdaságaink szakszerűen használják fel a takarmányt, a korszerű módszerek alkalmazásával rövidítsék meg a hizlalásra fordított időt. Minden szem takarmánnyal takarékoskodni kell. A háztáji gazdaságok etessék fel hízóikkal, anyakocáikkal, süldőikkel a konyhai hulladékot, moslékot is, termelőszövetkezeteink pedig az elmondottakon kivül már most törődjenek azzal, hogy megfele-^ lő talajműveléssel, őszi mély-j szántással jó magágyat készítse,- nek a jövőre termő takarmánynövényeknek. ff. L A községfejlesztési munkáról, a szőlő- és gyümölcstelepítés helyzetéről tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága Pénteken ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága. A bejelentések után a tanácsok községfejlesztésd munkájáról szóló előterjesztést vitatta meg. 1858-tól mostanáig 462 millió forintot fordítottak tanácsaink a városok, községek fejlesztésére. A célkitűzéseket megyénk lakosságának túlnyomó többsége megértette és a községfejlesztési hozzájáruláson kívül több mint 52 millió forint értékű társadalmi munkával segítette a létesítmények megvalósítását. Az eredmények mellett azonban némi visszaesés tapasztalható a községfejlesztésben 1560-hoz viszonyítva — állapította meg a végrehajtó bizottság. Ez vonatkozik elsősorban a tanácsok szervező munkájára és ezzel összefüggően a lakosság aktivitására is. Sok helyen nem sikerült úgy megszervezni a társadalmi munkát, mint az előző években. Ahol jól mozgósított a tanács, ott fokozatosan javult a lakosság részvétele a közhasznú munkában. Vonatkozik ez például Kalocsa városra és járásra. Igényesebben kell megoldani a községfejlesztést az új helyzetben, amely a mezőgazdaság szocialista átszervezése következtében állt elő. A kommunális ellátás javítását, a tervezést úgy szükséges megoldani, hogy figyelembe vegyék a tanácsok vezetői a termelőszövetkezetek igényeit, és általában a közös gazdaságok távlati elképzeléseit. A végrehajtó bizottság elismerését fejezte ki a tömegszervezeteknek azért a segítségért, amit a községfejlesztésben nyújtottak. Határozatot hozott községfejlesztési aktívaértekezletek szervezésére. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy megyeszerte rendezzenek kiállításokat, amelyeken bemutatják városonként, községenként az eddig megvalósított létesítményeket és utalnak a jövő terveire. A következőkben a szőlő- és gyümölcstelepítések helyzetét tárgyalta a végrehajtó bizottság. Megállapította, hogy a területkijelöléseik, az alapokmányok elkészítése, a talajegyen- cetés. a forgatási munkálatok folyamatos végzése rendkívül Két leánytestvér, Vén Mária és Rozália édesanyjukkal együtt 600 sertést gondoznak a kunszállási Alkotmány Tsz egyik majorságában. Képünkön a két leány — vízvezeték híján — éppen vizet húz a gémeskútból a sertéseleség elkészítéséhez. fontos. A forgatáshoz elegendő gép áll rendelkezésre. Szaporítóanyagról is gondoskodás történt. A talajerő-utánpótlás érdekében mozgósítani kell a közös gazdaságokat, hogy a tagok háztáji területén levő szervestrágyát vásárolják fel. A telepítési munkák összehangolása érdekében telepítési operatív bizottságokat hoztak létre. A telepítési hónap, amely november 1-től kezdődött, legtöbb községben ünnepélyesen, nagy társadalmi erők mozgósításával indult. A végrehajtó bizottság terv- módosítást fogadott el. Megállapította, hogy lehetőség van mintegy 3500 hold terven felüli telepítésre. Ezután a megye termelőszövetkezeteinek helyzetéről szóló jelentést fogadta el a végrehajtó bizottság. Felhívta a figyelmet, hogy a beruházások elosztásánál következetesen érvényesíteni kell a gazdaságosság, a hatékonyság és a közgazdasági megalapozottság elvét. Megállapította, hogy a közös gazdaságok tervezési tevékenysége általában kielégítő, de egyben felhívta a figyelmet, hogy több segítséget kell adni a gyenge termelőszövetkezeteknek. Végezetül a megyei területi egyeztető bizottságnak a munkaügyi viták helyzetéről szóló beszámolóját és a megyei kórház területi irányító munkájáról szóló jelentést tárgyalta meg a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Megnyílt az UNESCO közgyűlése PÁRIZS. (TASZSZ) Pénteken reggel a francia fővárosban megnyílt az UNESCO közgyűlése. A közgyűlés két évenként egyszer ül össze, s ez az UNESCO lgfelső vezető szerve. A szervezetnek jelenleg 111 tagja van. A jelenlegi 17. ülésszak napirendjén több mint 90 kérdés szerepel. Megvitatják egyebek között az 196l/62-ben végzett tevékenységről szóló beszámolót, a költségvetést és az 1363'64-re vonatkozó munkatervet. Ezen kívül új főigazgatót választanak és döntést hoznak több adminisztratív kérdésben. A közgyűlés munkájában mintegy hatszáz küldött vesz részt több mint száz ország képviseletében. Jelen van az ENSZ valamint több más nemzetközi és államközi szervezet száznál több megfigyelője. * Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke üdvözlő üzenetet intézett a közgyűlés részvevőihez. Üzenetében Hruscsov sikereket kíván az UNESCO munkájához, hangsúlyozza a mai történelmi időszak jelentőségét és ráJolin Bernal LONDON. (TASZSZ) John Bemal, a Béke Világtanács elnöke nyilatkozatban foglalkozik a kubai válság kérdéseivel. Hangsúlyozza: erélyes intézkedéseket kell tenni a Kuba ellen foganatosított megkülönböztető akciók megszüntetésére. — Kennedy elnök ama ígérete ellenére, hogy nem támadják meg Kubát, a válság egyáltalán nem tekinthető véglegesen megoldottnak — hangsúlyozza Bernal. A Kubát fenyegető veszély nem szűnt meg. a szigetországot továbbra is blokád alatt tartja az Egyesült Államok hadiflottája, légi felderítésnek vetik alá, amely Kuba nemzeti szuverenitása megsértésének tekinthető. — Ilyen helyzetben a világ bémutat arra, hogy jelenleg az emberiség legfontosabb feladata, harcolni a békéért, a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttéléséért, az általános és teljes leszerelésért. Az ENSZ alapokmánya szerint az UNES- CO-nak is az a feladata, hogy bevigye az emberek tudatába a béke megvédésének gondolatát, elősegítse a népek közötti barátság és kölcsönös megértés fejlődését. A Szovjetunió részéről a szervezet teljes támogatásra számíthat ebben a törekvésében. Az üzenetért — amelvet a jelenlevők nagy érdeklődéssel hallgattak végig — a közgyűlés küldöttei nevében az elnöklő A. Abtevold etiópjai küldött mondott köszönetét, kérve a szovjet küldöttséget, továbbítsa azt Hruscsov miniszterelnökhöz. Akadémikusok az UNESCO közgyűlésén Szabó Imre, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese és Hajós György akadémikus pénteken Párizsba utazott az UNESCO tizenkettedik közgyűlésére. nyilatkozata kemozgalmának fontos lépéseket kell tennie a béke megőrzésére, a Kuba ellen alkalmazott mindenfajta megkülönböztető intézkedés megszüntetésére. A Béke Világtanács teljes egészében támogatja a kubai népet, amely joggal követeli nemzeti szuverenitásának és a nemzetközi jogból fakadó valamennyi jogának teljes tiszteletben tartását. Semmilyen biztosíték, amely szavatolni hívatott Kuba meg nem támadását, nem elég hathatós, ha nem vetnek véget az ellene alkalmazott gazdasági nyomásnak. Bemal végül követeli a Kubában levő külföldi támaszpont felszámolását, amelyet a kubai nép akarata ellenére tartanak területén.