Petőfi Népe, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-04 / 181. szám
1962. augusztus 4, szombat A mezőgazdaság helyzetéről tárgyalt a Kecskeméti Városi Tanács ülése Ülést tartott tegnap a Kecskeméti Városi Tanács. Napirendjén a végrehajtó bizottság adott számot a két hónappal ezelőtt megtartott tanácsülés óta végzett munkájáról, majd a város mezőgazdaságának helyzetéről tartott beszámolót Sánta Lajos> a vb elnökhelyettese. Ismertette ennek során az átszervezéssel kapcsolatos párt- és tanácsi határozatok végrehajtását és a termelőszövetkezetek, valamint az idén alakult hét szakszövetkezet tevékenységét. A tanács tagjai a továbbiakban néhány bejelentést hallgattak meg és döntöttek több vb- előterjesztésrőL Határozat született többek között a mezőőrök munkaviszonyának rendezéséről és a város két — az Agrártudományi Egyetemen és a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán tanuló — ösztöndíjasa számára júliusra folyósítandó ösztöndíjról. Jóváhagyta a városi tanács az új lakóházépítkezések során kialakult utcák elnevezésére tett végrehajtóbizottsági javaslatot is. Ittasan hajtotta lovait — négy hónapi szabadságvesztésre ítélték S. oldal — Lujza! Mire akarsz a tortával figyelmeztetni? Matula Károly 41 éves tassi lakos május 16-án, az esti órákban a község belterületén náddal megrakott lovaskocsit hajtott erősen ittas állapotban. Gyorshajtás miatt nem kerülte ki kellőképpen a kerékpárján szabályosan közlekedő. 73 éves Bán völgyi Andrást, akit eközben a kocsi elkapott A sértett Felrobbant Bercsényi János 47 éves jász- szentlászlói lakos szerszámosládájában régóta hányódott egy rézcső. Régen találta, nem is emlékszik rá, hogy mikor. A napokban elővette, hogy a kerékpárpumpát megjavítsa vele. Amikor elkezdte fűrészelni, az ártalmatlannak látszó rézcső felrobbant és a szerencsétlen Ä csőkutas Á sole Szikra Tsz egyik ö® törött paprikatáblája szélén negyven főnyi csoport hallgatja Molnár Albertnek, a szövetkezet elnökének szavait Nem idevalósiak, Szabolcs-Szatmár megyéből autóbuszon érkezett tanácsi és teamed őszövetkezeti vezetők valamennyien. Idejövetelük célja: a csőkutas öntözés tanulmányozása. Kíváncsian kérdezgetnek, s az elnök alapos tájékozottsággal vá- laszolgat Néhány ellesett kérdés—felelet: — Burgonyából mennyi termett? — Ahol nem öntöztünk, ott átlagosan 80 mázsa. Ahöl viszont a talajt elláttuk mesterséges csapadékkal, körülbelül a duplája. — A zeller termesztésénél mi a tapasztalatuk? a kerékpárra! elesett és lábtörést szenvedett A dunavecsei járásbíróság foglalkozás szabályainak gondatlan megszegésével súlyos testi sértést okozó veszélyeztetés bűntettében állapította meg Matula Károly bűnösségét s ezért négy hónapi végrehajtás alá kerülő szabadságvesztés büntetésre ítélte. Az ítélet még nem jogerős. a »pumpa” ember jobb kezéről két ujjat leszakított, bal kezén három ujját összeroncsolta és testén több helyén is megsérült a felrobbant gyutacs apró szilánkjaitól. A mentők a félegyházi kórházba szállították a második világháború újabb, késői áldozatát. T. M. — Aimák az Öntözése sem haszontalan dolog. Csak egy példást: 1200 négyszögöl terméséből már 12 ezer forint a bevételünk. Szóval, meghálálja a vizet... Űjabb kérdés: — A csőkutak vízhozama? — Amelyik körülbelül 17 méter mély, az nyolc és fél hektót ad percenként. — Naponta hány órát öntöznek? — Öntöző munkásaink — szövetkezetünk gazdái — általában tízórás műszakban dolgoznak, de a növény vízigényének megfelelően, egyes helyen 14—16 órán át is permetezik a vizet a szórófejek. — Mennyi az öntözőbrigád tagjainak a jövedelme? — Naponta másfél—két és ffl munkaegységet írunk a javukra. Könyvek között — emberek között Tegnap megyénk könyvtárosainak módszertana tanácsa ülést tartott Kalocsán, amelyen a részvevők megbeszélték az 1962/63. évad terveit és megismerték a következő évre szóló irányelveket. Az értekezleten nemcsak a közművelődési könyvtárak vezetői vettek részt hanem az üzemi, szakszervezeti könyvtárosok is. A jelenlevők elhatározták, hogy a jövőben égy-egy jelentősebb időszakot tárgyaló összejövetelüket mindig más és más járásban tartják, hogy módjuk legyen megvitatni a helyi eredményeket és tapasztalatokat. így ezek a megbeszélések a helybeliek és a vendégek számára is kiváló alkalmat fognak jelenteni a tapasztalat- cserére. Könyvtárosaink egyre kevésbé tartják munkájukat szűkkörű, szigorúan szakmai élfoglaltságnak, vagy csupán kölcsönző tevékenységnek. Munkájuk egyre inkább mozgalmi tevékenységgé válik, amelynek célja hathatósan részt venni az emberek tudatformálásában, a lakosság egészét átfogó kulturális fellendü-r lésben. A pénteki értekezletein a módszertani tanács tagjai elhatározták, hogy a könyvbarát-mozga- lom keretén belül szeptember 10-től kezdődén hat héten át megrendezik járásonként a kömyvbarát-hetet, s széleskörű olvasó toborzással az olvasók számát megyénk lakosságának jelenlegi 11.8 százalékáról 13 százalékára emelik. Aszerint, hogy mennyi ideig öntöztek. A vendégek még hosszasan érdeklődnek, szóba kerül úgyszólván minden, ami a csőkutas öntözéssel kapcsolatos. — A mi megyénkben jelenleg hatezer holdat öntözünk — mondja Kertész János, a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács V. B. Mezőgazdasági Osztályának szakoktatási előadója. — Ezt a területet egy éven belül megkétszerezzük, az ötéves tervidő- szakának a végére pedig több mint M esoer holdra növeljük. Ezért in jöttünk ide Kisújszállás, Szolnok és Kecskemét után, hogy tapasztalatokat gyújtsunk, lássuk és halljuk azokat az eredményeket, amelyeket mi is szeretnénk elérni. Kívánjuk: sikerüljön nekik isi K. A. N A P T A ft 1962. augusztus 4, szombat. Névnap: Domonkos. Napkelte: 4 óra 26 perc. Napnyugta: 19 óra 14 perc. • —- A Rács-Kiskun megyei Rendőrkapitányság Közlekedés- rendészeti Osztálya vasárnap délelőtt 9 órakor ankéton értékeli a gépkocsivezetők részére rendezett „Vezess baleset nélkül” mozgalom eredményeit, Kecskeméten, a Bányai Júlia Leánygimnázium dísztermében. A megyei tanács balesetelhárítási bizottsága versenyzászlóval, pénzzel és különböző tárgyakkal jutalmazza a mozgalomban legjobb eredményt elért vállalatokat, illetve gépkocsivezetőket — Erik a csemegeszőlő Kecskeméten, a Szőlészeti Kutató- intézet Mathiász János telepén. Elsőnek az Irsai Olivér sárgás színű, muskotály ízű. zamatos bogyójai értek be. Ezt követően tíz naponként szüretelik itt a különböző csemegeszőlő- fajtákat hibrideket —i Pótfelvételit hirdet az Iparművészeti Főiskola az 1962 —1963-as tanévre a kerámia, porcelán és ötvös szakokra. Felvételi vizsgára jelentkezhetnek mindazok, akik 1962 előtt érettségiztek, az Iparművészeti Főiskola felvételi vizsgáin eddig részt nem vettek, illetve más művészeti főiskolán nem jelentkeztek. A jelentkezés követelménye érettségi és 30 évvel bezáruló korhatár. A felvételi vizsga időpontja: szeptember 3—13 között Jelentkezni aug. 15-ig lehet — KÉT ŰJ MEDENCÉVEL bővül az idén a kiskunfélegyházi strandfürdő. A medencék építéséhez szükséges anyag helyszínre szállítását már megkezdték. — Befejeződött a fokhagyma szedése a dusnoki Munkás-Paraszt Termelőszövetkezetben. A közös gazdaságban több mint 60 holdon termesztették ezt a fűszernövényt, amelyből az idén rekordtermést takarítottak be. A fokhagyma nagy részét exportálják. — ÜJABB MAGYAR FILMEK „utaztak” külföldre. Párizsban bemutatták „A tettes ismeretlenét. A svéd televízió pedig a „Vigyázat, mázolvacímű magyar filmet. A finn televízió a „Légy jó mindhalálig bemutatására kötött megállapodást A SZEPTEMBER 1-ÄN megnyíló országos mezőgazda- sági kiállítás több vonatkozásban nemzetközi jellegű lesz. A bécsi cégek borászati gépeket és berendezéseket, valamint mezőgazdasági kisgépeket, egy londoni cég pedig elektronikus magtisztító- és válogató gépet hoz a kiállításra. A párizsi Unilait korszerű takarmánykoncentrátumokkal. a düsseldorfi Mannesmann cég pedig egy 8 méteres takarmánytoronnyal és öntözőberendezésekkel szerepel. — rPARMÜVfiSZETT kiáltást rendez a Kecskeméti Városi Tanács művelődési otthona és a Műcsarnok a kecskeméti Katona József Múzeumban. A kiállítást augusztus 6-án nyitják meg és augusztus 22-ig tekintheti meg a közönség. *— Köszönetét mondunk a rokonoknak, ismerősöknek, a Béke Tsz vezetőségének és tagjainak, akik egyetlen drága fiunk, Kovács Palikánk temetésén részt vettek, ravatalára virágot helyeztek és mérhetetlen bánatunkban velünk együtt érezték. Gyászoló szülei. 2236 A lottó e heti öt nyerőszáma 15, 19, 36, 53, 55 f'fbojMfc Várható időjárás szombat tig; felhőátvonulások többórás napsütéssel. Néhány helyem főképpen nyugaton és északon zápor, zivatar. Mérsékelt, a zivatarok alkalmával megerősödő nyugati, északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakái hőmérséklet 14—18, legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 26—. 30 fok között. Á pártvezetöség tagja Tóth Mihály lakatost; a Zamáncipari Művek Kecskeméti Gyáregysége pártvezetőségének tagját, a szocialista brigád példamutató dolgozóját ezekkel a szavakkal mutatták be. — A mintakészítő műhelyben dolgozik, mindössze 28—30 éves fiatalember. Évekig a párt ifjúsági szervezetének volt a titkára az üzemben. Érdemes vele megismerkedni ■— ajánlotta Pogány Károly főművezető. az üzemi KISZ-ve- zetőség titkára. — Már 15 éve ismerem. ügy-s kezű fiú ^ dicsérte Szeghalmi Sándor. Amikor inas volt, mellém osztották be. nálam tanult. Tulajdonképpen én neveltem. Tavaly a szocialista brigád címet az idén pedig a szocialista műhely rangot szereztük még. amiben Tőül Mihálynak is része van. A mintalkészftő műhelybein óriási zaj fogad. A hegesztőpisztolyok durrognak, vakító fénynyel olvasztják az acélt, vágják a lemezt- Néhány munkás már a formára szabott lemezt hajlítja, súlyos kalapácsütésekkel. Mindez azonban nem zavarja Tóth Mihályt. aki — amikor beléptünk — a műhely belső sarkában egy műszaki rajzot tanulmányozott elmélyültem Néhány pillanat múlva vastag drótszálakat vesz a kezébe és mint' szobrászművész a finom agyagot, úgy formálja, hajlítja a rajz görbülete szerint. Mellette állunk meg, nézzük a műveletet, amely — nem túlzás •— valóban művészi kézügyességet & hozzáértést kíváxk Amikor elkészül a drót ha jutásával, ránk mosolyog és egy pillanatra megálL — Vigyázni kell, mert minden milliméter számít — jegyzi meg. A meghajlított drótszálakat azután egy lemezre illeszti, majd körülrajzolja. A rajzoláshoz nem ceruzát, hanem egy vasszerszámot használ. amellyel a görbe drót alakját belekarmolja a lemezbe. Ezután a pontozás, majd a darabolás következik. Ezeket már nem nézzük végig. hiszen több mint nyolc órát igényelne. Tóth Mihály azonban néhány mondattal elmeséli a 108-as mosogató- öntvényminta elkészítésének mesterfogásait A négymilliméteres lemezt hegesztőpisztollyal szabdalja, majd kézi kalapáccsal formálja a kívánt méretűre. Amint magyaráz, fiatalt»- arcát, élénk tekintetet figyelem. Széles válla, izmos alakja birkózóéra hasonlít Meg is kérdezem, hogy munkaidő után mivel tölti szabad idejét. — Leginkább otthon a családi körben tartózkodom. Ezután kérdezés nélkül sorolja azokat a műveket melyeket a közelmúltban olvasott: Ber- kesi: Októberi vihar. Gorkij: Az anya. Móricz: Légy jó mindhalálig. A napilapok közül a Népszabadságot és a Petőfi Népét olvassa, de járatja a Pártéletet is. Tagja az üzem röplabda-csapatának, valamint a labdarúgó együttesének is. A közelmúltban jó eredménnyel szerepeltek a városi bajnokságon. Egészséges életmódjának ragyogó példája. högy 13 év óta nem volt beteg, egyszer sem hiányzott az üzemből. kivéve azt a balesetet, amikor az egyik ujját a géo összeroacsolU. Azután * pórtmunk a kerül szóba. A pártszervezetnek több mint tíz éve tagja, a pártvezetőségbe pedig az elmúlt év végén választották, ö az oktatási felelős. Jelenleg az ősszel kezdődő pártoktatási idény előkészítésén munkálkodik. Említésre méltó, hegy a tanfolyamokat az idén még inkább az üzem sajátosságainak megfelelően szervezik. A zo~ mánoozóban például, ahol rövidebb a munkaidő. külön tanfolyamot indítanak. Természetesen a pártoktatással nem egyedül ő foglalkozik az üzemben, hanem számos aktíva közreműködésével látja el feladatát Tóth Mihály egy a sok közül. A megyében egyre több a hozzá hasonló fiatal, aki a termelésben és a pártfeladatok ellátásban egyaránt helytáll Nagy József öntözést tanulmányozzák