Petőfi Népe, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-26 / 199. szám
t J.9A9. aumKTtnq Befejeződött a háromnapos megyei művelődési értekezlet Megyénk művelődési szakemberei háromnapos értekezletem vettek részt a hét végén Kecskemétem. Az első napom részt vett az értekezleten dr. Molnár Frigyes, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Varga András, a megyei tanács vb elnöke, Hernádi Konrád, a Művelődésügyi Minisztérium Tanácsigazgatási Főosztálynak főelőadója. Kovásznál Rezső, a Pedagógus Szakszervezet szervezési és nevelési osztályának vezetője, Szabó Lajos, a megyei pártbizottság ágit.-prop osztály vezetője, valamint a járási tanács vb-k elnökhelyettesei és a járási párt- bizottságok ágit.-prop. osztályvezetői is. A második napom a résztvevők feladatomként! csoportokban beszélték meg a következő évad előkészítését, tegnap, szombaton pedig az oktatásügy dolgozói a vezető szakfelügyelők irányításával tartottak értekezletet. Tövis Ferenc, a megyei tanács művelődési osztályának helyettes vezetője elmondotta, hogy igém nagy érdeklődés volt tapasztalható az értekezlet munkája iránt, s a résztvevők életrevaló ötletekkel, sok hasznos Javaslattal egészítették ki a beszámolók anyagát. A tapasztalatok arra mutatnak, hogy sikerült jól előkészítem az 1962/ 1963-as iskolai évet és népművelési évadot. A megyei értekezletet követő járási, városi igazgatói értekezletek révén egységes elgondolások alapján kezdenek iskoláink az új tanévhez, és a népművelésben résztvevő szervek, intézmények az új évadhoz. Emléhkiállíiá» Katona József emlékkiállítás nyüt tegnap, szombatom a 9. sz. Autóközlekedési Vállalat KISZ- termébem. Az értékes gyűjteményt a Megyei Könyvtár adta néhány hétre kölcsön a Városi Művelődési Otthonnak és az SZMT könyvtárának, s azok a város különböző üzemeiben, intézményeiben mutatják be a dolgozóknak a nagy drámaíró életművével kapcsolatos helytörténeti és irodalomtörténeti emlékeket Sz. T. Egyre több mezőgazdasági dolgozó tanul Mezőgazdaságunk szocialista átszervezése, a nagyüzemi termelési mód alkalmazása, s ezzel párhuzamosan a nagyarányú gépesítés szükségszerűvé teszi a megfelelő szakemberképzést. Ezt a célt szolgálják a mezőgazda- sági és kertészeti technikumok levelező és nappali tagozatai is. A technikumi oktatás fejlődése és a kihelyezett osztályok hallgatóinak tanulmányi átlaga biztatónak mondható. Amíg 1960-ban Baján, Kiskunhalason és Kecskeméten 187. 1961-ben már 672, 1962-ben pedig 1290 hallgató tanult, ezenkívül 1961- re a kihelyezett osztályokba 148. egy évvel később viszont már 614 fő iratkozott be. A létszám évenkénti szinte ugrásszerű nöKirúgott a hámból A kiskunfélegyházi rendőrőrsöm cseng a telefon: — Rendőrség? Itt a Fehér ló kisvendéglő. Azonnal jöjjenek, mert verekedés van. Két motoros rendőr kanyarodik ki a nagykapun, s mennek a megadott irányba. A Fehér ló előtt nagy csődület Középütt egy jól öltözött fiatalember. Vakítóan fehér nylon ingén vérfoltok, vasalt nadrágja csupa föld Igazoltatás. Kovács József gépkocsivezető, Kiskunfélegyháza. B. Szabó József utca 23. szám alatti lakos a verekedő. Mint az elmondottakból kiderül, szabadnapján tokrészegre itta magát, s italos állapotban a kisvendéglő közönségét molesztálta, fenyegette. S mivel azok sem hagyták magukat elfajult a dolog. A tanúk egyformán a duhajkodó gépkocsivezetőre vallanak. A szabadnapja rosszul végződött az illetőnek: garázdaság miatt indult ellene eljárás. vekedése a mezőgazdaság dolgozóinak — a többségüket kitevő szövetkezeti gazdáknak — a tanulási kedvét bizonyítja. Erre utalnák a tanulmányi eredmények is. A Kiskunhalasi Mezőgazdasági Technikum nyolc kihelyezett osztályában az elmúlt tanévben 2,64, a két bajai és az öt kecskeméti kertészeti osztályban 2.58, illetve 2,94 volt a tanulmányi átlag. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el. hogy mintegy háromszázan lemorzsolódtak, vagy nem jelentek meg a májusban megtartott beszámolókon. Ennek többféle oka van: a legkirívóbb és élítélendőbb az, hogy egyes szövetkezetekben a vezetők nem nézik jó szemmel a tanulást. Így történt a kecskeméti Vörös Csillag Tsz-ben is. ahol az azóta már leváltott vezetőség nem engedett el két szövetkezeti gazdát a vizsgára, s amikor ezek az egyébként törvénysértő tila- ’om ellenére mégis vizsgázták, a tsz-ből való kizárással fenyegették meg őket. Most augusztus 15-vel és 25- vel lezárult a jelentkezés a levelező tagozatokra, illetve a kihelyezett osztályokba s remélhető. hogy az új tanévben — a hibák Idküszöbölésével — még ’óbbak lesznek az eredmények, mint edddig. — o — l GYENGÉD FIGYELMEZTETÉS — Géza! Ne feledkezz el arról, hogy az orvos teljes nyugalmat rendelt el neked! NAPTÄR 1962. augusztus 26, vasárnap. Névnap: Izsó, Napkelte: 4 óra 54 perc. Napnyugta: 18 óra 36 perc. — ügyeletes orvosi szolgálatot vasárnap reggel 7 órától este 19 óráig dr. Homoki István tart a kecskeméti SZTK-székházban. — Fogadóórákat tartanak a VI. kerületi pártvezetőség tagjai hétfőn délután 4 órától este 7 óráig Kecskeméten, a Czoll- ner téri pártszékházban. — Több mint egymillió forintot fizetett ki az első félévben az Állami Biztosító megyénk termelőszövetkezeti tagjainak háztáji biztosítás címén. Ily módon 1200 tsz-gazdának térültek meg a háztájiban előforduló elemi károk. ju\ Míg kollégáim a fényképezőgép lencséjével néztek körül a Bajai Ruhagyárban, jómagam a hármas szalag vezetőjével, Radics István- néval próbáltam ismerkedni. Asszony a termelés egyik vezető posztján — gondoltam magamban. — Érdekes lenne bemutatni eddigi élete útját, nevezetesen azt, hogy ez az egy asz- szony a sok tízezer közül — a nők egyenjogúságának jegyében — hogyan emelkedett a „közép-parancsnokok” karába. Az üzem egyik irodahelyiségében ülünk egymással szemközt. Ra- dicsné, a hármas szalag népszerű „Juci nénije”, megigazítja kis kötényét és természetes közvetlenséggel próbálja kielégíteni kíváncsiságomat: — Ai én életűtam? Nem túlságosan érdekes. Olyan, mint az országban a legtöbb asz- szonyé. Lánvkoromban varrni tanultam, hogy értsek valamihez. 1946- ban férjhez mentem és a házi gondok mellett kontárkodtam. ötvenháromban kerültem ide a gvárba. gépi munkás lettem. Aztán a férjemet Kalocsára helyezték. hát vele tartott a család. Két gyermekünk van ugyanis. Ötvenhatban visszakerültünk Bajára, és újból az üzemben firtattam. — Univerzális ember lettem, olyan fregoli-féle. Mindig ott helyettesítettem, ahol szükséges volt. Hol az egyik, hol a másik szalaghoz ugrottam be, laboratóriumban dolgoztam, egyszóval kipróbáltam az üzemnek csaknem minden posztját. Egyszer csak behívattak az üzemi irodába és azt mondják nekem: „Vezető kellene a hármas szalaghoz... Magát szemeltük ki. Mit gondol, Radicsné?” Nagyot néztem. Aztán hozzátették még, hogv jól tudok intézkedni. Intézkedni? ... Egyszerűen nem tudóm sző nélkül hagyni, ha valahol hiba van, hiszen a terv becsületbeli ügy... így mondja: „a terv”, ami a köznyelvre lefordítva annyit tesz: a tervteljesítés. — Sajnos, júniusban lemaradtunk egy kicsit, elpártolt tőlünk a hat héten át tartott kongresszusi vándorzászló. Mert tudja, sokat számít ám, ki milyen gondot hoz magával hazulról. Mindjárt megérezni a munkán. Fő azonban. hogy a negyedévet sikerült mégis túlszárnyalnunk. Mármint a tervet. A szalagunk két műszakja 1038 inggel adott többet az előírtnál és újra nálunk a zászló. _ Pszt!... Mintha sz ólítottak volna... — int csendre beszélgető társam. Együtt fülelünk. — Űgv látszik, tévedtem. Hallucináltam. .. Tudja, napjában annyiszor elhangzik és már úgy belém idegződött. mintha valamilyen zökkenőt jelző piros lám- pácska gyulladna a teremben és arra figyelnék ... Olykor még álmomból is erre riadok: „Juci néni!...’* — Érdekeset mondott az imént, kedves Radicsné. ,Bokát számít, ki milyen gondot hoz magával...” — térek vissza az előbbiekhez. — Volna erre példa a tarsolyában? — Hogyne, nem fa egy. Egy kis türelmet kérek... — s ezzel felkerekedik és magamra hagy. Biztosan sürgős intézkedni valója akadt a szalagnál, én meg itt rabolom a drága idejét — kezd mardosni a lelkiismeret. Abban a pillanatban azonban már vissza is tér, kezében néhány füzettel. — Ebben minden megtalálható — teszi elém a szalag szocialista címért vetélkedő két brigádjának naplóit. — Itt van például egy példa — üti fel a napló lapjait. Egyik társnőnk három éve különváltan él a férjétől. Ugye, a név nem fontos? A három gyerek az újra nősült apánál van. A legkisebb fiúról hosszú ideje nem kapott már hírt, nem tették lehetővé számára a vele való találkozást. Képzelheti, mit jelent ez egy édesanyának. Érthető a rossz kedve, az akadozó munkája? De mennyire! Mi aztán nem sokat teketóriáztunk. Néhá- nyan összedugtuk a felünket és röviddel később a varrógépek zakatolása közben az egész szalag odakanyarította a nevét a dunaújvárosi iskola tanítónénijének írott levél alá. Adjon hírt a gyerekről — kiértük —, mindkét brigádunk türelmetlenül várja. Az anyuka persze mit sem tudott a mi szervezkedésünkről és sírva fakadt, amikor utoljára az ő kezébe került a levél... Lapozzunk csak tovább. Itt a tanítónénd válasza. Azt frja, hogy még soha senki sem érdeklődött a kisfiú előmenetele iránt, mintha nem is volna senkije. Sajnos, már osztályt is ismételt, pedig futná a képességéből többre. — „Megható, drága asszonyok, hogy valaki mégis gondol rá! Nagyszerű, új érzéssel gazdagítottak. Ezentúl rendszeresen megírom, mi újság a kis legényke körül, és ha jónak látják, a magam véleményével a bíróság előtt is a segítségükre leszek abban, hogy a gyerek az édesanyjához kerüljön.. Zizzennek a brigádnapló lapjai, s néhány oldallal odébb, a sok megkapó bejegyzés között ez áll: „Mozsámé hosszú hónapok óta beteg. Most Hévízen van. Naponta gondolunk rá. Ma úgy határoztunk, hogy egy kis csomag elküldésével idézzük köré az üzemi levegőt.. Jó lenne a dobozban elrejtőzni és közelről látni, örül-e a csomagnak, gondol-e ránk...” Hanem most veszem észre, alaposan eltértem a törekvésemtől. Radics Istvánná szalagvezető bemutatását tűztem célul, és lám csak, a közösséget ecsetelem, amelyben él, • ahová egy villanásnyira szerencsém volt betekinteni. Próbálgatom ugyan újra gombolyítgatni az eredeti fonalat, de nem megy. Hősöm: Juci „néni” nem engedi. Si mán, észrevétlen, valahogy mindig megtalálja a módját hogy a közösséget tolja előtérbe. Azt a közösséget, amelyben — mint ahogyan maga vallja — ő csak egy kis pont, s amely mindannyiuk számára a nagyobbik családot jelenti. — Négy hónapja a mi kezünk alól csak száz százalékos jó minőségű áru kerül ki... Társadalmi munkával igyekeztünk kivenni a részünket a strand építéséből is_. Ma délelőtt megfőztem és kimostam, holnap vasalok. Be kell osztani a munkát... Vasárnap hajókirándulást szervez a két brigádunk, visszük a gyerekeket is — csengenek a fülemben új ismerősöm közvetlen szavai és erre gondolok: élő, érző, az otthoni és üzemi műszakkal birkózó, új életünk formálta egyszerű, és mégis gazdag lelkivilágú, önzetlen emberek ők. Asszonyok, akiknek a keze alól naponta soksok száz közhasznú árucikk kerül ki, mely magában rejti nagyszerű munkáséletünk ezernvi rezdülését. Vajon eszünkbe jutnak-e, amikor az üzletekben, áruházakban turkálunk a gazdag választókban?... Perny Irén A KECSKEMÉTI HONVÉD- KÖRHAZ dolgozói és betegei részére hétfőn este fél nyolc órakor előadást tart a kecskeméti TIT csillagász szakosztálya. — Bővítik, korszerűsítik az állami gazdaságok központi majorjait megyénkben. Már körze- tesítették az állattenyésztést. Az idén a szarvasmarha-tenyésztő központokban még három, egyenként 100 férőhelyes tehén - istállót és öt. száz-száz férőhelyes növendékmarha-istállót éní. tenek. A Bácska vidéki gazdaságokban új sertéstelepeket alakítanak ki. — A KECSKEMÉTEN nemrégiben megalakult akvarisztíkai szakosztály legközelebbi összejövetelét augusztus 29-én, szerdán délután 6 órakor tartja a Városi Művelődési Otthon irodájában. — Van-e a Földhöz hasonló égitest? — evvel a címmel tart pénteken este előadást Magyar János csillagász. Kecskeméten, a megyei TIT klubhelyiségében. — Jól takarékoskodtak sz üzemanyaggal a Kecskeméti Közúti Üzemi Vállalat gépkocsi- vezetői az első félévben: mintegy 23 000 forinttal csökkentették az üzemanyag-költségeket. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZOMTTiat: Ora era István (anyja neve: Vancsai Apollónia), Budai Mária (Cseh Mária), Hegedűs István (Juhász Emerencia), Körtvélyesl Sándor (Székely Mária), Lórincz Magdolna (Zsikla Margit), Csinger Zsolt (Kovács Klára), Hetényi József (Bar- ta Sára). MEGHALTAK! Bába József 73 éves. Kovács Rozália 11 éves, Da- róczl Terézia 76 éves. Király Lö- rlncné Zsámboki Ilona 60 éves, Nyúl Imre >9 éves. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztató jelentése szerint a 34. játékhétre 4 156 680 szelvényt küldtek be a fogadók. Ötös találat nem volt. Négyes találatot 32 fogadó ért él, nyereményük egyenként 97 422 forint. A háromtalálatos szelvények száma 3284, nyereményük egyenként 474 forint A 98 011 db kéttalálatos szelvényre egyenként 15.90 forintot fizetnek. Az e heti nyerőszámok: S, 9, 55, 64, 74 /£>Ő)Á$ÁS Várható időjárás vasárnap estig: felhőátvonulásoki élénk északnyugati, északi szét Néhány helyen, főként az északi megyékben zivatar. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet, vasárnap északon 23—26, délen 1 26—30 fok között.