Petőfi Népe, 1962. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-22 / 94. szám
T962. április 22. vasárnap 5. óidat Vili. várthangresszus tiszteletére Gazdaságos termelés!, jobb minőségű és olcsóbb áru! ígérnek megyénk üzemeinek do'gozói Eszmecserék, viták és a lehetőségek mérlegelése után döntöttek üzemeinkben a munkások arról, hogy milyen célokat tűzzenek maguk elé a kongresszusi verseny során. A gondolatok igen sokrétűek, végső kicsengésük azonban a közös feladat: a gazdaságosabb termelés megvalósítására irányulnak. 'tízezer forinttal no az egy főre eső termelés A Bács-Kiskun megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozóinak az idén 30 százalékkal nagyobb tervfeladatot kell megoldani, mint 1961-ben. A tervek szerint az egy főre eső termelést pedig 10 ezer forinttal növelik. Ennek érdekében az építéselőkészítő műszaki osztály létszámát felemelik, hogy képes legyen az ütemtervben előírt létesítmények kezdési idejére a megfelelően előkészített tervdokumentációt átadni az építésvezetőségeknek Szó van arról, hogy gépesítik • vakolást, megpróbálkoznak a gépi simítással, az építőipari munkák gyorsítása érdekében pedig a folyamatos építésszervezést alkalmazzák, hogy a nagydaruk állandóan és egyenletesen ki legyeinek használva. Az előregyártott zsaluelemek és zsalutartók, valamint a par- kettagyalu és csiszológépek használata, nemkülönben a gépi meszelés bevezetése és az anyagkirakodás gépesítése hozzájárul a bevezetőben említett célkitűzések megvalósításához. Minőség javításból 65 cser forint A Kecskeméti Cipőgyár dolgozói is megvitatták, mit akarnak tenni az olcsóbb, gazdaságosabb termelésért. Többek között megígérték, hogy 10 százalékkal növelik a gyártott gyermekcipők mennyiségét úgy, hogy az önköltséget 1,8 százalékkal csökkentik, az egy munkaórára eső termelékenységet pedig 3 százalékkal növelik 1961-hez viszonyítva. A minőség két százalékos növelésével 65 ezer forintot tesznek a nyereségrészesedési alaphoz. A külöböző hulladékok bedolgozásával pedig 196 ezer forinttal mérséklik a termelés költségeit. Tizenhét szocialista brigád A Bács-Kiskun megyei Malomipari és Terményforgalmi V. telepein 17 brigád határozta el, hogy küzd a szocialista cím elnyeréséért. Ennek érdekében csökkentik a gyártási önköltséget, növelik az egy munkásra jutó termelési értéket, jól gazdálkodnak a rájuk bízott anyaggal és bekapcsolódnak a szakmai továbbképzésbe. Magiakarított anyagból A tiszakécskei permetezőgépgyáriak is szép sikerekkel akarják köszönteni az MSZMP VIII. kongresszusát. Ezt állapítottuk meg a hozzánk küldött levelükből, amelyben megírják, hogy ez évi tervüket december 15-re befejezik, s a hátralevő időben egymillió forint értékű terméket adnak a népgazdaságnak, melyhez külön anyagkiutalást örvendetes, hogy ittas vezetésből kifolyólag az elrrnyt héten nem történt baleset. Annál sajnálatosabb azonban, hogy a gondatlanságból és szabálytalanságból származó balesetek száma továbbra sem csökkent. Kecskeméten április 14-én este Gazdik László rakodómunkás kerékpárral ment hazafelé, amikor dr. Sármási Jenő szabadon kószáló kutyája eléje ugrott Gazdik László oly szerencsétlenül esett el, hogy eszméletlen állapotban húsz napon túl gyógyuló sérülésekkel szállították a kórházba. A kutya tulajdonosa ellen bűnvádi eljárást indított a rendőrség. Április 17-én halálos baleset történt a Kiskunfélegyháza felé vezető betonúton. Deák József kecskeméti lakos szőlővesszőt szállított a városföldi Dózsa Tsz vontatójával, s közben lehajtott az út földes padkájára. A vontató egy földrakáson megbillent. mire Deáv József az ülésből oly szerencsétlenül esett nem igényelnek, mert a túlteljesítést megtakarított anyagból biztosítják. Az üzemi balesetek és az ebből adódó kieső munkanapok számát az elmúlt évihez viszonyítva 10 százalékkal csökkentik, a termelékenységet a jóváhagyott tervvel szemben egy százalékkal emelik a munkaidő jobb kihasználása, a kieső idő csökkentése és a munkamódszerátadás révén. Ennek érdekében a teljesítménybéres órák számát az előző évhez képest öt százalékkal emelik. Megtudtuk még azt is, hogy 190 ezer forinttal növelik az előírt többletnyereséget, Ennek megfelelően 120 ezer forint értékű anyagot takarítanak meg. Újításból 50 ezer forint bevételt terveznek, a fennmaradó 20 000 forintot pedig önköltségcsökkentési hitelek igénybevételével teremtik elő. A versenyben résztvevő brigádok közül, amely az első helyet éri él, az 1500 forint jutalmat kap. Á második helyezett 1200, a harmadik pedig 800 forintot vesz majd át annak idején. ki, hogy a pótkocsi első kereke keresztülment a fején és meghalt. A pótkocsi utasai közül Deák Henrik húsz napon túl, Mészáros Sándor nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Másnap, április 18-án egy ismeretlen lovaskocsi szabály ia- lanul, irányjélzés nélkül kanyarodott le a kiskunfélegyházi betonúiról, s így az arra haladó és már előzésben levő Czékus István motorkerékpárjával kénytelen volt az árokba hajtani. A motorkerékpárost és pótutasát húsz napon túl gyógyuló sérülésekkel szállították a kórházba. Az ismeretlen lovaskor az áldozatokat cserbenhagyva elhajtott Kilétének megállapítására a nyomozás folyik. Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy itassa g miatt húsvétkor sok baleset történik. Éppen ezért, a közlekedésrendészet felhívja a járművezetők figyelmét az óvatosságra. N- Q. I Egy halálos és öt súlyos sérülést okozó baleset történt az elmúlt héten Az új technológiai utasításoknak megfelelően az 50 és 100 köbméteres hidroglóbusok bordázatát sablon segítségével sorozatban gyártják a Kecskeméti Épületlakatosipari Vá Halainál. Az Így elkészített alkatrészeket a helyszínen — községekb en, állami gazdaságokban és le-mr löszövetkezetekben — állítják össze. Képünkön: Dunai Antal hegesztő és segítője, Nagy Ferenc. N A P T A R 1962. április 22, vasárnap. Napkelte: 4 óra 43 perc. Napnyugta: 18 óra 42 perc. * — Ügyeletes orvosi szolgálatot vasárnap reggel 7 órától este 19 óráig dr. Garai Géza. hétfőn, húsvét másnapján pedig dr. Ábrahám Rozália tart Kecskeméten. az SZTK-székházban. — TAMÁSI ÁRON részvételével szerdán este fél 6 órai kezdettel író—olvasó találkozót rendez a szakszervezetek . központi könyvtára és művelődési otthona Kecskeméten, a Rákóczi út 1. szám alatti klub földszinti előadótermében. — Kecskeméten a IV. kerületi pártalapszervezeit vezetői minden héten szerda este 18— 20 óráig tartanak fogadóórákat a Budai utcai pártszékházban. — Megyénk területén eddig 13 000 holdon vetették el a kukoricát a termelőszövetkezetek. A napokban, a nehezebben melegedő homoktalajon is megkezdődik e takarmánynövény vetése. — A SZABADSZÁLLÁSI Alkotmány Termelőszövetkezet 30 holdas szőlőgyökereztető iskolájának telepítésénél a helyi általános iskola nyolcadik osztályos tanulói a politechnikai oktatás keretében segédkeztek. KELLEMES ÜNNEPET KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK! — A dunavecsei Járásban a második ötéves terv idején 3100 holdon telepítenek szőlőt. Ez a jelenlegi szőlőterületnek majdnem kétszerese lesz, — Gyászhír. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy id. Csikad László szűcsmester 90-ilc évében elhunyt. Drága halottunk földi maradványait április 24-én, kedden délután fél 4 órakor fogjuk Kecskeméten a református temető halottas házától örök nyugalomra helyezni. A gyászoló család. (Minden külön értesítés helyett) 562 Hárman nyertek eddig személyautót megyénkben Alig egy évvel ezelőtt vezette be az OTP a gépkocsdnyere- móny-betétkönyvet s megyénkben eddig hárman nyerteik személyautót Jelenleg 2446 ilyen betótkömytulajdonos van megyeszer te. Betétösszegük megközelíti a 20 millió forintot Ezek részt vesznek a májusban sorrakerülő negyedik sorsoláson, amelynek nyertesei ismét különböző típusú gépkocsikhoz jutnak. Húsvéti gondolatok Ilyenkor, tavasszal, nemcsak a természet újul meg, de — nem függetleníthetve magát tőle — az ember is. Valósággal újjászületik. A születés a fejlődés új szakasza —, s a réginek a temetése előzi meg. Tudatos lény lévén, az ember -— ki alacsonyabb, ki magasabb fokon — levonja e temetések és újjászületések tanulságait, hogy még tíszlultabb fővel, de szívvel is, léphessen előre születhessen újjá. így teszem én is. És gondolom, nem csupán a magam élményeit, tapasztalatait rakom mérlegre, hiszen nem sajátos, de a tömegemberé volt mindvégig életem. A többségé, amelynek a társadalmi újjászületése — hadd mondjam Így: feltámadása — 1945 tavaszán kezdődött. Hiszem tehát, hogy a magam szavával számos tnás helyett is beszélek. amikor élményeimet, gondolataimat papírra vetem. Ott kezdem. hogy már egészen kisgyerek koromban a természet megújhódása varázsos hatással volt rám: a zöld ruhába öltözött mező, a feslő bimbó, pompázó virág, a csacsogva futó patak. Természetrajongó apám társaságában gyakori sétákat tettem a szabadban — s béklyónélkülinek, kimondhatatlanul boldognak éreztem magam. Ez az állapot iskolás korom értelmesebb szakaszáig tartott. Ettől kezdve azonban tavaszi hangulataimat mindjobban megzavarta a vallás tanítása, az ezekre az időszakokra eső húsvét megünneplése. Nem tagadom — dőreség, álnok képmutatás volna, ha tagadnám _eleinte tetszett Krisztus feltámadási ünnepének ceremóiniája. De — eg yrészt ateista apám világos magyarázatainak, másrészt tapasztalataim segítségével — egyre inkább felismerve az azt rendező egyház fonák céltudatosságát, ellentmondásossá vált számomra a világ, s már nem tettek boldoggá a tavaszok. Már nem kerített hatalmába a természet varázsa, — az az állapot hatott rám mind kínzóbban, amelyben embertársaim többsége, s a családom is élt. Mert az iskolában és a templomi szószéken igaz bár, hogy a világot szimbolizáló Krisztus halálával együtt a feltámadást is hirdették a papok, reményt keltve: nyugodj meg, ne lázongj ember, feltámadsz te is, — de mindez a költő szavával élve . .úgy tűnt föl végtibe, akár agyonhasznált gramofonlemez”. Feltámadás nélkül csak a Kálvária maradt meg embertársaim többsége s családom számára, számomra is. Nem váltott meg bennünket a keleti — és pogánynak hirdetett — népek négy-ötévezredes vallási legendáinak szálaiból, az elnyomottak szemére elsötétítő fátyolul szőtt istenfia. Tragikomikus viszont, hogy a húsvéti ünnepek előtt parancsolt böjtöt — nem szolgalelkűségből — tartottuk. Nem napokon —, éveken át. Nekünk ünnepi eledelnek számított volna az a böjti étek, amelyet — az egyház előírásainak megfelelően — a gazdagok húsvét előtt fogyasztottak ... Mondom: érett ifjú fővel már nem éreztem megújító hatását ilyentájt a természetnek, a társadalomnak sem. Még nem ismerve a kiutat, az ellentmondások hullámai közt vergődtem, félve a végső elmerüléstől, boldogtalanul. S most? Népem feltámadásának tavasza óta érzem az ifjító erőt, mindig jobban; a mostani napokon minden eddiginél jobban, s tudom: a következő tavaszokon még, és ismételten még fokozottabb mértékben fogom érezni. Járva szűkebb pátriám, a megye községeinek határait, a természet ismét ugyanúgy hat rám, mint öntudatlan kisgyerek koromban. De még nagyobb a hatása annak a mindinkább egy családdá formálódó emberi közösségnek, amely napról napra változtat a föld, a természet arculatán. Szőlőt, gyümölcsöst télepít, szánt-vet —, boldogabb jövőjét formálja; mondhatnám így is: folyton- folyvást megváltja önmagát. Nem a túlvilági boldogság hamis, halle- lujázva hirdetett ígéretére cselekszik, hanem a küzdelmekben edzett, tapasztalatokban gazdag pártom okos, megfontolt szavára. S e szónak ez a lényege: ember, a múltat eltemetve te magad teremtsd meg boldogságodat, mert megteremtheted. Itt, a Földön! Tarján István AM április 30-ig megváltja a 10 ezer, vagy 5 ezer forintos gépkocsi nyereménytakarékbetétkönyvét az részt vehet az augusztusban sorra kerülő ötödik gépkocsisorsoláson. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 16. játékhétre 4 541 812 darab lottószelvény érkezett be. öttalálatos szelvény nem volt. 22 fogadó ért el négy találatot, nyereményeik egyenként 154 834 forint. A háromtalálatos szelvények száma 2162, nyereményük 787 forint. Két találatot 75 858 fogadó ért el, nyereményük 22 forint 40 fillér. Az e heti nyerőszámok; 1«, 18, 66, 68. 16 Várható időjárás vasárnap estig: meleg, száraz idő. lassan felvonuló fátyolfelhőkkel. Élénk déli, délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 23—26 fok között.