Petőfi Népe, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-02 / 257. szám

i oldal 1962. november 2, péntek KÖNYVTÁROSOK ÉS OLVASÓK Mit játsszunk? MINDEN ŐSSZEL visszatér«, folytonosan megújuló, örök pa­nasz: — nincs elég mai témájú, tartalmas és a műkedvel« szín­játszó együttesek erejének, ké­pességének megfelel« egy, — vagy háramfelvomásos darab. És ha akad is, rögtön kész az el­lenvetés — hátha nem tetszik a közönségnek!... Maradjunk csak a régi jól, bevált sikerek­nél. Jöjjön a Cigány, a Csárdás- királynő, a régi „bevált” siker- darabok. Az öntevékeny színjátszó cso­portok célja pedig elsősorban az, hogy sekélyes irodalmi ér­tékű, elavult darabok előadása, vagy a színház szolgai utánzá­sa helyett újat, korszerűt adja­nak — témában és előadásmód­ban egyaránt. Csakis így tudják betölteni hivatásukat — mosta­ni életűnket ábrázoló, friss mű­vészettel tartalmas szórakozást, igaz élményt nyújtani a közön­ségnek. Mit játsszanak tehát? A Nép­művelési Intézet már eddig is több száz színdarabot adott ki, — lehet belőlük választani. Ezt a választást néhány példával, jó tanáccsal szeretnénk meg­könnyíteni. NEMRÉGEN jelent meg pél­dául Jaroslav Dietl ismert cseh író műve, a Disznótor. Minden szavával, jelenetével kitörő ne­vetést, derűt fakasztó bohózat. A cselekmény egy feketén le­vágott hízó körül zajlik, mely­nek bonyodalmaiba majd az egész tsz-tagság belekeveredik. Dévényi Róbert Vidéken cí­mű drámája pedagógusokról szól, Müller Péter első drámá­ja egy fiatal mérnök útkeresé­sét, kudarcát, majd magáratalá- lását mutatja be. A Gondolat Könyvkiadó sem feledkezett meg az idei kultu­rális évadról. Játékszín-soroza­tában rövidesen nyilvánosság elé kerül Kurt Corrinth A tró­jaiak című ifjúsági drámái'. amely a Nyugat-Németorszáp.- ban újraéledő fasizmust ábrá­zolja megrázó erővel. Készül Ugljumov: A világjáró bőrönd című mai vigjátéka és már meg is jelent Nagy Samu: Zörög a haraszt című kitűnő szatírája, mely a Horthy-idők álszent pol­gári erkölcsét gúnyolja ki. Üj, cseh dráma A vendég. Ludvig Askenázy műve. Készül egy mesejátékkötet és három új jelenetfüzet tréfái várják, hogy teli estéken a színpadon meg­elevened jen ek. AZ ÜJAKON kívül ott van­nak a régi, — száznál is több jó darabot tartalmazó — műsor­füzetek. Tartalmuk bővelkedik jelenetekben, egyfelvonásos, vagy egész estét betöltő szín­művekben. Többségük beszerez­hető az Állami Könyvterjesztő Vállalat könyvesboltjaiban, a könyvtárak színműtárában és kölcsönzésre a Szerzői Jogvédő Hivatal színházi osztályán (Bu­dapest. VI. Népköztársaság út­ja 29.) A jelek szerint színvonalas, jól játszható műsoranyagból nincs hiány. Együtteseink élje­nek is ezzel az alkalommal és töltsék meg friss élettel, új tar­talommal az öntevékeny szín­játszást. V. Zs. Ml űfság a Pannónia Filmstúdióban? — Mere ? _ kérdezi a ked­ves, halk szavú fiatalasszony. — Kiss Béla. — Foglalkozása? — Tanító. — Munkahelye? — A selymes! iskolánál taní­tok. — A filmek címe? — Kisdobos és a Hamupipő­ke. A töltőtoll szaporán jegyez- get a kartonlapra, A fiatalem­ber zsebre teszi a filmeket és éppen indulni akar, amikor megszólítom. Megtudom, hogy az ősszel ke­rült az iskolához, ahol a na­pokban tartják a kisdobos­avatást. Hogy emlékezetesebbé tegye, diafilmeket vetít a kis ünnepségen — gázlámpás vetí­tővel, mert ilyet a villanytalan tanyavilágban a gyerekek még nem láttak. Mindez ott helyben nagyon megragadott, mondom is mind­járt a könyvtárosnak, hogy lám, kicsinység, apróság, de nagyon találó ecsetvonás a mai tanító arcképéhez. —- Ó, mi sok ilyet tudunk — mondja a csendes szavú Csekei Lászlóné. S ezzel egy csapásra vége az előbbi faggatózásnak, amikor ő és társnője, Urbán Miklósné egyre azt felelték: Nincs itthon Zvara elvtárs, a főnök, a kiskunfélegyházi járá­si könyvtár vezetője, s ők nem Urbánné, aM már kilenc éve dolgozik itt — Idős paraszt- nénikék egyike-másika hogyan jutott el a mesekönyvtől egé­szen a mai irodalomig. — És az a kedvesség, szere­tet, ahogyan idejönnek. Először meglepett — Csekeinében per­sze még frissebbek az efféle élmények, ő sokkal később ke­rült ide —, hogy az idősebb, egyszerű emberek ilyen hálásak a tanácsokért, azért, hogy se­gítünk válogatni nekik. Gyak­ran hoznak néhány szál virágot otthonról, a kertből és mindig külön megköszönik a könyve­ket. — Legjobban az idős olvasó­kat és a gyerekeket szeretem — áradozik a társa. — Meg a ci­gányokat, akik idejárnak. Mert olyan is egyre több van. A leggyakrabban Jovanovicsné néz be hozzánk, már akkor is olvasónk volt, amikor ideke­rültem, és többnyire hetenként kétszer jön. Bár az értelmiségi­ek között lenne ilyen népszerű a könyvtár... Szedik elő az olvásónyilván- tartást s mutatják, hogy a több mint kétezer beiratkozott ol­vasó között alig másfélszáz az értelmiségi. ■— _ Ne haragudjon, de maga például mennyit olvas? — kér­dezem Urbánnét. — Ö, én nagyon sokat. Itt, ebédidőben, s otthon — egy­Noi Gulliver Gulliver, aki az óriások or­szágába került? Nem: szobor­tisztító munkás. 1929-ben >— egymillió dollár költséggel — Dél-Dakotában a sző szoros ér­telmében kőbe vésték, hegybe faragták négy amerikai elnök szobrát. A szoboróriásokat évente kétszer tisztítják. Ké­pünkön: karbantartó munkás a Lincoln-portrén dolgozik. Műszaki könyvnapok Szekeres G­ÜZEMI VEGYÉSZEK KÉZIKÖNYVE Ez a mű a vegyittzemben dolgozó vegyészek, mérnökök és techniku­sok mindennapi teendőjükkel kap­csolatos szakterületek tudnivalóit is­merteti összefoglaló módon. Külön értéke a könyvnek a vegyiüzemek berendezéseinek szerelésével, kar­bantartásával foglalkozó rész, mely­nek táblázatai, magyarázó ábrái nagy segítséget nyújtanak az üze­meltető vagy beruházást irányító mérnöknek. szerre többet. Ez ugyan rossz szokás, alighanem úgy kaptam rá, hogy ha nem vittem haza az éppen olvasott könyvet, ott­hon másikba kezdtem. De ne­kem már nem okoz zavart ez a párhuzamos könyvfalás. — S ax mind könyvtári könyv? — Majdnem mind. — Nem vesz könyveket? — Dehogynem. Csakhát azok­ra már nincs idő. Majd akkor olvasom el őket, ha nyugdíjba megyek — s elneveti magát, mert az még nagyon messze van. De a férje már kevesebb könyvtári könyvet olvas. Olyan sokat vesznek, hogy neki elég az otthoni is, nem kell bejárni miatta a könyvtárba. — No, lám — mondom —, nem kell annyira szidni azokat a tanítókat, mérnököket, értel­miségieket, ha nem győzik idő­vel a megvásárolt könyveket sem — s az országos statiszti­kát idézem, melyben évről év­re százezrekkel gyarapodik az eladott könyvek száma. Erre megenvhül, s megjegyzi hogy hiszen ők is fő feladatuk­nak tekintik a parasztság, a vnimij-ísok és a gverekek ellátá­sát jó és sok olvasnivalóval. Éppen most főijük a könyvhe­tek keretében az olvasótoborzás s vállalták, hogy a lakosság je­lenlegi 9,6 százaléka helyett 13 Százalékra emelik az olvasó­létszámot. . Az a 3,5 százalék emelkedés bizony nem csekély­ség. De megleszl — bizakodnak. Számolgatják: a városi tanács adott 10 000. a Dózsa Tsz 3000. a földmfivesszövetkezet 2000 fo­rintot — több lesz a könyv, több lesz az olvasó ... A búcsúz.ásnál mpg nem ál­lom csipkelődés nélkül: — Ugve, ugye? A legfonto­sabb számokat méeis csak „ki- lonták” nekem a főnök fiókjá­ból? VaffV inkább úgy áll a dolog, hogy a számok, amelyek a közösen végzett munka ered­ményei, s a közösen végrehaj­tandó feladatokat mutatják, ott vannak a szívesen, örömmel dolgozó beosztottak fejében is. Mester László Már feliratozzák a december­ben megjelenő filmeket. Casa- vettes New York árnyai című művét, a szovjet 49 napot, a két részes Monte Cristo gróf­ját Claude-Autant L ara ren­dezésében, Louis Jourdan cím­szereplésével. A stúdió műtermeiben több film szinkronfelvételein dolgoz­nak. Magyarul beszélő változat­ban játsszák majd a mozik no­vembertől Bernhard Wicki Ma- lachiás csodája című filmjét, egy angol drámát Ez is szere­lem címmel. Két érdekes film szinkronszövegén dolgoznak a stúdió dramaturgiáján: Damiani A bérgyilkos című társadalmi drámáját és a külföldön nagy feltűnést keltett bolgár filmet, a Fény és árnyék-ot készítik elő szinkronizálásra. mondhatnak semmit, nem tar­tozik a hatáskörükbe a könyv­tár munkájáról számot adni... Nem, nem tiltotta meg senki, dehát az adatok, ugyebár, meg • tervek a vezető asztalfiókjá­ban vannak... A feszengésnek tehát vége, szaporábbá válik a beszéd és megízesedik a mosoly a két asszonvka ajkán. — Érdekes látni. ahogyan esztendőről esztendőre fejlőd­nek az olvasók — kap a szón Levelet kaptunk ■,ax Alföldi Állami Pincegaz­daság palackoeó üzemének dolgozói” aláírással. Szó sze­rint közöljük: „Az október 28-1 számuk­ban megjelent „Nevelés a cukrászdában” című cikkük­re közöljük, hogy az emlí­tett üvegtörő aranyifjú nem dolgozik üzemünkben és dol­gozóink, akik a szocialista brigád cím elnyeréséért ver­senyeznek, mélységesen el­ítélik az ilyen viselkedésű fial a lók at.” Talán felesleges okolgatni milyen örömet okozott ne­künk a levél. Az újságíró motorja, lelkesedésének szün­telen erőforrása a tudat, hogy írása nem maradt pusztába kiáltott szó. A használni aka­rás, egyfelől a jó módszerek és eredmények közzététele, másfelől a közélet vadhajtá­sainak nyesegetése az a cél, ami értelmet, tartalmat ad munkánknak. A segítés szándéka veze­tett bennünket akkor is, ami­kor az említett cikkünk meg­jelent. Természetesen köny- nyen lehet, hogy nem kerül kézre a tettes. Mégis elértük célunkat, ha arra ösztönöz­tük az üzemek vezetőit és dolgozóit, vizsgáljak meg, ná­luk lehetséges-e az ilyesmi, s ha felhívtuk a szórakozó­helyek vezetőinek és dolgo­zóinak figyelmét arra, hogy ilyen egyszerű eszközökkel is útját állhatják az effajta legények garázdálkodásának, Az pedig külön örömünk­re szolgál, hogy a pincegaz­daságnál maguk a dolgozók érezték becsületbeli köteles­ségüknek körülnézni a házuk tálán. Különösebb magyaráz- gatás nélkül is világos: ilyen kollektívában aligha lenne helyük huligánoknak, M, £. 18. Pásztor Antit hűvösen fogad­ta a titkárnő a járási pártbi­zottságon. Motyogva viszonozta a köszönését. — Várnia kell. A titkár elv­társ telefonál — mondta unott gépiességgel. A bizalmas dol­gokba avatottak zárkózottságá­val tovább nyomkodta a pecsé­teket a stencilezett körlevelek­re. Tökéletesen mindegy volt számára, hogy rajta kívül van-e még valaki a szobában. Anti megszokta már, hogy a járási embereknek nem kenye­rűk a közlékenység. Különben sem vágyott beszélgetni. A ri­kító sárga pamut kardigánt vi­selő, papírbőrű nő látványa ne­ki se okozott kellemes pillana­tokat. Üres tekintettel nézte a pecsétet szorongató fehér öklöt, közben se nem unatkozott, se nem türelmetlenkedett. Vele volt szégyenlősen viselt bánata, amely hallgatásra kész­tette, s a bódultság tompa pár­náival határolta el a világtól. A tél még odébb volt, de Anti már havon járt, a vére lassab­ban keringett, örökké éber fáj­dalma minden szívdobbanására megsajdult. Klárit siratta szün­telenül, bárhova vetődött, bár­mit tett, hurcolta magában a méreggé vált vágyat, önmaga iránti gonoszsággal rombolta szét nyugalmát a szerelem és ő jósággal viselte az érzések csend mögé bújt, fáradhatatlan rombolását. Volt mire figyelnie, nem tö­rődött hát a sárga kardigános nővel. Szinte furcsállotta, ami­kor szóltak hozzá: — Bemehet. Várja Szekeres elvtárs. Hosszú, vörös posztóval borí­tott asztal állt a teremnyi szo­ba közepén, ehhez csatlakozott keresztben a járási titkár író­asztala. Pedáns, ropogós volt minden idebent. Keményített függöny takarta az ablakot, zöld zománcú páncélszekrény fénylett a sarokban, a főfalat Lenin, Sztálin, Rákosi nagyüze- mileg sokszorosított képei dí­szítették. A titkár bőrgalléros, bőrujjas lemberdzsekben ült asztala mögött, semmi papír nem volt előtte, mindössze két telefon lézengett a sivár, nagy­felületű asztallapon. — Szabadság, Pásztor elvtársi — köszönt a titkár szívélyesen. Az örvendő házigazda szerény­ségével állt fel, vendége elé sie­tett és kézfogás közben boldo­gan hunyorgott. — Hát maguk­nál mi történik? Hegyen-völ­gyön lakodalom? — Arcáról su­gárzott a szeretetreméltóság, aj­kai szétfeszültek a nevetéstől. szája sarka mögül előfénylett hidegen a viplafog. Anti nyomban az öreg Kus- tán ezüstlakodalmára gondolt. — Volt valami... — mondta fáradt közömbösséggel, mint akit egyáltalán nem érdekelnek a vigalmak. — Valami?! — nézett rá a titkár, hirtelen átváltozva. Ar­cának kemény vonásai minden átmenet nélkül hivatalos rámá­ba igazodtak. — Így is lehet mondani. De ennek más a ne­ve. Provokáció! összegyűlnek a kisgazdák és gyalázzák a rendszert. A kulák szabadságá­ról szónakol, a pap isten segít­ségét kéri ellenünk, a párttitkár meg nyugodtan alszik a fülén, mintha már fölépült volna a szocializmus! Nem így kell a nótát húzni, Pásztor elvtárs! A farkas meg a bárány csak a moszkvai állatkertben élhet békében egymás mellett. Itt osztályharc van, a falujuktól egy kilométerre ellenséges fi­gyelőtorony ágaskodik és aki ezt nem veszi észre, az nem le­het kommunista! Anti, pilláinak félénk rebbe- nésével próbálta védeni arcát az ostorozó szavak elől. Szeke­res előtte állt masszív, vasba- öntött alakjával, az igazság és fegyelem éber katonájaként me­redt rá vallatón, s ő egy pilla­natig sem kételkedett a felettes csalhatatlanságában. A fala k jégvirágokat utánzó, hideg min­tái, a méltóságteljesen reá te­kintő képek, a nagy asztalok, a telefonok és a páncélszekrény a hatalom Intő tárgyilagosságával vették köríti, elnémította a bűn*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents