Petőfi Népe, 1962. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-15 / 216. szám

▼Hág proletárja?, egyesüljetek! A MAGYAR. SZOCIALISTA MWWKÄSPÄRT BACS-KtSl<AŐW MEGYEI LAPJA XVII. ÉVFOLYAM. 216. SZÄM Ara 60 fillér 1962. SZEPT. 15, SZOMBAT 36 százalékkal nőit a termeié8 45 millió forint értékű árut gyártott augusztusban a tanácsi könnyűipar Bács-Kiskun megye tanácsi könnyűipara jelentős fejlődést ért el augusztusban. Valameny- nyi vállalat tovább fokozta ter­melését, s szinte általános a megállapítás, hogy az év fo­lyamán végrehajtott korszerűsí­tések, munka- és üzemszerve­zési intézkedések mellett elsősorban a kongresszusi munkaverseny ösztönzött a több és olcsóbb áru előál­lítására. A tanács ipari osztályának elő­zetes jelentése szerint a kilenc iparág üzemeiben előállított áruk értéke 45 millió forintra növekedett. Tavaly augusztus­hoz mérten így 36 százalékkal emelkedett a termelés. Mezőgazdasági termelőszövet­kezeteink, állami gazdaságaink 17 ezer tonna tőzeget és tőzeg­gel kevert különböző trágyafé­leséget kaptak a Talajerőgaz- dálkodási Vállalat telepeiről. Műanyagfeldolgozó vállalatunk pedig elsősorban az öntözéses gazdálkodást, a nagyüzemi ker­tészkedést segítette gyártmá­nyaival. Építőanyag-iparunk 65 ezer négyzetméter mozaiklap, ce­mentlap. valamint bazalt járda­lap előállítása mellett 4 ezer tonna betoncsövet, kútgvűrűt, szőlőtámot és vegyes cement­árut gyártott. Téglatermelésünk megha­ladta a két és fél millió darabot, égetett mészből pedig 150 tonnát kapott a kereskedelem. Vasiparunk termelését a fém- tömegcikkek mellett augusztus­ban is a különböző egyedi gé­pek, berendezések és vasszer­kezetek képezték. Sodronyfonat­ból 200 tonna készült. A fém­bútorok értéke több mint 3 millió forint. Évkezdettől szep­temberig 4500 permetező- és porozógépet kapott a mezőgaz­daság. Műszertermelésünk meg­haladta az 1 millió forintot. Építőiparunkat pedig 2 millió forint értékű géppel segítette a tanácsi ipar. Tovább nőtt augusztusban a faipar és a bútoripar termelé­se is. Az összes fényezett és kárpitozott bútor értéke elérte a 4 millió forintot. Kiskunhalason augusztus­ban készült el az ötszáza­dik konyhagarnitúra. A lakásépítési program végre­hajtását év kezdettől 15 ezer ajtólap és ablaktok, valamint 35 ezer négyzetméter parketta gyártásával segítették. A Bajai Fatömegcikkipari Vállalat pe­dig 2 ezer tonna ládaféleséget adott a zöldség- és gyümölcs- termelő gazdaságoknak. 300000cxxxxxxxx)00cxx)000000000000(xi Meokezdődött a betakarítás Géppel szedik a burgonyát, kombájnnal takarítják be a lucernát Géderlákon Géderlakon, az Arany Búza­kalász Termelőszövetkezet 30 holdas burgonyaföldjén ötödik napja tart a termés betakarítá­sa. A legnagyobb részt nőkből álló munkacsapat tagjai eddig félezer mázsa burgonyát szed­tek, amelynek holdankénti tér­mésátlaga csaknem 50 mázsa. Szedéséért a termelőszövetkezet mázsánként 10 kilogrammot ad belőle a munkacsapat tagjainak. — A burgonyabetakarítóknak nagy segítségére van az univer­zális traktorhoz kapcsolt kieme­lőgép, amely a bokrok alól fel­színre juttatja a gumókat. Ily módon a szemeket már csak vá­logatni kell és zsákokba rakni. A gazdaság idei, 60 százalék­ban étkezési célra alkalmas bur­gonyatermésének jelentős részét a M ÉK.-felvásárló telepén érté­kesíti. Csütörtökön megkezdték a szö­vetkezetben a magnakvaló 30 holdnyi lucerna betakarítását is. A munkát herefejtővei ellátott kombájn végzi, amely egyúttal ki is csépeli a magot. A gazda­ság összesen 60 mázsa lucerna- magra számít, s ennek több mint háromnegyed részét szerződésre adja át a Vetőmagtermeltető Vállalatnak. A szövetkezet háztáji gazda­ságaiban a kukoricát törik. A 105 holdon termesztett közös tengeri szedésére október elején kerül sor. Holdanként 30 mázsa csöves kukoricára van kilátás. Eehordásában a szövetkezetnek 10 lófogata vesz majd részt. A 100 családnak részes műve­lésre kiadott közös kukorica ápolásáért, szedéséért és a szár kúpokba rakásáért a gazdák minden mázsa után 33 kilo­gramm termést kapnak. Rendszeresen túlteljesíti tervét Szabó Magdolna, amikor hat évvel ezelőtt belépett a Ka» locsavidékl Fűszerpaprikaipari Vállalat ajtaján, álmában sem gondolt arra, hogy a paprikafeldolgozást felcseréli a konzerv- gyártással. A konzervüzem megindulásakor a zárógéphez osz­tották be, melynek kezelését Bohner István műszakvezetőtő! tanulta meg. A kongresszusi versenyben rendszeresen túlteljesíti normáját. Az ötliteres üvegekből a norma nyolc órára 2800 léc zárását írja elő, ő 3200 darabos teljesítményt ért eL Az Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Ta- : sa pénteken ülést tartott. ..legtárgyalta és elfogadta a fel­sőoktatási intézményekről szóló törvényerejű rendeletet, majd törvényerejű rendeletet hozott az utakról és módosította a közúti közlekedési szabálysérté­sekről szóló törvényerejű ren­deletet. Az Elnöki Tanács megerősí­tette a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Indiai Köztár­saság kormánya között kötött kulturális egyezményt. Az Elnöki Tanács dr. Felkai Dénes rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert rang-1 jának érintetlenül hagyása me&i lett felmentette az ankarai kö­vetség vezetésére kapott meg­bízatása alól, s a követség ver zetésével Kutas Imre rendkí­vüli követet és meghatalmazó** minisztert bízta meg. Az Elnöki Tanács úgy hatá­rozott, hogy elfogadja a bu­rundi királyság függetlenségi ünnepségeire érkezett meghí­vást. Az ünnepségeken az El­nöki Tanács különleges meg­bízottjaként dr. Kós Pété* rendkívüli és meghatalmazott nagykövet vesz részt. Az El­nöki Tanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Lemondott a brazil kormány Feszült a politikai helyset Csütörtök esti ellentmondó hírek után nyugati hírügynök­ségek péntek reggel jelentet­ték: Brochado da Rocha brazil miniszterelnök a képviselőház­nak benyújtotta a maga és kor­mánya lemondását. A minisz­terelnök háromórás beszédében lépését azzal indokolta, hogy a kongresszus „rosszindulatú” konzervatív többsége nem vál­totta be a rendkívüli állapot idején tett ígéretét: nevezete­Ellentétek az Arab Liga tanácsában KAIRÓ. (MTI) Az Arab Liga tanácsának csütörtökön meg­nyílt ülésszakán az első napi­rendi pontként a főtitkár meg­bízatásának meghosszabbítása, vagy új főtitkár kinevezése sze­repelt. A tanács javasolta, hogy Hasszuna főtitkár megbízatását két évre hosszabbítsák meg. Hasszuna 1952 óta tölti be a fő­titkári tisztséget, megbízatása a liga alapszabályainak értelmé­ben öt-öt évre szólt. Hasszuna a két évre szóló meghosszabbí­tásra tett javaslatot nem fo­gadta el. A liga tanácsa ezután újabb javaslattal indítványozta, hogy újabb öt évre terjesszék ki a megbízatást. Szíria, Szaud-Arábia és Jor­dánia küldöttei gondolkodási időt kértek, hogy időközben érintkezésbe léphessenek kor­mányukkal. Az ülésről távolmaradt Irak ellenzi a főtitkár újraválasztá- ■át. Az Arab Liga tanácsa döntés nélkül szombatig elnapolta a munkáját. sen, hogy kitűzik annak a nép­szavazásnak az időpontját, ame­lyen a lakosság eldöntheti; parlamenti vagy elnöki rend­szert akar-e. Da Rocha miniszterelnök jú­lius 9-én vette át hivatalát, mi­után a kongresszus elutasította Goulart elnök másik két jelölt­jét. Azóta Goulart és a tör­vényhozók között mindinkább elmérgesedett a viszony az el­nöki jogkör visszaállításának kérdésében folyó vitákban. A kabinet lemondása — írja az AP amerikai hírszolgálati iroda — még mélyebb politikai és gazdasági válságba sodor­hatja az országot. A tudósítá­sok szerint fennáll a hadse- "eg beavatkozásának veszélye is.' Az AFP közli: a brazil ipart munkások országos szövetsége, amely szeptember 15-re álta­lános sztrájkot hirdetett. az azonnali népszavazás megtar­tásáért, csütörtökön este táv­iratban támogatásáról biztosí­totta Goulart elnököt. Rendelkezésére állunk —= hangzik a távirat —, hogy min- lenben támogassuk a dolgozó osztály törekvéseinek megváló- -ítását a haza ellenségeinek tett engedmények nélkül. Mégsem lehetünk elégedettek az eddig elért eredményekkel. A világszínvonalat még csak egynéhány gyártmányunk érte el. Többsége elavult, nem tet­szetős, s bizony csak nagy üggyeí-balial lehet értékesíteni. Ez megköveteli, hogy üze­meink vezetői és dolgozói ke­ressék az új megoldásokat a piac igényeinek megfelelően. E téren a Bajai Gyapjúszö- vetaryár, a Bajai Villamosipari Gyár, a Kecskeméti Konzerv­gyár és több szövetkezetünk mutat jó példát. Gyorsan iga­zodnak a külföldi piac igényei­hez, áruikat jó minőségben ál­lítják elő, tökéletesítik a cso­magolás technikáját. Ezekben az üzemekben item félnek az újtól, látják a célt, ezért a mér­cét magasra emelik: elérni, de legalább megközelíteni a világ­színvonalat. Erre szükség van, mert bár egyre ritkábban, de még elő­fordul, hogy egyes külföldi vá­sáriók nem veszik át a kikül­dött árut, mert eltért a mintá­tól, nem az előírt technológia alapján készült, gondatlanul van csomagolva. Számolni kell azzal, hogy az igények napról napra növekednek. Arra kell törekedni, hogy a meglevő nyersanyagból új technológiák bevezetésével emelkedjék az exportálható áruk mennyisége. Ezt kívánja a népgazdaság ér­deke, a szocialista alapok erő­sítése. Üzemi pártszervezeteink ter­melést ellenőrző munkájukban különös gonddal elemezzék a gyár exporttevékenységét. A felmerülő gondok, problémák megoldásához hívják segítségül I az alkotókedvű műszakiak és I munkások népes táborát. ­(V. K.) A szocialista országok külkereskedelmi képviselői, va­lamint a kapitalista országok nagykereskedői gyakori látoga­tók megyénk üzemeiben. A Kecskeméti Konzervgyárban az elmúlt héten a Német De­mokratikus Köztársaság külke­reskedelmi képviseletének ve­zetője, Niederhoff úr, holland nagykereskedő és egy ghanai vendég látogatott el üzleti ügy­ben. A ZIM Kecskeméti Gyár­egységében pár nappal ezelőtt angolok jártak, rövidesen meg­érkeznek a lengyelek, jövete­lüket jelezték a németek is. A látogatók megtekintik az eaves üzemrészeket, megnézik, miként készül egy-egy árufé­leség, majd utána újabb meg­rendelésekkel fejezik ki elisme­résüket. Ennek következtében a kongresszusi verseny során az első félévben ve^vjoari gép­ből 476, főzelékkonzervhől 63,5, vágott baromfiból 78, fűszerpaprikából 6, gyümölcs- konzervből pedig 5,9 százalék­kal szállítottunk többet, mint tavaly ugyanebben az időszak­ban. A szövetkezeti ipar export­termelése közel négyszeresével volt több, mint egy évvel ez­előtt. Számos olvan cikket szál­lítottak külfö’dre, amelyből a korábbi években nem expor­táltak. Többek között 2000 láb­rács, 102 darab vegyifülke. 19 faipari gép, 30 darab szivattyú bővítette a külföldre küldött áruk listáját. A VIII. pártkongresszus tisz­teletére indított versenyben a Bányászati Berendezések Gyára 76.7, a Ba’ai Villamosipart Gyár 40 százalékkal téliesítetté túl féléves exporttervét. TÖBBET EXPORTRA

Next

/
Thumbnails
Contents