Petőfi Népe, 1962. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-10 / 83. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! TyéfíKme A MAGYAR. SZOCIALISTA MV/W KÄS PÄRT BACS-KiSKVAM MEGYEI LAPJA xvii. évfolyam, 83. sz.Am Ara 60 fillér 1962. Április 10, kedo Milliókat jelent Az elmúlt időszakban az újí­tásokkal szemben támasztott magasabb követelmények ered­ményeképpen fejlődött az újí­tások műszaki színvonala, gaz­dasági értéke. Csak Kecskemét üzemeiben egy év alatt 735 újí­tást adtak be, melynek 36 szá­zalékát fogadták el. A jóváha­gyott újításoknak is csak 78 százalékát vezették be. Az újí­tásokból származó megtakarítás még így is eléri a 1.7 millió fo­rintot, az újítóknak kifizetett díj pedig 260 ezer forintra rúg. A tanácsi könnyűiparban 167 újí­tás 4 millió forint megtakarí­tást hozott. A legtöbb termelést gyorsító ötletet Kiskunfélegyhá­zán nyújtották be a Bács-Kis- kun megyei Műanyagfeldolgozó Vállalatnál. A Tiszakécskei Per­metezőgépgyárban 106. a Kis­kunhalasi Vastömegcikkipariná! pedig 67 javaslat került az újí­tók könyvébe. És mégsem lehetünk túlságo­san elégedettek. Üzemeink ter­melőberendezése, bár évről évre korszerűbb lesz, mégis viszony­lag elmarad a követelmények­től. Ennek felszámolásához ad felbecsülhetetlen segítséget az újítómozgalom. Erre utal a Mi­nisztertanács és a SZOT leg utóbbi határozata, mely szerint a szakszervezetek elsőrendű kö ■ telességei közé sorolja ennek a mozgalomnak a felkarolását. Állítjuk: csak akkor hódítja meg a munkások zömét, ha vi­lágos célt tűznek elébük. Ezt szolgálják az újítási feladatter­vek, amelyek a tennivalókra irányítják a figyelmet. Ez azon­ban csak a kezdet. Bátorításra, segítésre van szükség. Enélkül a mozgalom megreked. Kitől vár­nak segítséget a munkások? A műszakiaktól, magasan képzett munkástársaiktól, a kommunis­táktól, pártonkíviiliektől. egy­szóval mindazoktól, akik szív­ügyüknek tartják üzemük és az ország gyorsabb előrehaladását, többet tudnak, mint az átlag­munkás. Az igazi támogatás fogalmába tartozik az újítókkal való rend­szeres tanácskozás, javaslataik biirokráciamentes elintézése, s ha megfelelő az újítás, annak gyors bevezetése és az újítói díj gyors kifizetése. Hangsúlyoz­nunk kell ezt azért, mert sok jelenség utal arra. hogy a ja­vaslatok elf »ktetésé vei kedvét szegik az újítóknak, s ezzel fé­kezik a gazdaságos termelésre irányuló elképzelések megvaló­sítását. Gátolja még a mozga­lom kibontakozását a nyilvános­ság hiánya is. Pedig számtalan példa bizonyítja, hogy üze­meinkben, vállalatainknál ki­aknázatlan lehetőségek állnak az újítók előtt. Gazdaságvezclóink, nártalap szervezeteink, szakszervezeteink, amikor kutatják a gazdaságos termelés új forrásait, ne feled­kezzenek el az úiítómozgalo.n messzemenő támogatásáról. Csak így lesz egyre több újító üzemeinkben, csak így válik le­hetővé a haladóbb munkamód­szerek széleskörű elterjesztése, ami elengedhetetlenül szüksé­ges az 1962. évi feszített tervek megvalósításához. Kitüntetett KISZ-titkár Gagarin: Nagy lelentősége lenne a közös szovjet-amerikai űrkutatásoknak! Ezekben a napokban van egy esztendeje annak, hogy a világ­sajtó hatalmas címekkel közölte a páratlan szenzációt: „Ember a világűrben.” Ebből az alka­lomból Romanov, a TASZSZ tu­dósítója beszélgetést folytatott Gagarinnal, az első űrhajóssal. Romanov bevezetőül megjegyzi hogy együtt találta a „világűr- testvéreket”, Gagarint és Tyito- vot. Arra a kérdésre, mi az első űrrepülés óta eltelt esztendő leg­főbb űrkutatási eredménye, Ga­garin őrnagy így válaszolt: — Véleményem szerint az, hogy most már nemcsak auto­matikus berendezésekkel lehet tanulmányozni az űrt, hanem az ember is megteheti ezt. Az én repülésem, valamint Tyitové és Glenné megmutatta, hogy az élet biztonságossá tehető az űr­ben is, hogy lehet dolgozni a súlytalanság és más gátló ténye­zők ellenére is. Az egyik feladat most annak a megállapítása, mi­lyen hosszú ideig dolgozhatunk az űrben egészségi ártalmak nél­kül . A következő kérdés így hang­zott: Hogyan hasonlítaná össze Tyitov és Glenn repülését? Ga­garin dicsérte Glenn személyes bátorságát, de megjegyezte, hogy az nehezen hasonlítható össze Tyitov útiával, aki több mint 25 órát töltött a világűrben, ti­zenhétszer kerülte meg a Földet és sokkal bonyolultabb prog­ramot hajtott végre az ameri­kai űrhajósnál. Az első űrhajós ezután hang­Nehru megalakította új kormányát ÜJ DELHI. (API Nehru in­diai miniszterelnök hétfőn beje­lentette az új indiai kormány megalakulását. A kormány ősz- szeleteiében nem történt na- gyob változás, csupán négy új miniszteri tárcát létesítettek. Nchru, aki ezúttal negyedízben alakít kormányt, magának tar­totta fenn a külügyminiszteri tárcát. Az új kormány hadügy­minisztere változatlanul Krisna Menőn. súlyozta, beláthatatlan gyakor­lati jelentőségük van az űrre­püléseknek: rádióadások továb­bítása, a meteorológiai szolgálat megjavítása és sok más. — Örömmel olvastam — mondotta Hruscsov üzenetét Kennedyhez, mert közösen az emberiség gyor­sabban győzedelmeskedik a vi­lágűrön. Nekünk is, az ameri­kaiaknak is kitűnő eredménye­ink vannak. Ha egyesítjük erő­feszítéseinket, a munka gyor­sabban halad. — Gagarin ez­után bírálta azokat az amerikai köröket, amelyek akadályozzák az együttműködés kibontakozá­sát. Végül arra a kérdésre, mi a véleménye azokról az ameri­kai állításokról, amelyek sze­rint az Egyesült Államoknak el­sőnek kell megvetnie lábát a Holdon, az őrnagy így válaszolt: — Az idő majd megmutatja, ki lesz az első... Alapító tagja a Bajai Fémipari Vállalatnak Halász János elvtárs, az üzemi KISZ-szervezet titkára. A szerszámműhely esz­tergályosából léptették elő diszpécserré. Azóta hat műhely mun­kájának összhangjáért felelős. Arra pedig, hogy ez mennyi mun­kával jár, jellemző a következő adat: Idén már 28 millió forint értékben 35 féle gyártmány készül az üzemben. — Képünkön: a Könnyűipar Kiváló Dolgozója jelvénnyel kitüntetett KISZ- titkár éppen az egyik új gyártmány, a csuklós villamosok vonó­horgának gyártási sorrendjét beszéli meg Schwarcz Vilmos főmérnökkel. Megyeszerte eredményesen zárulnak a termelőszövetkezeti akadémiák Megnövekedett a parasztság szakképzés iránti érdeklődése A TIT létrehozta a területi patronáló hálózatot A mezőgazdaság szocialista át­szervezésének befejeztével új megnövekedett feladatok hárul­nak társadalmunkra. A terme­lőszövetkezetek megszilárdítása, kollektív munkára nevelés, kö­zösségi tudat kialakítása, a mo­dem nagyüzemi termelés — gé­pesítés, új gyártási eljárások — feltételeinek megteremtése nép­gazdaságunk továbbfejlesztésé­nek fontos részét képezi. A második ötéves terv mező- gazdasági termelésünk 22—23 százalékos növelését írja elő. Ez évi 4,1—1,2 százalékos növeke­désnek felel meg. Elsőrendű fel­adatként jelöli meg a terv a gyengébben gazdálkodó tsz-ek megerősítését és az alföldi ho­mokvidékeken nagyarányú szőlő és gyümölcs nagyüzemi telepí­tést. E feladatok sikeres megvaló­sítása érdekében a falusi szakistn eretterjesz- tő munkára különös gondot Nyitíák a szőlőt Nekidölve, csak a kapavágásra figyelve dolgozik Tamásűi íjászló szocialista munkacsapata az Izsáki Állami Gazdaság I. számú üzemegységének szőlőjében. A tíztagú brigád naponta több mint másfél holdon nyitja ki a szőlőt. A munkacsapat tagjai három éve dolgoznak együtt. Mun­kájukon látszik, hogy összeszoktak. Mozdulatuk erőt, harmó­niái és biztonságot sugároz. kell fordítani. Múlt év őszén már megtörténtek az első lépések, — tsz-akadémiák alakultak a megye különbö­ző részein. A TIT és az illetékes tanácsok népművelési csoportjaival közö­sen megalakított tsz-akadémiák célja, hogy növeljék a tagság szakmai műveltségét a termelő­szövetkezetet közvetlenül érintő termelési ágakban. Éppen ezért a tematika összeállításába min­den esetben bevonták a tsz-ek vezetőségét, akik értékes támo­gatást nyújtottak a szervezés­ben is. Hosszú, fáradságos munka előzte meg a kísérletképpen in­duló 16 tsz-akadémiát. Létjogo­sultságát, sőt fokozódó népsze­rűségét a tagság körében az alábbi adatok bizonyítják: A 12—20 előadásból álló soro­zatot átlagosan 40—45 tsz-dol- gozó látogatta. Kiemelkedik kö­zülük a tiszaújfalusi Tisza 85, a tiszaújfalusi Alkotmány, vala­mint az alpári Búzakalász 70— 70 hallgatóval. Lemorzsolódás — vagy olyan eset, hogy az elő­adást hiányzás miatt el kellett halasztani — nem fordult elő. Ez annál is jelentősebb ered­ménynek számít, mivel az aka­démia nem is ad szakképzettsé­get igazoló oklevelet. Rendsze­resen, magas színvonalon ismer­teti azokat a legújabb módsze­reket, eljárásokat, amelyek a termelést kedvezően befolyásol­ják. Az előadások anyagának 75 százaléka szakmai .jellegű, 25 százaléka az általános műveltséget növelő ismere­tekből tevődik össze. Az akadémiák elsősorban a nagyüzemi szemlélet kialakítá­sát, a magasabb színvonalú szakképzés iránti érdeklődés fel­keltését, célozták, mégis jó né­hány előadás tartalma gyakorla­tilag is megvalósításra került Különösen az egészségügyi, tisz­tasági, balesetvédelmi rendsza bályok, az egészségre káros vegyszerek k" 7 "lése, tárolása és alkalmazása esetében. nagy. előszeretettel hasznosították a hallgatók a tanultakat. Legeredményesebben zárult a tiszaújfalusi Alkotmány, a pálmonostori Béke, a bács- bokodi tsz akadémiája. Ál­talában elmondható, hogy a fejlett szakmai ismeretek szükségét a kiskunfélegyhá­zi járásban ismerték fel leg­többen. Ebben a járásban 5 tsz-akadémia működött. A sikeresen záruló tsz-akadé­miák számszerű növelése a kö­vetkező évek feladata. Megyénk­ben a mezőgazdasági témájú előadások aránya a többihez ké­pest kevés — 15 százalék, me­lyet a TIT jövőre 20 százalékra kíván emelni. Ennek érdekében a TIT agrártudományi szak­osztályának vezetősége a tsz-akadémiák tartalmasab­bá, kiterjedtebbé és rend­szeresebbé tétele érdekében kiépítette a területi patroná­ló hálózatot. A vezetőség tagjai meglátogat­nak egy-egy járást, felmérik a mezőgazdasági ismeretterjesztés jelenlegi helyzetét, és a terme­lőszövetkezetekkel folytatott sze­mélyes megbeszélések alapján készítik el a következő évad tsz- akadémiáinak tervét. Tevékeny­ségüket rövidesen — még a ta­vasz folyamán — megkezdik. A szakmai,' tartalmi színvo­nal emelése érdekében az aka­démiák időtartamát három év­ben állapították meg. Így jövő­re a jelenleg meglevő helyeken tervbe vették a második évfo­lyam indítását. A mennyiségi emelés mellett fokozott gondot fordítanak a tartalmában és módszereiben egyaránt színvonalas előadások biztosítására. A tematika kidolgozásánál ügyelnek arra, hogy az meg­feleljen a tsz-ek legfonto­sabb helyi, termelési és ne­velési célkitűzéseinek, segítse a gyakorlati feladatot megoldását, szélesítse, a termelés 'ömegbázisát, megkönnyítse a vezetés munkáját,, . Zs. )

Next

/
Thumbnails
Contents