Petőfi Népe, 1962. május (17. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-11 / 108. szám

K. Mdal WB. májas ti. Mozgolódik az Ibériai-iélszigef: sztrájkok, tüntetések Spanyolországban, Portugáliában Újabb fejlemények az amerikai-nyugatnémet vitában Az algériai hatóságok szigorú rendszabályokat léptetnek életbe AZ IBÉRIAI-FÉLSZI­GET két népelnyomó diktatúrája: Franco és Salazar rendszere, egyre erőteljesebben kihívja maga ellen a széles dol­gozó tömegek gyűlöletét. A távirati irodák hí­rei szerint erőteljes tiltakozó mozgalom van ki­alakulóban Lisszabonban és Portugália más vá­rosaiban, teljed a spanyol sztrájkmozgalom is. Portugáliában a lisszaboni egyetem diákjainak szövetsége határozatot hozott, hogy folytatja a harcot a Salazar-kormány jogtipró rendelkezé­sei ellem. A gyűlés után 60—70 egyetemi hall­gató bezárkózott a diákmenza helyiségébe és közölte, éhségsztrájkot kezd a diákság követelé­seinek támogatására. Határozat született arról, hogy mintegy 4000 főiskolai hallgató megszün­teti az előadások látogatását, nem vizsgázik, amíg nem veszik vissza az egyetemre néhány hónappal ezelőtt kizárt diáktársaikat. A hét elején a spanyolországi belpolitikai sztrájk területi terjedése, a megtorló intézke­dések fokozása és mind a belső, mind a nem­zetközi szolidaritás növekedése jellemezte a helyzetet. Szerdán 3000 vasutas lépett sztrájkba, újabb szolidaritási sztrájkok vannak kibontako­zóban az asturiai bányavidékkel határos terü­leteken. Erősödik a sztrájkmozgalom Leon tar­tományban. Barcelona környékén abbahagyták a munkát a textil-, a gépgyártó és a vegyipari munkások, mivel a gyártulajdonosok vonakod­tak elfogadni a munkások által javasolt új .kollektív szerződést. A francoista hatóságok tüntető egységeket küldtek a sztrájkolók ellen, több helyen letartóztatásokat hajtottak végre. Madridban pedig tüntető diákok ellen vetették be a rendőrséget. A spanyol fővárosban szerdán a szakszervezeti ellenzék röpiratot terjesztett, melyben újabb általános szolidaritási sztrájkot hirdetnek meg. A NYUGATI DIPLOMÁCIÁT napok óta élén­ken foglalkoztatja az a “-családi perpatvar-“, amely az Egyesült Államok és a Német Szövet­ségi Köztársaság közt a Nyugat-Berlinbe ve­zető közlekedési útvonalak nemzetközi ellenőr­zésére kidolgozott amerikai javaslatok miatt támadt. Jellemző az eseményekre, hogy az an­gol külügyminisztérium szóvivője az ellentétek kirobbanása után azonnal sietett kijelenteni, hogy Nagy-Britannia teljes mértékben támo­gatja az USA nyugat-berlini politikáját. Kennedy, az Egyesült Államok elnöke, szerda esti sajtóértekezletén kénytelen volt elismerni, hogy a Nyugat-Berlinnel kapcsolatos amerikai tervezet kérdésében véleményeltérés van Wa­shington és Bonn között Azt mondotta, hogy Adenauer magának az amerikai tervezetben szereplő nemzetközi testű leinek a szükségességét nem vitatja, a nézeteltérés “mindössze« az el­lenőrzés megszervezésének részletedben jelentke­zik. Kennedy igyekezett elkendőzni a nyugat­német—amerikai »családi perpatvart« előidéző Adenauer-nyilatkozat lényegét. Közben azt is leszögezte, hogy a Nyugat-Berlinbe vezető utak nemzetközi ellenőrzésére vonatkozó amerikai javaslat nem jelenti a Német Demokratikus Köztársaságnak az elismerését, bár beismerte, hogy az NDK hatóságai a Nyugat-Berlinbe ve­zető forgalom 90 százalékát ellenőrzik. AZ IDEIGLENES ALGÉRIAI végrehajtó szerv egyik tagja legutóbbi sajtóértekezletén a je­lenlegi algériai helyzet megjavításának egyik módszerét abban jelölte meg, hogy az európai negyedeket még nagyobb mértékben el kellene különíteni, vagy esetleg teljesen lezárni. Igen nagy szükség volna ezenkívül az OAS-szal együttműködő polgári tisztviselők haladéktalan elmozdítására. Erre vonatkozólag egyébként már döntés született, amelyet ha valóban végrehaj­tanak, ténylegesen meggyengítheti a támogatást, amelyre az OAS eddig támaszkodhatott. A legújabb algériai merényleteknek egyébként újabb 37 halottja és 38 sebesültje volt A Reu­ter tudósítójának jelentése szerint a francia kormány végre erélyes Intézkedésekét szándék­szik termi az OAS-terroristák megfékezésén;. A kilátásba helyezett rendszabályok közé tartozik a nagy városok egyes lakónegyedeinek lezárása, nagyszabású házkutatások végrehajtása, kiuta­sítások foganatosítása Algériából. A francia minisztertanács Philippe Ginestet .tábornokot Nyugat-Algéria új parancsnokává nevezte ki. Ezzel egyidejűleg Fouchet algériai francia fő­megbízott bejelentette, hogy a csendőrség gyor­san mozgó alakulataival erősítik meg a rend- fenntartó erőket Algírban. A szóvivő szerint a hatóságok már megkezdték a francia kor­mány által elhatározott szigorú rendszabályok megvalósítását; EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN Nyílt amerikai provokáció D él-Vietnamban Szerdán többnapos látogatás­sá a dél-vietnami fővárosba ér­kezett Mcnamara amerikai had­ügyminiszter és Lemnitzer tá­bornok a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke. Mcnamara először Bangkokban tárgyalt a thaiföldi kormány vezetőivel. Az utazás célja, hogy megtekintsék a Dél-Vietnamban levő katonai berendezéseket és tárgyaljanak Go Din Diem kor­mányával. Az Üjkína hírügynökség is­merteti a dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front központi bizottságának Mcnamara láto­gatásával kapcsolatban közzé­tett nyilatkozatát. A nyilatko­zat többek ki'zött rámutat, hogy NEW YORK. (TASZSZ) Mint a New York Herald Tribune jelenti Svdney-ből, az ausztráliai kormány Rusk ame­rikai külügyminiszterrel folyta­tott titkos megbeszélései után úgy határozott, hogy ausztráliai csapatokat r’ezényel Dél-Viet- namba. Néhány hét múlva ily módon dzsungelharcra kiképzett ausztráliai egységek csatlakoz­nak a Dél-Vietnamban tartóz­kodó amerikai csapatokhoz. A tudósítás rámutat, hogy Rusk felhívta Ausztráliát, nyújt­son segítséget az Egyesült Ál­lamoknak x Dél-Vietnamban fo­lyó háborúhoz, tekintettel arra, hogy a tervezett amerikai ka­tonai kiadások már most az Egyesült All-mok nemzeti össz­termelésének kb. 10 százaléká­ra rúgnak, továbbá, ha Dél- Vietnamban az amerikai csa­az amerikai hadügyminiszter látogatása nyílt agresszió és há­borús provokáció, amely dur­ván megsérti az 1954. évi genfi egyezményeket, lábbal tiporja a nemzetközi jogot. A szemleút otromba beavatkozás Vietnam függetlenségébe és súlyosan ve­szélyezteti a békét Indokínában, Dél-Azsiában sőt, az egész vilá­gon. A legújabb jelentések sze­rint a két magasrangú látogató valamint a dél-vietnami pa­rancsnokság főnöke és Felt tá­bornagy a csendes-óceáni fegy­veres erők főparancsnoka ma­gasszíntű értekezletet tart Sai­gonban, amelyen a főtéma a dél-vietnami hazafias mozgalom elfojtásának módszere lesz. patakkal együtt legalább jelké­pesen ausztráliai csapatok is lesznek, ez ^nagyon meggyő­zően hat majd az amerikai vá­lasztókra”. „Kormányunk el­mondhatja — jelentette ki Rusk —, hogy vannak szövetsége­seink, akik velünk együtt har­colnak.” Párizs. (MTI) A szaharai Hog- garban május 1-én végrehajtott atomrobbantással kapcsolatban több francia lap arról ír, hogy a robbanás után a föld alól fel­tart radioaktív hő számos fran­cia katonát megfertőzött. A Fi­garó meg nem erősített hírek fl canferburv érse\ elitélte az amerikai atomrobbentást London. (MTI) Dr. Ramsey canterbury érsek sajtónyilatko­zatban közölte, hogy „az Egye­sült Államok áltál tervezett atomrobbantás ötszáz méi'föld magasságban nem vinne ben­nünket közelebb az éghez. Rend­kívül sajnálom azt a döntést, hogy Amerika hidrogénbombá­kat robbant. Már úgyis van elég elrettentő eszközünk, amelyből elértük a telítettség állapotát. Mélységesen sajnálom, hogy még további kísérleteket tartanak. Ez rendkívül ostoba dolog”. Súlyos repülőszerencséiienség A Cruzeiro do Sul légifor­galmi társaság egy utasszállító gépe szerda este kigyulladt és lezuhant Espirito Santo állam­ban Vitoria város repülőtere közelében. A pilóta rövid idővel a Rio de Janeiróból történt felszállás után súlyos géphibát jelzett, de jobbnak látta, ha folytatja út­ját. A gép lángolva zuhant le és a földön fölrobbant. Tizenkilenc utasa és a legénység öt tagja életét vesztette. Három személy megmenekült. alapján 300 katona sérüléséről ad hírt. Az Humanité alkalmi tudósítójának értesülését közli, amely szerint az egyik katona állapota rendkívül súlyos. Az orvosok ismételten vérátömlesz­tést alkalmaztak rajta. Az ausztráliai kormány csapatokat küld Dél-Vietnamba IWIAAAA! Több francia katona radioaktiv fertőzést kapott a legutóbbi szaharai atoinrobbantásnál Véget ért a moszkvai országos vasutas-értekezlet Hruscsov elvtárs beszédet mondott Moszkvában kedden a párt és a kormány vezetőinek rész­vételével országos vasutas-érte­kezlet nyílt, amelyen a vasúti közlekedés fejlesztésének kér­déseit vitatták meg. Az értekez­let csütörtök délelőtti ülésén be­szédet mondott Nyikita Hrus­csov, a (szovjetunió Miniszter- tanácsának elnöke. Csütörtökön délután végétért az országos vasutas-értekezlet. A részvevők pénteken különle­ges szekciókban folytatják mun­kájukat. Az országos vasutas-értekez­let felhívással fordult minden szovjet vasutashoz, hogy segítse elő a kommunizmus építése nagyszerű programjának mielőb­bi megvalósulását. Az SZKP Közpon« Bfewtfeá- gához és a Szovjetunió Minisz­tertanácsához intézett üdvözlő levélben bejelentik, hogy a vas­úti közlekedés dolgozói — csak­úgy mint a Szovjetunió minden dolgozója — soha nem látott lendülettel dolgoznak, a XXII. pártkongresszus és az új párt­program gyakorlati megvalósí­tásáért. VALAHOL DffiL-AMBRUS ÄB Afi * — AM még nőm volt ritnök. *s tartsa M a koée (Fülöp György najaaj Gagarin Becsben — BÉCS. (MTI) Jurij Gagarin szovjet repülő- őrnagy, a világ első űrrepülője, feleségével, Valentyinával és héttagú kíséretével csütörtökön délelőtt az osztrák fővárosba ér­kezett Megérkezése után egy órával Schaerf osztrák köztársasági el­nök a Hofburgban, Gorbach kancellár, majd Pittermann al- kancellár pedig a Ballhausplat- zón fogadta Gagarint, aki ez­után másfélszáz osztrák és kül­földi újságíróval találkozott a bécsi újságíróklub sajtókonfe­renciáján. Tyitor New Yorkban NEW YORK. (TASZSZ) Az Egyesült Államokban tar­tózkodó German Tyitov szov­jet űrhajós szerdán találkozott a New York-i Hunter College hallgatóival. Tyitov barátságo­san elbeszélgetett a diákokkal űrutazásáról. A nap folyamán ellátogatott még New Jersey ál­lamban a Ford Autógyárba. Itt is mindenki barátságos mosolya lyal, kézszorításokkal fogadta. Szerdán este Tyitov részt veti azon a fogadáson, amelyet Cseh­szlovákia New York-i képvise­lete adott az ország felszabadu­lásának 17. évfordulója alkal­mából. A körállatorvos Megfordultam már tánc­teremnek is beillő nagy szobák­ból álló, gazdagon esztergált stílbútorokkal agyonzsúfolt la­kásokban anélkül, hogy az ott­hon légkörét éreztem volna. És jártam egyszerű. zsupf ödeles kis házakban, ahová belépve úgy tűnt, mintha hazaérkeznék. Más a lakás és más az otthon. Kis Molnár József fai szí kör­állatorvos lakása kívülről, az utcai frontról nézve egyálta­lán nem hat rendkívülinek; s bizony belül is van még rajta javítani, csinosítani és korsze­rűsíteni való, mégis, akik itt élnek, azok nem csunán lak­nak. de »otthon vannak« ezek­ben a szobákban. De ismerkedjünk meg köze­lebbről Kis Molnár Józseffel, ezzel a fiatal, alig 34 esztendős állatorvossal, . akineir csöndes szavai egy érdekes pálya ne­hézségeit és szépségeit tárják fel előttünk. 1959-ben érkezett mostani szolgálati helyére. Fajszra. Ezt megelőzően Solton dolgozott Fájsz és Dusmok három terme- 'őszövetkezetének. valamint a dusnoki víziszárnvas-telepnek íz állategészségügyi gondozását tatja el. Ahogy kérésünkre seb­tében összeszámolta ■= csak a termelőszövetkezeteket tekintve — mintegy 600 szarvasmarha, 200 ló. 2000 sertés. 800 juh és 20 ezer különféle baromfi van az 6 lelkiismeretességére és szaktudására bízva. — Bőven akad munkám, de ez így is van rendién. Ak­kor lenne okom panaszra, ha nem volna mód a képességeim hasznosítására. Gyakran hívnak ki beteg jószághoz és ilyenkor nem számít, hogy »esik. fű, hordja«, mennem kiéli, akár gépkocsival, akár motorkerék­páron. Hogy mikor mivel, az függ az időjárástól is. meg at­tól, hogy a szóbanforeó határ­rész mivel, hogyan közelíthető meg inkább. =-« Melyik évszakban több a munkája? — Télen rendszerint keve­sebb. Persze, ölhetett kézzel azért nem ülök. Ilyenkor főként a betegségek megelőzésével kap­csolatos szervezési munkákkal foglalkozom, továbbá a gü- mőkór-vizsgálatokat végzem. Ez egyébként a baromfioltások fő időszaka is. A sertésekkel télen nincs sok baj, ha »gyengélke­dik a páciens« a gazda hamar kést tesz a torkára .:. Tavasz­ijai védőoltást kapnak az álla-

Next

/
Thumbnails
Contents