Petőfi Népe, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-16 / 242. szám

I «*&# 1«. Eva a nézőtéren Az eJső ide! tájelőadáson ta­lálkoztunk Kiskunfélegyházán, még szeptemberben. Nem a színházi busszal jött. Mint később megtudtam, Radő igazgató hozta át a kocsiján. Csendesen álldogált mellet­tünk a művelődési ház zsúfolt nagytermének ajtajában, a én látszat szerint joggal hihettem, hogy valami „potyajegyes”, aki arra vár, hogy az előadás kez­dete előtti pillanatokban besur­ranhasson egy véletlenül üre­sen maradt székre. Csakugyan. Csengettek, s amikor az igazgató megindult befelé, ő is utánunk lépett Egy­más mellé ültetett bennünket Radó Vilmos és én örültem a csinos szomszédnőnek. A szemem sarkából figyeltem, s megállapíthattam, ha ingyen néző is, de legalább hálás kö­zönség Mert lelkesedett, izgult, tapsolt, nevetett, ahogyan a színpadon folyó játék sora hoz­ta. A felvonás végén néhány műértő és különösen sok di­csérő megjegyzést tett, amire válaszoltam ... helyeselt vagy Klient mondott... Beszélgetni kezdtünk, amikor észbekaptan^ — Pocsásson meg, még be se mutatkoztam... repel benne. Á varos múltjának megmentő]© Uornyik János (1812—1885) Százötven éve született Kecs­kemét történetének nagy búvá­ra és megíró ja, Htímyik János. A város múltját azért tárta fel — írja —, hogy kortársai okul­hassanak a hajdan volt esemé­nyekből. megszívleljék a le­szűrődő tanulságokat. Fáradha­tatlan volt. Művei és érdemei puszta felsorolása is oldalakat töltene meg. Most csak főmű­vére hívjuk fel ismét a figyel­met, az 1860 és 1866 között négy testes kötetben megjelent, Marcibányi-díjjal és akadémiai levelező tagsággal jutalmazott Kecskemét város történetére. Az ősidőktől 1711-ig tárgyalja a részletek pontosságára, a tényadatok gazdagságára, az összefüggések feltárására ügyel­ve „szülötthelyének” életét. Gazdasági és kulturális ter­vei — és a feladatokat, tenni­valókat megfogalmazó tisztán­látás, felkészültség, rendszerező képesség, a javítás szándéká­nak hatalmas sodrása — mind­ez ma is őszinte tiszteletünket, pokonszen vünket váltja ki. '^Alakítsunk gazdasági egyletet, szerezzünk közgazdászán jő könyveket, rendezzünk ter­mény kiállítást, gyűjtsük össze nagy számú derék iparosainkat tömör társulattá, adóztassuk meg az ipar érdekében ma­gunkat ... ha nem oktatjuk, nem műveljük a népet... a boldogabb vidék túlszárnyal, eltipor minket? írta a Kecske­méti Lapok első számaiban folytatásokban közölt „Helyi érdekeink” című tanulmányá­ban. Szűkebb hazánkban leg­KJemme. H.s TIGRIS NEM JÖN TÖI5BÍ A könyv nem szokványos út­leírás. A hangsúly ezúttal nem az utazás apró-cseprő élménjein egzotikumok és misztikus szoká­sok bemutatásán van, A szerző arról ír, ami a mai Vietnamban a legizgalmasabb: hogyan keresi és építi új életformáját egy most Mszabadult nép. Megírja, ho­gyan hordta 30 ööo ember kosa­raikban a földet az első nagy psatornaépítkezéshez. hogyan «túlinak a nyílt tengerre hala nzatot tanulni a felszabadító ftKsungeJháború harcosai. A köz, ben új mesék születnek az óser d*í tigrisről, mélyet örökre el- MMé az emberi ész és akarat. elsőként ismerte fel a sajté nagy jelentőségét Már 1864- ben javasolta „Helyi lap” meg­indítását Elgondolását az ak­kori politikai viszonyok köze­pette nem valósíthatta meg. A néhány esztendővel később Ma- darassy László szerkesztésében, 1869 áprilisától 1872 áprilisáig az ő neve alatt kiadott Kecs­keméti Lapokban tiszta eszkö­zökkel toborzott híveket esz­méinek. Nagy<m szerették. Ami­kor silányjellemű emberek hán­tása miatt átmenetileg elhall­gatott, olvasói levelekkel ke­resték fed, buzdították. Születése 150. évfordulóján mi sem jellemezhetnénk talá­lóbban, mint e levelek: „A vá­ros múltjának megmentő je.” Haltai Nándor róla, hogy a kecskeméti szín­háznak nem alaptalanul jó a híre, s magam is akartam jön­ni. Ügy éreztem, a fejlődés szempontjából jó helyre kerü­lök. — Éváról beszélni még korai lenne — komolyodik el a kö­vetkező kérdésre. — Olyan nagy feladat, hogy minden színész­nőnek ez az egyik legszebb ál­ma. Megtiszteltetés és — nagy alázatot, sok munkát kiván. Boldog vagyok, hogy ezzel mu- tatkozhatom be Kecskeméten. — A város hogy tetszik? — Bocsánat érte, még nem ismerem. De jól érzem itt ma­gam ... Most reggeltől-estig próbálok, tanulok, még mozi­ba se járok... Majd a Tragé­dia után... Akkor majd fel­fedező Utakra indulok, s már előre örülök nekik. Csak ki­tartson addig a jó idő ... Csengettek. A kislányos mo­soly most bocsánatkérő lett. Bege Margit elindult a néző­térről vissza a színpadra. Mester László Pedagógusszemmel a Szovjetunióban A gyermekek fcarársonv­várásának izgalmával hallgat­tam a vonat kerekeinek csatto­gását a csapd Tisza-hídon. Most másodszor. Először »kimr jár­tam erre, amikor hadifogság­ból hazatértem, s most izgatott kíváncsiság fűtött: milyen lesz az az ország, amelyet a pusz­tító háború után, akkor egészen mis körülmények között ismer­tem meg. A változás minden képzeletet felülmúl. Amit azóta hallottam, olvastam és a mozik vetítővász­nán láttam a Szovjetunióról, a valóságban még lenyűgözöbb, ámulatba ejtőbb. Jártunk a gyárakban, a nagyvárosok ut­cáin, mezőgazdasági üzemek­ben. A technikai haladás mel­lett a mi számunkra a legna­gyobb élmény: találkozni a szovjet emberrel, aki rokon­szenves, barátságos, magabiztos, s a futó ismeretségek alapján is megállapítható, hogy messze előttünk jár abban, amit úgy hívnak: szocialista gondolkodó- mód. Hanem ezt annyiam megírták már előttem. Én csak arról sze­retnék beszélni, amit bennem a pedagógusnak adott ez az út. Sa /no,*, munkában csak a nyári táborokat láthattuk, hi­szen Iskolai szünet volt látoga­tásunk idején, de ez is meny­nyire más, mint nálunk. Terv­szerűbben és magasabb szintű módszerekkel foglalkoznak a Szovjetunióban a gyermekekkel. A kiadott programtól elté­rően. külön kérésünkre, Kijev mellett elvittek bennünket egy üdülőtáborba. Állandó jellegű, gyönyörűen kiépített kerttel, tavakkal, a legszebb balatoni nyaralókhoz hasonló pavilonok­kal teljes telepükön nyolc év óta ugyanaz a törzsgárda foglal­kozik a gyermekekkel. Nálunk egy-egv nyári táborra eseten­ként jelentkeznek a nevelők. Itt megvan a zenevezető, biológus, testnevelő, mezőgazdász, ezer­mester nevelőgárda, amely spe­cialistája már a nyári táboro­zásnak. Még csak a harmadik na­pot töltötték ott az egész Uk­rajna területéről összetoborzott pajtások. A kis pionírok kis műsorral kívántak kedvesked­ni nekünk. A tábor vezetősége mentegetőzött, úgy nézzük ezt a műsort hogy nem veit idd a kidolgozására. Többszólamú énekszámok (Őrsönként), táncok, toroamutatványok, szavalatok peregtek rfőttüak, de oly szé­pen. mintha egy vidéki városi iskola év végi előadását láttuk volna. Példás rend, ttezteság minde­nütt. Az őrsök vagy a pavilo­nok tokéi egymásul versenyez­ve tartják fenn a rendet. Ma­guk gondozzák a konyhakertet, s az állatállományt is: malaco­kat nyu lakat # a Ids állat- kert tokéit rókát mókust és más efféle, a környező erdők­ben honos állatokat Az őrikék szabadon Jámak-toelnek a tá­borban, senki sem bántja őket még túlzóét szeretettel sem zaklaktják. A versenyeket, a fe­gyelmet az ünnepélyeket m önkormányzat rendezi, értékek és jutalmazza. Ezek a fiatalok nemcsak ma­tematikát biológiáit nyelvtani tanulnak, hanem a kommunista társadalom életformáját to a gyakorlatban. A magi* kis tár- vadalmának minden megnyilvá­nulásában, teendőjében nagy önállósággal és aktivitással vesz­nek részt. Mindre arró1 győzött meg, hogy a Szovjetunióban az is­kola nemcsak tudást ad. hanem valóban éretté is teszi a gyer­mekeket az életre. Ez volt az ott töltött napot legnagyobb élménye. Sémán János Szerkesztői üzenetek HAZASSZONTOK BOT EGÉSZ­SÉGÜGYI DOLGOZÓ, KECSKEMÉT: Névtelen levelekre nem \ álasznUia- tonic és üzenjük, hogy a jóvóbee akár panaszukkal, akár pedig egyéb problémáikkal fordulnak szerkesrtS- légünkhöz, csak teljes névaláírással és pontos lakhellyel ellátott levele­ket veszünk figyelembe. Ezt egyéb­ként az eddig beérkezett aávteáea levelek Íróinak la üzenjük. M. N.-NÍ, KKSKXMtT: Til a—s fel a Társa taoáes Betdkes ügy­osztályát, ■ att kérjen Igazaiért ar­ról, hogy férjét« kü lón váltsa H, gyermekei eltartásáról kizárólag egyedül gondoskodik. firt ács Iga­zolást a házassági és a gyereke« születési anyakünyvl kivonatával együtt vigye be munkahelyére és ott az SZTK-nak adja le, hogy a családi pótlékot megkaphassa roncsolt fészek szalmapozdorjá- ja látszott. Sápadtan meredt a csupasz, tehetetlen egér-poron­tyokra. Ijedelméből nevetésre ocsú­dott. Fölpillantott és előtte ma­gasodott a karcsú Pásztor Anti. Ahogy egymásra néztek, 5 hátrált egy lépést és fehérebb lett, mint az imént. A legény meg elfelejtette a nevetést. Vé­kony, konokságtól keskeny ar­ca borongósra vált, nagy fekete szeme számonkérőn meredt a lányra. — De megijedtél... Meg... — sóhajtott ne­hezet a lány. Aztán várták, kínlódó tehe­tetlenséggel, mintha egyszerre érezték volna, hogy mindjárt megnyílik alattuk a föld. Anti alatt már meg is in­dult. Minél tovább nézte a lányt, annál jobban elhomályo­sította szemét az éber szédület. Mintha nyugtalan víztükör el­mosódott képe lett volna a lány, vonalai halvánnyá enyész­tek, szép arca homályosan pd- roslott, csak a szeme ragyogott élesein, kérdő csodálkozással Pásztor Anti lehunyta pilláit, s amikor újra fölnézett, már nyoma sem volt a káprázatnak. Érzései felocsúdtak az ájulat- ból, viharzássá szüajultak, de az értelem féken tartotta őket. — Csak azért fáj, hogy szaj­ha lettél, mert szeretlek... — mondta halkan. Klári nem tudta, hogy a ka­páért ugorjon és azzal vágja szét Pásztor fejét, vagy a puszta körmeivel essen neki. Inkább várt, amíg hármat szá­molhat az ember. Hangjában az indulat leghalványabb árnvs tata sem érződött. p— Akkor téged Is «zajba ho­zott a világra. Meg mindenkit, aki szerelem szülötte. Utálj, ha jól esik. De fit ne üldözd. Antit mintha doronggal ütöt­ték volna tarkón: ráeszmélt, hogy félnek tóle. Jobbról bús napraforgó horgásztattá to mel­lette a fejét Ette nyúlt és tépte, morzsolta a vattásbél ű tányért. Csizmája orrára csíkos héjú magvak hulltak. Szomorú saj­nálkozással nézte a lányt Ennél bántóbbat nem iü mondhatott volna Klári. Per­sze, Danira nem tudott harag nélkül gondolni, de a szándék, hogy ártson neki, a leggyűlöl- ködőbb kedvében sem jutott eszébe. Még ilyen áron is drá­ga volt neki Klári boldogsága, s tudta, soha nem fog annyira tealjasodni, hogy bosszúvágy­ból megrántsa az örömüket. Ha levágják valakinek a karját, hiába jajveszékelnek utána, okosabban teszi az ember, ha türelemmel bevárja a seb gyó­gyulását. Bizton megjósolhatta magának, hogy sokáig csonka marad, de belátta, nem vigasz­talná az, ha bosszú vágyból má­sok életét csonkítaná meg Ezért fájt neki a védekezés: „Utálj, ha jólesik. De őt ne üldözd.” — Gazember azért mégsem vagyok... —• szólt, s fáradt mosolya többet mondott bána­táról. mintha őrjöngött volna A domboldalról ide hallat­szott a legelésző csorda kolomp szava. Kétségbeesetten eszmélt rá, hogv hiába hallják ugyan­azt a kolompszót, hiába lát­ják ugyanazt a domboldalt, mégis mennyire távol kerültek “gr mástól. (Folytatjuk.) keméti Katona József Színház új tagja, Szegedről szerződött hozzánk, s kicsit csodálkoztam, hogy kijött „tájra”, holott sem­mi köze a darabhoz, nem sze­repel benne. — Nagyon, kimondhatatlanul szeretem a színházat — mond­ta, szinte kislányosan rajongó mosolyával. — És nagyon sze­retek közönség lenni... Ilyenkor nem kollega vagyok... Több annál: néző... Másodszor a Tragédia próbá­ján találkoztam vele. A néző­téren ült, éppen nem volt dol­ga a színpadom. A próba szü­netében tréfálkozni kezdtem: — Nem volna jobb odakirm az őszi verőfényben, az ajtó melletti kispadon? — Nemcsak a magam szere­pe érdekel, hanem az egész da­rab. A színház kollektív mű­vészet, az egyéni teljesítmény önmagában kevés. Tudnom kell, hogy mibe és hogyan épít­sem be a magam munkáját. — Engedje meg, hogy így kérdezzem: hogyan került hoz­zánk? — Jártam már itt, tavaly öt vagy hat előadást láttam. Jók voltak, s azt is észrevettem, hogy a közönség itt szereti a színházat... Ez nem kis vonzó­erő volt. — Hallottuk, hogy Szegedről nem szívesen engedték eL — Mondom, meggyőződtem — Bege Margit — nyújtotta a kezét így ismertem meg. Névről már tudtam róla. Hogy a Kecs­Gerencaér Mi kló* t VADGALAMBOK — Kisregény — ébredt Olyan vasárnapokra, amelyek május táján szokták orgonaillattal, méhzümmögéssel megigézni süldőlány korában. Mindazok az órák, amelyek va­laha ünnepet hoztak a lelkére, visszaszálltak hozzá, láthatatlan galambszámyakon. derűvel dí­szítették fel az őszi vidéket. Tekintete szépre szomjasam an- dalgott végig a sokszínű völ­gyön, fölsétált a domboldalra; elgyönyörködött a ritkára szé­led t, legelésző csordában és az erdő alatt üldögélő pásztor is megörvendeztette, amint mese­szerű manóként figyelt le a magasból. Sedrén kapott a kapáért, für­ge munkával akarta jóvátenni az ábrándozást. Apja nemrég indult felkeresni az öreg Küs­tén t, hogy adná kölcsön krump­lihordáshoz az ökrös szekerét. Klári kímélni szerette volna a sánta Kincsest, ezért is nógatta, hogy menjen csak nyugodtan, az ő dereka jobban bírja a hajlongást. Mögötte szétdúrt bakhátak árasztották a friss földszagot és jókora kosárra való krumpli- halmok sárgállottak egyenes sorban. Űjabb bokor alá csa­pott a kapával, de rémülten eldobta a szerszámot, rövidet sikoltott, újját a szájába kapta. Két pocakos egér szaladt át a láhafeién. a kifordult krump li bokor gyökerein pedig a szét­*. Klári burgonyát szedett a Nyulas-dűlőben. Hersenő kapá­ja szép nagy sárga krumplikat bontott elő a fonnyadt szárcsok­rok alól. Ez a félholdnyi föl- decskéjük ért valamit, a többi két és fél hold fukar anyag volt, nyárom gumivá sűrűsödött, ősszel-tavasszal meg csirizes vályoggá változott. Nem is na­gyon használhatták egyébre, mint korongozásra, mert a nö­vényt ugyan mostohán táplálta, de fazekak annál szebbek te­remtek benne. Fekvésre is ez a nyulas-dűlő- beli humusz mutatott a legjob­ban. Simán terült a szegélyba­rázdáig, azon túl a taligaút kö­vetkezett. A kerékcsapások mö­gött mindjárt domb emelkedett, szelid lejtéssel, oldalán legelő­vel. A letarolt domboldal vá- szonsimaságúnak tűnt messzi - ről, fakósárga síkjából kiemel­kedtek a sötétebb Pagony szi­getek. Fönt, a domb homloka táján fenyőerdő komorlott, a zöldesfekete lombok közül elő­virultak a sárgarépa szfnű, su­dár fatörzsek. A lány néha kinyújtotta de­rekát, a tenyerével is megtá­masztotta, és ilyenkor hunyo­rogva, elégedetten nézett szét Az ezerszer látott dolgok mind újak voltak most. Élete élőiről kezdődött, a somogvj hajnalodás óta minden reggel vasárnapra

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents