Petőfi Népe, 1962. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-04 / 53. szám
Í968. március 4. vasárnap Mester lett a tanítványból örömmel fogad a barátságos arcú, kedves, közvetlen T. Nagy Ferencné a Kecskeméti Konzervgyár készáru-raktárában. — Régen járt nálunk — kezdte — azóta sok minden történt: másodszorra is elnyertük a szocialista brigád címet — mondja örömmel. Megyei propagandista konferencia Kecskeméten Március 3-án, szombatom Keas- íkeméten, a megyei tanács hagy- | termében megtartót iáik a párt- oiktatás tanfolyam vezetőinek soron következő konferenciáját. A . tanácskozáson Szabó Lajos, a \ megyei pártbizottság agitációsés propaganda-osztályának vezetője tartott előadást a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIX. kongresszusa és a szocializmus építése hazánkban címmel. Szabó elvtárs előadását konzultáció követte. A közvélemény szigorú büntetést kér! Eddig azonban hosszú volt az út. T. Nagy Ferencné így emlékezik: 1953-ban kopogtattam a gyár kapuján. Délelőtt jelentkeztem felvételre, g délután már a konzerwel telt üveghegyek előtt álltam. Szokatlan volt a hely, mert gyárban ezt megelőzően nem dolgoztam. El sem tudtam képzelni az itteni életet. Gondolataimból a csoportvezetőm szava zökkentett- ki: Nagy úéni stószolunk... A brigád fiatalabb tagjai pillanatok alatt az üveghegy tetején voltak. Én előbb csak néztem őket, aztán félve megkérdeztem: nem dől össze? Nem! — mondták. S azóta itt dolgozom. Nem szeretem a vándorlást Akkoriban T. Nagy Ferencnél a gyár új dolgozóját Csík íca brigádvezető — ma brigádtag — avatta be a készáruraktári munka • fortélyaiba. Ahogy múltak az évek, úgy gyarapodott szakmai tudása, nőtt gyakorlata. úgvannyira hogy a tanítványból mester lett —, megválasztották brigádvezetőnek. Amikor hírét vette, hogy be lehet nevezni a szocialista brigád címért folyó versenybe, elsőnek jelentet, te be a brigád ezzel kapcsolatos szándékát, elképzeléseit. ’ Az akkor papírra vetett feláiánlások mindegyikét tel élesítették. Ma mér a brigád kétszeres szocialista címmel büszkélkedik. Közben T. Nagy Ferencné jó eredménnyel elvégezte áz általános iskola nyolcadik osztályát. Jelenleg a magyar munkásmozgalom eseményeivel ismerkedik a szemináriumon. — Szeretem a történelmet. Az iskolában magvarból és történelemből ötösöm volt — mondta büszkeséggel a hangjában. Mint kommunista segít társainak ügves-bajos dolgainak elintézésében, s ha úgy adódik, a legjobbakat, mint Bokor Henriknét a pártba is ajánlja Amikor a gyár kürtje a niunka’dő végét jelzi, T. Nagy Ferencné is a brigád tagjaival együtt ballag ki a gyár kapuján. Hazatérve otthonába míg kislánya rendheteszi a lakást, addig megfőzi a vacsorát, majd kényelembe helyezi magát, bekapcsolja a rádiót, vagy olvassa kedvenc könyveit. V. K. Bűnügyi iratok közt lapozgat az ügyész. Sági Lajos kunbara- cid vádlott kihallgatására készül. Böngészi a jegyzőkönyvek, vallomások sorait és szörnyű tett elkövetésének körülményei világosodnak meg előtte. Az áldozat Dairies István 62 éves kunbaracsi lakos, akit Sági előzetes szóváltás után ököllel úgy arcul ütött, hogy az idős ember hanyattesett. Ezután lábával háromszor orresexnítom rúgta. Danics István tíz Dere múlva vérzéstől beállt fulladás folytán meghalt. Az ügyész homlokát ráncolja, gondolataiba merül. Néhány percnyi csend után koDognak az ajtón. A vádlottat állítják elő kihallgatásra. Tekintete sötét és cinikus. Vajon mi vezet- í hette az idős ember életének /kioltására? í — Bűnösnek érzi magát? — í kérdezi az ügyész. ( — Csak részben... — így a S vádlott. — Mennyiben? — Hogy pofonvágtam Dani- csot... Másban nem. — Orrcsonton nem rúgta? — Nem. Az ügyész elébe tária a nyo- \ rnozatl anyag terhelő adatait. A í vádlott konokul tagad. ^ — Ha elismeri, hogy arcúl: ütötte Danics Istvánt, mondja jel. hogy azt miért csinálta? — Még a háború alatt nagy- 1 bátyám elszerette Danics felesé- : gét és ezért rám is baragu- c dott. Ebből kifolyólag kezdő- , dött köztünk a veszekedés. j — És ez ok volt arra hogy az , életét kioltsa? — vetette fel indulattal az ügyész. — Volt ma- ígában egy szikránvi emberség \ is. amikor a vérző Danicsot három órán át — amikor még esetleg segíteni lehetett volna — segítség nélkül hagyta?! A vádlott sötéten néz maga elé és hallgat. — El lehet vezetni — utasítja az ügyész az őrt i.. • Sajnos, előfordul, hogy egyeísek téttlegességgel próbálják sé- f relmeiket orvosolni, maguknak i elégtételt szerezni. Cselekmp- Jnyük elkövetése élőt: rendszerint italoznak, hogy a -leszámolás-“ minél gátlástalanabb legyen, és így nem egyszer gyilkosság a vége Ezt tette Sági Lajos is. Gyilkosság — súlyos vád. A közvélemény a tettes szigorú megbüntetését követeli! Az ítélet ismertetésére visz- szatérürik _______ O. F. A kislakásépítés meggyorsítása A megyei népfronttitkárság felkérésére szombaton délelőtt a népfront megyei székházéban építésügyi szakemberek, az OTP, a TÜZÉP, a megyei, valamint a városi tanács képviselői, az üzemek szakszervezeti bizottságainak elnökei és párttltkárai tanácskoztak a saját erős kislakások építésének meggyorsítá sáról és az építéssel Iáró gon dók, akadályok elhárításáról. Az OTP és a TÜZÉP vezetői a kislakásépítésd lehetőségekről és azok anyagszükségletének biztosításáról tájékoztatták a megjelenteket, akik viszont számos javaslattal éltek az építkezések meggyorsítását illetően. A megbeszélésen elhangzott sok javaslatot és észrevételt néhány napon belül írásban is eljuttatják a kislakásépítkezésekben érdekelt valamennyi szervnek, vállalatnak. Az ülésen megalakult akcióblzottság pedig mind a tervezésben, mind az építkezéseik megszervezésében & k- irányú társadalmi segítséget hívéin nyújtani a lakásépítőiknek. Kétnapos értekezlet a megyei pártbizottságon A járási és városi pártbizottságok, valamint a KlSZ-bizött- ságok gazdasági vezetői már hús 2-án és 3-án kétnapos értekezleten vettek részt Kecskeméten a megyei pártbizottságon. Hajük Gábor élvtárs, tájékoztatója alapján megtárgyalták az elmúlt évi párt-, gazdasági, valamint ügykezelési miunka tapasztalatait és megvitatták az idei feladatokat. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Lakatos Dezső, az MSZMP Központi Bizottsága pártgazdasági és ügykezelési osztályának vezetője. A karambolok oka i ittasság és figyelmetlen vezetés Közlekedési krónika Az elmúlt hónapban 18 közlekedési balesetet jegyez fel a statisztika. Közülük három volt halálos kimenetelű. A számok magasak, mégis jelentős javulást tükröznek az elmúlt év februárjának 33 közlekedési szerencsétlenségével szemben. S a statisztika további javulására, a közúti balesetek számának csökkentésére minden lehetőség adott Feltétele a még nagyobb óvatosság, előrelátás, a szabályok gondos betartása. Nézzük azonban, mi történt az elmúlt héten. Február ?5-én Kiskunfélegyháza határában* az 5-ös számú úton. Karnyáczki Lajos budapesti lakos figyelmetlen vezetés következtében személy gépkocsi v£il elütötte az előtte kerékpárján ittasan közlekedő Keserű László kiskunfélegyházi lakost aki sérüléseibe röviddel a kórházba szállítása után belehalt Ugyanezen a napon Kalocsán Szabó László érdligeti lakos öntött fel a garatra. Felelőtlenül mégis gépkocsiba ült. s hamarosan nekiütközött egy útmenti fának. A gépkocsiban helyet foglaló Varga Mátyás fajszi lakos és Szabó maga is súlyosan megsérült. A gépkocsiban 15 ezer forintos anyagi kár keletkezett A tavaszi divat legszebb modelljei az Állami Áruház hétfő esti divatbemutatóján Hétfőn este két előadás keretében zajlik le a Kecskeméti Katona József Színházban az Állami Áruház tavaszi divatbemutatója. A fővárosi áruházak cs a Kézműipari Tröszt modelljeit ismert hivatásos budapesti mailekenek mutatják be a kecskeméti közönségnek. A legújabb divatú női ruhák, kosztümök és kabátok kis sorozatú szériák darabjai. Az újdonságok között merész, modern és sima angolos fazonok szerepelnék. A bemutatókat Mindenki nyer című zenés játék keretében tartják. A műsorban többek között fellép Latabár Kálmán kétszeres Kossnth-díjas kiváló művész, Szepesi György, Szuhav Balázs, a Kecskeméten jól ismert fiatal komikus, valamint Horváth Sándor és szólistái. A játékvezető Pálos Miklós lesz Az előadások kezdete március 5-én este fél 6 és fél 9. Csikérián Mintái György tompái kerékpáros karambolozott Figyelmetlenül vezetett, s ez az oka, hogy nekihajtott az útmem- ti kohósalak-rakásnak. A baleset következtében ő és pótutasa, Mintái Be'’a, nvolc napon belül gyógyulóan sérültek. A múlt héten ismétlésre feladott KRESZ-szabálvok be nem tartása miatt nem történt szabálysértés. Egy hét múlva békekölcsön- sorsolás 528.750 kötvényre százegy millió forint Az Országos Takarékpénztár egy hét múlva, március U-én és 12-én rendezi az idei első ál lamköl csönsorsol ásókat az L* az V. és a VI. békekölcsön 1962. első félévi húzását A sorsolásokat mindkét nabob Pesterzsébeten, a vasás művelődés házban tartják. Vasárnap délelőtt fél 16 óra* kezdettél az I. Békekölcsönt sorsolják, amelyen 64 700 kötvényre 20 millió torlAt jut. Hétfőn délután 3 órakor ke*, dődik a sorsolás, az V. és a VL békekölcsön húzása. Az V. Békekölcsönből 186 450 kötvényre 33 millió forint, a VI. Békse^ kölcsönből pedig 277 600 kötvényre 48 millió forint jut nyeremény és törlesztés formájában. A kétnapos húzásom a három békekölcsönből összesen 528 750 kötvényre 101 millió forintot fizet vissza államunk, Szerkesztői üzenet TV-kedveló Haláloknak Kunszállásra üzenjük, hogy írják meg címüket szerkesztőségünknek. Cím hiányában ugyanis nem tudunk problémájukra válaszolni. Miért nem köszön egy brigádyezető? A termelőszövetkezet párt- " alapszervezetének öttagú vezetősége a közös gazdaság fennállásának harmadik éve óta először ült össze fegyelmi ügy megtárgyalására. Erre a soron- kivüli vezetőségi ülésre egy pártonkivüli termelőszövetkezeti gazda, K. A. bejelentése nyomán került sor. K. A. ugyanis a közelmúltban panaszt emelt N. S. ellen, aki párttag és a szőlészeti brigád vezetője. A pártvezetőség értekezletét i sokoldalú, alapos vizsgálat előz- ’ te meg. Egy» bizottság meghallgatta a bejelentőt, továbbá a brigádvezetőt és a brigád számos tagjával is beszélgetett. Az [elhangzottakról jegyzőkönyvet készítettek és azt a fegyelmi bizottsággá alakult pártvezetőség értekezletén a Dárttitkár ismertette N. S. és K. A. jelenlétében. N. S. brigádvezető elismerte. |lioey több alkalommal és szán- ■ dékosan nem fogadta K. A. kö- (szönését, de ezt nem tartotta helytelennek, mondván, hogy ez teljesen az ő személyes ügye. Arra kéri a pártvezetőséget, ne avatkozzanak bele ilven kicsinyes dolgokba, ne foglalkozzanak azzal, hogy ő kinek köszön és kinek nem. Hozzáfűzte, hogy azért nem fogadja el K. A. köszönését, mert K. A. valamikor kizsákmányoló volt. és ő ezt sohasem felejti el. A pártvezetőség nagyon he. n lyesen nem fogadta el ezt az érvelést. Elmondották N. S.-nek, hogy ő közéleti szereplésre vállalkozott, párttag, azonkívül birigádvezető is. éppen ezért magatartása, egyéni viselkedése mái’ nem kizárólag személyes ügyé. Nem leli ét ez magánügy azért sem. mert állásfoglalása befolyásolja a párt és a tömegek közötti viszony alakulását a termelőszövetkezetben. A vezetőség elmondotta, hogy a pártszervezet a termelőszövetkezetben a régi különbségek megszüntetésén munkálkodik. Azon dolgoznak, hogy a volt szegény- és középparnsztok és a volt kizsákmányolok közötti egyenlőtlenség maradványai mielőbb eltűnjenek. Minél jobb a szövetkezeti tagok egyetértése. összefogása, annál hamarabb megerősödik a közös gazdaság és gazdái is jobban boldogulnak. Ebből a szempontból az sem közömbös kérdés, hogy milyen a pártonkivüli termelőszövetkezeti tagok közötti viszony. Ha például a termelőszövetkezetben viszály, egyenetlenség üti fel a fejét, azt a kommunisták egy percig sem szemlélhetik ölhetett kézzel. Ellenkezően, felvilágosító szóval, hevelőmurikával olyan légkört kell teremteni a közösben, amely eleve kizárja a eivódásf. Ha ilyen mégis előfordul, akkor gyors és határozott közbelépésre van szükség az ügy igazságos rendezése érdekében. T érmés zetesen N. S. esetében a fentieknél többről van szó, hiszen magatartása nemcsak a termelőszövetkezeti tagok Ősszékovácsólódását fé- kézte. hanem ártott a párt és a pártonkíviiHek kapcsolatának is. A köszönést szándékosan nerú elfogadni •— csak ázérf. inert a múltban az említett termelőszövetkezeti tagnak más volt a társadalmi helyzete —* nemcsak udvariatlanság, hanem a párt politikájával ellentétes állásfoglalás is. A párt azt hirdeti, és a gyakorlatban még érvényesíti is, hogy az embereket kizárólag a végzett munkájuk és magatartásuk alapján lehet, megítélni. A párt azon tagja, aki ezt az eltet magára nézve nem tartja kötelezőnek, az valójában nem hajtja végre a párt határozatát A termelőszövetkezeti párt- n vezetőség igen helyesen járt el. amikor érvekkel igyekezett meggyőzni N. S.-t magatartásának káros voltáról. Ugyanakkor a határozott állás- foglalás megnyugtatta K. A.-t és visszaadta az utóbbi időbén elvesztett önbizalmát munkakedvét. N. S. felismerte, hogy hibát követett el. bár téves nézetéinek hatásától maradéktalanul még ném szabadult még. Az ügy tárgyalása ezzel még nem zárult le, hiszen á oártvezető- ség fegyelmi javaslatát mindenki okulására a legközelebbi púrttaggyűiés ifi megtárgyalja. Nagy József