Petőfi Népe, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-23 / 248. szám
tSSf. október 23, kedd Elutazott megyénkből a Bolgár Hazatias Arcvonal küldöttsége Ászén Pavlov nyilatkozata A Bolgár Hazafias Arcvonal küldöttsége vasárnap délelőtt Kiskőrösre látogatott, ahol baráti beszélgetést folytatott a község párt-, tanácsi és népfront vezetőivel. Megtekintette Petőfi Sándor szülőházát, megkoszorúzta a nagy magyar költő szobrát, majd részt vett hét gyermek névadó ünnepségén, amelyet egyszerre tartottak a tiszti klubban. A délutánt a küldöttség tagjai Kecskeméten töltötték, ahol a város új létesítményeivel ismerkedtek, este a Miklóstelepi Szőlészeti Kutató Intézetbe látogattak, s ezzel befejezve megyénkben tett látogatásukat Budapestre utaztak. Ászén Pavlov, a Bolgár Hazafias Arcvonal végrehajtó bizottságának tagja — a küldöttség vezetője — elutazásuk előtt a következő nyilatkozatot adta lapunk munkatársának: — Mindenfelé, amerre hazájukban és Bács-Kiskun megyében jártunk, igen szívélyesen, a híres magyar vendégszeretettel fogadtak bennünket. Örömmel tapasztaltuk, hogy a magyar nép nagy szorgalommal végzi munkáját a termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban, üzemekben, hivatalokban egyaránt. Jártunk olyan szövetkezetekben, amelyek azelőtt gyengén működtek, a helyes jövedelemelosztási módszerek bevezetése azonban már ezeken a helyeken is szárnyakat adott a termelő munkának. Véleményünk szerint a tsz- ek az aszályos időjárás ellenére is jó terméseredményeket értek el. A siker titkát abban látjuk, hogy a szövetkezetek vezetői egyre nagyobb szakértelemmel végzik teendőiket, s figyelembe veszik a helyi adottságokat. Nagyszerű az a hatalmas Látó Károly 52 éves kunszent- tniklósi lakos ügyében hirdetett ítéletet a kiskunfélegyházi járásbíróság A vádlott az utóbbi időben állandó munkát sehol sem vállalt, s ha esetenként dolgozott is, keresetét elitta. Ilyen körülmények mellett 14 éves kisleányának nevelését és élelmezését teljes mértékben elhanyagolta. Két hónapon keresztül a kislányt tanárai élelmezték. Az munka, amely ebben a megyében a szőlő- és gyümölcstelepítés terén folyik. A terület Igen alkalmas erre, s meg vagyunk győződve arról, hogy Bács-Kiskun megye néhány éven belül egy gyönyörű nagy gyümölcskertté válik. Igen hasznosnak tartjuk, hogy a pártszervezetek, tanácsok és a népfrontbizottságok között szoros kapcsolat alakult ki. Ez a biztosítéka annak, hogy sikeresen hajtsák végre a párt és kormány célkitűzéseit. Nagyon tetszett az igyekezet, amellyel a lakosság fejleszti városait és községeit, s örülünk, hogy a Magyar Hazafias Népfront ebben is sok segítséget nyújt a helyi állam- hatalmi szerveknek. TÍMÁR SÁNDOR kiskunfélegyházi lakos selymesi tanyáján szüretet tartottak néhány nappal ezelőtt Munka közben vették észre az emberek, hogy a tanya melletti szalmakazal lángokban áll. Sürgősen értesítették a félegyházi tűzoltókat, akik rövid időn belül meg is érkeztek a helyszínre, s így sikerült eloltaniok a tüzet. Négyszáz forint értékű kár azonban így is keletkezett. Valószínű, hogy a szalmát valamelyik szüretelő által eldobott égő gyufa, vagy cigaretta okozta. ! UGYANCSAK a gondatlanság okozta a másik tűzesetet is. A Kiskunmajsai Gépállomás két traktorosa váltott műszakban dolgozott Csólyospáloson az úgynevezett Kneffel-tanyán. Az egyik traktoros bent aludt a lakókocsiban, olajtüzelésű kályhával fűtöttek, s a deszkaburkolatú kocsi a kályha hősugáréletmódtól elzüllött apa a fentieken kívül állandóan zaklatta a kislányt, akit végül is a Du- navecsei Járási Tanács ez év áprilisában állami gondozásba helyezett. A járásbíróság a fentiek alapján Látó Károly bűnösségét ifjúság elleni bűntettben állapította meg, s ezért őt három hónapi szabadságvesztésre ítélte. Mindez, amit láttunk, alátámasztja a baráti országok közötti küldöttségcserék hasznosságát. Beszélgetéseink során sok mindent hallottunk, amely tanulságos számunkra, s reméljük, mi is adtunk át olyan tapasztalatokat, amely hasznos a baráti magyar nép részére. Otthon Bulgáriában nemcsak népünk iránt tapasztalt testvéri érzelmek megnyilvánulásáról, hanem itt végbemenő nagyszerű fejlődésről is beszámolunk. Sok sikert kívánunk Bács-Kiskun megye lakosságának a szocializmus teljes felépítésében — fejezte be nyilatkozatát Pavlov elvtárs. N. O. zásától tüzet fogott és lángra gyűlt. Lódri Lajos, aki a bódéban tartózkodott, csak nehezen tudott kimenekülni a lángokból. A lakókocsi és berendezése csaknem teljesen elpusztult, a kár körülbelül 6400 Ft. A MÄSIK két tűzeset okozója két kisgyermek. Az egyik október 20-án a déli órákban Kiskunma jsán történt. Az Ágasegy- háza 97. szám alatti tanyán Rá- dóczd Lajos négyéves kisfia székre állt és a konyhaszekrényről levette a gyufát. Szülei kint dolgoztak a tanya melletti földön, s a magára maradt gyerek a gyufával játszani kezdett. azt gyújtogatta, s a körülbelül negyven mázsa szénából rakott kazal lángot fogott. A környék lakói, s természetesen a gyerek szüléd is azonnal az oltáshoz fogtak, s a hamarosan megérkező félegyházi tűzoltókkal együtt megmentették a közelben levő 150 mázsa takarmányt és a nádfedelű nagy istállót A kár azonban így is minteev 1500 forintra tehető. GATÉREN szintén egy négyéves kisfiú gyújtotta fel a szénakazlat. Rozmán József, Gátér. Petőfi utca 47. szám alatti lakosnál történt a tűzeset, akinek négyéves unokája valahogy magához vette a gyufát, g a szénakazal tövében játszadozva azt meggyújtotta. A gyors beavatkozás azonban megakadályozta a tűz továbbterjedését, s így körülbelül négyezer forint értékű takarmányt mentett meg a tűztök ESEMÉNYNAPTÁR 1962. október 23, kedd. Névnap: Gyöngyike. Napkelte: 6 óra 14 perc. Napnyugta: 16 óra 42 perc. • — Vasárnap is dolgoztak a földeken megyénk termelőszövetkezeti gazdaságaiban. Bácska vidékén például több százan törték a kukoricát, s ezen a napon 300 holdon került góréba a termés. A megye közös gazdaságaiban 1000 holdon vetették el az őszieket. — IFJÚSÁGI lakónegyedet avatnak Kalocsán. A KISZ-la- kásépítő akció keretében rövidesen átadásra kerül az első negyven iker családi ház. Az építkezésnél tufa-blokkok fel- használásával csökkentették a költségeket. Egy két szoba, összkomfortos családi ház mindössze 96 000 forintba kerül, 15—20 ezer forinttal kevesebbe, mintha téglát használtak volna. — Csaknem ezer közös gazdaság alkalmaz már jogtanácsost az országban. Leggyakoribb módszer, amikor egy-egy jogtanácsos több — 10—15 — szövetkezet jogügyét intézi. Az eddigi tapasztalatok alapján néhány megyében tovább fejlesztik a jogi ügyintézés módszerét. Az elgondolások szerint több helyen járásonként létrehozzák a termelőszövetkezetek jogvédő irodáját — Hatmillió forintos költséggel tovább bővíti palántanevelő üzemét a kecskeméti Béke Termelőszövetkezet. A nevelőházat a Budapesti Mélyépítő Vállalat dolgozói építik, s eddig már mintegy kétmillió forint értékű munkával készültek el. A tervek szerint a központi fűtéses palántanevelőt év végére fejezik be. — A NAGYZENEKARI hangversenyek sorozata hétfőn a világhírű lipcsei Gevaand- haus-orchester vendégszereplésével kezdődött meg a Kecskeméti Katona József Színházban. A nagysikerű koncertet Heinz Bongartz vezényelte. A hangverseny-idényre több mint ötszázan váltottak bérletet a város zenekedvelői közül. — Gépesített hizlalda épül a dunapataji Új Élet Termelőszövetkezetben. Az új tervek szerint épülő 600 férőhelyes, ön- etetős sertéshizlaldát a Földművelésügyi Minisztérium építteti — ahol a gépesítés gazdaságosságát tanulmányozzák. — Az építőanyagok kémiája "ímmel tart előadást Őr Teréz fanámő kedden a kiskunhalasi téglagyárban a munkásakadémia részvevői előtt. — Ma a kalocsai Petőfi Művelődési Otthon klubtermében Űrhajós-nrohiémák címmel tar- i-jMvaiy aiőadást. — Szüretelnek a Szőlészeti Kutató Intézet lakiteleki szaporító telepén. A törzs szőlősökben egyes fajták első ízben hoztak teljes termést. Többi között a hárslevelű és ezerjó fajtákból préselnek bort. Érdekes Szemnélküli állatok A Baradla cseppkőbarlang örök sötétségben természetes környezetben élő állatvilágának tanulmányozására a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem állatrendszertani tanszéke 1958- ban Jósvafőn rendezte be biológiai laboratóriumát. Az 1930-as években a barlang élővilágából még csak 262 fajtát ismertek, az utóbbi években végzett megfigyelések alapján azonban több mint 40 újabb állatfaj létezését állapították meg. Az örök sötétségben élő állatfajok majdnem mind szem- nélküliek. Látószervük he-, lyett tapogató szerveik fejlődtek lei, s ezek segítségével tájékozódnak. Megfigyelték azt is, hogy a napfényben élő állatoknál tapasztalt szaporodási ciklusság a barlangi állatfajoknál ismeretlen. Á megfigyelések értékét növeli, hogy a szerzett tapasztalatokból következtetni tudnak a korábbi földtörténeti élővilágra. — Francolse Sagan, ismert francia írónő új regényén dolgozik, amely sokkal terjedelmesebb lesz eddigi könyveinél. Hogy teljesen zavartalantil dolgozhasson, szobát bérelt egy párizsi süketnéma-intézetben. — SZÁZÖTVENHETEN fejezik be általános iskolai tanulmányaikat az idén a Helvéciái Állami Gazdaság dolgozói közül. A tavalyinál többen vesznek részt technikumi oktatásban is, — Szabadföldi termőpaprika- töveket ültetnek át melegágyba a tiszakécskei Űj Élet Termelő- szövetkezetben. Az őszi hűvös időtől így megvédett paprikatövek az utótermést is megérlelik, amit novemberben—decemberben értékesíthet majd a közös gazdaság. Várható időjárás kedd estig: kevés felhő, eső nélkül. Reggel párás, néhány helyen ködös: idő. Éjszaka gyenge, nap közben mérsékelt keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 10—14 fok között. J É ppen egy szakmai vita utolsó mondatainál tartottak, amikor a szobába benyitottam. Néhány perc, s az egyik vitapartner: Vári János, a Szőlészeti Kutató Intézet főmérnöke már búcsúzkodik is. Mielőtt azonban kilépne a szobából, még visz- ezafordul: — Az ám Sándorkám! A vita közben majdnem elfeledtem, hogy csütörtökön kezdődik a kétnapos tervtanácskozás. Mivel rólatok is szó lesz, feltétlenül szeretnénk, ha ott lennél... És dr. Szegedi Sándor tudományos kutató válasz helyett máris a naptár után nyúl, hogy október 25-én, délelőtt 10 órára előjegyezze magának a tervtanácskozást. Ám alig tesz pontot az apró gyöngybetűk után, újabb, váratlan meghívó érkezik. Az asztalon át látom, hogy ugyancsak október 25-ére, csütörtökre szól, a Katona József Színház egyik emeleti páholyába, a megyei pártértekezletre... S e percben az újságíró kedves, megható pillanat részese lehet: A ceruzát tartó kéz a megszokás hatalma alatt ismét a naptár felé nyúl, de útközben tétován megáll... Szegedi Sándor a meghívóhoz mellékelt programba mélyed, mint aki abból akar választ kapni valami égetően fontos kérdésre. Azután belelapoz a meghívóval együtt érkezett, s megyénket bemutató ünnepi statisztikai kiadványba s egyszer csak felcsillan a szeme: — Nézze csak! Itt van a szőlőről szőlő rész Ss... Biztosan sok szó esik majd róla a párter- tekezleten is ... És kérés nélkül — mintha csak a gondolataim között olvasna — máris így folytatja: — Tudja, milyen lenyűgözőek azok a számok, célok amit az ötéves terv tartalmaz a szőlőkultúra ' fellendítés#« vonatkozóan! Tudja, Ö9SE ilyen még a történelemben nem fordult elő? 45 ezer hold szőlő öt év alatt csak ebben a megyében! Ez engem mindig tűzbe hoz, s úgy érzem, kötelez is minden szőlészt, azokat leginkább, akik a tudomány fejlesztésén dolgoznak... — Mi itt, Katonatelepen tizenkét éve foglalkozunk új fajták nemesítésével, s most nyolc olyan csemegeszőlő-fajtaj elöltünk van, ami az eddigi húsz, üzemi termelésre kijelölt fajtánál értékesebb, s aminek a gyors elszaporítását tartjuk a legfontosabb feladatunknak. Már ki is dolgoztuk a telepítések meggyorsítására vonatkozó legfejlettebb módszereket, de most már társadalmi segítségre, összefogásra lenne szükség ... — Látja, hogy én milyen rossz politikus vagyok — jegyzi meg mosolyogva magyarázata végén. — Ahelyett, hogy elmondanám: milyen megtiszteltetés számomra, hogy mint pár- tonkívüli részt vehetek a megyei pártértekezleten — a szakmám gondjaival, terveivel „trak- tálom”. De tudja: én ettől soha nem tudok szabadulni, mert mindig azt számolom: ha megoldjuk a gondokat, ha valóra váltjuk a terveket, a szőlő és ezen belül a csemegeszőlő telepítését és termelését illetően, akkor nemcsak több valuta gazdagítja az országot, de több és olcsóbb gyümölcs jut a belföldi fogyasztóknak is... Azt hiszem: aki ilyen gondolatokkal, s Hy tiszta, hivatása iránti nemes lelkesedéssel dolgozik jobb holnapjainkért, az méltán megérdemli nemcsak a tiszteletet, a megbecsülést, de azt is, hogy részese lehessen közös jövendőnket is formáló, fontos megyepolitikai eseményünknek: a pártértekezletnek Meghívó érkezett Megbüntették a lelketlen apát italozástól és a munkakerülő 4 -----------------------------------UJ abb tűzesetek gondatlanság miatt