Petőfi Népe, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-23 / 248. szám

Tf: tCSKfctf Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR, SZOC'AUISTA MVWICÄSPÄRT BACS-KtSKVIM M6&YE1 LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 248. SZÄM Ara 60 fillér l 1962. OKTÓBER 23, KEDD 17/ ipartelepeit—korszerűbb üzemelt—jobb munkakörülmények 20 millió forint beruházás az idén, 200 millió forinttal több áru jövöre Bács-Kiskun megye tanácsi könnyűipara minden évben je­lentősen növeli termelését. Idén a háromnegyedév összesített eredményeiből már látható, hogy december végéig a gyártott áruk értéke megközelíti a félmilliárd forintot. A jövő évben pedig az előzetes tervek szerint ?00 mil­lió forint lesz a kilenc iparág termelésnövekedése. Ez az erő­teljes fejlődés az 1963. évi ter­vek alapos, sokoldalú műszaki előkészítését igényli. Több más munka- és üzemszervezési in­tézkedés mellett, ezt a célt szol­gálják a könnyűipari üzemek­ben most folyó beruházások. Közel 20 millió forint az az összeg, amit 1962-ben az ipar- vállalatok bővítésére, egyes üze­mek korszerűsítésére, új ipar­telepek kialakítására és a munkakörülmények javítására fordítanak. Lényegében ennél is több a beruházás, hiszen a program végrehajtásához jelentős társadalmi munká­val, valamint saját erőfor­rásainkkal járulnak hozzá tanácsi szerveink. A Keceli Tőzegbányában 3 millió forintot költenek a kis­vasúti sínhálózat korszerűsíté­sére. Kiskunhalason 2 millió forintba kerül idén a Vastömeg- cikkipari Vállalat új telephelyé­nek kialakítása. Hasonló össze­get igényel Kecskeméten a Fi­nommechanikai Vállalat új üzemtelepének létrehozása. Je­lentős a Kalocsai Cementipari Vállalat üzembővítése, s ugyan­itt a Fémtömegcikkipari Válla­lat 700 ezer forint értékű be­ruházása. Baján a Műkő- és Cement­ipari Vállalatnál felépül a má­sodik cementáru-gőzőlő kamra­sor, ugyanakkor jelentősen bő­vül a jelenlegi munkaterület. a tanácsi könnyűiparban Tanácsi beruházásból, saját erő bői és önköltségcsökkentő hitel­ből több mint 1 millió forintot fordítanak erre a célra. Kis­kunhalason már elkészült az új munkacsarnok a Faipari Válla­lat telepén, a Kecskeméti Bútorgyárban kárpitos üzemet avattak. Ba­ján az új fagyapot üzem lé­tesítésére, valamint a Fatö­megcikkipari Vállalat helyi és bácsalmási telepének bő­vítésére közel másfélmillió forint beruházást kapott a vállalat. Kecskeméten és Kiskunhalason csaknem 1 millió forintba kerül a faipari vállalatok nagy tel­jesítményű porelszívó berende­zése. A Műanyagfeldolgozó Vállalat 1 millió 300 ezer forintot költ dunapataji és kalocsai telepén új munkacsarnok építésére, il­letve korszerűsítésére. Az idén alakult kalocsai, kis­kőrösi, bácsalmási és dunave- csei vegyesipari-szolgáltató vál­lalatoknál pedig, több mint 1 millió forint beruházással se­gítik a korszerű szolgáltatás, valamint a megfelelő munka- körülmények kialakítását. A beruházásoknak ilyen sok­rétűsége mellett is kedvező az a kép. amit a háromnegyedévi felmérések mutatnak. Az egyes létesítmények ké­szültségi foka időarányosan jónak mondható. Bizonysága ez annak, hogy a tanácsi könnyűipar vállalatainál nőtt a beruházók felelőssége, hozzáértőbb, rugalmasabb a munkájuk, mint azt az előző években tapasztaltuk. Figyelmeztető azonban, hogy Angol csapatok szállnak partra Ománban KAIRÓ. (TASZSZ) Az ománi imám kairói kép­viselete nyilatkozatot adott ki, amely közli, hogy a Perzsa-öböl ománi partvidékén hatezer an­gol katona szállt partra, — Az angol csapatok partra­szállása szorosan összefügg a jemeni eseményekkel — mond­ja a nyilatkozat. Viszont az a körülmény, hogy az ománi ha­zafiak különösen az utóbbi hé­ten fokozzák harcukat az an­gol gyarmatosítók ellen, veze­tett közvetlenül ilyen nagyszá­mú angol katonaság partraszál- lítására Ománban. Az ománi imám kairói kép­viselője tiltakozását jelentette be a partraszállás miatt. — Az angol gyarmatosítók fellépése nem felemlíti meg a Perzsa-öböl térségében lakó ara­bokat. nem töri meg elszántsá­gukat, hogy folytassák a harcot amíg teljesen ki nem űzik a gyarmatosítókat hazájuk terüle­az év hátra levő részében, még sok a feladat, hiszen 7 millió forint értékű beruházás vár megvalósításra három hónap alatt. Döntő többsége ezeknek a vállalatoknak saját kivitelezé­sében, házi építőbrigádokkal ké­szül. Sok múlik tehát azon, meny­nyire tudják e célok megvaló­sításának szolgálatába állítani a kongresszusi versenyt. Az ered­mények biztatóak. Az építő bri­gádok szorgalma dicséretet ér­demel. így reméljük, ha a ve­zetők biztosítják a folyamatos munka feltételeit, a kedvező időjárás adta lehetőségek ki­használásával időben befejeznek valamennyi beruházást a tanácsi könnyűipar vállalatai. Három éve dolgozik a Baja] Gyapjúszövetgyárban Mayer Péterné. Története jól példázza, hogy a képességeinek megfe­lelő munkahelyen szebb eredményeket ér el az ember. A fiatal munkásasszony a gyár fonodájában nem találta meg a helyét. Jelenlegi beosztásában, mint a szövőelőkészítő üzem vetülék- csévélője, rövid idő alatt a legjobbak közé emelkedett. így több száz dolgozó társával együtt neki is része van abban, hogy a kongresszusi versenyben a gyár többlettermelése teljes egé­szében a termcléskenység növeléséből származik. Sokoldalúan segítik a népfronföizoltságok megyénk fejlődését •• Ülést tartott az országgyűlési képviselőcsoport tőről, ki nem vívják a szabad­ságot és a függetlenséget — mondja a tiltakozó nyilatkozat Hétfőn délelőtt megyénk or­szággyűlési képviselőcsoportja ülést tartott, amelyen többek között részt vett Nyers Rezső pénzügyminiszter, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, dr. Ortutay Gyula, a Magyar Hazafias Népfront Országos Ta­nácsának főtitkára, dr. Molnár Frigyes, a megyei pártbizottság első titkára. Az ülésen dr. Bo- dóczky László, a Hazafias Nép­front megyei bizottságának el­nöke tájékoztatta a képviselőket a népfrontbizottságok munkájá- róL — Mozgalmunk a Hazafias Népfront második kongresszusa óta jelentős eredményeket ért el megyénkben — mondta tötr bek között. — Nagymértékben növelte befolyását a lakosság különböző rétegei között és ko­moly segítője a párt szövetségi politikája megvalósításának. — Népfrontbizottságaink ismertet­ték a párt célkitűzéseit és moz­gósították a tömegeket annak végrehajtására. Községeinkben a népfrontbizottsági tagok bekap­csolódtak a mezőgazdaság szo­cialista átszervezésének idején az agitációs munkába, legtöbb helyen elsőként léptek be a szö­vetkezetekbe és hatékonyan vet­ték ki részüket azok megszilár­dításából. A megyei, valamint a járási és városi népfrontbizottságok mel­lett különböző feladatok meg­oldására akcióbizottságok alakul­tak. A műszaki akcióbizottság keretében mérnökök és techni­kusok, többek között hatvan ki­lométer tsz-bekötőút terveit ké szítették el, s egyéb tsz-építke- zésekhez is hasznos műszaki ta­nácsokat adtak. A jogi akció- bizottság patronálja jogi ügyek­ben a termelőszövetkezeteket és évente több száz alkalommal jogszabályokról és társadalmi vonatkozású kérdésekről tarta­nak előadást a szövetkezeti tag­ságnak. A mezőgazdasági akció­bizottságok a szakemberképzés­ben fejtenek ki hasznos tevé­kenységet. Részük van abban, Vasárnap délelőtt ün­neplőbe öltözött anyó­kák és nagypapák ad­tak egymásnak találkát az új, emeletes lakite­leki iskolában. Lehet­tek vagy háromszázan. A vendéglátó Szikra Tsz KISZ-fiataljai szö­vetkezetük nyugdíjas gazdáit és a község föbbi idős lakóját pi­ros, meg fehér szegfű­vel díszített asztalok­hoz tessékelték. öregek-napi ünnep­lésre szólt a szíves meghívás. Felejthetetlen él­ményt jelentett a ked­ves összejövetel vala­mennyiüknek. Sok év­tizedes. küzdelmes éle. tűk alkonyára festett ierűs színnel pírt a hálának és a szeretet­Megbecsülik őket nek eme megnyilvá­nulása. Mindenki, aki az ünnepséget rendez­te és előadásain szere­pelt, szíwel-lélekkel igyekezett a napot széppé, emlékezetessé tenni. Ennek jegyében üdvözlte az idős ven­dégeket az ünnepség szónoka. Szabó Lajos iskolaigazgató-helyettes is. Ezért készült lelke­sen a Szikra KISZ- szervezetének három fiatalja is a Nagyma­ma című színdarab egyik jelenetének be­mutatására. Ezt pél­dázta a kis úttörők na­gyon ötletes műsorszá­ma is. A termelőszö­vetkezet pedig húsz­ezer forintot bocsátott rendelkezésre a nyug­díjasok pénzbeli jutal­mazásaképpen és az ebéd költségeinek fe­dezésére. Délben finom birka­pörköltet tálaltak fel a KISZ-ista lányok. Jó­ízűen falatoztak a ven­dégek. Aztán, az új bort kóstolgatva, meg­kezdődött az egymás közti beszélgetés. A 82 éves Cseri Lász- 1óné elmondta: Leg­nagyobb örömöm, hogy a község lakói szeret­nek, megbecsülnek. Egyszer lábtöréssel szállítottak kórházba, s amikor hazakerül­tem. harminc szomszé­dom látogatott meg, megkérdezni: Hogy va­gyok, miben lehetné­nek segítségemre?” Kocsis József, a Szik­ra Tsz idős tagja, még most is serényen dol­gozik a gazdaságban. Olyan munkát kap, amit könnyein el tud végezni. Otthon sincs magárahagyva. Lakója, Németh Jánosné vál­lalja helyette a háztar. tás gondját: főz neki, rendben tartia a laká­sát. s a ruháit is ki­mossa. Jólesett hallani a be­szélgető öregektől: a termelőszövetkezeti község lakói milyen fi­gyelmességgel. szere­tettel veszik őket kö­rül hétköznapjaikon is. Kohl Antal hogy megyénkben öt mezőgaz­dasági technikum működik 19 kihelyezett osztállyal, s 614 le­velező hallgatóval. Eredménye­sen segítették elő a népfrontbi­zottságok a telepítéshez szüksér ges szőlővessző begyűjtését is. Bodóczky elvtárs beszélt az egészségügyi akcióbizottságok, a honismereti szakkörök munká­járól, majd elmondta, hogy a könyvbarát-mozgalom eredmé­nyeként ma már megyénk össz­lakosságának 11,8 százaléka rendszeres olvasója a könyvtá­raknak. Sikereket értünk el — mondta többek között — a me­gye értelmiségének mozgósításá­ban. akik lelkes segítői a máso­dik ötéves terv végrehajtásának.- Gyümölcsöző kapcsolatokat épít­tettünk ki a tanácsokkal a vá­ros- és községfejlesztés terén. Az elmúlt két évben például 9 mil­lió forint értékű társadalmi munka végzésére mozgósították a lakosságot a népfrontbizottsá­gok. Az MSZMP VIII. kongresz- szusának irányelveit számos népfront-rendezvényen, s cso­portos beszélgetésen ismertetjük a lakosság különböző rétegeinek körében. Segíteni kívánjuk a tömegek szocialista tudatának kialakulását, ugyanakkor felada­tunknak tekintjük az egységes paraszti osztály létrejöttének se- ítését — fejezte be beszámoló­ját Bodóczky elvtárs. A jelentést követő vitában a képviselők közül dr. Ortutay Gyula, dr. Mészöly Gyula, Nyers Rezső, dr. Molnár Frigyes szó­lalt fel. Az országgyűlési képvi­selőcsoport javasolta a megyed népfrontbizottságnak: hozzon lét­re tanyai akcióbizottságot, amely segíti a tanyavilág kulturális színvonalának emelését, s fel­hívta egy olyan bizottság felál­lítására, amely a párt- és tanács­szerveket segíti a megye távlati ipartelepítési tervének elkészíté­sében. Ezután az országgyűlési kép­viselőcsoport egyéb ügyeket tár­gyalt

Next

/
Thumbnails
Contents