Petőfi Népe, 1962. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-18 / 166. szám

1 «Mal "'S?, július 18, szerda Rátermettségből vizsgáztak Úttörőélet Dávodon Pereg a magnószalag, a dal­lamok lágyan, megnyugtatóan ölelik körül a feszülten figyelő lányokat Ellőttük papír, rajta gé­pelt szöveg. A feladat: — kari­­k ázzék be az j,e5 betűket egy­úttal jelöljék a zenében történő hangváltásokat és az észlelt za­varó ingereket Játékosan egy­szerűnek tűnő vizsgálat, mégis sok mindent elárul Hogyan osz­lik meg a vizsgázó figyelme ak­kor, amikor különféle hatások érik, milyen a koncentráló ké­pessége, egyszóval rendeikeziik-e a Kecskeméti Felsőfokú Óvónő­képző Intézetnél jelentkező óvó­nőjelölt azokkal a képességek­kel, amelyek erre a pályára al­kalmassá teszik. Letelt az idő, kikapcsolják a magnetofont. A végleges érté­kelésre még csak ezután kerül sor, de a jelek szerint a felvé­teli vizsga első része jól sike­rült. „Csak így menjen a többi is” — sóhajtanak a lányok az intézet óvodája felé vezető úton. Itt, arról a képességükről adnak számot, hogy mennyire értenek a gyerekek nyelvén, hogyan találják meg velük a közvetlen kapcsolatot Kezdődik a játék. A kicsinyek fegyelmezetten köszöntik a le­endő óvónéniket, akiknek első szavát meg-megremegteti a visz­­szaíojtott izgalom. Aztán úgy megy minden mint a karikacsa­pás. Látom a vizsgáztató taná­rok szemén — pedig minden apróságra kiterjed a figyelmük: játékszervezésre, irányítókész­ségre, mozgásra, még a beszéd­stílusra is — elégedettek az eredménnyel. Nem könnyű Madat megálla­pítani, hogy hat megyéből és a fővárosból érkező 240 lány kö­zül ki legyen az a 105 növen­dék, akiből majd az óvodák szá­mára művelt hivatásukat értő és szerető, kommunista világné­zetű óvónőt nevelnék. Hiszen ezek a lányok mindnyájan érett­ségizettek és azért jöttek ide, mert nagy kedvet, hivatást érez­nek a gyermekneveléshez. A pdlisvörösvári Zsíros Kata­linnak nevet a szeme, ahogy mondja: — Mindig érdekeltek, vonzot­tak a gyerekek. Sokat foglal­koztam velük. A nyári vakációk alatt odahaza és Pesten dolgoz­tam óvodában. Régi vágyam teljesülne, ha felvennének. A hallgatag Zójánszki Mária is gyermekkorából őrzi a vá­gyat: nevelni, gondozni az elha­gyott, apátlan-anyátlan gyereke­ket Állami gondozottként nőtt fel és szeretne a fóti gyermek­­városba kerülni — óvónőnek. Sasvári Anna az erős jelleműek közé tartozik. Tizennégy éves korában kijelentete: — óvónő akar lenni, semmi más. Szülei nem túlságos lelkesedéssel fo­gadták elhatározását. „Gyerek vagy még, magad sem tudod, mit akarsz" — legyintettek és beíratták a közgazdasági tech­nikumba. Elvégezte zokszó nél­kül, most mégis itt van. — Remélem, felvesznek — mondja. — Ha mégsem? Akkor jövőre újból megpróbálom... Ezt mondták a többiek is. Bi­­czó Borbála, aki. hogy könnyít­sen családja anyagi helyzetén, műszaki rajzolóként dolgozott. Most már testvérei is dolgoznak, megszűntek otthon a gondok és azonnal jelentkezett, régi tervé­hez hűen — óvónőnek. Terplán Judit előtt színes, mulatságos műanyagbábu. „Kabala.” „Az érettségin is vélem volt — simo­gatja végig tekintetével — és „szerencsét” hozott Na igen. so­kat tanultam, ide sem jöttem felkészületlenül.5 E5gy másik kislány parányi mackót szorongat Játékosan vi­dám lényük, derűt vagy szoron­gást kifejező tekintetük a nem­rég átélt gyermekkort idézd. Fia­talok, szinte gyerekek még, de saját sorsukról szilárd önállósággal döntenek. Tudják, hogy az óvónőpálya ál­dozatvállalást, felelősségteljes nevéLőmumkát jelent „Aks sze­reti hivatását, a gyerekeket az örömét leli ebben a munkában. Mi pedig szeretjük, örömeivel, nehézségeivel együtt — jelen­tette ki egy karcsú, szemüveges kislány. Körülötte mindenki he­lyeselt lelkesen... Lassan szétszélednek a lányok, Fordította s Sárköai Gyula 12. Belopolszkij megállapította, hogy a felső felhőréteg 165 kilométerre van tőlünk. Kámov a rádiófényszóróval ..kitapogat­ta". hogy 177 kilométerre va­gyunk a bolygó felszínétől. Te­hát a felhőtakaró 12—13 kilo­méter vastag lehet. Beköszöntött a döntő pillanat. Kámov lenyomott egy gombot, űrhajónk testéből széles szár­nyak kúsztak elő. A felhőtaka­ró összezárult fölöttünk. Sűrű ködbe kerültünk. A motorok pillanatra elhallgattak, aztán ismét működésbe léptek, de már sokkal halkabban dolgoz­tak. A fékezés megszűnt, fel­váltotta a haladó mozgás. Su­gárhajtású repülőgéppé válto­zott űrhajónk egyre mélyebben merült a felhőkbe. Kámov nem vette le szemét a periszkópról, s a mellette álló Belopolszkij pedig hango­san mondta be a rádiófényszó­ró közlése alapján a repülés magasságát: — Kilenc kilomé­ter’ Nyolc!..! Hat!... Szívem vadul kalapált. Hat kilométer választott el bennün­ket egy másik bolygó felszíné­től, melyet ember eddig még soha sem látott. — öt! — Irányítsa a fényszórót a Venusra — mondta Kámov. AEg, hogy Belopolszkij ki­mondta: — Másfél! — Kámov megfordult, s halkan így szólt: — A Venus! Alattunk háborgó víztenger terült el. Jól látszottak a hófe­hér hullámtarajok. Nyilván erős szél tombolt. Száraföldnek sehol nyoma. Odafenn sűrű fel­hő, lent sötét, ólomszínű víz, s ezt a sötét képet tompa fél­homály borítja. A Venus nap­pali féltekéjén voltunk, de a világosság inkább estére emlé­keztetett. A tíz kilométeres fel­hőréteg szűkmarkúan eresztet­te át a napfényt, és csak a bolygó napközelsége miatt le­hetett mégis látni. Fölöttünk és mindenfelé szinte állandóan élénk villámok cikáztak. Még az űrhajó falán is áthallatszot­tak az iszonyatos égzengések. A szinte fekete záporfal hatal­mas területen egyesítette az eget a tengerrel. Űrhajónk most egyfcilométer­­nyi magasságban repült. Ká­­movnak percenként változtat­nia kellett az irányt, hogy ki­kerülje a hatalmas erejű vi­harfrontokat. amelyek egymás­után kerültek utunkba. Negy­venperces repülés után kény­telenek voltunk az egyik vihar­front szélén keresztülhatolni. Mintha az űrhajó a tengerbe merült volna. Teljesen sötét készülődnek a következő próba­tételre. Az egyik teremben anyanyelvi kultúrából vizsgáz­nak, két ajtóval távolabb az óvónőnél alapvetően szükséges zenei hallást vizsgálja a szak­értő tanárokból álló bizottság. És a rajzteremben az ecsethez, rajzhoz nem szokott kezek lázas igyekezettel formálják szabá­lyossá, színessé a modelleket: — henger- és négyszögalakú teste­ket Az őszülő hajú, örökké friss, energikus igazgatónő, Burchard Ekzsébet szavai jutnak eszembe: — Mindent élkövetünk, hogy valóban rátermett, gyermeksze­rető fiatalokat adjunk az or­szágnak. Mert csakis az ilyen óvónők képesek szfwel-lélekkel foglalkozni a kicsikkel és megteremteni már az óvodá­ban azokat a világnézeti, erköl­csi és kulturális alapokat me­lyek a szocialista ember jene­mének kialakításához, formálá­sához szükségesek. Sokat kell még tanulni — két évig — ahhoz, hogy hivatássze­­retetük mellett jól képzett, ala­pos szaktudással rendelkező óvó­nőkké váljanak. De máris olyan otthonos biztonsággal járnak az intézet falai között ismerked­nek a környezettel, mint akik bíznak abban, hogy ősszel ismét visszatérnék. Vadas Zsuzsa A falon oklevelek sorakoz­­" nak, a szekrényben ser­legek. Az elcsendesült termek­ben jólesik visszaemlékezni a sok kitüntetés ifjú gazdáira: — a dávodi általános iskola úttö­rőpajtásaira. A Táncsics Mihály úttörőcsa­pat tagjai nemcsak a lelkiisme­retes tanulásban, az órákra tör­ténő alapos felkészülésben jár­tak az élsők között Az elmúlt tanévben felkeresték a község termelőszövetkezeteit, hogy fel­ajánlják segítségüket az őszi be­takarítási munkáknál. Szorgal­masan szedték a paprikát, gyü­mölcsöt, ültették a fákat A ta­vasz beköszöntésével ismét je­lentkeztek. így történt, hogy a tsz-ekben megszokottá vált a gyümölcsösben serényen dolgo­zó, facsemetéket gondozó piros nyakkendőé pajtások kedves lát­ványa, A rajvezető nevelők és Lan­kovics János csapatvezető tudá­suk legjavát nyújtva nagy sze­retettel foglalkoztak a gyerekek­kel- Az eredmény nem is ma­radt el. Három éven keresztül mindig a dávodi úttörők nyerték el a járási vándorzászlót, mely most már végleg náluk maradt. Művészileg is sokat fejlődtek az úttörők kulturális seregszem­léjén, megyei, járási versenye­ken négy éven át kiválóan sze­replő énekkar tagjai, a tánco­sok, színjátszók és szólisták. Nemrég zajlott 1« Budapes­ten az úttörők Béke és Barátság Kulturális Szemléje, ahol 12 pajtás — a tánccsoport tagjai — lett ismét aranyérmes. A kultúr csoportok színvonalá­nak emelkedése a szakos neve­lők — többek között Magyar Jánosné és Agatics János — jó munkájának eredménye. A tanulás, értékes társadalmi munka és a széleskörű kulturá­lis elfoglaltság mellett szakítot­tak időt a sportolásra is. Gaz­dag János szakfelügyelő és Illés István nevelő irányítása mellett több versenyen is jól szerepel­tek a labdarúgók, négytusázők, asztaliteniszezők és a sakkozók. Megjavították az MHS csónak­jait és hozzáláttak a rendszeres vízisportélet megteremtéséhez, szakőrsök alakításához. A víziraj tagjai már elfoglal­ták helyüket a Ferenc-csatorna mellett. Úszással, evezéssel töl­tik a nyári szünet vidám nap­jait- A szemlén aranyérmet ka­pott pajtások a csillebérci nagy­táborban üdülnek. De a többiek is útrakelnek nyaralni, kirán­dulni az ország szép tájai, ne­vezetes helységei felé. Jól megérdemelt nyári pi­henőjüket töltik a dávodi nevelők és pajtások, hogy ősszel friss erővel, jókedvűen lássanak hozzá ismét a munkához, tanu­láshoz. M. 3. HASZNOS VETÉLKEDÉS Kecskeméten eddig in­kább csak értekezleten vitatkoz­tak arról, hogy itt az ideje hoz­zálátni a fiatalok kulturált szó­rakozási lehetőségeinek megte­remtéséhez. Sok szó esett az ér­deklődés hiányáról — mint leg­súlyosabb akadályáról a tartal­mas, színvonalas szórakozásnak, időtöltésnek. „Csak a tánc ér­dekli őket” — mondták a két­kedők. De hogy mennyire nincs igazuk, arra ékes bizonyíték a Kecskeméti Konzervgyár pén­tek este lezajlott vidám vetél­kedője. lett. Ä villámok oly sűrűn ci­káztak, hogy szinte eggyéolvad­­tak. Állandóan mennydörgött az ég a elnyomta motorunk hangját Szerencsére az egész csalt egy percig tartott. Elhagytuk a viharsávot A repülés magas­sága erősen lecsökkent Alig 300 méter választott el bennün­ket a tengertől. Az űrhajóra zúduló súlyos víztömeg 700 mé­terrel lejjebb nyomta a gépet. Kissé ki világosodott, a látási vi­szonyok megjavultak. Én ki­használtam ezt: néhány felvé­telt készítettem a Venus óceán­járól. Ismét széles fekete sáv tűnt fel előttünk. Az űrhajó hirtelen a magasba csapott. Egy perc múlva újra a tejfehér ködben repültünk. A tomboló vihar alat­tunk maradt Eltelt egy félóra. Végre ismét megpillantottuk a bolygó felszí­nét Alattunk megint csak az óceán terült el. Mereven néztem tajtékos hullámait, abban a re­ményben, hogy talán távcsövem­mel felfedezem benne az élet legkisebb jelét, de hasztalan. A víz is, a levegő is üres volt. A legerősebb lencsét szereltem gé­pemre, s számtalanszar lefény­képeztem a Venus óceánját Ta­lán az. ami elkerülte az én sze­memet felbukkan a felvétele­ken. Az űrhajé nyolc órai repülés után végre parti sáv fölött hú­zott el. A vizet erdő váltotta feL Olyan végtelen volt mint az óceán. Sűrű növényszőnyeg te­rült el mindenfelé, egészen a látóhatárig. De nem zöld. ha­nem vöröses-narancssárga színű. Kámov még lejjebb ereszke­elött megtelt — zsúfolásig — a városi művelődési ház nagyter­me. Jötték a „haverokért” szur­koló fiatalemberek, a kíváncsi lányok, zömmel a konzervgyár­ból, de más üzemektől, vállala­toktól is érkeztek szép számban. A színpadon foglaltak he­lyet a vidám vetélkedők. Két csapat — hat-hat tagból — a két héttel ezelőtt lezajlott elő­döntők győztesei. Most itt a nagy nyilvánosság, barátok, ismerősök szemeláttára készültek „össze­csapni”, hogy eldöntsék: Ki tud többet? A konzervgyár I-es vagy II-s telepének csapata? dett. Sűrűn nőtt óriásfákat pil­lantottunk meg. Filmfelvevőgé­­pemet merőlegesen lefelé irá­nyítottam. A tömör erdőfalon egyetlen rés sem látszott ős­erdő volt amilyen valószínűleg a kőkorszakban borította a Föl­det A kilencedik óra végén ha­talmas folyót vettünk észre. Sű­rű erdővel borított partok kö­zött hömpölygött. s nyilván az óceánba ömlött Kámov követte folyását, s kihasználva a két vi­har közti lélegzetnyi szünetet alig száz méternyire ereszkedett le. Pajcsadzéval ketten fényké­peztük a közeli partot. Ha bár­miféle állatok vannak a boly­gón. azoknak itt kell tanyáz­niuk. A mintegy két kilométer széles folyón olykor egész fá­kat láttunk úszni. De állatok vagy madarak semmiféle nyo­mát nem fedeztük feL Hirtelen eltűnt a tejfehér köd. Fölöttünk sötétkék égbolt te­rült el, rajta a vakítófényű nap. amely sokkal nagyobb volt mint a Földről nézve. A csodá­latos szépségű kép oly gyorsan eltűnt amilyen váratlanul meg­jelent Ismét felszálltunk a fel­hőkbe. Odakint újból köd go­­molygott. Egyre sötétedett Két csillagá­szunk négy levegőpróbát vett. Én háromszáz felvételt készítet­tem. Ekkor Kámov így szólt. — űr­hajónk elhagyja a Venust! Egy utolsó búcsúpillantást ve­tettem az egyre távolodó boly­góra; „Ha valaha megjelenik rajtad az emberszabású lény, tiszta szívemből kívánom neki. boldogan éljen gyönyörű szülő­bolygóján! (Folytatjuk.) A mindenki által Jól ismert népszerű Vécsy György — a mű­velődési ház ni), vezetője — hoz­zákezdett a játékhoz: Szellemes szavai, megjegyzésed nyomán el­lenállhatatlanul tört ki a neve­tés nézőkből és szereplőkből. Megszűnt, elmosódott a határ színpad és nézőtér között. Jó­kedvből, nevetésből nem volt hiány ezen az estén. A konzerv­gyár vezetőiből álló zsűri pedig nem győzte osztogatni a helyes válaszokért járó pontokat. Mert az üzem fiataljai meglepően jól szerepeltek. Ügyesen, jól vála­szoltak nemcsak a szakmával összefüggő, hanem a helyisme­reti — ki építette a színházat* ki a városi tanács épületét, mi­lyen nagy író és költő tanult Kecskemét iskoláiban — irodal­mi, zened j művészeti ágakból összeválogatott „találós kérdé­sekre5 is. Ahol megakadtak, ott „besegí­tettek” a nézők, akik lankadat­lan érdeklődéssel szórakazták végig a késő esti érákba nyúló előadást. Végül, az eredmények értékelésénél kiderült, hogy mindkét csapat egyformán jól szerepelt, ^holtversenyben” vég­zett. Így valamennyi vetélkedőt, — még a nézők közül is a leg­többször felszólalót — jutalomra javasoltak. A megajándékozottak boldo­gan szorították magukhoz a jól megszolgált likőrös, féketekávés készletet, vázákat, könyveket és vásárlási utalványokat. Kipirul­­tan, elégedetten távoztak a vi­dám vetélkedők és a még vidá­mabb nézők. Kint az utcán, út­ban hazafelé még hosszasan tár­gyalták az est élményeit, fordu­latokban bővelkedő, derűs ese­ményeit Nem akadt senki, aki meg­bánta volna, hogy eljött. Sőt, többen kérték, hogy minél gyak­rabban rendezzenek hasonlót. Hiszen olyan nagyszerűen érez­ték magukat, nem ártana több­ször is ^vetélkedni” egymással. Sok mindenre választ adott ez a vidám vetélkedő. Elsősorban arra, hogy igenis fél lehet kel­teni az üzemekben dolgozó ifjú­ság érdeklődését a szórakozta­tás hasznos, kulturált formái iránt. Követni kell a konzerv­gyári jó példát A kezdet biz­tató. ., Már az előadás megkezdése

Next

/
Thumbnails
Contents