Petőfi Népe, 1962. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-20 / 168. szám

4. sMi! 1962. július 2«, péntek HÜSZAN VANNAK. Fiatal, jókedvű lányok és asszonyok, a Kecskeméti Konzervgyár II. számú telepén dolgozó KISZ- brigád tagjai. Igazi „hazájuk’* a levesüzem, de nyáron, „sze­zonidőben” gyakran előfordul, hogy más üzemrészbe hívják őket segíteni. Oda, ahol éppen legtöbb a munka és nagy szük­ség van szakértő, ügyeskezű asszonyokra. Most — kivételesen — együtt a brigád a levesüzemben A hosszú asztal mellett megállás nélkül folyik a munka. Meg­szokott. gyors mozdulatok, egy oillantás a mérlegre — a für­ge ujjak hajszálpontosan ada­­gnHák. mérik, végül kis tasa- V '-a zárják az illatos zöldsé­gei tartalmazó levesanyagot. Hogy örülnek majd ennek a há"i" iszonyok ... Ügy látszik, egyre gondol­tunk, mert már mondják is: — Nagy segítséget jelente­nek kés zítménveink a dolgozó asszonyoknak. Az olcsó, gyorsan elkészíthető, dús vitamintartal­mú levesek, készételek, befőt­tek mind az otthoni „műszak” gondjait, a főzéssel járó fára­dalmakat csökkentik. Nagy könnyítés mindez, ma­gukról tudják, hiszen legtöbb­jük asszony, egy-két lány akad csak közöttük. Bőven kiveszik a részüket á munkából itt a gyárban, meg odahaza is, de azért a társadalmi munkát sem hanvagolják el, ahogy a KISZ- titkár — Székelyné — szavai­ból kivettem. MINDENBEN számíthatnak rájuk. Meglátogatják a betege­két, összegyűjtik értékesítésre a gyárban fellelhető papírhul­ladékot, közős erővel meszel­ték hófehérre a levesüzem fa­lait Legújabb hasznos tevé­kenységük, hogy társadalmi munkában dolgozzák fal a le­mezeknél lóeső részeket, me­ly* eddig hulladéknak számí­tottak. Karonafedőket vágnak belőlük, ezzed fedik majd be a sörös- és bambisüvegeket Ilyen „apróság” gyakran akad a brigád életében. Meg Olyan is, ami azt mutatja: nem­csak kiválóan dolgoznak, de felelősséget éreznek az embere­kért. egymásért is. Nemrégiben történt Meghal­lották, hogy az egyik dolgozó — idősebb, magányos asszony — beteg és nincs senki, aki törődne vele. Borsodi Éva azon­nal hozzálátott a szervezéshez. És a munkaidő leteltével nem haza indultak az asszonyok. Ta­karítottak, mostak, főztek be­teg társuknál, a velük tartó néhány férfi dolgozó pedig ez­alatt az elhanyagolt, ledőlt ké­ményt rakta fel. NEM SZERETIK a nagy sza­vakat, a történetet is úgy szed­ptnespettyes fejkendős asszony. A válasz: egyöntetű helyeslés. Nagyon szeretnek moziba — té­len még színházba is — járni. Természetesen együtt, hogy utá­na alaposan megbeszéljék a látottakat. De közösen járnak politikai oktatásra, tárlatokra, az idén kirándultak Mátrahá­zára és megnézték az ipari vá­sárt, ahol megfogadták: máskor is útrakélnek. Mlicsnik Józsefné, Virág Lászlóné, Farkas Mihályné, Dávid Bálintné és Gresai Gizella mérik, tasakolják a zöldséglevest. (Tóth Sándor felvétele) tem ki, apránként belőlük. — „Ez csak természetes volt” —­­mondják és másra terelik a szót. Dávid Báüntné a párhe­tes fiatalasszonynak — Virág Lászlónénak — ad a háztartást illetően „szakmai” tanácsokat. Ebben a témakörben mások is jártasak, szívesen bekapcsolód­nak a beszélgetésbe A főzéssel, gyermeknevelés­sel kapcsolatos tapasztalatcse­rét egy kőzbes2ólás szakítja félbe. — Jó filmet játszanak. El kellene menni — javasolja egy A szavak nem csökkentik a kezek gyors, szakszerű munká­ját. Szabályosan lendül a mér­leg nyelve, szaporodnak a meg­töltött levestasakok. Minden jel arra mutat, hogy ismét sikerült túlteljesíteni a száz százalékot Igyekeznek, hiszen versenyben állnak más üzemrészek mű­szakjaival. EDDIGI munkájukkal, maga­tartásukkal csak elismerésre adtak okot a gyárban. Erről az útról letérni már nem is tudnának. T. Zs. f ordította s SárkBel Gyula 14. t ír. a reggelen sokáig nem sze'edtünk széjjel. Beszélget­tünk. A csillagászati megfigye­lésekről szinte megfeledkeztünk. Eltelt három óra s minden visz­­szazökkent megszokott medré­be. Belopolszkij és Pajcsadze folytatta a megfigyeléséket, Ká­­mov átvette a szolgálatot a ve­zetőpultnál. AZ ünnepnek vége vó't. Ám a sors úgy akarta, hogy ez a nap még égy eseménnyel váljon emlékezetessé. Megtör­tént a találkozás, amely majd­nem elpusztította űrhajónkat, jóllehet tudós társaimnak nagy örömet szerzett. Megvalósult a földi csillagászok álma' — mórt­­dógátták boldogan. Számomra is rendkívül érdekes volt az ese­mény. Képgyűjteményem csodá­latos felvételekkel gazdagodott. Sikerült elejétől végig lefény­képeznem a szokatlan és szinte fantasztikus találkozást A majdnem végzetessé vált találkozás 21 óra 15 perekor tör­tént Alighogy visszavonultam fülkémbe pihenni, amikor vá­ratlanul működésbe lépett az automata rádióíényszóró. Szag­gatott csengetés töltötte be az űrhajót és szívem 0«s2eszorult attól a tudattól, hogy ismeret­len veszedelem közeleg felénk. A vészjelzés felszállásunk óta még egyetlen egyszer sem hang­zott fel. Kámov suhant el mellettem villámként s a vezérlőpulthoz állt. Pajcsadze szinte megder­medt az ablaknál s le nem vette szemét a parancsnokról. Testem paráncsraváróan megfeszült. De semmiféle parancs nem hang­zott fel. Az űrhajó hirtelen meg­­remegétt s engem egy láthatat­lan erő a falhoz csapott. A szörnyű dörgés szinte megsüke­tített. Kámov minden figyelmez­tetés nélkül bekapcsolta az egyik motort. Most hallottam előszOr sisak nélkül működni. Szeren­csénkre az iszonyatos dörej nem tartott tovább öt másod­percnél. Újból csend lett, s éreztem, hogy megszabadultam a váratlanul keletkezett nehéz­kedési erőtől. Szédültem, fülem erősen zúgott. Láttam a vezérlő­pultnál álló Kámov feszülten komoly, de nyugodt arcát, s tudtam, hogy az ismeretlen ve­szély elmúlt. — A baloldali ablakhoz! — kiáltotta a parancsnok. — Mel­­nyikov — fényképezni! — És szeme rátapadt a periszkópra. Az űrhajó baloldali falába szerelt filmfelvevőgépemhez ug­rottam, vEQámgyorsan szabaddá tettem lencséjét és megindítot­tam a filmszalagot Aztán lázas sietséggel felkaptam hordozható félvevőgépemet és kinyitottam az „ablakomat”. Először semmit sem láttam. Minden olyan volt* mint eddig. Ám ekkor előttünk, az űr­hajó előtt, egy óriási tárgy szé­lének élénken megvilágított torz vonalai kezdtek kibukkan­ni. Szemlátomást gyorsan növe­kedett, s úgy tűnt, igen gyor­san száguld, egyenesen nekünk. Fura sziklahalmazokat, hegyes kiszögelléseket, mély, sötét re­pedéseket, napfénytől csillogó hatalmas hegyet láttam. Men­ten szétlapítja parányi űrha­jónkat, amely rettenthetetlenül rohan feléje. A formátlan tömb most ablakaink elé került és eltakarta az egész látható űrt. Olyan közel haladt el mellettünk, hogy az volt az érzésem, ha kinyújtom a kezem, elérem világosszürke felszínét. Egyenetlen, tőrt terep tűnt fel és az egész tömeg szinte fel­olvadt a mögöttünk levő tér­ségben A látvány utolérhetet­len gyorsasággal eltűnt. Megint nyugodtan sziporkázott a csil­lagvilág. Végtelen űr terült el ismét az űrhajó körül. A torz törmelék 20 másodpere alatt zú­gott el mellettünk, s majdnem pontot tett űrutazásunk után. Megdöbbentem, sőt bizony kissé meg is ijedtem és gépie­sen kikapcsoltam a készüléke­met Kámov mélyet sóhajtott. Arca nagyon sápadt volt Elő­vette zsebkendőjét s fáradt mozdulattal megtőrőlte homlo­kát. Vidám lányok dolgos napjai Az árnyas lombok között meg­búvó iskolaépület 22 fiatal lány­nak adott szállást két héten át. Csengő kacagás töltötte be a csendet, tarka ruhák tették szí­nessé az udvart és környékét ezekben a napokban minden délután. Mert kora reggeltől dé­lig a Kecskeméti Óvónőképző 22 elsőéves növendéke a lakiteleki Szikra Tsz gyümölcsösében, ker­tészetében dolgozott. Az utolsó napon találkoztam ezekkel a kedves, napbarnított szaporabeszédű, dolgos lányok­kal a tsz központja melletti ta­nyai iskolában. Már készülőd­tek hazafelé, némelyik éppen bent járt a fodrásznál a falu­ban, mások mostak, vasaltak, a holmijukat rendezgették a hol­nap reggeli induláshoz. Pálmai Judit, az egyik mun­kacsapat vezetője számolt be mosolygósán az itt töltött két hétről. Elmondotta, hogy nagyon megszerették ezt a barátságos Tisza menü falut. Kitűnő ellátás, vendégszeretet, kedves emberek... Így foglalta össze tömören emlékeiket, s mindjárt hozzátette: nem ártott egv kis fizikai munka. Az udvaron sürgölődők közül néh ányan Odajöttek és — hiszen lányok — szívesen elegyedtek a beszélgetésbe. — Az első két-három napon volt egy kis izomláz — nevetett Sutus Sára —, de aztán hamar megszoktuk. Csináltunk minden­félét. Kapáltunk cukorrépát, szőlőt kötöztünk, almát válogat­tunk. ., Eredetileg négy óra munkát vállaltak, de aztán úgy határoz­tak, hogy hat legyen belőle. Hat­tól tizenkettőig, vagy hajnali öt­től tizenegyig dolgoztak, aztán bejöttek ebédelni. — Jaj, nagyon jó volt a koszt — vette vissza a szót Pálmai Judit. — És sok is. Mindnyájan legalább két-három kiló többlet­tel megyünk haza. — S mivel telt a délután? — Helytörténeti kutatással — ? — Az ősszel dolgozatot írunk a helyi KISZ megalakulásáról, életéről és a tsz eddigi történe­téről, ehhez gyűjtöttünk adato­kat. Ellátogattunk a házakba, ahol általában nagyon kedvesen fogadtak, bár volt úgyis, hogy *— Mi volt ez? — kérdeztem halkan. — AszteroM — felelte Paj­csadze. — Törpebolygó, ame­lyet csillagászaink nem ismer­nek. Mi voltunk az elsők. »kik láthattuk, és... Gyen közelről! — A sok millió közül ez az egy esélyünk volt erre a talál­kozásra — jegyezte meg Ká­mov. — De én sohasem bo­csátom meg magamnak azt a magabiztos kijelentésemet, hogy lehetetlen előfordulnia. — Miért beszél így? — rán­colta össze homlokát Pajcsad­ze. — Ez egy egészen kivételes, ritka eset — De az életükbe kerülhetett volna — mondta Kámov. s— Magának is — szólt közbe Belopolszkij. — A mai technika még nem képes megelőzni az ilyen összeütközéseket Ha be­következett volna, senki lett volna oka, Kámov átadta a szolgálatot Belopolszfcijnak és elhagyta a fülkét — Jöjjön pihenni — fordult hozzám Pajcsadze. — Mára elég volt! Beléptünk fülkénkbe és ké­nyelmesen elhelyezkedtünk a kerek ablak két oldalán függő hálókban. — Parancsnokunknak éles a szeme, biztos a keze! — szólalt meg Pajcsadze. — A találkozás pillanatában éppen egy előttünk levő objektumot figyeltem, s amikor feltűnt ez a parányi bolygó, a vészjelzés után azon­nal észrevettem. Röppályánk vonalától jobbra és feljebb ha­ladt (Folytatjuk) megtagadták a választ. Éz azon­ban csak ritkán fordult elő. — Kirándulásokat is rendez­tünk — szólt közbe Simon Kati — a Holt-Tiszához, a Tőserdőbe, sőt még Cserkeszeidre is elláto­gattunk. — És részt vettünk a KISZ- gyűlésen — kap a beszélgetés­be ismét valaki. — Kész műsor­ral jöttünk ide. Szombaton ad­tunk elő első ízben, aztán ked­den közkívánatra meg kellett ismételnünk. — Tegnap pedig — hallatszik egy újabb hang — búcsúzóul szalonnasütést rendezett szá­munkra a tsz-elnök elvtárs. — Tehát minden nagyon szép és jó volt, s még pénzt is kap­nak érte? Mennyi a keresetük? — Még nem tudjuk. Most ve­szi fel az irodán tanárnőnk, Cyóni bajosné. — Hát úgy jöttek ide, hogy nem tudták, mennyit fognak keresni? — Nekünk az erkölcsi sUaer volt a fontos — mondja Pálma! Judit —, persze diáknak mindig jól jön a pénz, és annyit bizto­san kapunk, hogy kitelik belőle az útiköltség. — És most ki-ki megy haza vakációzni? — Egy-két héten belül meg­kezdjük a nyári gyakorlatot az óvodában. Mindnyájunk számá­ra van már hely, s mire az egy hónap letelik, keídődik ismét az iskola. Még sokáig beszélnek, ára­doznak a lányok az itt töltött napokról. Majd kicsattannak az egészségtől, s egy kis szomorú­sággal gondolnak arra, hogy hol­nap már utazni kelL Hiszen a lányok olyan érzékenyek, s úgy ragaszkodnak ahhoai amit meg­szerettek. Amikor elbúcsúzunk, barátsá­gosan integetnek még w>Mig Odabenn a Szikra Tsz irodá­jában tudom meg G. Kovács Já­nos tsz-elnöktőL, hogy fejenként 246 forintot kaptak a ftmor» és bőséges ellátás mellett a mun­káért, amellyel a tsz vezetősége igen elégedett Mester Eduzto Második. Javított jelent meg ez az apróvadak gondozásának tv»-q*i és kOMöldi kísérleti eredményeit és gya­korlati tapasztalatai* összegező szakkönyv. Bőven és alapos fel­­készültséggel tárgyalja a há­rom apróvad-fajta életét, sza­porodását az etetést az állo­mány védelmét a fogoly és fácán tojásainak keltetését, a csibenevelést stto. Kitérnek a szerzők a vadászat helyes módjára is, amely sport az ap* róvad-állomány selejtezésének céljait is szolgálja. Mezőgaz­dasági nagyüzemeink vezetői is sikerrel alkalmazhatják nö­vényvédelmi munkájukban s mű tanulságait Lajmeas Haldoe; A kiváló Nobel-díja* író segér a századforduló Izlandiába visz' bennünket. A történet hőse A3; mur, egy elhagyott gyermek, al öregemberek fogadnak örökbe neveltetik, gimnáziumba küldik. J glmur beváltja a hozzá fűzött i 2rénZ'*<í- A* ..öregszülök” egys2 rű, hétköznapi hősiességét olyan sr retettel ábrázolja a kiváló író, ho; sorai néhol a költemény művé; erejével hatn^fr. Kész! Imre: ÖRVÉNYES CSŐRI Egy generáció regénye ez a könyv, egyszerre lírai vallomás és objektív tanúságtétéL A re­gény története az érettségi tab­­lót készítő fényképész műtermé­ben kezdődik és az első érett­ségi. találkoaón fejeződik k* EGYMÁSSAL, EGYMÁSÉRT

Next

/
Thumbnails
Contents