Petőfi Népe, 1962. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-25 / 95. szám
S. oldal 1963. április 35. szerda Elnökválasztást írnak ki Argentínában Átvette hivatalát az ál algériai katonai főparancsnok Minden eddigit felülmúló, hatalmas béke- tüntetés Londonban és Nyugat-Mémetországban GUIDO argentin elnök, hírügynökségi jelentések szerint, kedden rendeleti úton bereke&z- tette az argentin kongresszus rendkívüli ülésszakát. Erre az ülésre azután került sor. hogy hétfőn beiktattak két. március 18-án megválasztott képviselőt. Ez az első kísérlet volt a hadsereg által megsemmisítésre ítélt választások érvényesítésére. Csütörtökön került volna sorra a képviselői igazolványok kiosztására, tehát újabb lépés történt volna arra, hogy a 45 peronista képviselő május 1-én elfoglalhassa helyét a kongresszusban. Bejelentették, hogy Guido le- nondott az elnökválasztási törvény módosításáról és arról, hogy ily módon 1964-ie rákényszerítse elnökségét — és a nevével fémjelzett katonai uralmat — az országra. Mivel az elnök 'ússzavonta ezt a törvényjavaslatot, április 29 előtt ki kell tűzni az új elnökválasztások időpontját- Kormánykörökben valószínűtlennek tartják, hogy május 1-én összeülhet a parlament resdes ülésszaka és ügy vélik, hogy az elnök rendeleti úton fog kormányozni nők mögött álló reakciós katonai csoDortok nyomása nyíltabban érvényesülhet. A hadseregben — a Reuter szerint — Zűrzavaros a helyzet. Erre utal az is, hogy még mindig nem nevezték ki az: új hadseregfőparancsnokot. A KÖZELJÖVŐBEN újból teljes ülést tart az algériai ideiglenes kormány. Jazid tájékoztatási miniszter legutóbbi sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy bár a kormány közvetlen fő feladata az eviani egyezmények őszinte és lojális végrehajtása, éppoly szükséges, hogy megvitassa és előkészítse a felelősségvállalást a független Algéria kiépítésében. Jazid cáfolta azokat a nyugati sajtóhangokat, melyek szerint személyes nézeteltérések lennének az algériai kormányban. Átvette hivatalát Michel Fourquet. az algériai katonai erők új főparancsnoka. Fourquet derűlátóan nyilatkozott a sajtó képviselői előtt feladatáról: az OAS hatalmának megtöréséről. Véleménye szerint az OAS már nem képes AlEGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN gérlában nagyobb arányú akciókra, de még sok zavart kelthet. A francia csapatok egyébként a hét végén kiadott újabb utasításoknak megfelelően gyalogsági fegyverekkel felszerelve megszállták Órán fő stratégiai központjait, hogy az OAS minden gyanús megmozdulására készen áll jón. A UPI szerint az oráni harcoknál kedden bevonták a 30 000 főnyi arab kisegítő rendőri eiKET SODRÓ EREJŰ és minden eddigit felülmúló béketüntetésről érkezett Cir húsvétkor. Londoni tudósítás szerint pénteken 12 000 angol békeharcos indult útnak Aldermastonból a nukleáris leszerelési kampány ötödik húsvéti menetelésére. Ez az egyik nagyszabású békemegmozdulás, amelyen a becslések szerint több mint 25 000-en vették részt és a menetelek oszlopa hét mérföldet tett meg a Hyde-parkban rendezendő gyűlés színhelyéig. A nagygyűlésen 150 000-es tömeg tüntetett, majd a beszédek elhangzása után az aldermastoni menetelés szer- Így az új el- .vezői ismertették azt a határozatot, melynek értelmében a békeakció nem él réget a nagygyűléssel, hanem küldöttség utazik Genfbe, hogy átadja az angol leszerelési kampány részvevőinek követelését a nukleáris fegyverkezés beszüntetéséről. A békeküldöttség el is indult Collins kanonok, az ismert angol békeharcos vezetésével. Nyugat-Németországban hűsvét ünnepén 19 menetoszlopban 15 000 ember vonult fel a különböző nagyvárosok irányába, hogy a kijelölt helyeken nagygyűléseken tegyen hitet békevágya mellett. Az atomfegyver-ellenes nyugatnémet mozgalom nagyszabású seregszemléje minden eddiginél nagyobb méretűnek bizonyult, részt vettek a tüntetéseken angol és svájci békeharcosok is. Nagygyűléseket tartottak Dort- mundban, Münchenben, Hamburgban. Frankfurtban, Stuttgartban és az ország több más nagyvárosában. Határozat született arról, hogy az idei május 1-ét az atomfegyverek elleni harc, jegyében tartsák meg szerte Nyugat-Németországban. 4 Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa új törvényeket fogadott el Moszkva. (TASZSZ) A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának nemzetiségi tanácsa, majd saöMiért fáj a feje az Iráni sahnak? A kérdés nem érdektelen. Különösen azért nem, mert a „királyok királya” maga jelentette ki a minap Washingtonban, hogy — idézzük: „Uralkodói mivoltomhól eddig semmiféle hasznom nem volt, csak a fejfájásom. Húsz éve ülök a trónon, s e húsz esztendő alatt a kötelességeim mázsás teherként nehezedtek rám.” Szegény, jó Mohammed Rezza Pahlevi sah ... Már éppen sajnálni kezdtük, amikor a New York Tiniest — amely nyilatkozatát közölte — tovább lapozva megakadt a szemünk egy szerényke adaton. Irán a második világháború óta 1 195 200 000 dollár segélyt kapott az Egyesült Államoktól, a felét — természetesen — katonai segítség formájában. Erős a gyanúnk, hogy ez a te- kintélyep dollárfol.vam valamelyest enyhített a sah kínzó fejfájásán, no meg királyi kötelességéinek mázsás terhén. Persze, álmatlan éjszakái azért lehettek —- panaszolta is, hogy rágalmazták, az életére törtek: hiába húszmillió nyomorgó perzsát nem könnyű kormányozni. Mégis —- nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk —- annak a húszmilliónak nehezebb a sorsa. —- így hát Igazságosabb, ha már sajnálkozunk, hogy nem a sahot, hanem — a húszmilliót sajnáljuk. Annál is inkább, mert nekik több okuk van a fejfájásra. No meg azért Is, mert nekik senki nem ad rá orvosságot. (sp) vetségi tanácsa is új törvényeket fogadott el kedd délelőtti ülésén. Ezek a törvények lényegében megerősítik a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének a Legfelsőbb Tanács legutóbbi ülésszaka óta kiadott törvényerejű rendeletéit. A rendeleteket Mihail Georgadze, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének titkára ismertette a nemzetiségi tanács ülésén. A jóváhagyott törvényerejű rendeletek egyebek között néhány állami bizottság megalakításáról, illetve átalakításáról, a Szovjetunió légiforgalmi szabályzatáról szólnak. A nemzetiségi tanács törvényerőre emelte továbbá a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének azokat a törvényerejű rendeletéit, amelyek a büntetőjogi felelősség fokozását célozzák olyan bűncselekmények elkövetése esetén, mint a milicis- ták és az önkéntes rendőrök ellen elkövetett erőszak, illetve e személyek sértegetése, a zsarolás, az erőszakos cselekmények, a mezőgazdaság), gépi berendezések és eszközök hanyag kezelése. Ú’abb amerikai enységeket szállítottak D^Vietnamba Hanoi. A vietnami néphadsereg főparancsnokságának összekötő csoportja tiltakozást jelentett be amiatt, hogy az Egyesült Államok legutóbb 400 amerikai katonát és 24 helikoptert szállított Dél-Vietnamba. Az összekötő csoport követeli azoknak a katonai egységeknek, repülőgépeknek, fegyvereknek és lőszereknek azonnali eltávolítását Bél-Vietnamból, amelyeket az Egyesült Államok törvénytelenül szállított oda. Megítélések Rusk és Dobrinyln kozSti WASHINGTON. (MTI) Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövet húsvéthétfőn másodszor tárgyalt Rusk amerikai külügyminiszterrel a nyugat-berlini kérdésről. Az 50 perces megbeszélés négyszemközt történt. Utána Dobrinyln kijelentette: »Folytattuk Rusk és Gromiko genfi közös .nyilatkozata megvitatását. A tárgyalás szívélyes volt.« Feltehetően további tárgyalásokra kerül sor. Ezek időpontját nem határozták meg. Apad a Tisza Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása szerint már az egész magyarországi szakaszon apad a Tisza és valamennyi mellékfolyója A három héttel ezelőtti tetőzés óta Vásá- rosnaménynál több mint négy méterrel csökkent a folyó szintje és megkezdődött a víz levonulása a hullámtérről is. Ezért a Felső Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság már megszüntette az árvízi készültséget. Szolnoknál 34, Csongrádnál 18 centiméterrel apadt a Tisza, de még mindig rendkívül nagy esővel őrködnek a gátakon. Szegednél mintegy négy méterrel magasabb most a folyó tükre, mint a védett területek felszíne, bár kedden reggelre már négy centiméterrel csökkent a vízállás. Ezért előreláthatóan még egy hétig harmadfokú készültségben kell védeni a töltéseket Még eltelik 2—3 hét amíg a Tisza visz- szahúzódik medrébe, s az alső- magyarországj szakaszon is újra elhagyja hullámtelét II Szovjetunióban felbocsátották a „Kozmosz—3“*at MOSZKVA. (TASZSZ) A magaslégkör- és űrkutatási program keretében április 24-én a Szovjetunióban földkörüli pályára vezérelték a »-Kozmosz— 3« mesterséges holdat. A mesterséges holdon tudományos műszereket helyeztek el a kozmikus térség vizsgálatára. A tudományos berendezésen kívül helyet kapott az úi szput- nyikban egy többcsatornás rádió-távmérő rendszer valamint különböző rádiótechnikai «B- közök a pálya mérésére: Az új szputnyik egy teljes fordulatának ideje 93.8 perc, pályasíkjának az Egyenlítő síkjával bezárt szöge 48 fok 50 perc. a szputnyiv legnagyobb távolsága a Föld felszínétől 720 kilométer, legkisebb távolsága pedig 229 kilométer, A moszkvai rádió közlése szerint az új sznutnvik rádiójeleiből ítélve minden berendezése kifogástalanul működükFelmondta a szolgálatot a Ranger—4 amerikai holdrakéta telemetrikus berendezése Cape Canaveral. (MTI) Az Egyesült Államok Cape Canaveral-1 rakétakilövő központjából hétfőn, magyar idő szerint 21 óra 50 perckor Atlas- Agena típusú hordozórakétával felbocsátották a Ranger—4 holdrakétát. Ez a kilencedik amerikai kísérlet a Hold elérésére. Az Egyesült Államokban azért is nagy várakozással tekintettek ölébe, mert ezekben a napokban a Nemzetközi Űrkutatási Bizottság ülésével kapcsolatban 20 ország vezető űrkutatási szakemberei tartózkodnak az Egyesült Államokban. Hírügynökségi jelentések szerint az űrhajót sikerült a tervezett pályára juttatni. Ezúttal a kísérlet programja az volt, hogy a 330 kilogramm súlyú berendezés, mintegy 4000 kilométer távolságból először televíziós felvételeket készít a Hold felszínéről, majd leszáll a Holdra, s onnan tovább sugározza jelentéseit a „holdrengésekről” és a Holdra érkező meteorokról. Mintegy két órával a sikeresnek tűnő felbocsátás után azonban William H. Pickering, a Ranger—4 kísérletének irányítója közölte az újságírókkal, hogy éh-omlott a holdrakéta telemetrikus berendezése, amely biztosítja a földi irányító- és észlelőállomások, IHetve a rakéta közötti kapcsolatot Egy délafrikai megfigyelő állomás Jelentette, hogy nem tudja rendesen venni a Rangen—4 jelzéseit s az érkező jelek arra utalnak, hogy a berendezés minden négy percben bukfencezik egyet Azt jelenti, hogy az űrhajó „nem állt rá” a Napra, már pedig a kísérlet sikeréhez elengedhetetlen, hogy a Ranger—4 egyik antennája álandóan a Nap felé nézzen és így biztosítsa az űrhajó stabilitását. .Ez szükséges ahhoz Is, hogy a napelemek, amelyeknek feladata az elektromos berendezésék árammal való ellátása, betölthessék szerepüket Az amerikai tudósok hétfőn este számos kísérletet tettek a Rangen—4 berendezéseinek megjavítására, ezek azonban sorra kudarcot vallottak, s így most már a tudósok egyedüli reménye az, hogy az űrhajó esetleg mégis eléri a Holdat, anélkül azonban, hogy a műszerek által összegyűjtött tudományos adatok valaha is ismertté válnának. A Ranger—4 két adója jelenleg még működik és így követni lehet útját, de a jelzésekre nem felel. (Reuer, AP, AFP) ar Átkelés a folyón A varsói szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek csapatai és törzsei — a főparancsnokság terve szerint — a Magyar Népköztársaság területén gyakorlatot tartottak. A most befejeződött gyakorlaton részt vettek magyar, román és szovjet csapatok, valamint csanatti». zsek, A képen; átkelés nagy úszó gépkocsivaL -