Petőfi Népe, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-04 / 259. szám
Vendégeink Az Új írás szerkesztőségének irodalmi estje Kecskeméten „ SfeSrénj/ebbnek érezzük magunkat idősebb barátainknál: Ok 1 elKísér nettek Móricz Zsigmondot szikrai „tapasztalatcseréjére”, 1 itt Kecskeméten is gyakran hallhatták a jobbítás vágyától fütött \ szavait. Kíváncsian faggatjuk azokat, akik részt vettek Móra Ferenc első önálló irodalmi estjén és utána a reggelig gombolyodé beszélgetésen, itt, az egykori kaszinó nagytermében. Nyugdíjas , ismerőseink legszebb emlékeik közé sorolják: már az első világ- < háború előtt ámulhattak Bartók Béla müvein, zongorajátékán, tap- ' tolhattak Kosztolányi Dezsőnek. Hasonló élmények várnak ránk jövő szombaton az Üj írás szerkesztőségének irodalmi estjén, a megyei tanács dísztermében. ' Neves vendégeket fog ünnepelni a bizonyára gyakran felcsattanó taps: a Kossuth-díjas Illyés Gyulát, Juhász Ferencet, Lengyel < Józsefet, Nagy Lászlót, Németh Lászlót, a József Attila-díjas Mól- j aova Györgyöt, Váci Mihályt, a fiatal Baranyl Ferencet és Tóth < Jánost. Jó érzéssel köszöntjük Hatvani Dánielt is, lapunk munka- < társát, akit az Űj írás szerkesztősége felkért, hogy a magyar iro- ; dalom nagynevű reprezentánsai között képviselje meayénk iro- ‘ úalmát. ~ < Az alkotóművész és o befogadó-ösztönzO közönség találkozása ' a kölcsönös gazdagodásnak nagy lehetőségét jelenti. Reméljük. < kívánjuk, hogy Kecskemét és a kiváló írók mostani eszmecseréje ( ne maradjon folytatás nélkül, hanem valamennyien vissza-vissza- ^ térjenek Ide még ezután is, hogy kifejezzék, műveikkel formálják ( és minden korok számára megörökítsék a Kiskunságot „amint * megyen a. tegnapból a holnapba”. Németh László Kecskeméti emlékek ILLYÉS GYULA V/TAK Ösvényt, utat, akkor csinál* az. emberfaj, mikor — megállt. Mikor, mert állt, szétnézhetett; hol talált végül is helyet? Mert nem úton van; bujdokol, akit a félsz hajt s a gyomor. Vadonban, éren-nádon át csörtet a nép, amíg nomád Farkas-zug biztos otthona. Akkor örül, ha nincs njroma, Nem célja, csak szimata van; feléd, meleg, asszony, arany? Vonzza a rabolnivalö; törli nyomát a fű, a hé. Amikor az ember megállt, akkor lett övé a világ. Akkor, hogy széttekinthetett s földet, eget fölmérhetett. Széttárta boldog karjait útja első sugárait. Akkor indultak céljai végzetét meghódítaniI Magának? Szomszédainak? - : A jövőnek rakott hidat! így adott-kapofct parola, nyert biztatást, tovább, tovább? így lép ma félelemtelen dzsungel-éjedbe. Végtelen! JUHASZ FERENC Síületésnapomeo Ha készülnek, hogy lefogjanak a végső ujjak, két szemein, s a halál lovai hyihognak ajtóm előtt a hűs gyepen, s a tollal telerótt. lapokai utoljára megforgatom, azt kívánom, 6, nem sokat, csak adasson ezt mondanom „Emberfia! meg ne sirasson! Életem nem volt délibáb, mert harcunkról egy igaz sort, egy örök sort írtam legalább.. NAGY LÁSZLÓ Bulgária Kékbe borult este csöndes szelek járnak, csókolják az ágon csüngő birsalmákat. Buzgó forráskúthoz bivalyok ballagnak, összetülekednek, mind inni akarnak. Padokon parasztok, kétfelől a térdek, mivel szűk az utca: csaknem összeérnek; HATVANI DÁNIEL FELHANGOLT HÚROKON nem vágom fel az eremet hiú sikolyra jajgatásra hogy végül észrevegyenek s rám mutassanak hadonászva M józanul és emberül méri a holnap tág határát mákonytól el nem szendcrül bár szivét fondorlatok rágják csak élek mint akárki más mégis testére veszi fel ki hovvha muszáj akkor szenved rándulását a közösségnek s Örülni tud az újulás birkózva kétségeivel hitéből fogant szerelemnek alkot ŰJ törvényt ót zenéket felhangolt húrokon a szó szembeszegül a rettenettel míg az értelmet átfogó győzelmét kivívja az ember A kecskeméti városi művelődési osztály kérésére írta Németh László az alábbi sorokat. Az emlékezés teljes terjedelmében az Aranyhomok című rövidesen megjelenő antológiában olvasható. Huszonhat évvel ezelőtt, hét évi íróskodás után, arra a belátásra jöttem, hogy vagy ott kell hagynom az írói pályát, vagy egy önálló fórumot teremtek magamnak, másképpen nem préselhetem át folyóiratainkon a mondanivalómat. Így merült fel barátommal, Gulyás Pállal folytatott levélváltásból a magamírta folyóirat: a Tanú terve. De könnyebb volt ezt a folyóiratot elgondolni, sőt megírni, mint fenntartani. Arra, hogy kiadó vállalja, gondolni sem lehetett; nekem pedig az akkor már kétgyerekes családapának egy ideiglenes iskola- orvosi állás 270 pengŐnyi jövedelme volt csaknem minden anyagi bázisom. Nagyon is jogos volt hát az, amit egy irodalmi vezér a Tanú első számára mondott: majd meglátjuk, meddig bírja, — meddig erkölcsileg és meddig anyagilag... Az indulást megelőző nyáron engem inkább az anyagi izgatott. Hat számot akartam kiadni egy évben, egy-egy szám négy-öt ív: menyiért hajlandó azt egy nyomda tisztességesen kiállítani? Tanulmányaim írásaival egy időben így egészen más természetű írásművek indultak a telefonkönyvben található vidéki nyomdák felé: amelyek egy folyóiratív szedése, nyomása, s a boríték ára felől érdeklődtek. A válaszok elég szép számban érkeztek: a világválság éveiben e kis morzsán is kaptak a vállalatok... A legkedvezőbb, úgy emlékszem, a pápai nyomda ajánlata volt: a kecskeméti vezetője azonban személyesen is eljött, s ez döntött: az ,.ő-ző” beszédű, fiatalos képű ember meenverte bizalmamat: az irodalomban sem volt idegen és nyilván kedvére volt a különös folyóirat, amelyen ál ő is segít az állóvízzé vált irodalom megkavarásában. fgv kerültem én kancsolatba — Tóth László újságíró és sakk- hidős útján — az Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Vállalattal, amelynek ő akkoriban lett az igazgatója ... Közben, mint nagy „tájhazafinak” arra is volt gondja, hogy Kecskemét híres embereit megism°ripm, szőlőiről, barackosairól. konzervgyártási lehetőségeiről fogalmat alkossak. Vgy-két előadást Is tartatott ve- '»m: hol a huszadik század ve- -éreszméiről, hol Katona Józsefről. Ilyenkor többnyire a Kisfaludy utcai lakás könyvtárszobájában aludtam — sakk és gazdaságpolitikai szakmunkák alatt — a fejemhez odakészítve egy-egy új szerzemény, amelyből a házigazda véleménye szerint még Tanú-cikk is lehet; napközben azonban különféle cikázásaim közben munkahelyén, a kéttemplomközi nyomdahelyiségben is tölthettem egy- egy órát. Ez volt az egyetlen nyomda, amelyhez valami közöm támadt életemben: a kis igazgatói szobába még géptől nedvesen hozták be a friss Tanú-korrektúrát, s a szedőasztalok mellett néhány ügyetlen szóban, egy-egy ólomnyo- mos kézen pedzegettem, amire oly nagy kedvem és kevés alkalmam volt: a kézfogást a munkássággal... Sok tucat tanulmány — a Tanú tíz kötete után — Kecskeméten jelent meg az én első — nem éppen jó emlékű könyvem: az Ember és Szerep. Ezért már valami honorárium is járt volna, — ezt azonban földben kaptam meg... A Kisnyírt akkor parcellázták, g a vállalat énnekem is vett ott egy holdnyi erdőirtást, amelynek a közepén egy dombon néhány tölgyfa is megmaradt árnyékul az építendő háznak. Ez lett volna első materializációja ama Cseresnyésnek, amelyért néhány év múlva darabomat is írtam. Á szomszédság elég jó volt: balról Móricz Zsigmond, aki itt is vett — mint még néhány helyütt az országban — egy szép telket; szemből Sárközi György, a Válasz új szerkesztője — mellette Tóth László ... Egy alkalommal együtt is szerepeltünk a városháza dobogóján. Azoknak, akik azt mondják, hogy Móricz Zsigmond nem jutott el a szocializmusig, erről az előadásról van egy epizódom. Móricz azon az esten a maga „falukutató” múltjáról szóló novellája mellett egy kis álkalmi írást is olvasott fel, amelyben a mi kisnyíri parcelláinkról volt szó. Tóth László, de mi is kértük: hogy adja oda a két- három oldalnyi szép kerek írást a helyi laonak... Ő azonban eltette: „Még sose írtam egy sort se, ami a magántulajdont dicsérte volna...” A kisnyíri írótelepből persze nem lett semmi... De faa kecskeméti birtokos nem is lettem, az, amit Kecskeméten láttam, szerepet kapott gondolkozásomban. Tóth László összeismertetett a nagy kertész jogakadémiai tanárokkal. Voltam kinn a Szikrában, a Muraközy híres almásában, hallottam pompásan „gyümölcsöző” néhány holdas paraszt- gazdaságokról s márciusban az asztalra tett cseresznyéről. A kecskeméti nyomda megkopott termékei közt ott volt Váry Mathiász életrajza. A Sárosból az alföldi homokra sodródott szőlész, a magyar Micsurin története nagyon fellelkesített; a könyvről írtam, s Kőrösről Kecskemétre jövet az állami kezelésbe került birtokára is elzarándokoltam. Kecskemét — a diadalmas belterjesség — a homokból tüzes és illatos minőséget csikaró munka és lelemény jelképe lett a szememben — az, amit a Minőség Forradalmában meghirdettem. Amikor Kertmagyarország eszméjét s nevét a magyar gondolkozásba belevetettem: voltaképp Magyarország elkecskemétiesítésé- re gondoltam. Kecskemét neve akkor szépirodalmi munkáimba is belekerült. Regényciklusom — az Utolsó kísérlet — szellemi és gazdasági telepe: a Magyar Intézet Kecskemét határába épült volna, ott volt a botrányt kavaró Cseresnyés is, míg Mathiász János nevét Mathiász penzió című darabom őrzi... Fordítói éveim Kecskeméttől éppúgy elfalaztak, mint a világ többi részétől is. 1956 novemberében azonban a régi barátság megint megszólalt, készültem is, hogy itt veszem igénybe a fölkínált azilumot: gyorsan romló állapotom azonban a füredi kórházba juttatott. Erre a meghívásra felelt — néhánv i'ónao múlva — unó-, kám portréja a Kiskunságban, mint ahogy e negyedszázados barátság nyugtáiét állítja ki ez a kis írás is, alkalmasint utolsó írásom, amely a kecskeméti nyomda ólombetűivel találkozik. BARANYI FERENC Lányok Lengyel József Örökkévaló sag Az író — aki 1919-ben a Vörös Ojság kulturális rovatvezetője volt — Kulcs című elbeszélés kötetéből vett alábbi részlet Sallai Imre emlékezetére íródott. A magyar munkásmozgalom nagy vértanújának börtőnbell gondolatairól szól. S iralomház. Nekem nem Siralom háza. De jó azok- tak, akik bosszút állnak érteni, nert fel fognak szabadulni. Érelem van az életben és a ha- álban. És az életem értelmét lem tudják elvenni tőlem. Ha most lehunyom a szemem, ízt látom, akit akarok, ott já- ok, ahol akarok. De nem is ;éH a szemem lehunyni ... Túlóra, amit tudok. Ez aztán nem lesz?... A test igysége felbomlik. De hogy az rossz” volna? Erős voltam. De lemcsak én. A legfiatalabb ifjú- lúnkás is derekasan tartotta íiagát Egy kicsit mindig büszke voltam, hogy hajlíthatatlan vagyok. Ez most jő volt. Könnyebbé tette ezeket a napokat. Nyugalom az ellenség előtt. A címeket lenyeltem. Ezekről Virág nem tudott. Hogy szégyenli magát a piszok. öt is elítélik egy-két évre, hogy mint spiclit konzerválják. De kinn már biztos észrevették, hogy csak ő irányíthatta Feri után a rendőröket ... Jó, hogy olyan gondosan széjjelválasztottam a működő szerveket. A Virág buta fejében szé- gyen, megbánás és káröröm vitáznak. Igyekszik bizonyítani, hogy neki jó, mert él, nekem rossz, mert meghalok. De meghalni könnyű, úgy élni nehéz. Én most is életpárti vagyok ... Hadd lássák, hogy hal meg egy kommunista, régi, ti- zennyolcas párttag. Nem hiúság ez, így a legkönnyebb Élni nem lehetne, ha nem tudnék bátran halni. Bátran? Egész egyszerű. Ahogy a pártnak kell, ahogy nekem kell, ahogy élni muszáj. Most pedig aludni fogok. Holnap délelőtt megfogalmazom, mondatonként, a perbeszédet. Pontosan. Egy szélesebb fogalmazást, ha hagynak beszélni. Egy sűrítettet, ha az időt korlátozzák. Aztán a jelszavak a bitófa alatt. Ez délelőtt. Délután pihenés, hogy az Idegek jók legyenek. Most a-lud-ni... A villamosok már sűrűbben járnak... U írom óra alvás elég. A per előtti éjjel pedig kényelmesen kialszom magam .,. Aztán pedig minden megy tovább. A Krímben már bevégezték az aratást... Ma először — ólig tanár — a padsorok közt fel-le járok, körülöttem akár a nyár, gyümölcsmosolyúak a lányok Líviák, Editek, Manyik, közietek furcsa bánat jár át, mert elvesztettem valamit: magam kamasz-bizonyosságát. Tegnap még ennyi „ifjú nő" láttára tűz szökött szemembe, s ma először kötelező nem gondolni a szerelemre Oly furcsa az első TILOS mit ifjúság villant e íbem, először érzem most „magas kornak” korom: huszonöt évem .. . (Baranyl Ferenc költeménye ez alkalommal jelent meg először nyomtatásban. Szerk.) VÁCI MIHÁLY Harminchét hegedű Harminchét hegedű zokogja életem, harminchét gyönyöri jegenye száll velem. Harminchét jegenye, mind angyalszárny-verés, harminchét hegedűn húrozott szenvedés. Harminchét jegenye messziről elkísér, harminchét hegedű húrja be messzeér’ Harminchét jegeny ostora egyre hajt, harminchét hegedű egyre sir ja a bajt. Harminchét jegenye hazulról ostoroz, harminchét hegedű jajoktól dallamos. Harminchét hegedű őrzi bennem a dalt. harminchét jegenye rúg bennem zivatar1 Harminchét hegedű reszül, pattan a h harminchét jégén egek felé vonul. Harminchét hegedű’ egy szerelem a húr, harminchét jegenyén hábnrvi. szele dúl. Harminchét hegedűn kezdődik új zene: — harminchét györ ■ jegenye énekel
