Petőfi Népe, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-15 / 190. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAO-VAR. SZOCIALISTA MUWKÄSPÄRT RACS“KtSi<-VŐM M6&YEI LAPJA XVn. ÉVFOLYAM 190. SZÄM Ara 60 fillér 1962. AUG. 15, SZERDA n Vosztok-pár Filmfelvétel készüli a Holdról Moszkvai idő szerint 6 óráig a Vosztok 3. szputnyik-űrhajó 46, a Vosztok 4. pedig 30 for­dulatot tett meg a Föld körül. A programnak megfelelően este 21 órától reggel 4 óráig aludt a két űrrepülő. Ez alatt az idő alatt automatikusan folyt az űrhajók irányítása és a berendezés munkájának el­lenőrzése. Telemetrikus mérő­eszközök segítségével ellenőriz­ték az alvó űrhajósok érveré­sét és légzését, valamint a ka­binok levegőjének páratartal­mát. Nyikolajev és Popovics feléb­redésük után megreggeliztek. Miután rádió útján összekötte­tésbe léptek a Földdel, közöl­ték, hogy jól aludtak, kitűnően érzik magukat, a fülkében to­vábbra is normális a hőmér­séklet, a légnyomás és a le­vegő páratartalma. Az űrha­jósok hozzákezdtek nagyszámú és bonyolult feladatuk elvég­zéséhez az augusztus 14-i prog­ramnak megfelelően. A megjelölt program szerint a Vosztok 3. és a Vosztok 4. folytatja csoportos repülését. Augusztus 14-én, moszkvai idő szerint 8 órakor az űrhajósok a déli félteke fölött haladtak. A Vosztok 3. megtette 47., a Vosztok 4. pedig 31. fordulatát. Az űrhajókon a programnak megfelelően folytatódnak a tu­dományos megfigyelések. Az A hét szovjet űrhajó már 52, illetve 36 fordulatot végzett a Föld körül MOSZKVA. (TASZSZ) Augusztus 14-én, moszkvai idő szerint 16 óráig a Vosztok 3. 52, a Vosztok 4. p.edig 36 kört írt le a Föld körül. Az űrhajósok, miután meg­szokták a tartós űrrepülés kö­rülményeit, továbbra is rend­szeresen végeznek tudományos megfigyeléseket. A programnak megfelelően Nyikolajev és Po­povics időnként leveszik a rá­juk csatolt műszereket, elhagy­ják az űrhajó ülését és külön­böző gyakorlatokkal tanulmá­nyozzák, hogyan hat a súlyta­lanság a mozgások összhangjá­ra és az űrrepülés alatti mun­kaképességre. Az űrhajósok jól érzik magu­kat és hangulatuk kitűnő. Az űrhajók műszerei és felszerelé­sei normálisan működnek. (MTI) Magyar államférfiak üdvözlő távirata szovjet államférfiakhoz LEONYID ILJICS BREZSNYEV elvtársnak, Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének; NYIKITA SZERGEJEVICS HRUSCSOV elvtársnak, Szovjetunió Kommunista Pártja K. B. első titkárának, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének MOSZKVA KEDVES ELVTÁRSAK! Boldog örömmel értesültünk a világűr békés meghódításá­nak legújabb lenyűgöző fegyvertényéről, a Vosztok 3. és a Vosz­tok 4. szputnyik-űrhajó felbocsátásáról. A magyar nép büszke arra, hogy a kommunizmuot építő szovjet társadalom újra és újra bizonyságot tesz lebírhatatlan erejéről, utat mutat az em­beriség boldog jövőjéért, a békéért folyó harcban. Mindannyiunk szíve együtt dobog a két hős űrrepülő, And- rijan Grigorjevics Nyikolajev és Pavel Romanovics Popovics elv­társak szívével, kívánjuk nekik, hogy eredményesen teljesítsék a programban kitűzött feladataikat, épen és sértetlenül, jó egész­ségben érjenek földet. Szívből üdvözöljük mindazokat a munkásokat, technikuso­kat, mérnököket és tudósokat, akik a Vosztok 3. és Vosztok 4. út­jának sikerén dolgoznak. Sok sikert kívánunk az egész szovjet népnek, amelynek kommunizmust építő munkája megteremti a szovjet űrkutatás eddigi és ezután következő csodálatos teljesít- menyeinek feltételeit. Erőt, egészséget kívánunk szovjet barátainknak a legújabb, n-iálatos győzelem alkalmából. DOBI ISTVÁN, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; KADAR JÁNOS, 3 Magyar Szocialista Munkáspárt K. B. első titkára, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke. eredményeket az űrhajósok be­jegyzik az űrhajó-naplóba, fel­veszik magnetofonszalagra és rendszeresen továbbítják a Földre. Nyikolajev megfigyelte és filmszalagra vette a Holdat. Közölte, hogy a Vosztok 3. pi­lótafülkéjében 20 Celsius fok a hőmérséklet, 1,2 az atmosz- féranyomás, 75 százalék a pá­ratartalom. Popovics közlése szerint a fülkében a hőmérsék­let 15 Celsius fok, 1,1 az at­moszféranyomás, 75 százalék a páratartalom. Az űrhajósok közérzete és hangulata kitűnő. Az orvostudományi megfigyelé­sek adatai bizonyítják, hogy n. gvszerűen viselik el az űr­repülés viszonyait. Az űrhajó­sok érverése 60—63 között in­gadozik, légzésszám 10—12. A két űrhajós orvosi megfigyelé­seket végzett önmagán és kö­zölte, hogy az eredmények jók. Az űrhajókra továbbították azoknak az újságíróknak az üdvözletét, akik elkísérték az űrhajósokat a kozmikus rajt­hoz. Az újságírók a szovjet ol­vasók nevében szerencsés utat kívántak az űrhajósoknak. Nyi­kolajev és Popovics elvtársak megköszönték a meleg üdvöz­letei és kozmikus üdvözletüket küldték a Földre. (MTI) A pénzügyi ellenőrzésről és a népművelés irányításáról tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága Kedden a megyei tanács vég­rehajtó bizottsága ülést tartott, amelyen először a bejelentése­ket tárgyalták. Ennek kereté­ben a megyei tanács vb műve­lődésügyi osztályának helyet­tesévé Tövis Ferencet, az osz­tály dolgozóját nevezték ki. A dunapataji művelődési ház építésének idei beruhá­zási költségeire 600 ezer, a nemesnádudvari iskola bőví­tése céljára 70 ezer, a császár- töltési. orvosi rendelő létesíté­sére 140 ezer forint kiutalását engedélyezték. A következő napirendi pont során a tanácsok pénzügyi osz­tályai által az év első felében végzett ellenőrzésekről tárgyal­tak. A beszámoló feletti vitában a végrehajtó bizottság helytelení­tette, hogy a pénzügyi ellenőrök az utóellenőrzést nem végzik rendszeresen, ugyanis ily módon mérhetnék le az alapellenőrzés eredményességét. Megállapítot­ta a vb, hogy a fenti hiányos­ságoktól eltekintve a pénzügyi fegyelem az utóbbi időben is tovább javult. Ügy határozott, hogy az ellenőrzésben — külö­nösen az alsóbb tanácsoknál — fokozottabb mértékben kell bevonni az állandó bizott­ságokat és időnként az ellenőrzések ha­tékonysága érdekében alakítsa- sanak szakbizottságokat. Ezután a végrehajtó bizottság a művelődési osztály irányító tevékenységéről szóló beszámo­lót. hallgatta meg. A jelentés adatai szerint megyénk tanerői közül 126-ot vettek fel a peda­gógiai főiskola levelező tagoza­taira. Az elmúlt tanévben 2577 művelődésügyi dolgozó kapcso­lódott be az ideológiai tovább­képzésbe. A megye lakosságá­nak 11,8 százaléka tagja a könyvtáraknak. Az ismeretter­jesztő előadások 65 százalékát a falvakban tartották. Megyeszerte 24 tsz, 16 ifjú­sági és 22 munkásakadémia működik. A napközi otthonokban 4751 tanuló ellátásáról gondoskod­nak. A következő tanévben már megyénk 124 általános is­kolájában lesz gyakorlati okta­tás. Az idén újabb húsz isko­lát körzetesítettek, ezzel a szakrendszerű oktatásba bevont tanulók száma elérte a 27 800 főt. Egy év alatt húsz irodalmi színpad alakult. A művelődési otthonokban egyre általánosab­bá válik a klubmoz.galom. A tanácsok művelődési osztályai­nak azonban tovább kell javítani kapcso­latait a tömegszervezstek- kel a különböző népműve­lési célkitűzések megvalósí­tása érdekében. A beszámoló feletti vitában a vb megállapította, hogy a taná­csok a népművelési feladato­kat csupán az apparátussal megoldani nem tudják. Feltét­lenül fontos ezért, hogy a he­lyi tanácsok és végrehajtó bi­zottságaik minél szélesebb körű társadalmi aktivistahálózatot építsenek ki. Ezek megfelelő, jó irányítással nagy segítséget nyújthatnak a művelődésügyi programok megvalósításában. Nyelvlecke as űrben A Vosztok 3. és Vosztok 4. űrhajókon meghatározott mun­kaprogram szerint telik az űr­hajósok napja. Ezt mutatja né­hány rádiótávirat, amely az űr­hajókról érkezett kedden. Nyikolajev űrhajós ezt távira- tozta: „Itt Sólyom. Kitűnően látom a Földet. Láttam a Hol­dat és lefényképeztem. A Szirti- sas kitűnően érzi magát. Min­den rendben van, program sze­rint halad.” Popovics űrhajós távirata: „Itt Szirtisas. Nagyszerűen halá lom önöket. Kitűnően érzem magam. Elvégeztem az egyen­súlyérzék próbát. Pompásan, jő étvággyal reggeliztem. Sólyom­nál minden rendben.” Ebéd után, amikor az űrhajó^ sok napi beosztásuk szerint egy óra szabad idejük van, Popo vies ezt jelentette: „Itt Szirtisas. Minden rendben van. Sólyom­mal jó a kapcsolatom. Most an­gol nyelvvel foglalkozom, ké­sőbb fizikát fogok tanulni.” Felvétel a képernyőről. A Magyar Televízió kedden délelőtt kétszer sugározta a moszkvai tete. vízió adasát, s eközben átvette a közvetlenül Nyikolajev őrnagy íir a jófülkéiéből készült ko­peket. A képen: űröliözetben a kozmikus testvérek: Popovics alezredes és Nyikolajev őrnagy! (Keszthelyiné. felyj

Next

/
Thumbnails
Contents