Petőfi Népe, 1962. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-08 / 82. szám
4962. április 8. vasárnap 5. oldal t Pincér verseny, ctelkülönlegességek, sült fagylalt A vendéglátóipari napok előkészületei Mint már hírül adtuk, május 11—12—13-án kerülnek megye- szerte megrendezésre a vendéglátó napok. Ezek célja, hogy a Bács-Kiskun megyei Szálloda- és Vendéglátóipari Vállalat megismertesse a megye dolgozóival a hagyományos és korszerű vendéglátóipari szolgáltatásokat. Éppen ezért érthető, hogy máris nagy előkészületek folynak a vendéglátó napokra. Kecskeméten, Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán, Kalocsán és Baján tervbevették, hogy a cukrászdákban, eszpresszókban, éttermekben és kisvendéglőkben gyümölcslé- és üdítőital-bemutatókat tartanak. A cukrászdák ezen kívül külörr fagylalt, „bemutatókat” is rendeznek, melyeken a változatos ínyencségeknek egyik Mint azt korábban hírül adtuk. az elmúlt héten négy halálos áldozata volt megyénk területén a közlekedési baleseteknek. Családi gyász, súlyos sérülések és tetemes kár maradt a nyomukban. Valameny- iiyit a felelőtlenség: ittasság, gyorshajtás és szabálytalan előzés okozta. Drága, nagyon drága lecke! Fotóriporterünk megörökítette a tragédiákról tanúskodó gépkocsi roncsokat. íme. közülük fajtája lesz a sült fagylalt. Az éttermeik és kisvendéglők — a hírek szerint — nagy csapat ételkülönlegességgel versenyeznek majd ezekben a napokban a vásárlók elismeréséért. Természetesen minden városban megrendezik majd ez alkalommal a pincérek hagyományos ügyességi versenyét —- ezúttal külön a férfi és külön a női pincérek részvételével. És verseny indul majd az .étlapok tartalmasságáért is. . . (Milyen jó is lenne, ha az ilyen Irányú igyekezet állandósulna egész évre, s a pincéreket nemcsak e három napon tüzelné a versenyláz, az étlapkészítők pedig örökre száműznék olykor másokat is lehan- [ goló egykedvűségüket!) De félre az élcelődéssel! Leegy: ez lett az ismerőstől kölcsönkért autóból, amelvet Ter- mózes György kecskeméti lakos ittasan vezetett. Nemrégiben Sági Lajos kun- baracsi lakos ügyészi kihallgatásáról számoltunk be elvágyónk optimisták, s használjuk ki a legközelebbi lehetőségellet. Mert lesz még egy-két érdekesség a vendéglátó napokon. Május 12-én például minden város sportpályáján megrendezik a hagyományos lángosevési. zsákban- futási i'ersenyt, a kövérek és soványak labdarúgó mérkőzését, este pedig mindenütt műsoros bálák, szépség- és táncversenyek lesznek... S aki addig még nem merül ki a háromnapos eszem- iszomban, nyárson sült csirkét kóstolgathat a szabadtéri báli büfékben... Tellesífették a felvásárlási tervet A Bács-Kisk'un megyei Állat forgalmi Vállalat szombaton termelési tanácskozást tartott. Ennek keretében megvitatták a Központi Bizottságnak a mező- gazdaság helyzetéről szóló határozatát, és megtárgyalták a termelőszövetkezetek megszilárdí - tágéval és további megsegítésével kapcsolatos feladatokat. Értékelték az első negyedévi felvásárlási és szerződéskötési tervek teljesítését. A vállalat felvásárlási terveit — vágómar ha kivételével — száz százalékon felül teljesítette. A szerződéskötések értékelése során kitűnt, hogy a termelőszövetkezetekkel, valamint a háztáji és egyéni gazdaságokkal ez év első negyedében csaknem kétszer annyi sertéshizlalási szerződést kötöttek, minit 1961 második felében. A tanácskozást követően a vállalatnak azok a dolgozói, akik a jó eredmény eléréséhez hozzájárultak, értékes jutalmakban részesültek. A dolgozóknak Több mint fele a törzsgárda ! ;1- vényt is megkapta. J. T. sóinknak. Azóta a megyei bíróság lefolytatta a tárgyalást és ítéletet hirdetett a bűnügyben. Mint a bírósági ítélet rámutat, a vádlott tettlegesen bántalmazta Danics István sértettet, s méghozzá olyan durván, hogy az egy erősebb ütés következtében eszméletét vesztette. Sági a kegyetlenkedéssel később sem hagyott fel, a földön fekvő sértettet segítség nélkül hagyta, sőt egy ideig azt is megakadályozta, hogy mások orvoshoz vigyék. A közelben tartózkodó járókelők határozott fellépésére végül is a bántalmazott embert kocsira tették és orvoshoz indultak vele. Danics Istvánt azonban már nem sikerült megmenteni az életnek. A durva ütés és a beállott nagy vér- veszteség következtében meghalt; Mint a bíróság megállapította, a vádlottnál az erkölcsi érzéknek szinte még a csírája is alig található meg. Amikor iszik, gátlástalanul kötekedő, és nem ismer. embertársaival szemben tiszteletet. A bíróság már korábban megadta számára a lehetőséget, hogy bebizonyítsa embertársaihoz való megváltozott viszonyát, de ő ezzel ismételten visszaélt. Súlvos testi sértés bűntette miatt egy alkalommal már háromhónapi börtönbüntetést kapott, ezt azonban háromévi próbaidőre feltételesen felfüggesztették. A legutóbbi bűncselekményét a próbaidő alatt követte eL A megyei bíróság Sági Lajost, halált okozó súlyos test sértés miatt, Ötévi börtönbüntetésre ítélte. O. F. Nevetséges jóslatok? Rendkívül jól sikerült humoros előadást tartottam néhány évvel ezelőtt, úgy az 1830-as évek elején, Maradifalván. Nagyszámú és lelkes hallgatóság röhögte végig komikus jóslataimat az emberiség jövőjét, a technika, a tudomány fejlődését illetően. Nem fukarkodtam a jóslatokkal, mert szerettem, már annak idején is szerettem, ha jóízűket neveti nek az emberek, s a feudalizmusban már’ egy kis nevetés is jól jött a szegényeddé nemesek számára. — Mert, tisztelt uraim — mondtam, többek között — eljön az idő, amikor nem lesz ló befogva kocsi elé, hanem magától megy a kocsi, olyan csuda gép lesz az elejére szerelve. ... — Az anyád, de Jól adja — nyihog- tak a gyönyörűségtől egyesek, irtó tetszett nekik ez á marhaság, hogy ló nélkül is haladhat valami..,• —... aztán arra is sor kerül, hogy nem kell se gyertya, se mécses... A villámlást megszelídítjük, s egy kis karocsíka megmoz- dításával annyit engedünk be a szobába belőle, amennyi éppen kell. Egyesek a hasukat fogták a röhögéstől, a fáradtabbak egymás hasát, mert a bajtársi szel. lem már a feudalizmusban is kialakult —;.. és képzeljék el azt, hogy felrepülünk, mint a madarak, még annál is magasabbra és messzebbre... Olyan csodagépezeteink lesznek, hogy 80 nap alatt megkerüljük a Földet... Valaki akkorát röhögött, hogy kikapcsolódott az állkapcsa. Hörögve fordult segítségért a szomszédjához. Az felkelt, lekevert egy hatalmas pofont, az állkapcsa csattogva ugrott vissza a helyére, hogy tulajdonosa csillagokat látott. . s. — igen — mondtam... — és meglátjuk a csillagokat is. Nem te- leszkópiumon, hanem a röppentyű segítségével ember emelkedik a Marsig, meg a Vénu- sdg... Óriási és lelkes röhögésben tört ki a terem, volt aki a kardját verte a földhöz a gyönyörűségtől, volt akiről lepattogtak a mentegombok, voltaik, akik a pad alá estek, és úgy buborékolt belőlük a fojtogató köhögés... Kétségtelen, nagy sikerem volt a ma- radifalvi tudományos előadásommal. Az ország legjobb teátristájának kiáltottak tó és vállukon vittek a gyorskocsihoz ... Messze elkísért hálás röhögésük. Mindez a minap jutott eszembe, amikor egy társaságban kijelentettem, hogy 2062-beri megszűnik a borravaló. Azt a bárgyú, otromba, vihogást! A feudalizmusban nem hallottam ilyet. Gy. G. Ötévi börtönbüntetés halált okozá súlyos testi sértésért A Bajai tüpületasztaíosipari Vállalat műszaki osztályán tevékenykedik Siroki Ferenc, aki üzemi szóhasználattal élve a „legháládatlanabb” munkakört, a normás beosztást vállalta el. Üj munkaköre sok elfoglaltságot ad neki, de ha szerét ejtheti, felkeresi volt brigádtársait. Siroki Ferenc új beosztásának megfelelően állandóan képzi magát. Jelenleg a faipari technikum második osztályát végzi kitűnő eredménnyel. A képen jobbról balra: Siroki Ferenc, Kozma András és Kényei Imre volt brigádtársak. (Pásztor Zoltán felvétele.) NAPTÁR 1962. április 8, vasárnap. Névnap: Denes. Napkelte: 5 óra 11 perc. Napnyugta: 18 óra 23 perc. * — Fogadóórákat tartanak a VI. kerületi pártvezetőség tag- ,ai hétfő délután 4 órától este 7 óráig a kecskeméti Czollner téri pártszékházban. — A Hazafias Népfront községi bizottsága ülést tart hétfő délelőtt Lakiteleken. A nép- frontaktívak ezúttal a község idei árutermelési tervéről, a szerződéskötésekről, továbbá a .aájus elsejei ünnepi előkészületekről tanácskoznak. — „A SPORT SZEREPE az ifjúság nevelésében” címmel tart előadást április 11-én délután fél 6 órai kezdettel dr. Rajkai Tibor egyetemi adjunktus Kecskeméten, az SZMT Szilády Károly utcai klubjában. — Pastylk István dunapataji történelemtanár kutatásai során megállapította, hogy a község 1300-ban épült klasszikus stílusú református temploma eredetileg csúcsíves volt. Jelenlegi formájában 1807-ben építették át Ofrichter József építész tervei alapján. Pastvik István egyébként most a faluban fellelhető műemlékek után kutat — Megyénk termelőszövetkezeteiben eddig mintegy 1347 holdon vetették el a tavaszi árpát, s több mint félezer holdon került földbe a zab. — ÚSZÓDON az Egyetértés Termelőszövetkezetben már befejezték a korai burgonya vetését. A környező termelő- szövetkezetekben ugyancsak hozzáláttak a vetéshez. — Kinyílt az ibolya a Mecsek déli lankáin. Tömegesen nyílik a kankalin is. amely helyenként egész szőnyegeket alkot. A Pécs feletti dombokon •virágba borultak a gyümölcsfaerdők. — Gyors ütemben megkezdték a vetöburgonya kiszállítását és szétosztását. A vetőgutnó- skció keretében összesen 2320 vagon burgonyát kapnak . a nagygazdasagok. A kiszállításokat a tervek szerint április 15- re fejezik be. ' “ — A Délmagyarországi, Áramszolgáltató Vállalat kecskeméti üzemvezetősége' értesíti áramfo- gyasztóit, hogy 1962.. .április 8-ám, vasárnap reggel 6 órától délután 14 óráig Kecskemét város területén a nagyfeszültségű berendezéseken és. hálózaton végzendő karbantartási munkálatok. miatt áramszünetet feft. 5782 — Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kis fiunk, testvérünk, H. Tóth Im- riske 14 éves korában meghalt. Temetése április 9-én délután 2 órakor lesz Kecskeméten a református temetőben. A gyászoló szülei és testvérei. 445 — Köszönetnyilvánítás, Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, a tűzrendészed alosztály kollektívájának, akik id. Szokolai Mihály, felejthetetlen drága jó férjem, édesapánk, nagyapa, dédnagyapa temetésén részt vettek, sírjára koszorút virágot helyeztek és mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 438 jT Várható időjárás vasárnap estig: ma erős, időnként viharos északnyugati szél. A felhőzet átmenetileg csökken, a Du nántúlon néhány helyen eső is lesz. A nappali felmelegedés fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 10—14 fok között. — Minden 100 hold után 3000 literrel több tejet adnak az idén megyénk állami gazdaságai a fogyasztóknak, mint a múlt évben. — BUKARESTBEN bemutatják a Ludas Matyit. A darabot Alexandra román Állami-díjas költő és Marosi Sándor, a bukaresti egyetem rektorhelyettese fordította román nyelvre. — Az áramszünettel kapcsolatos hír tévesen jelent meg, mert április 8-án, vasárnap nem 8 órától, hanem 6 órától 14-ig tart áramszünetet a DÁV. 5782 Lottótájékoztató Á Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 14. játékhétre 4 383 534 lottószelvény érkezett be. öt- találatos szelvény nem volt. Tizenkét fogadó ért el négy találatot, nyereményük ©gyenként 273 970 forint Három találatot 986 fogadó ért el, nyereményük 827 forint. A kéttalá- iatos szelvények száma 74 303; 'lyereményük 22.10 forint Az e heti nyerőszámok; 15, 50, 57, 64, 70.