Petőfi Népe, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-01 / 178. szám
I. oMal *962. augusztus 1, szerda JÓKEDVŰ ASSZONYOK Gondolatok egy filmről szédét, akik már szövögetik a holnap terveit „Ha elkészül a ház. talán tv-re gyűjtünk, hogy örülnének a gyerekek — mondja az egyik. „Mi motort veszünk” — jelenti ki a másik. van. Es felelősségük. Ezért járnak mindig az első között, mutatnak példát a többieknek. Tettrekész, jókedvű, harcos asz- szonyok. „Partizánok”... Vadas Zsuzsa A fürgén dolgozó asszonyok előtt gyorsan megtelnek a hatalmas kosarak. A felvétel az újburgonya szedése közben örökítette meg a brigád tagjait. Szörnyű értést — szökött fogolyként halálfélelmek közt kószálni egy ellenséges város idegen utcáin. Biztonságot barátokat keresni ott, ahol nád csizmák dübörögnek a kövezeten és a Zwinger udvarán felcsendülő Mozart-muzsika Gestapo kocsik csikorgásába fúL A férfi riadtan jár a házak között, ajkára torz mosolyt csal az emlékezés. Valaha rajongó, vidám turistaként töltött már itt egy-két felejthetetlen napot Akkor még Drezda — a művészet és a barátság városa volt. Nem kattogtak fegyverek és a szabadjára engedett őrület nem vont szögesdrót-kerítést az emberek közé. Most? — megkeseredik a tekintet — minden sarkon ott leselkedik az elfoga- tás veszélye, ami a halállal egyenlő — vagy talán még annál is rosszabb ... Pereg a film, a lengyel Leon Kruczkowski filmje, címe: Ma éjjel meghal egy város. A nézőtér csendje — a döbbeneté. Több ez a film korhű, háborús dokumentációnál. Mélyebbre nyúl, szavakkal el nem mondható érzéseket, indulatoAbban pedig mindannyian megegyeznek, hogy még az idén pár napot a Szelidi-tó partján töltenek és felkeresik Lillafüredet. Törékeny, mosolygós asszony a „csapatkapitány” — Szalontai Istvánná. Megköveteli a rendet, fegyelmet, de segít, igazságot tesz ott, ahol szükség van rá. — Még nem fordult elő veszekedés, széthúzás nálunk — mondja az idős Beke Károlyné —• ami pedig asszonyoknál ritkaságnak számít. Dolgozni egyformán kell mindenkinek és Sza- lontainé úgy osztja el a munkát, hogy sérelem ne essen. Nekünk, idősebbeknek mindig segítenek és gondunk van arra, hogy a betegeket se érje károsodás. A rájuk eső részt társadalmi munkában végezzük el. A jól végzett munka rangot jelent közöttük. Aki pedig már rangot szerzett magának a tsz- ben, azután igazodnak az emberek. Szorgalmukat, tehetségüket megbecsüli a közösség. Szavuk Ezüstkincs Kelebián Mélyszántás közben ezüst korongokat vetett fel az eke Kelebián. A bajai múzeum régészei nyomban munkához láttak és az ország egyik legszebb ezüst kincsleletét találták meg. Az anyagot két kupacban rejtették el egykor. Az első tartalma: 66 darab 5—7 cm átmérőjű ezüstboglár, ezüstcsat és pitykék. A boglárok közül kettőn felirat olvasható, mely így hangzik: „Pál bán nőtestvérének ékességei.” A másik csoport kevesebb, de annál értékesebb anyagot foglal magában. Két ezüstlemezből hajlított,, igen széles karperecét. csavart ezüsthuzal díszítéssel. Kapcsolószerkezetük jelenleg is ép, használható állapotban van. A karperecek mellett 3 pecsétgyűrű és 34 gyöngy hevert. Az ékszerek legszebb darabja egy fülbevaló, melynek hengeres testét gazdagon díszítették. Oldalából 5 ezüstlánc csüng, melyen 10 csörgő-gomb fogla] helyet. A régészek megállapítása szerint az ezüstl eleteket egy gazdag család női ága gyűjt- hette össze a XIV—XVI. század folyamán és adta tovább ■ állandóan gyarapítva — a leányutódoknak. Az egyik korong emlékeztet a már régebben előkerült „kiskunhalasi kincs” ezüstcsészéjének díszítésére. A mostani lelőhely is Kiskunhalas határának szomszédságában van. Mindezek alapján feltételezhető, hogy a Duna—Tisza közének középső részén jelentős ötvösművészeti tevékenység folyt. Ennek pontos helyét, körzetét, az országos fejlődésben elfoglalt szerepét és rangját majd a további kutatások döntik el. Kőhegyi Mihály kát kavar fel, melyeknek megrázó jelképe a rombadőlt és felperzselt város pokoli éjszakája. Arcok tűnnek fel a vásznon. Emberek, akiket már megérintett a háború, de akad közöttük olyan is, aki még nem vett tudomást róla. Üldözők járnak az utcán és üldözöttek. Felejthetetlen képsor: az amerikai foglyok bosszút lihegő öröme, majd halálos rémülete, amikor látják: — a bombák nemcsak a gyűlölt ellenséget pusztítják el. hanem őket is. Két ember vergődik a várost elemésztő lángok között. Két egymástól merőben elütő, sőt egymással szembenálló világ. Az idegen fogoly és a német úrilány. Szörnyűséges, idegtépő órákat élnek át együtt. Szemük láttára megy veszendőbe a világ, minden, amiben hittek, amiért érdemes volt élni eddig: — házak dőlnek össze, emberek pusztulnak el, illúziókat, elveket rombol szét egyetlen éjszaka. A szenvedésben megtisztult két ember felismeri: a háborúban mindenki áldozat, a háború mindent, mindenkit maga alá temet. Nemcsak a holtakat, az élőket is..; Sűrű éjfekete füstielleg gomolyog a folyó felett: — a porig rombolt város halotti szemfedője. Csónak indul a még einem pusztított túlsó part — az élet felé. Utasai túlélték a szörnyű éjszakát, de a háború kegyetlen, embertelen törvénvei elől nem menekülhetnek. Vezényszó reccsen: Németek jobbra, idegenek balra! És a két ember hiába nyújtja ki a kezét, hiába indul él egymás felé. Örökre szétszakítja őket a közéjük magasodó katona hatalmat képviselő, félelmetes alakja. A műit ma már rossz emléknek tűnik. Drezda újból a művészet és a barátság városa, Utcáin rajongó, vidám turisták nézelődnek. De el lehet felejteni a borzalmak tomboló éjszakáját, az esztelen pusztítást, a sárba tiport vágyakat, emberi érzéseket? Nemcsak nem lehet — mondja a film —, nem is szabad elfelejteni!... —s —a Nevet a szeme Szalontai Ist- vánnénak. ahogy mutatja: — Nagyszerű az Idei termés. Nem hiába dolgoztunk... (Pásztor Zoltán felvételei} jesítettek, a többiek 160—200 egységéhez képest —, de azért „spórolni" kell ebből a. pénzből is. Felcsattan a csapat „tréfa- csinálójának”, Kővágó Péter- nének a hangja: — No, nézd. csak a síránko- zót! Most épül a házad< mint ahogy sokan építkeznek közülünk. Aztán az új házba új bútor kell? Ügy az igazi. Így van? Az asszonyok nevetnek, bólogatnak. Azelőtt bizony nem volt divat építkezni, új bútort vásárolni. Földre kuporgattak az emberek. Eszükbe sein jutott szépíteni az otthonukat., élvezni az életet, utazni, szórakozni. Ök már rendszeresen járnak moziba. színházi előadásra Kalocsán. Legutóbb a Cigánybárót látták. Nagyon tetszett. És felfedezték az utazás örömét. Nemrég látogatták meg Siófokon a Ságvári T‘ -me I ószövetkezetet. Jó hallgatni az asszonyok beKönyvespolc Csathó Kálmán: TAVASZTÓL TAVASZIG Csathó Kálmán nem annyira a vadászoknak, mint inkább a nagy- kczönsógnek szánta új könyvét, akik Idegenül nézik ezt a számukra érthetetlen ósi szenvedélyt. Csaihónak ideállá a sportszerűen tevékenykedő vadász. 0 inkább természetba- TSí. Egy erdei tisztáson játszadozó tízcsoport megfigyelésében több öröme telik, mint elpusztításukban. A jó vadászíró nemcsak a vadakról, madarakról tud újat mondani, hanem a vadászó emberről i& Fordította ; SárkBsi Gyula 24. Bison engedelmeskedett — Iménti izgalma eltűnt Akarata megtört. Pajcsadze rálépett az eldobott fegyverre. Majd másod- percnyi tétovázás után pisztolyát övébe dugta és balkezével megtapogatta az amerikai zsebeit. — Forduljon meg! — mondta. — Induljon az űrhajóra. A legkisebb gyanús mozdulatra lövök. Én nem tévesztem el a célt, mint maga. — Hagyjon itt engem — kö- nyörgött Bison. — Nem akarok visszatérni a Földre. — Szóljon Kámovnak. Én szívesen teljesíteném kérését. Bison lehorgasztotta fejét s elindult. Nem látta, hogy Pajcsadze megtántorodik, s balkezével a gép ajtajához támaszkodik, nehogy elessen. Erős akarattal leküzdötte gyengeségét, s követte az amerikait. Jobb keze élettelenül csüngött. Kámov a vezérlőpulthoz támaszkodott, s amikor Bison belépett, kérdőn nézett rá. Aztán észrevette az amerikai mögött Paicsadzét és elmosolyodott. Bison nyomban feloldotta kötelékét. — Köszönöm! — Kámov kezet szorított tárnával és csak most vette észre sápadtságát. — Megsebesült? Pajcsadze röviden elmesélte, rtv történt: — A golyót a jobb ▼államba kaptam. Semmi az egész. Alig fáj. Csak gyenge vagyok. Kámov Bisonhoz fordult s dühét nehezen fékezve megkérdezte: — Merre van a sebkötöző csomag? Az újságíró egy kis vőrőske- resztes ládikóra mutatott. — Segítsen levetkőztetni a sebesültet! A golyó ütötte seb a jobb kulcscsont alatt piroslott. De amikor arcraborította a sebesültet, látta, hogy a golyó bent maradt a testben. Ez már sokkal rosszabb. — Félek, hogy nem kerüli el a műtétet — mondta. — Minél előbb vissza kell jutnunk az űrhajóra. *— Gyorsan és szakavatott kézzel kötözte be a sebet. — Most már rendben van! Negyedóráig üljön nyugodtam. Veszélyes az ilyen vállsebbel földrezuhanni! — Váratlanul éri a támadás — felelte Pajcsadze. — Nem volt más út számomra. Még egyszer belémlőtt volna, de már pontosabban. Persze, primitív ravaszság, de meg voltam győződve, hogy nincs gyakorlata az Ilyesmikben. Nem értem, mi volt a célja a támadással? — Azt hiszem, én már rájöttem a céljára — mondta Kámov, s Bisonhoz fordulva angolul folytatta: — Csak ni«m gondolta azt, hogy ftthagyom társaimat és magával repülök? Ne magából induljon ki, mister Bison! Mindazt, ami történt, idegösszeomlásának tulajdonítom. Ha már rendbejöttek az idegei, maga is szégyellni fogja viselkedését. Siessen! Hozza a holmiját és indulunk. — Azt kéri, hagyjuk itt Nem akar visszatérni a Földre. Megértem őt — Ostobaság! Bison engedelmesen elővette bőröndjét Már nem törődött semmivel. Végérvényesen elveszett minden! Mi vár rá? Szégyen! „Még egyszer bele kellett volna lőnöm, amikor a földön feküdt Hogy engedhettem meg, hogy így rászedjen ez az orosz! Három lépésről nem találni el! Kámov azt mondja, úgysem repült volna el velem, de hát ezek csak szavak. Ha biztos halál fenyegetné, másképpen dalolna...” — Indulás! — mondta Kámov. Aztán Pajcsadzéhez hajolt: — Hogy érzi magát? — Elég jól. — Pajcsadze felállt de megtántorodott Kámov kapta eL — Nagyon szédülök. — Karolja át a vállam.:: A legnehezebb eljutni a terepjáróhoz. De azzal már gyorsan hazaszállítom... Induljon előttem! — parancsolt rá Bisonra. Az amerikai leugrott a földre és segített Kámovnak a sebesültet leereszteni. — Nagyon sajnálom, mister Kámov ^— mondta —, hogy ilyen ostobán magukra támadtam. Azt hiszem, meghibbantam. Hapgood halála megzavarta az agyamat — Talán majd a bíróság ezt figyelembe veszi.:: Vigye be az űrhajóba Hapgood lábát. — ö maga pedig karjaiba vette Pajcsadzét — Nem vagyok nehéz? — Egyáltalán! Elfelejtette már, hogy a Marson vagyunk? A terepjáróhoz vitte társát és kényelmesen elhelyezte a hátsó ülésen. Aztán visszatért az űrhajó ajtajában álló Bisonhoz. — Ne tartson fel bennünket! — szólt rá ingerülten. — Mi baja? Bison némán felemelte Hapgood lábát, a ki járati kamra padlójára helyezte, aztán becsukta az ajtót. Szótlanul ült be a terepjáróba. Kámov bekapcsolta az adót. — Végre! -— hallatszott Be- lopolszkij hangja. « Mi történt? — Mindent elmondok, ha visszatértünk — felelte Kámov. — Arszén Georgijevics megsebesült. Készítsenek elő egy kényelmes fekhelyet. Ha megpillantják a terepjárót, Borisz Nyi- kolajevlcs szálljon ki, hogy segítsen átvinni a sebesültet Különben még egy embert viszünk magunkkal. Készítsék elő a tartalék fülkét — Miféle embert? Honnan ..; — Az amerikai űrhajó utasa. Magyarázatra most nincs idő. Legyenek türelemmel. Terepjárónk a legnagyobb sebességgel robog majd visszafelé. Menetközben nem beszélgetünk. Másfél óra múlva otthon vagyunk. — Kikapcsolta a mikrofont és Pajcsadzéhoz fordult: — Kényelmesen ül? — Nagyszerűen, ne nyugtalankodjék! (FolytatMái Kalocsa határában, a békésen zöldellő mezőkön messziről virít a haragpiros, kék, sárga fej kendők, szoknyák és blúzok tarka sokadalma. Serényen lendülnek a kezek, szabályos sorokban gyülekező káposztapalánták hirdetik a közös munka örömét, sikerét. Tizennégyen vannak a kalocsai Iszkra Tsz Partizán-brigádjának örökké jókedvű, dolgoskezű asszonyai. Ahogy a tsz-irodában mondták róluk: — a „lógást, naplopást” hírből sem ismerik. Növénytermesztő brigád. Első ízben újburgonya-szedéskor találkoztam velük, de mindenütt ott vannak, ahol szorgalmas munkára, dolgos kezekre van szükség. Mint most a kertészetben, ahol — gép segítségével — naponta 9000 palánta elültetésére vállalkoztak. — Két-három holdon gazdálkodtunk egyéni korunkban —- emlékeznek vissza — és nem mondhatjuk< hogy rosszul éltünk volna. Mégis így „közösben” egészen más, jobb lett minden. Megtaláljuk a számításunkat, segítünk egymás gondját- baját megkönnyíteni és több idő jut pihenésre, szórakozásra. Valaki közbeszól: — Igaz, hogy szépen keresünk — tavaly is 280—300 munkaegységet tel..................................................-• ——- ...v.v„w.v,AW«W»M
