Petőfi Népe, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-24 / 197. szám

1 «Mal

„Fleischerné... utasításokat ad Julisnak, nógatja, űzi, korholja. „. Julis, Julis, tízszer, húszszor, százszor, egész nap, ezerszer, szemrehányóan, vijjogva, fenyegetően, követelőén. . . Julis, aki még csaknem gyereklány, alig múlt tizenöt esztendős. . ,** Nagy Lajos: Kiskun halom.

Egy percig gondollto*

hogy leleplezze-e magát. Átnéz a szemközt sötétlő Öuna-part fűzfái felé, s a fák, mintha azt bólogatnák, hogy igen.

— Igen, én voltam ez a Julis — robban ki belőle a vallomás., majd mintha szégyellni kellene, hozzáteszi:

—- De hát mi mást tehettem volna? Apám urasági szőlőmun- kás volt. s hét testvérem lakott még a cselédházban. Otthagytam a cselédházat, s cseléd lettem az úrnőnél.

— Meddig?

— Ó, nem sokáig. Három év múlva férjhezmentem Jánoshoz. Az úrnő? Szépen elbocsátott Még egy használt zöld ruháját ia nekem adta, bár amolyan pesti úri ruha volt Nem igen tudtam én azt akkor használni. Ee ez is szép volt tőle Meg is sirattam, amikor a háború után hallottam, hogy őt is elégették szók a vad németek. Sajnáltam bizony, pedig hát eléggé kihasznált, míg nála voltam, i.

Egy túl borsót vesz az 8Hbe. s úgy néz rám mintha arra kéme kérdezzek már valami mást.

— Hogy éllek azután?

— Nehezen, de szépen, Az «ram napszámos ember volt Neki is hat testvére jutott apja bárom hold földjére. Még házat se kaptunk. Négy évig lakbérbe laktunk, s már tartott a háború, amikor fölépítettük azt a régi bázat — rámutat az udvar végiben álló düledező vályogviskóra.

— Jöttek a gyerekek sorba. János. Jóska és Eacika. De sokat hordtam őket a Fnikner- tanyára. Ott voltunk részaratók, állandó napszámosok Tizenöt évig arattuk a másét anélkül, hogy egy holdat venni tudtunk volna ... Egy szerencsénk volt: az uramat harmincnyolctól ugyan minden évben behívták katonának, de csak három hó- nanra. majd mindig haza eresztették.

— S a felszabadulás’

— Két és fél holdat kaptunk a földosztáskor. Persze, ebből megélni nem lehetett Negyven-! hatban a negyedik gyermekünk.! Juliska is megszületett. A sajá-; tünk mellett továbbra is nap-; számoskod tunk — míg volt ki-; nek. Mondtam is az uramnak, ■ hogy míg egy úr lesz ebben a! faluban, te cseléd maradsz.

— S így is lett? — kérdem —; elég illetlenül.

— Dehogy! Negyvenhétben! már volt két tehenünk, ötvenre egy lovunk. Majd lassankint vettünk hat hóidat. Béreltünk melléje vagy tízet. Ekkor már gazdák voltunk mi Is. Elértük, amit akartunk: nem kellett, más cselédjének lenni.

— Mi volt a tervük? Mért akartak még több földet vásárolni?

— Mért? Hát a gyerekekre gondoltunk! Azt terveztük, hogy mindegyiknek adunk majd két- Jeét hold földet

— Hogy ők Is úgy kezdjék,: mint maguk negyvenhatban? —; kérdem, de már legszívesebbein Vissza is szívnám, mert valami keserű iróniát érez mögötte — nem alaptalanul. — Nem felek

IV.

Julis

1932

hajtott Jóba világa márt — •

értelmes, világos tekintettel megkérdezi:

— Látta már a házunkat belülről? Most lett kész Jöjjön be'

Az anyja leinti:

■— Ne dicsekedj, te! Csöndesebben. apád alszik. Éjjel Pesten voltak autóval, vitték az új krumplit.

Torontáli szőnyegein megyünk a kétszobás, parkettás ház üveges előszobáján keresztül.

Azon gondolkozom,

ffük-e megkérdeznem, hogy elcserélnék-e a gyermekei azt amijük most van, két-két hold

örökségért?

Nem. ezt kár kérdezni. (Folytatjuk)

KENYÉRGYÁR

A kenyérgyárból minden éjszaka frissen sült kenyér szaga száll felém motor rezeg a zúgó csöndön 6t s füstfelhők úsznak el szélkönnyedén.

ó friss kenyerek meleg halmai ó meleg halmok párás illata anyám jut eszembe tir ólat oki dagasztott, fűtött — sütött egymaga.

Eszembe jutnak csülagrezgetö, csöndaltató, mély nyári éjszakák, mikor dagasztás ritmusa dobolt a magas, mély horkolásokon át,,

Üveg-tisztán és moccanatlanul folyót roppantó téli reggelek; mire felkeltünk, megsütött anyám s gőzölögtek a szőke kenyerek.

A tüzzél-bánás ősi öröme; a nedves gally égett és nyávogott s hosszan néztem a vibráló parázs mellett, hogy puffadtak a lángosok...

Kenyérgyárak, nagyon elkéstetek szükség lett volna rátok hamarabb a sok munkától beteg lett anyám a karja fáj, a lába meg dagadt.

Elkéstetek, mert húszéves ac volt (hej ennek több, mint negyven éve

már)

hetenként harminc kenyeret sütött cselédként a város uralnál.

Gép kellett volna, mely nem fárad e! és százával ontja a kenyeret, Kenyérgyár, hol a gépek karjai dagasztanak as emberek helyett.

De látod anyám elkésett a gyár ■ a munkától a lábad megdagadt... ez jut eszembe minden hajnalon, ha meghallom a halk motorokat.

GÁL sAndor

Az élet mindig többet kíván

AZ EMBER vágya — kifejezni a benne szunnyadó élményeket, tánccal, énekkel, játékkal feloldani a hétköznapok egyhangúságát — leküzdhetetlen és nagyon messzire visszavezethető. Már a primitív népeknél, majd később a görögöknél is népünnepélyt jelentett a színház, ahol a hallgatóság közbekiáltásokkal, megjegyzésekkel fűszerezte az előadást, szinte eleven részévé vált a produkciónak. Ez a közvetlen kapcsolat a színpad és a nézőtér között jellemző Shakespeare korának színházaira is, ahol a pódiumon legtöbb esetben nem hivatásos színészek szórakoztatták az egybegyűlteket.

Az önkifejezés és alkotás vágya ott él mindenkiben. Ez a vágy serkenti a ma emberét is arra, hogy szabad idejében ecsetet fogjon, tollat ragadjon, megkeresse az utat a táncosok, énekesek, színjátszók közösségéhez. Soha ekkora méreteket nem öltött nálunk a műkedvelő mozgalom, mint napjainkban. Gombamód szaporodnak a művészeti csoportok, szakkörök, állandóan emelkedik a csoportok tagjainak létszáma.

VAJON jelenlegi állapotában megfelel-e a mozgalom ízlésfejlesztő, emberformáló feladatának? Kellő számú szakképzett vezető hiányában nem I reked-e meg valahol a dilettantizmus zsákutcájában?

Az elmúlt években úgy látszott, hogy elsősorban a színjátszók nem érik el azt a színvonalat, melyet a fejlődés, az emberek növekvő igénye megkíván. Az általuk bemutatott elavult, giccses romantikáid darabok, a korszerű színjátszás legalapvetőbb követelményeit is nélkülöző előadásmódjuk láttán már-már megkondultak ti

vészharangok a színjátszó mozgalom felett.

Való igaz. A tehetséggel párosuló képzettséget nem pótolhatja a lelkesedés. A magamutogató, gyenge képességű együttesek ideje lejárt. A színjátszás mostani formája sok tanulást. elmélyült munkát követei és elengedhetetlenül szükséges»! teszi a csoportok élén egy hozzáértő rendező irányító, nevelő munkáját.

ÉPPEN ezért a Műveíődésügyi Minisztérium elérkezettnek látta az időt változtatni ezen a helyzeten. Július l-ével lépett életbe a 143/62. UK. IX sz. utasítása, amelynek értelmében művészeti csoport vezetésével csak az foglalkozhat, aki elvégezte az előírt tanfolyamot és sikeres vizsgát telt.'

Megyénkben már hozzá M láttak a népművelési felügyelők az engedélyek ellenőrzéséhez. Szerződést a művelődéi! házakkal az köthet, aki rendeU kezik a szakképzettségét igazoló engedéllyel.

Talán néhányan — akiket érzékenyen érint — nem érteneÉ majd egyet ezzel az intézkedéssel. Be kell azonban látniuk hogy a műkedvelő mozgalom ma már túljutott az öncélú „művészkedésen” és nagy Jelentőségű feladat hárul rá főleg a színháztői távol eafl területeken — a közönség kuH- turáüt szórakoztatásában, tudatformálásában.

AZ ÉLET mfavBg többet *Ó- vetel Több tudást, alaposabb felkészültséget Kizárólag ,fgy fejlődhet tovább, maradta! életképes az öntevékeny játszó mozgalom.

▼. Kft

Legenda a vonaton

Magyar film

A mai munkáséletből meríti

témáját Rényi Tamás új magyar filmje. Ezzel a filmmel siFélóra az anfikvariumäan

K

erek 3 hónapja van Kees-: keméten antikvárium a Szabadság téri könyvesboltban, ez az idő bebizonyította, hogy szükség van ilyen üzletre a városban. Az antikvárium csaknem 15 ezer forintos havi forgalmat bonyolít le. Reggeltől estig számosán megfordulnak a tömött polcok előtt, keresgélnek, válogatnak, sokan kínálnak könyvet eladásra és még többen lépnek be vásárlás szándélcával.

Kezdetben a raktár- készlet 30 ezer forint értékű volt, azóta több mint ötezer forinttal csökkent, annak ellenére, hogy gyakran hoznak be értékes könyveket, nagy sorozatokat eladásra. Külö- nöseen kersettek a lexikonok. Pillanatnyilag egy sincs az antikvárium készletében. A napokban egy negyven kötetes Gárdonyisorozat két nap alatt elkelt ezer forintért. Hamar gazdára talált a Brehm-sorozat is.

N

émeth János üzletvezető füzetében sűrűn sorakoznak a megrendelések. Gyakran keresi fel a pesti, vagy vidéki boltokat levelekkel, amelyekben vevői kívánságát tolmácsolja. A legtöbbet sajnos, nem teljesítheti, mert a keresett könyvek az ország egyetlen antikváriumában sem kaphatók.

Elmondotta Németh

János, hogy kijár a zsíbpiacra is körülnézni a kínálat között, hiszen ott is árulnak könyvet. „Konkurenciát” azonban a zsibpiac nem jelent az antikváriumnak. Elvétve sem találni jobb anyagot, s ott általában drágább a könyv. A napokban egy eredetileg 31 forintos Jókal-kötetet 28 forintért árultak, ugyanez az antikváriumban 21 forintért kapható. Igen érdekes kalandja volt egy spekulánssal, aki hosz- szabb időn át az antikváriumba járt könyvet vásárolni és a szerzeményt a zsibpiacon árulta, természetesen jóval magasabb áron, — míg figyelmeztették. hogy hagyja abba ezt a kétes üzleti tevékenységet. Ez Is

jettemzó arra, hogy

milyen módszerekkel dolgoznak a zsibáru- sok.

Közreadhatunk még egy tanulságot Németh János kéthónapos „prakszisából” a könyvtárosok számára: nagyon sok „elveszett” könyvet kínálnak megvételre az antikváriumban. Nem ritkán hoznak be eladni olyan köteteket, amelyekben, valamelyik üzemi, vagy közművelődési könyvtár bélyegzője található. Van ilyen nem egy a zsibpiacon is.

H

abent s ua libelli - könyveknek is megvan a maguk sorsa. Milyen érdekes, sokszínű ez a sors! Erről valóban meggyőződhet az ember itt, az antikváriumban.

M. L.

került sajátos oldalról megragadni a mai ember életérzéséh a mai munkás látásmódját. Túl a munkásélet szerencsésen megragadott epizódjain, s a jól jellemzett, vonzó figurákon, a fiatal rendező mélyebb és átfogó gondolatokat is ébreszt. A kedves történetek epizódokat mondanák el öt vidám, mókás kedvű fiatalember életéből. Különösen emlékezetes marad. Sin- kovits Imre munkásfigurája, a filmbeli Karló, aki egy kicsit vagány, egy kicsit faragatlan is, de emberi tisztességérzete még a negatív vonásait is pozitív végcélok felé mozgatja, Kitűnő alakítás még Szirtes Adám doktora és Sztankáy István fiatal lakatosa. Kellemesen egészíti ki az együttest Pécsi Ildikó, Kautzky József, Suká fata ' Sándor és Garas Dezső. a 1 Jó értelemben vett „m láttunk a Legenda a vonaton bemutatóján. Mozit, ami eleven képekkel, majdnem mindenütt jó ritmusban pereg, magával viszi, elszórpVnztatia és el te gondolkoztatja a nézőt.

>

meghökken. Pedig most már igazán szeretném tudni Juliska véleményét — jelenjükről.

— Szó se róla t sajnáltuk, amikor vége lett a régi életnek. Az uram a földet, lovat — én pedig a gyerekeket. Egyre azt hajtogattam, mi lesz szegényekkel. mit kapnak, mihez kezdenek?

— És mi lett velük’!

Hát... hát éppen ez azi így is boldogultak- Sőt... — nem meri kimondani — tehát

én folytatom:

— Sőt, talán még jobban, mint a két-két holddal remélhető lett volna?

— János megnősült ez évben. Sótujra került kőművesnek. Felesége a Szikra Tsz kertésze. Igen jól élnék. Keres az az asz- szorsy hetvenet is egy nap. A fiam meg jól érti a mesterségét.

Tehát ő az első a családban, aki szakmát tanult És a többi?

— Lacika most szerelt le. Újvárosba jár át a hajóval. Laboratóriumban dolgozik. Olyan mimt az orvosok.

— Miért?

— Mert fehér köpenyben jár egész nap. Laboráns.

— S a középső fiút máért nem említi?

— Az az én bánatom. Rosszul nősült. Különvált. Pedig jól keresett. Ott volt a város első építői között. De felesége miatt, bánatában 1956-ban kiment. Ausztráliában él. Néha ír, de egyre ritkábban. Pedig a két unoka — de szép két gyereket is hagyott maga után. >,

Mintha az utcáról beverődő port törülné, könnyet mázol ei a szeme gödrén, s néz át a Dunán, messze, messze...

Nyűik a kisikapu. Fiatal csinos lány lép be rajta. Iskolatáska a hóna alatt, s első szavai:

— M ama. jeles lettem, éhes vagyok!

Julis néni Juliskája kereskedelmi technikumot végez Du- naföldváron, s a helyi szövetkezetben már előre számítanak rá.

Kezet fog az idegennel — ó, hol van az 1932-es szerénykedő, idegen előtt pironkodó, űzött-