Petőfi Népe, 1962. május (17. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-25 / 120. szám
1962. május 25, péntek S. «Ittel Előbbre lépnek az orgovány! termelőszövetkezeti csoportok A PEDAGÓGIA CSŐDJE — Miért nem figyelnek a gyerekek? Tanító: — Azt mondják, hogy tavaszi fáradtság? Orgovány három termelőszövetkezeti csoportja alig több mint egy évvel ezelőtt jött létre. Már az első évben számos olyan tényezője volt működésüknek, amely a fejlettebb formában történő nagyüzemi gazdálkodást célozza. Most, a második év elején is mindhárom csoportnál erőteljes továbblépés mutatkozik. Közös sertéshizlaldák Még a télen mind a három termelőszövetkezeti csoport gazdái — saját erőből és építési anyágból — egy-egy közös sertéshizlaldát építettek. A Petőfi Tszcs-beft rövidesen már elszállítható állapotban lesz a 103 hízó. Most 80—90 kilósak. S tervezik, hogy az idén még legalább 100 sertést hizlalnák szerződésre. Ugyanennyi sertés hízik a Rákóczi Tszcs közös hizlaldájában is. A sertéshizlalás folytatásán kívül tervbe vették a közös juhtenyésztést is: ősszel 150 juhot akarnak vásárolni. Hamarosan megkezdik számukra a férőhely építését. Az ősztől kezdve egyébként a Petőfi Tszcs ts foglalkozik a közös juhteA kamillagyűjtó szerkezet régi tábla, hogy ott lakik Fekete Mihály épület- és bútor- asztalos. De azt már csak Ismerősei tudják, hogy valóságos ezermester ő. akinek három szabadalmát is hivatalosan jegyezték be annak idején. Egyik igen ötletes találmánya nyésztéssel. A terv szerint mintegy 200 darabból álló törzsállománnyal Indulnak. Traktort vásároltak A Rákóczi Tszcs gazdái az év elején a közös géppark létrehozásához is hozzáfogtak. Vásároltak egy UE—28-as traktort. Vezetésével és kezelésével a csoport két hozzáértő gazdáját bízták meg. Néhány hónap múlva 24 kalapácsos darálót is vásárol a tszcs, amellyel a közös állatállomány, s a háztáji állatok részére őrlik majd a szemestakarmányt. A beruházásokhoz megvan a szükséges anyagi fedezetük. A Petőfi és a Rákóczi Tszcs például egyenként több mint 700 ezer forint készpénzzel rendelkezik. Ez az összeg részben a tavalyi jó, szerződésre értékeSzokatlan kép fogadta csütörtökön reggel Kecskeméten a Katona József Könyvesboltba belépő vásárlót. A baloldali polcok előtt többen is ácsorogtak IMESTER volt a kamillaszedő készülék. Segítségével egy ember egy nap alatt annyi gyógynövényt tudott szedni és annyit keresett vele, mintha egy hétig kapált volna, öt darab most is van belőle, az úttörők biztosan tudnák hasznosítani, hiszien a kamilla virágja még ma is fontos ' gyógynövény. A második szabadalma a régi nyomorúságos időket láttatja az ember eszébe: a rugalmas fatalp. Olyan kényelmes és olyan tetszetős felsőrészt készített hozzá a háborús éveikben Lengyel Ferenc, a Kiskunsági Cipőüzem mostani igazgatója, hogy még most is divatos volna. A harmadik: az ablakgittléc. Még most is tud felsorolni olyan épületeket, ahol az ő gittlécével vannak az ablaküvegek beerősítve. A negyediket, a méhkast már nem szabadalmaztatta, elbeszélése után érdemes volna a méhészeknek felfigyelni rá. Büszkén mutogatja államunk megbecsülésének- kézzelfogható bizonyítékait: a díszoklevelet, kitüntetést, amelyeket a lakosság szolgálatában eltöltött 50 szorgalmas és becsületes esztendeje után kapott Vele örül élete párja, aki 52 évi házasság után iskolát tudna tartani a fiataloknak a boldog házasság titkáról. Fekete bácsi pedig a négy és fél éves inaskodás sóik keserűségéről. Tóth Miklós sített szőlő- és gyümölcstermés árából jött össze; a 30 százalék felár kétharmadát ugyanis a közös alapba fektették. Szőlőt és gyümölcsöst telepítettek Az idén a növénytermesztésben is lerakják a nagyüzemi közös gazdálkodás alapját. Az említett két szövetkezeti csoport gazdái például 30—30 holdon termesztik közösen a kukoricát. De van közös vetésük napraforgóból, burgonyából, s — részben a község lakóinak ellátására — közösen zöldséget is termesztenek. Meg kell említenünk a közös szőlő- és gyümölcsös telepítéseiket, amelyeket részben most tavasszal létesítettek, s amely munkát az ősszel folytatják. H. D. könyvvel a kézben: lapozgattak, visszatették, másikat vettek le. A polcokon pedig a máskor oly példás rendben sorakozó vadonatúj kötetek helyett festői összevisszaságban használt könyvek légiója. Éveken át hiába kérte a közönség. hogy legyen Kecskeméten is antikvárium. A tanács nem tudott ilyen üzlet számára helyiséget adni. Most végre úgy határozott az Állami Könyv- terjesztő Vállalat igazgatósága, hogy mégis megnyitja az antikváriumot a város nagyobbik könyvesboltjában. Kerek 50 ezer forint értékű állománnyal kezdett munkához az antikvár-részleg. Már az első órákban tapasztalt érdeklődés is azt mutatia. hogy szükség volt rá. Aki meg akar válni használt könyveitől, itt bármikor előnyös feltételekkel adhatja el. A megnyitás után hamarosan 800 forint értékben vett át könyveket Németh János üzletvezető. Legjobban azonban a könyvgyűjtők, könyvkedvelők örülnek, mert a tömött polcokon kedvükre tallózhatnak, válogathatnak irodalmi és tudományos »-csemegék-« között, amelyen a forgalomban már nem kaphatók. Művészeti spartakiád Kecskeméten Május 27-én, vasárnap délelőtt kerül sor Kecskeméten a nevelőintézetek körzeti sparta- kiádjára. A Kecskeméti Országos Nevelő Intézet kultúrtermében három megye — Bács- Kiskun, Békés, Csongrád — nevelő otthonai vetélkednek a legjobb cím elnyeréséért. A változatosnak ígérkező műsorban szavalatok, szóló énekés zeneszámok, énekkarok, bábszínház, jelenetek váltják egymást A legkitűnőbben szereplő művészeti csoportok a szegedi országos spartakiádon vesznek részt. A műsorral egyidejűleg kiállításon mutatják be a négy megye gyermekeinek kézimunkáit, fa- és vasmunkáit, melyeket a politechnikai foglalkozásokon készítettek. NAPTÁR 1962. május 25, péntek. Névnap: Orbán. Napkelte: 3 óra 57 perc. Napnyugta: 19 óra 26 perc. * — RÉM KÖZSÉGBEN könyvbarátok köre alakult. A kör feladatának tekinti a mezőgazdasági könyvek népszerűsítését, terjesztését, valamint az olvasómozgalom kiszélesítését a község lakossága között. — A tájkutatás jelentősége a nagyüzemi termelésben tárgykörű ankétot tartottak szerdán Baján a mezőgazdasági szakemberek részvételével. A Tudományos Akadémia két megbízottja arról adott ismertetést, hogy az egyes tájak adottságai — talajösszetétel, vízi viszonyok stb. hogyan hasznosíthatók a termelési szerkezet kialakításában, a mezőgazdaság szakosításában. — Technikai okokból elma"ad a kecskeméti új ének-zenei általános iskola vasárnapra tervezett alapkő letétele. Az ünnepséget júliusra halasztották. Az iskola fönnállásának 10. éves évfordulója alkalmából rendezendő jubileumi ünnepséget azonban megtartják. Vasárnap délelőtt 10 órakor kisdobos- és úttörőavatás, valamint KISZ-fo- gadalomtétel lesz a Komszomol téri úttörőházban, délután 5 órakor pedig a városi művelődési otthonban, a szakrajok kulturális munkájából rendeznek bemutatót. — KRENCSEY MARIANNE, az ismert filmszínésznő, többnapos látogatásra Bajára érkezett. Ellátogat a járás néhány termelőszövetkezetébe is. /mÁm Várható időjárás péntek estig: felhős idő, esők. főképp az ország keleti felében, zivatarok. Élénk, a Dunántúlon helyenként erős északi szél. A nappali felmelegedés pénteken keleten is gyengüL Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken keleten 19—22. nyugaton 15—18 fok között — IRODALMI ANKÉT lesz Kiskunfélegyházán a Móra Ferenc Művelődési Házban ma délután 6 órakor. Dr. Halász Előd szegedi tanszékvezető egyetemi tanár Dürrenmatt életéről, munkásságáról és az íróval történt személyes találkozásáról tart ismertetőt, amit vita követ. — Jó eredményt értek el a hulladékgyűjtésben a dunatetét- leni Petőfi Sándor Úttörőcsapat tagjai. A MÉH-nek átadott papír-, rongy- és ócskavas-áruból újtípusú TV-készüléket vásároltak, amit nemrégiben ünnepélyes csapatgyűlésen vettek birtokba. Az úttörők azóta minden vasárnap délelőtt rendszeresen megtekintik saját készülékükön a TV műsorai! — Iskolájuk fennállásának 75 éves jubileumát ünnepük a Kecskeméti II. sz. Állami Általános Iskola tanára! és tanulói május 27-én, vasárnap délután fél ötkor a Bányai Júlia Leány- gimnázium dísztermében. — Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik drága jó édesanyánk, nagyanyánk és dédnagymamánk ravatalára koszorút, virágot helyeztek, megjelenésükkel mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló Szabó család, Kiskunfélegyháza. 542 — Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, a Vasipari Ktsz dolgozóinak, akik drága jó feleségem, édesanyánk, nagyanyánk és dédnagymamánk temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek, megjelenésükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló P. Szabó család, Kiskunfélegyháza. — Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, a ZIM Gyár és a Háziipari Szövetkezet vezetőségének, akik felejthetetlen férjem, Kulcsár János ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes fájdalmunkban részt vettek, özv. Kulcsár Jánosné és családja, 1122 Kiskunhalasi anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Nagy Mária (anyja neve: Kocsi Julianna), Horváth Éva (Orbán Mária), Szajtoi Julianna (Friebert Jolán), Husla Teréz (Papp Terézia), Sándor Mária Terézia (Tóth Mária), Ángyán Károly (Mezei Ilona), Agócs Aranka (Dági Rozália), Sebők Irén Katalin (Kulcsár Irén), Kiss Éva (Szili 5s Mária), Fodor Erzsébet (Váczi Erzsébet), Németh Erika (Sebőik Teréz), Sándor Ferenc (Erdélyi Eszter), Tóth István (Czimber Magdolna). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Márta Ernő Kalász Máriával, Fodor István Miskolczi Máriával, Szabó B. Géza Nagy Jusztinával, Faddi Sándor Bakró-Nagy Eszterrel, Méréséi József Viszmeg Etelkával, Jenéi István Paprika Jolánnal, Sárközi Balázs Gál Etelkával, Fekete István Dudás Irénnel, Szabó János Bártfai Klárával, Szécsi György Oszikovszki Évával. MEGHALTAK: Budai Hajós 78 éves. Font Imre 5 hónapos, Bartus Jízsetné Friebert Katalin 73 éves, Papp Balázs 84 éves, Király Illés né Babinyecz Etelka 82 éves, Tódor- Nagy Jánosné Szatmári Lídia 82 éves, Vass Ároádné .Tóth Eszter 55 éves korban. Közös szerzemény ez a díszoklevél. Kivágta a termelőszövetkezet fáit Veres Bálint Jánosné Jász- szentlászló Felsőtanya 12. szám alatti lakost társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás és engedély nélküli fakivágással elkövetett közellátás érdekét veszélyeztető bűntett miatt négy hónapi börtönre és 600 forint pénzbüntetésre ítélte a kiskunfélegyházi járásbíróság. A börtönbüntetés végrehajtását háromévi próbaidőre feltételesen .felfüggesztette. A jászszentlászlói Aranyhomok Tsz tágjainak ez év januárjában úgy biztosítottak tüzelőt, hogy a közös gazdaság területén a dülőutak mentén levő fákat feles nyesésre adták ki. Veresné is kapott ilyen területet a tanyájától pár száz méterre, e munkára napszámost fogadott. Minthogy azonban evés közben jön meg az étvágy, a nyesésből később favágás lett. Kivágtak 40 szál akácfát, ebből hetet feldaraboltak és a rőzse közé kötötték, 33 szálat pedig a vádlott udvarába szállították. (T. M.) AZ EZEF Kicsi műhelyben^ katonás »endben tartott, fényes fűrészei és gyalui között találtuk meg a 74 éves asztalosmestert, aki 50 évvel ezelőtt kiváltott iparát még ma is folytatja. Kiskunfélegyházán, a Gábor Áron utca 5. számú ház kapuján hirdeti egy alig olvasható, Megnyílt Kecskeméten az antikvárium