Petőfi Népe, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-07 / 261. szám
1 »!daS ML unoto % Senki sem tudta, hogyan került a mi kis városunkba Ger- zsom bácsi. Vezetéknevét talán senki sem ismerte, mivél több Gerzson nevű ember nem akadt a 13 000 lakos között, így nem is érdeklődött iránta senki. Ott lakott a város szélén, nagyanyám háza mellett egy nagyon öreg özvegyasszany magtárában* Foglalkozására nézve tulajdonképpen az akkori értelemben magánzó volt, mert alkalmazott nem volt sehol, önállónak se lehetett mondani. Egyszerűen csak élt, mint hárommillió koldustársa a harmincas években ebben a „tejjel-mézzel folyó Kánaánban”. Hordott vizet úri házakhoz az artézi kútról, vágott disznót, birkát nyírt vagy nyúzott, kerítéseket toldozott, toldozott, mikor mi akadt. Híre volt ügyes kezének, mindenhez értő voltának. Leginkább arról volt azért hires, hogy gyönyörű fejfákat tudott faragni azok részére, akik abba a szerencsés helyzetbe kerültek, hogy fity- tyet hányva pengős napszámnak, bolettának, adónak és végrehajtónak, rendőrnek és csendőrnek, Gömbösnek és Horthy- nak, bebújhattak az. unalomig emlegetett „ősi rögök” alá, Én, abban az időben a helyi polgári iskola negyedik osztályában szívtam magamba tőlem telhető igyekezettel és buzgalommal a Hómann miniszter úr által jóváhagyott és előirányzott tudományt. Megtanultam, hogy az összes körülöttünk élő népek bocskorosok, árulók, kalmárok, barbárok, együttvéve egy közönséges gyáva csürhe, akiknek nincs is történelmük, csak most születtek 1918-ban és az Antant volt az apjuk. A veleje, mindennek az volt; nem, nem soha!, meg hiszek egy istenben, hiszek egy hazában! Gei°ZSOtl bácsival én igen- igen nagy barátságot tartottam. Minden áldott este átmentem hozzá. Jó formán nem is kellett menni, mert az udvarlábnál lakott, és olyan rossz volt nagyanyám kerítése, hogy ott mentem át rajta, ahol éppen akartam. Nyáron kiültünk a kamra elé egy akácfa lócára, télen pedig behúzódtunk s kamrába. Nagy vitáink voltak néha, máskor meg 'csak csendesen beszélgettünk, vagy csak Gerzson bácsi beszélt. Mindenben egyetértettünk különben, csak abban az egyben nem, hogy én lelkes irredenta voltam, ő pedig nem volt hajlandó elfogadni az én könyveimben szereplő tételeket Nagyon okosan érvelt, bár csak már most értem meg, mennyire kellett vigyázni minden szavára vitáinknál, nehogy valami olyat mondjon, amit én legjobb szándék mellett is idegennek ed- kotyoghatnák. Szeretett velem vitatkozni, évődni, látszott rajta, hogy élvezi gyermeki lelkesedésemet és láttam a szemén, hogy ragyog fel, mikor meggyőző, csendes érvein gondolkodni kezdek. Mikor nem vitatkoztunk. akkor Gerzson bácsi mesélt. Csodálatosan tudott beszélni. A legapróbb részleteikre is kitért, mégsem volt unalmas soha. Behunytam a szemem, úgy éreztem .ilyenkor, hogy ott vagyok azon a tájon, amelyről beszél. velem történik az, ami vele történt. Beszélt hóvibaros orosz pusztákról, égbenyúló havasokról, morajló tengerről, idegen emberekről, idegen szokásokról Közben mindig tett-vett, ’zagy faragott valamit, vagy dohányt vágott, vagy rajzolgatott bicskája hegyével fadarabokra: Keze néha megállt, ilyenkor szeme messze, nagyon messze nézett, vissza az elmúlt éveikbe. Sóhajtott egyet, aztán folytatta tovább. Nagyon szerettem Gerissen bácsit, tudtam, hogy ő is szenet engem és én igen büszke voltam erre a baráti kapcsolatunkra. Elvégeztem a négy polgárit, keresztapám Pesten beszerzett fetkatosánasnak a Wedsz Mann- Irédhez. Elbúcsúztam öreg Ger- teon barátomtól. Búcsúzóul azt {OOSdia.’, A szovjet filmhét megyénkben November 8-án kezdődik és 14-ig tart megyénkben az országszerte hagyományosan idó> ia megrendezésre kerülő szövi i filmhét A szokásoktól éltére 1 nem mindenütt csak Kecsk métén, Baján, Kttfcunfélegyhú- rAn, Kisfcunmajsán és néhány nagyközségben kerül sor az ú.i szovjet filmek ünnepélyes bemutatójára és a régebbi nagysikerű alkotások felújítására A filmhét műsorában szerep cl a velencei fesztiválon Aranv- oroszián-díjjal kitüntetett Iván gyermekkora eimű film, Afidrej Tarkoszkij alkotása. Kálik: Elmentem a nap után című műve, valamint Rajzman: Hátha mégis szerelem című filmje. Mellettük ismét műsorra tűzik Csuhraj kiváló alkotásait: a Ballada a katonáról és a Tiszta égbolt című filmeket és Mihail Roman Karlovy-Variban nagydíjjal jutalmazott Egy év kilenc napja című művét Irodalmi estet rendeznek a hajai veteránok November 14-én irodalmi estet rendeznek Baján, a kommunista veteránok; Az előadásra meghívták a hosszíj ideig Baján élt Szatmári Sándor írót, aki azonban betegsége miatt nem tud személyesen megjelenni. Helyette élményeiben részes fia — Szatmári Antal érkezik Bajám Szendefi Árpád kíséretéiben, aki az író legszebb forradalmi dalait adja elő zongorán. Az irodalmi est műsorában szerepel Szatmári Sándor április 10-én a rádióban leadott szerzői estje, népdalkutatási módszerei. Ezeket a számokat magnetofonról közvetítik. Végül Szatmári Antal tart előadást és élménybeszámolót a Szov j etunióróL ÉVF ORDULORA Ne féledd el, hogy ember vagy, szabad. 8 * szolgajárom darabokra bulit. Bátran beszélsz. Repít a gondolat, miközben zászlónk semmit sem fakult. A ma embere józanul kíván, hisz teljesednek rendre tervei, araszok helyett mérföldig hatol s a magot is egy jobb kornak veti. És dolgozz bárhol. Légy mérnök, paraszt, — tiéd a föld, az erdő. rét, folyó — s fiaidtól most már sokszor hallod azt: „A csillagokba lesz repülni jó!” TASN A Dl VARGA ÉVA > Az Auróra éles fénye még S bevilágítja ma is életünk. í Nézzél körül: egy űj kort él szíved, < s a régi múlt a messzi füstbe tűnt. < Emlékezzél: forrongott ott a nép, 5 vér folyt az utcán, hangjuk szerte szál is katona, matróz, sok-sok proletár i vállalta érted a hideg halált Emlékezz rá — s te légy a nyugalom ! Emlékezz rá — s te légy a szeretet, 5 —\ őrizd a fegyvert, régi jó barát, j békében-harcban ott legyen veled .;. A kapitány körülnézett Szeme megállt a sarokban szépen sor- barakott szerszámokon, fűtészen, baltán, szekercén. s— Tessék azonnal megsemmisíteni! — mutatott a fejfára. A városi szolga szekercéje csatttogva faragta a büszke írást, a remekbe formált csillagot. A kapitány felém fordult: r— Maga kicsoda? Megmondtam neki* hogy kerültem ide Tovább faggatott, hol dolgozom, mióta vagyok itt, meddig maradok? — Maga persze örül ftt ennek — mutatott a fejíaroncsra. «— Maga Csepelen dolgozik, tehát szervezett munkás, ergo kommunista is; Le s fél kezdett járkálni. Megállt, órájára nézett — A déli vonatat mén déri. Azzal elmegy innen- Megértette? És jól jegyezze meg. hogy maga itt nem látott semmit itt nem volt semmi! Ha tdekürtöli vele Csepelt, az isten irgalmaz- zon magának. Elmehet! Alig vártam, hogy Pestre érjek. Szaladtam az elvtársakhoz, lelkendezve mondtam d nékik az esetet. A fejfát nem tudtuk kitűzni Bot Gerzson hűséges proletár szíve fölé, de befogadtuk szívünkbe mindörökre. A felszabadulás után jártam megint kis városunkban. Kisétáltam az öreg temetőbe nagyanyám sírjához. Kerestem Gerzson bácsi sírdombját is, de nem találtam: Az öreg csősz emlékezett még Gerzson bácsira. Meg is mutatta merre hántolták éL Ott bizony sírnak híre-hamva se volt, csak vadon nőtt orgonabokrofc sokasága. A csősz azt mondta, hogy a temetőnek abban a sarkában öt német harckocsit lőttek ki a szovjet harckocsik 1944 nyarán. — Döglődés ükben körbe forogtak, oszt elszántották a sírokat — bökött pipaszárával az orgonás felé. Szegény jó Bot Gerzson bácsi, öreg vörös tüzér, sírod fdett bizonyították be utódaid, hogy valóban nem harcoltál hiába! Szőcs János irata csak ennyi: *, Harcom nem volt hiába. Bot Gerzson volt vörös tüzér.” Ránéztem a végrehajtóra. Állítom ma is, hogy a guta kerülgette. Ha egy fészek vipera lett volna a zsákok alatt, akkor se játszott volna több színt az arca, az biztos. Kapkodott levegő után, tátogott, látszott rajta, hogy szólni akar, de nem tud. Aztán nagynehezen kinyögte: — A kapitány urat, Sándor! A szolga elszaladt. Menni akartam én is, ujjongó belsó — Keresztapád Jő iskolába küldött fiam, remélem, hogy az én alapfokú oktatásom után ■ megállód a helyedet: Bevallom, egy szót sem értettem búcsúszavaiból. Pedig né- ; hány év múlva sokszor gondoltam rá és mennyire igazat adtam néki. Inuséveim alatt egyszer sem jártam otthon. Keresztapá- méknál laktam, örültem, hogy ott tartanak, nemhogy még vasútra is pénzt kérjek. Anyám minden évben Szent Istvánkor féláron feljött Pestre, ilyenkor érdeklődtem Gerzson bácsi felől. Megnyugtatott, hogy megvan az öreg, csendeskén éli a maga életét. Mire segéd lettem, kezdett beérni Hómann kultuszminiszter úr elvetett magja ebben a szerencsétlen országban: Melldöngető hazafiság lett úrrá szinte mindenkin. Mi munkások, különösen a szervezettek ha nem is tudtuk, de éreztük, hogy ez a nagy melldöngetés nem vezethet jóra. De legalább munka volt, nem kellett annyira rettegni a munkanélküliségtől, mint pár évvel előbb. Kellett a hadianyag, napról napra nőtt a hadsereg létszáma. Betegállományba kerültem, volt egy kis spórolt pénzem, gondoltam hazamegyek édesanyámhoz. A nagy örvendezés után, mikor megérkeztem, mindjárt azt kérdeztem, mi van Gerzson bácsival? — Ma egy hete temettük szegényt — mondta anyám, aztán súgva megjegyezte: — Azt mondják, hogy a csendőrök verték agyon, mert a vásárban dicsérte az oroszokat; Kimondhatatlanul fájt, hogy öreg barátomnak már nem tudom elmesélni pesti élményeimet. Szinte úgy éreztem magam, mint a gyerek, akitől valami örömet elvettek. Nem esett jól még az annyira várt igazi otthoni szilvásgombóc sem, amivel anyám kínált; Másnap ki akartam menrrt Gerzson bácsi sírjához a temetőbe. Éppen indultam volna, mikor az öreg egykori lakása előtt megállt a város fuvaros kocsija. Leszállt róla a mindig részeg városi végrehajtó, lékecmergett az ugyancsak vele együ ttérző és együttivó városi szolga is. Mikor meglátott a végrehajtó odaintett: — Jó, hogy itthon vagy, gyere, kell egy tanú még, félleltározzuk az öreg Gerzson hagyatékát — és úgy vigyorgott hozzá, mint aki meg van róla győződve, hogy most valami igen jó viccet mondott. Kelletlen mentem utána az udvarba Gerzson bácsi kamrája le volt ragasztva papírszalaggal, rajta a vár«; pecsétje. Ezt a végrehajtó letépte, bementünk a dohos szagú raktárba Szép rendbe volt minden, mintha az öreg csak a kútra ment volna el, nem pedig a temetőbe. — Hát először is Sándor diktálja a bútorokat — szólalt meg a csupahas végrehajtó — aztán sorra megyünk mindenen. Hamar végzünk, nem sóik vacak van. Tényleg nem sok holmija volt- Gerzson. bácsinak. Két szék, egy í lóca, egy asztal, egy maga fa- \ ragta ágy, meg egy szekrény. ? Az ablak alatti falnál zsákok- > kai valami le volt takarva. A > csupahas intett az altisztnek, \ hogy vegye le a zsákokat, hadd \ lássa, mi az ott. Az egymásután ? dobálta le a toldozott, agyon-1 használt zsákokat, Aztán felár- ) i dított: í — A hétszentségit az anyjá- \ nak! > A zsákok alól egy feffa búk- ? kant elő. De micsoda fejfa! Az S egész vérvörös színre festve, s aranyló betűkkel. A tetején pe- < dig egy ötágú vörös csillag. Fel- t. örömömet alig tudtam titkolni. Csupahas nem engedett. Most- már szóhoz jött, köpködni kezdte a fejfát, eszétvesztetten káromkodott, bele is rúgott, de ez is balul sikerült, mert fűző nélküli cúgoe cipője leesett, kimutatván, hogy felesége őnagy- sága nem nagy gondot fordít hájas férjére, mert akkora lyuk volt a zoknija sarkán, mint egy lúd tojás. Látta, hogy észrevettem, még nagyobb dühbe gurult és csak úgy folyt belőle a káromkodás. Közben a nagy kiabálásra egy pár álmélkodó. csodálkozó ember, meg szomszédasszony bejött az udvarra, aztán a kamrába is. Megbámulták a fejfát, meg a toporzékoló végrehajtót, lassan már annyian voltak, alig fértek be. Kardcsörtetve érkezett meg a városi rendőrkapitány is egy nyomozóval együtt. Szétlökdös- ték az embereket, bejöttek. A kapitány fegyelmezettebb ember volt, mint a csupahas végrehajtó, mert csak szeme szűkülése árulta el felindulását. Látszott rajta, hogy nem az első kommunista megnyilvánulást látja. Aztán a foga közt sziszegte: •— Takarodjanak ki! Az emberek szótlanul kibal- lagtak*
