Petőfi Népe, 1962. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-14 / 163. szám

MAGYAGL SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT 0ACS KIS RUN MEGYEI LAPJA XVn. ÉVFOLYAM, 163. SZÄM Ara 60 fillér 1962. JÚLIUS 14, SZOMBAT Világ proletárjai, egyesüljetek! Negyvenmillió forinttal hűtőház és gyiimőlcscsomagoló épül Kecskeméten Szirmai Jenő az építkezés u nnepélyes beindításán Tegnap reggel Kecskemétre érkezett Szirmai Jenő elvtárs, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a SZŐ VOSZ elnö­ke és Ligeti Alajos, az Országos Tervhivatal osztályvezetője. A megyei pártbizottság épületében dr. Molnár Frigyes, a megyei pártbizottság első titkára és Brachna János, a MÉSZÖV el­nöke fogadták. Rövid megbeszé­lés után a zöldség-, gyümölcs­csomagoló és hőkezelése« rak­tárépítkezés helyszínére érkez­tek. Az épülő tároló és hűtőház közel 40 millió forintba kerül. Kétszáz vagon átvételére alkal­mas, az éves átfutása pedig 4000 vagont tesz ki. Egyszerre húsz vagon áru hűtését biztosítja. Az építési munkálatok ünne­pélyes beindításának alkalmával Szirmai Jenő mondott rövid be­szédet. Többek között hangsú­lyozta, hogy „a raktár és hűtő­ház építése a megyei pártbizott­ság javaslata alapján a felvá­sárlás érdekében történt, hogy a termeléssel együtt fejlődjék a felvásárlás technikai és műszaki színvonala. Nagyon hasznos be­ruházás ez, hiszen Bács-Kiskun megye az ország ellátását jelen­tősen befolyásolja”­Miután Sánta Lajos, a városi 'Tjármclalml mánk afának (N. J.) Szocializmust építő népünk életének egyik örvende­tes mozzanata, hogy a közügyek intézése és ezzel egyidejűleg a pártmunka is mindinkább társa­dalmi jellegűvé válik. A füg­getlenített pártmunkások szá­ma most kevesebb, a feladatok viszont nagyobbak és részben más jellegűek, mint 1956 előtt voltak. Most sokkal inkább elő­térbe került a gazdaságszer­vező tevékenység, a termelés elősegítése, a közös gazdaságok megerősítése, a jólét gyarapí­tása. Mindehhez céltudatosabb politikai tevékenységre, hozzá­értőbb szakmai irányításra van szükség. Hogyan felelhetnek meg mindezeknek a megnövekedett követelményeknek a kisebb lét­számú pártbizottságok és a pártszervezetek? Természetesen úgy, hogy aktivistáinak számát megnövelik, ha többen végzik a pártmunkát társadalmi fel­adatként. mint korábban. A Szovjetunióban szerzett tapasztalatok hasznosításával az elmúlt hónapokban me­gyénkben is kibővültek a párt­­bizottságok osztályai, de nem a függetlenített pártmunkások számának növelésével, hanem különböző társadalmi bizottsá­gok létrehozásával. A megyei pártbizottságon például egyedül a párt- és tömegszervezetek osztályának feladatait most több mint félszázan végzik tár­sadalmi munkában. Nyilván­való, ennyi aktivista bekapcso­lódása a pártbizottság tevékeny­ségébe könnyebbé, ugyanakkor gyorsabbá, hatásában pedig eredményesebbé teszi a párt­­munkát. A t'í!-«adalmi bizottságok töb­bek l'^fUt nagy létszámuknál, azonkívül összetételüknél fogva is sokkal behatóbban, körülte­kintőbben vizsgálhatják meg a párt- és gazdasági munka egy­­egy kérdését, mint azt koráb­ban a függetlenített apparátus tette. A megyei pártbizottság párt- és tömegszervezeti osz­tályának 15 tagú üzemi albi­zottsága az elmúlt napokban 31 üzemi pártalapszervezet te­vékenységét vizsgálta meg. Részletes jelentésükben alapo­san elemezték a tapasztalato­kat, a politikai és gazdasági munka helyzetét és több hasz­nos javaslatot tettek a megyei pártbizottság számára. Ennek a valóságot híven tükröző je­lentésnek az a titka, hogy az albizottság tagjai közvetlenül az ipari termelésben, az üze­mek irányításában dolgoznak, s legjobb ismerői szakmájuk­nak, az üzemek politikai, vala­mint gazdasági életének. A járási és városi pártbizott­ságok többsége ezekben a na­pokban szervezi a különböző társadalmi albizottságokat. Kecskeméten a városi pártbi­zottság osztályai a közelmúlt­ban nem kevesebb, mint 115 aktivistával erősödtek. A me­zőgazdasági osztály, azonkívül az agitációs és propaganda osz­tály egyes albizottságaiban a párttagokon kívül több párton­­kívüli szakember is helyet ka­pott. A tapasztalatok szerint ezeknek a pártonkívüli aktivis­táknak a részvétele a különbö­ző társadalmi bizottságokban erősíti a kommunisták és a pártonkívüli ek összefogását. Mindezeket figyelembe véve nem kétséges, ha a társadalmi bizottságok létrehozásával egyetlen járási, városi és köz­ségi pártbizottság sem késleke­dik és állandóan gondoskodnak ezek pártfeladatokkal való el­látásáról, akkor a pártmunka még inkább elősegíti a terme­lést, a szocializmus építését, az emberek tudatának formálását. Folytatódnak a szovjet—amerikai tárgyalósok WASHINGTON. — (Reuter) Dobrinyin szovjet nagykövet csütörtökön egy és háromne • gyed órás megbeszélést folyta­tott Rusk amerikai külügyn1- niszterrel. A találkozó után a szovjet nagykövet kijelentette, hogy a megbeszélés a „szoká­sos” módon zajlott le: a nyu­gat-berlini és a német kérdés­ről, valamint más problémák­ról, a többi között a leszerelés kérdéséről is tanácskoztak. A laoszi kérdés is szóba került — mondotta a szovjet nagykövet. A két államférfinak ez volt a hetedik találkozása április eleje óta. Hruscsov fogadta az oSasz nagykövetet MOSZKVA. (TASZSZ) Nyiki­­ta Hruscsov, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke, pén­teken fogadta Carlo Straneo olasz nagykövetet és barátságos beszélgetést folytatott vele. A nagykövet Preti olasz kül­kereskedelmi miniszter megbí­zásából ajándékot nyújtott át Hruscsovnak: emlékérmeket, amelyek Olaszországban készül­tem Kolumbusz Kristóf és Ame­rigo Vespucci, valamint az el­ső szovjet űrhajós. Jurij Gaga­rin tiszteletére. A Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke melegen meg­köszönte az ajándékot. Októberben üzempróba, decemberben avatás Jó ütemben halad a gépesített kenyérgyár építése Kiskunhalason Munka után, séta közben egy­re többen állnak meg a Mátyás téri építkezésnél Kiskunhalason. A Vastömegcikkipari Vállalat volt üzemének átalakításával itt létesül Bács-Kiskun megye egyik modem kenyérgyára. Az érdek­lődés magyarázata a halasiak­nak az a régi kívánsága, hogy a város lakosságának kenyérellá­tását belátható időre biztosítsák-A közellátásnak ez a gondja idén már megoldást nyer. De­cember végén, a munkák befe­jeztével a jelenleginél több friss kenyér és péksütemény kerül­het minden család asztalára, hi­szen a Kiskunhalasi Sütőipari Vállalat most épülő gépesített kenyérgyárának napi kapacitá­sa eléri a 120 mázsát. Ezameny­­nyiség hosszú időre biztosítja majd a vásárlók igényeinek ki­­elégítését. A munka átszervezé­se pedig lehetővé teszi, hogy a különböző péksütemények iránt jelentkező keresletet a tavaly felújított Tolbuchin utcai üzem elégítse ki. Mivel hat hőnap már eltelt az évből, tájékoztatást kértünk a megyei tanács ipari osztályától: Mennyi valósult meg eddig a tervből? Lesz-e decemberben gyáravatás Kiskunhalason?. —■ A megye első gépesített ke­nyérgyárának beruházási költsé­ge meghaladja a 4 millió forin­tot A kivitelezés ideje pedig viszonylag rövid — közölte Sán­dor Béla, az élelmiszeripari cso­port vezetője. — Ebből adódott, hogy osztályunknak, karöltve a tervosztállyal, számos előre nem látható akadályt kellett leküzde­ni. De ma már kedvezően nyi­latkozhatunk. Elsősorban az ÉM. Bács megyei Építőipari Vállala­tot illeti a dicséret• Dolgozóik a jó munkaszervezés és a szocia­lista verseny eredményeként még május közepén megfelelő munkaterületet biztosítottak a Vegyipari Gép- és Radiátorgyár szerelőinek. — Es a szerelők hogy dolgoz­nak? — A munka menetrend sze­rint folyik. Űjvári Antal hat ta­gú brigádja kongresszusi fel­ajánlást tett, hogy az FNA—24 típusú automata kemencéket szeptember végére beszerelik. Üzempróbájukra így októberben sor kerülhet. A brigádnak ezt a felajánlását csak köszönettel tudjuk nyugtázni, hiszen a gé­pesített kenyérgyárnak ez a két kemence a szíve. Kiskunhalason járva, pad is meggyőződtünk erről. A gyár nagytermében elhelyezett ke­mencék, látszatra, egyszerűek. Üzemképes állapotban viszont eléggé bonyolult szerkezetek. Példázza ezt az is, hogy keze­lésük technikusi képzettséget igényel. A kenyértészta a vető­asztalról a kisülésig automatiku­san teszi meg az utat a kemen­cetérben­— Két kilósnál 55 percig, egy kilósnál 45 percig tartózkodik a tészta a sütőbölcsőben — ma­gyarázta Üjvári Antal szerelő­technikus. — Fűtése olajtüzelés­sel történik. Szabályozását, il­letve ellenőrzését is a legmoder­nebb technikával, fotocellás ké­szülékkel oldottuk meg. Ez biz­tosítja, hogy az általunk gyártott automata kemencékben nem ég­het meg a kenyér. Bármi hiba lenne ugyanis, ez az okos szer­kezet rögtön megszünteti a to­vábbi olajmennyiség adagolását. 4z egész gépsor összehangolt működését pedig korszerű ve­zérlőberendezés biztosítja. A beruházás tehát jó ütemben halad. Egymás után érkeznek a gépegységek, s határidőre törté­nik a szerelésük. Decemberben sor kerülhet a gyáravatásra. tanács vb elnökhelyettese meg­köszönte a tároló és hűtőház Kecskeméten való felépítését, nagy jelentőségű építkezést A későbbiek során Szirmai Je­nő és kísérete a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Kutató Intézet központjába lá­togatott, ahol a vendégeket dr. Mészöly Gyula, az intézet Kos­­suth-díjas igazgatója fogadta. Ezután az intézet tanácskozó termében megbeszélés folyt a megye mezőgazdálkodását érin-SZÖVOSZ a termelőszövetkeze­tekkel együttes beruházásban vállalja a kalocsai és a kiskun­félegyházi palántanevelő telepek létrehozatalát és Vunavecsén a keltető telep baromfinevelővel való kibővítését. Szirmai elvtárs a megbeszélés végeztével megtekintette az in­tézet nagyüzemi paradicsom­tábláit. Szirmai elvtárs és a megyei ve­zetők az első kapavágással ün­nepélyesen megindították a tő egyes kérdésekről. A tárgya­lások nyomán megállapodás tör­tént arra vonatkozóan, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents