Petőfi Népe, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-18 / 270. szám

1962. november 18, vasárnap

*. oldal

Aki többet kap, attól többet várnak Ifjú brigádvezeto

Korszerűtlen műhely helyett otthont kaptak a kecskeméti kárpitosok. Nem játék ez a szavakkal, hiszen az új csarnok olyan szép és kényelmes, amilyent szívesen venne minden üzem. Két oldalt a hatalmas ablaksoron át bőven szórja sugarait az őszi nap. Este pedig lénycsőerdő ont nappali világosságot a második műszak dolgozóinak. Büszke is rá mindenki a Kecskeméti Bútorgyárban. De ma már törvény az iparban: aki többet kap, attól többet is várnak.

— Három hónapja avattuk az új üzemet — közli válaszként Térjék Imre igazgató —, mégis, az év második felében csaknem annyi rekamiét, sez- lont, széket és fotelt adtunk a kereskedelemnek, mint tavalj egész esztendőben.

Több áru tehát a köszönet Kecskeméten az új kárpitosüzemért. Látogatásom során pedig meggyőződtem, a nagy csarnokban vidámabbak az emberek, ütemesebb a munka, jobbak a kongresszusi verseny feltételei, mint annak előtte a régi műhelyben.

Az egész üzem hasonló itt egy nagy családhoz. A bútorgyár alig pár esztendős. Nem rég még a műszakiak is ott álltak a munkapad mellett. Onnan nőttek vezetővé, s ha kell a segítség, ha példára van szükség, a folyamatos munka biztosítása mellett serényen kopog kezükben kárpitos kalapácsuk: így csináld, ha könnyebben és többet akarsz termelni.

És az üzem minden hónapban emeli a termelés mércéjét. Különösképp az összefogás óta. A nagy család hat brigádot alkot a kongresszusi versenyben, s mint megtudtam, ma már az sem ritka, hogy a riválisok segítik egymást az üzem összered- ménye érdekében. A nemes vetélkedés így eredményez a vártnál jobb minőséget, több árut és kevesebb termelési költséget. Naponta harminc Viki-garnitúra és 11 sezlon kerül tőlük raktárra, 85 ezer forint értékben.

Egy szekér kukorica

— Néha több is ennél — közli kísérőm, Bende Imre üzemvezető. — Kongresszusi felajánlásunk ugyanis, hogy éves termelési tervünket december 20-ra teljesítjük.

— És aztán?

— Változtatunk a termelés egész menetén.

— A normarendezést még az avatás hónapjában végrehajtottuk. Dolgozóink szorgalmasak, a brigádok teljesítményszintje jónak mondható. Az üzem- és munkaszervezésben viszont bőven van tartalék. Most ezzel számolunk. A termelés eddig is szalagrendszerben történt, de hol az egyik, hol a másik gyártmány volt munkában, ennek összes hátrányával.

— Jövőre nem így lesz — folytatja kis szünet után. — Négy brigádba tömörül az egész üzem. A gyártmányokat pedig úgy osztjuk el, hogy minden dolgozó a legnagyobb begyakorlottságot szerezhesse meg egy- egy munkafolyamatnál.

— Mit ígér ez a termelékenység növekedésében?

— Számításunk szerint 15—20 százalékot. A többit létszám- feltöltéssel pótoljuk. Vagyis 1963. január másodikétól mindennap tizenegy Kecskemétigarnitúrát, nyolc Viki-garnitú- rát és nyolc-tíz sezlont adunk a kereskedelemnek, 110 ezer forint értékben.

—r —a

Almási Mária KISZ-tag és brigádvezető a Kiskunfélegyházi Toliüzemben. A kongresszusi versenyben megígérték, hogy 95 százalékos teljesítményüket

KARRIER

Gépexport milliós értékben. Pár éve még csupán ábránd volt ez a Bajai Villamosipari Gyárban. Most viszont ennek a sokszorosa a valóság. A kongresszusi verseny ösztönző hatása nyomán várható, hogy év végére közel 20 millió forint értékű munka kerül Bajáról a külföldi megrendelőkhöz. Ennek ötszöröse pedig a hazai igények kielégítését szolgálja. Jövőre és a következő években ez a meny- nyiség már csak egy részét képezi a BVG nagy feladatainak, de a felkészülés már az idén megkezdődött, hogy a bajai villamosgépek korszerű kivitele 1965-re elérje a világszínvonalat.

Fontányi Márta karrierje is tulajdonképpen itt kezdődik. Úgy mutatta be őt Vas István főmérnök, mint a BVG gyártmányfejlesztő törzsgárdájának jövendő tagját. Később pedig, nem kis büszkeséggel tette hozzá: Márta az egyetlen leány a

felsőfokú villamosipari technikum bajai tagozatán, aki sikeresen tett felvételi vizsgát idén a villamosgépek és készülékek gyártástechnológiai szakán.

Téma es> már magában is, hiszen példázza, hogy a gépipar nagy feladatainak megoldásában mindig több olyan fiatalra számíthatunk, akinek érzéke van a technika iránt, s hivatásának választja a műszaki alkotó mun kát. De Fontányi Márta esetében több is van ennél, ami írásra késztet. Megszoktuk már, ha életútról írunk, az mindig több húsz esztendőnél. Mártáról ezt nem mondhatom. De az tény, hogy többet próbált, nehezebben jutott a felsőfokú technikumig, mint sok hasonló korú fiatal. Főmérnöke is ezért bízik olyan nagyon, hogy egyik erőssége lesz a gyár műszaki gárdájának.

A hercegszántói lány, amikor a nyolcadik általánost elvégez te, életcélja nagyon is messze esett jelenlegi beosztásától. Varrni tanult. Aztán többre vágyott. Két éve tett érettségit a közgazdasági technikumban. Sokan megállnak ennél a bizonyítványnál. Márta is várt, hogy valahol munkakört kap, mint jövendő közgazdász. Szép pálya lett volna, csak az ígéret teljesítése késett. Többen nem is állták meg megjegyzés nélkül, hogy ilyen végzettséggel ipari tanulónak jelentkezett a Bajai Villamosipari Gyárba. Aztán, ahogy haladt a munkában, a mesterek is egyre többet mondogatták: Ennek a lánynak van akarata, meglátjátok, sokra viszi az életben ...

Márta két év alatt szabadult, mint elektroműszerész. 'zorgalma mellett különösen jó rajzkészsége tűnt fel a vezetőknek. Nem is vártak sokat az löléptetésével. A szerkesztésbe került, mint műszaki rajzoló Azóta minden hónapban felelősségteljesebb munkát végez, s igen jól hasznosítja a műhelyben töltött két esztendőt. Felettesei már a nyár elején úgy látták — Mártától több is telik Aztán jött a gépipar fejlesztéséről szóló párthatározat, ami tovább siettette karrierjét. Gyártmányfejlesztő lesz, ha elvégzi a felsőfokú technikumot.

Szeptember óta késő estig világít szobájának ablaka.

Sándor Géza

100 százalékra emelik. Felajánlásukat teljesítették. A harmadik negyedévben 118 százalékot értek el. Egyénileg Mária októberben elért 162 százalékos eredményével a legjobbak közé került.

Drága órák

Szövetkezeti gazdaságaink többségében befejezték már a telepítés előtti tereprendezést és talajmunkát, sőt, számos helyen már hozzá is láttak a szőlővesszők és a gyümölcscsemeték ültetéséhez. A kecskeméti Béke Tsz-ben azonban a telepítendő 250 hold szőlő és gyümölcsös alá a forgatásnak jóformán még csak a felénél tartanaid

Mi ennek az oka? Talán a Kecskeméti Gépállomás — amelynél a tsz megállapodást kötött — nem tett eleget a szerződésben vállalt kötelezettségének? Vagy traktorosai mulasztást követtek el?

A szövetkezetben járva megtudtuk: másról van szó. Csütörtökön délelőtt érkeztünk a telepítésre kijelölt területre Fazekas Menyhérttel, a gépállomás igazgatójával, s noha tíz óra volt már, a két lánctalpas még egyetlen négyzetméternyi földet sem művelt meg aznap.

— Itt állunk hiába! —bosz- szankodott az egyik gépvezető, s mutatta: amott még csak most hányják ki a kivénhedt tőkéket. Legalább 8—10 holdra való van belőlük.

Közvetlenül mellettünk pedig két gazda egy kisebb erdőt irtott. Óránként ha két- három fát tudtak kidönteni.

Bizony, a tsz-ben hamarabb kellett volna a talajforgatást hátráltató régi szőlőket és a fákat kitermelni!

A traktorosok javasolták ugyan a szövetkezet vezetőinek, hogy addig is, míg a tőkéktől és a fáktól megtisztítják ezt a parcellát, hozzáfoghatnának a szomszédos terület forgatásához. Azt a választ kapták azonban: ,,Azt az ötven holdat úgyis csak jövőre telepítjük be, ráérünk tehát az ottani buckákat elegyengetni és a forgatást elvégeztetni a jövő tavaszon is. Különben is, ar-rn nines hitel

__”

íg

y tehát kihasználatlanul állnak a gépek. Ki tudia, még meddig? S közben múlnak a drága órák. Valóban drágák, mert a szövetkezetnek, akár dolgoznak, akár nem, a gépekért ór^uVínt mintegy 200 forintot kell fizetnie. Naponta tehát — kettős műszakot véve alapul — körülbelül 4000 forintot dob ki az ablakon a k8- zös gazdaság. E. A. már korán reggel beállított az irodába. Kétsége, hogy szomszédja nem a közösét rakta-e fel, még nem oszlott el egészen, de inkább arra volt kíváncsi, hogy néki jár-e a kukoricából.

Elmondta hát az elnöknek a dolgot. Azt is. hogy gyanakszik Varga Péterre.

Az elnök — élénkszemű fiatalember

— megnyugtatta. Családi művelés volt, aki részt vett benne, az a többlettermésből részesedést kapott.

Szabó János szótlanul felállt, s az ajtó felé indult. De mielőtt kilépett volna, visszafordult.

— Elnök elvtárs

— kezdte. — Ha jövőre is lesz ilyen, én Is vállalnék.

— Lesz hát, János bácsi — biztatta nevetve az elnök. — És még azt a kukoricát is megkapálhatja, amit az idén nem vállalt.

Hatvani Dániel

léjében hevert, a körtefa alatt. A kukoricából pedig semmit nem vállalt.

Szabó a ház előtt pipált. A szekérzörgésre felnézett, s a meglepetéstől szinte ráfagyott ajkára a csibuk. Még Varga Péter harsány köszöntését is alig fogadta. Aztán felocsúdott, s bizalmas kaiánsággal kérdezte:

í— Aztán látták-e?

— Mit?

— Hát, hogy elhoztad.

— Naná, hogy látták — kacagott Varga —, még a mázsán is megmérték!

Amaz kételkedve pislogott. MaM nyelt egyet, s így folytatta:

— Csak bajod ne legyen belőle.

— Nyugodj meg, János, abból baj nem lehet. Mert én a magamét raktam szekérre. Ami iár... Na, jó éjt!— S ezzel tovább hajtott.

Másnap Szabó

Lassan haladt a szekér az őszben. Varga Péter, a tsz fogatosa időnként hátranézett: nem

hullik-e el az aranycsövű kukorica a színükig rakott derékból. Mint máskor, most is örömmel. kellemes megnyugvással vitte a terményt. Jó érzését csak fokozta, hogy ez a rakomány most éppenséggel a saját padlására kerül majd. A nyáron feleségével és két nagyobb fiával kapálta a kukoricát. Családi művelésben —- a közösét. A háztáji mellé jól jön a 12 mázsa részesedés — gondolta.

Már alkonyodott, amikor feltűnt a tanyája, örült annak is. hogy Szabó János háza előtt kell elhajtania.

Hadd egye a sáros irigység a szomszédot — mosol yodott el a gondolatra. Bezzeg a nyáron inkább a pár száz négyszögölnyi szótásait és volt annyi erőm, hogy átessem a tűzkeresztségen: a húsvétmásnapi locsolkodáskor egy gyüszűnyit sem ittam. Már éreztem: nem vagyok egyedül, hogy valami láthatatlan segítőtárs szegődött mellém: az emberi akarat, a jóra törekvés. Aztán egy maszeknál mázoltam és bár sok kísértésnek voltam kitéve, nem ittam. A család, a tényleg jó barátok és a saját erőmben bizakodás megmentett a csábításoktól. De egy újabb szomjam támadt: a szakmámban akartam dolgozni. Néhányszor arról álmodtam, hogy a méteres léccel a kezemben a pult mögött állok és finom kelméket, taftot és nylont kínálok válogatós vevőknek. Ezeknek az éjszaka hozzám lopakodott álmoknak is a legszebb pillanatai azok voltak, amikor a vevő elégedetten elköszönt tőlem.

Elnézést kérek, talán érzelgősnek tűnik, amit írok és biztosan furcsa mindez egy önéletrajzban. De nem tehetek róla, valami belső kényszer hatása alatt írom mindezt. Elfogadható magyarázatot talán az ad: nagyon örülök, hogy visszatértem arra az útra, amelyen az emberek nagy többsége jár. Menteni egy pillanatig sem akarom magamat, de szerényen hadd jegyezzem meg, hogy két hőnap alatt ez a tizedik önéletrajz, amelyet megírtam. Sorsomat az igazgató elvtárs kezébe helyezem. Önön múlik, ha évekig elvesztem, végre megtaláltassam.”

*

Külkei Ferenc már három hónapja a pult mögött méricskéli a selymet és a szövetet mindenki legnagyobb megelégedésére.

—r —Z

küli koccintások, a részeg tivornyák. Elhessegettem magamtól a józanító tanácsokat, elhanyagoltam a családot, a munkámat és olyan mélypontra jutottam, mintha sohasem lettem volna becsületes ember. Az állásomból is elbo- csájtottak, és ezzel a mélység legmélyére zuhantam. Még sokáig nem tértem magamhoz. Pénz és becsület nélkül a halálig jó ivócimborák is elszeleltek mellőlem. Egyedül maradtam akár a magányos pusztai fa. A szesz gőze köröttem terjengett és homályától nem láttam, merre menjek, merre van a kivezető ut. A józan pillanatokban ágaskodott bennem a kérdés: _ teljesen elvesztem, nem kerülök vissza azok közé, akik a munkájukkal megszerzett becsületükből éltek? Egy üzembe felvettek segédmunkásnak. A vasasoknak közismerten jó öblös torkuk van, de én őket is túlittam. Már már azt hittem, hogy az életnek ez a rendes medre.

Hanem egyszer egy kétnapos mámorból ébredés után a tükörbe néztem. Ki tudja miért, évekig nem vettem észre a tükröt, mintha féltem volna, hogy megmutatja igazi mivoltom. A véletlen hozta, hogy az ablakon lógó tükörbe pillantva megborzadtam saját magamtól. A hajam megfehéredett, arcom csontos,_ beesett, sovány, a bőr ráncosán és viaszszerűen húzódott meg rajta. A szemeim zavarosan hunyorogtak, alatta mély gödröket szántott a több éves dorbézolás. A feleségem látta megdöbbenésem és mögém szeffődve lágy baneon kérlelt: Peri térj jó útra... kár lenne érted. És valami belém hasított A lelk'ismeretem évek óta először billent ki egyensúlyából és zaklatott nagv belső elégedetlenséggel. S akkor megfogamzott bennem az ígéret: megváltozom!

Orvoshoz fordultam. Betartottam az utasí-