Petőfi Népe, 1962. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-04 / 53. szám

1962. március 4 vasárnap 4. «Mal Shakespeare: Rómeó és Júlia A KECSKEMÉTI Katona Jó­zsef Színház ’ jó néhány évvel ezelőtt megnyitott ciklusa idei bemutatójaként tűzte színpadra Shakespeare e legköitőibb tra­gédiáját. Tulajdonképpen köny- nyű helyzetben lenne a kritikus, hiszen, birtokában van a rendező­nek a darabbal kapcsolatos előze­tes nyilatkozata, koncepciója, mi sem lenne egyszerűbb, mint ez­zel összehasonlítani a tényleges megvalósítást. Csakhogy ez eset­ben nem pusztán összehasonlí­tásról van szó. Nem ez az egyet­len feladat. Vitába kell száll- nunk elsősorban tehetséges fia­tal rendezőnk, Lovas Edit elgon­dolásának néhány vonásával. Ő azt mondotta: a mai közönség­gel egy‘olyan Rómeót ,és. Júliát akar megismertetni, amelyben világosan kidomborodik a mű­ből áradó optimista végkövet­keztetés, az élet alapvető folya­matosságának, elpusztítha tatlan­ságának optimizmusa. Éhnek megfelelően a drámai művet megszólaltató hangszereknek olyan hangolást kíván adni, mely lényegében optimistává tenné a művet. Ez természete­sen nem sikerülhet, hiszen Ró­meó és Júlia sötéten és erősza­kosan tragikus befejezésével nem állítható a színműveknek abba a sorába, ahová azt hang­jának és hangvételének Lovas Edit által meghatározott tónusa tenné. Emellett á mű méltatói kiemelik a tragédia olaszos han­gulatát, nagyszerű lendületét, az erőteljes szenvedélyt, a bájos gyengédséget — a hamvas lírai el’ágyulások és a szenvedélyes szerelem természetes élőerejé­nek ellentétét. ELMONDJAK a mű magya­rázói, hogy a Veronába' helye­zett mese mennyire híven fejezi ki jelenetről jelenetre a monda­ni valóval páratlan egységben álló, -hullámzóan változó hangu­lati tartalmat, melyben ellenté­tek vívnak harcot, drámai tab­lók, Jpépek sora viszi könyörte­len következetességgel a végki- fejlés felé a tragikus történe­tet. Lovas Editnek' aZ, első felvo­násban sikerült js a. reneszánsz szenvedélyekkel telített, életerős, olaszos, sodrású légkörét megte­remtenie. Sajnos,azonban, a tra­gédia második o harmadik fel­vonásában a megvalósítás köz­ben szinte teljességgel, elsikkadt a jellemeknek ez a markáns ha­tározottsága. Valami szimbólikus szentimentális hangvétel lett úr­rá, mintha hirtelen Itália szik- rázóan kék ege alól a halhatat­lan dán királyfi gomolygó fel­hőkkel árnyékolt égboltja alá költözött volna a cselekmény. A legfőbb hiba, hogy a tragédiá­ban Shakespeare által csodalatos művészettel, egymással szembe szegezett ellentétpárok, gyengéd­ség és erő, szépség és vak vég­zet stb. nem kelnek igazi harc­ra egymással. A hullámzó han­gulati változások helyébe a szin­te egy tónusú, sejtelmes érzel­gősség kerül. Áz ily módon meg­fogalmazott drámái figurák né­ha egészen hamis színben tűn­nek fel. A HÁRMAS tagozású, Csi- nádi István által tervezett shakespearei színpad lehetősé­geinek kihasználása tekintetében is nem egyszer vétett a logika törvényei ellen a rendező. A harmadik szintnek szánt zene­kari árok fölé épített lejáratok néha logikátlanul kapcsolódtak be a cselekménybe, ugyanakkor alig használta ki a rendező a háttérben egyébként eléggé za­varos színpadi építmények adta járási lehetőségeket. A díszlet- megoldás alkalmatlansága kö­vetkeztében Vesztette-1 hitelét jó­részt az egyébként nagyszerűén elgondolt báli jelenet, ahol Ró­meó és Júlia reflektorfénybe ál­lítva — háta mögött a „ mozdu­latlanná merevített és mozdu­latlanságba burkolózó táncte­remmel a dráma lényeges mon­danivalójának nagyszerűen sű­rített összegezését adta volna, ha nem rontotta volna le ezt a ha­tást az a körülmény, hogy né­hány másodperccel ezelőtt még Ugyanezen a lépcsőzetes színpadi emelvényen a legjobb akarattal sem tudták a táncolok a bál kavargásának illúzióját kelteni. — Lépcsősoron le-iel táncolni ugyanis nem lehet. . ELSŐSORBAN a két címsze­replőről kell beszélnünk. Dévay Kamilla Júlia szerepében nagy­szerűen keltette életre a shakes- pearei vers minden csillogó szép­ségét, báját. Kár, hogy a ren­dező néha teljesen megmereve­dett állóképre kényszerítette, megfosztotta a szabadabb és temperamentumosabb akciók le­hetőségétől, Így aztán személye nem egyszer sejtelmes, ködös atmoszférába burkolózott, elvont jelképpé halványodott. Pathó István Rómeó szerepében a nagy feladat miatti elfogultsággal bir­kózva egy-egy jelenet erejéig teljes hitelű alakítást adott.- Saj­nos azonban, szövegmondása kis­sé szürke és jellegtelen Volt nem egy esetben. A számos epi­zódalak közül kiemelkedően csil­logó, igazi shakespearei stílus­ban egyedül Fonyó József, Fe­kete Tibor és Major Pál élte át szerepét. Színpadi szereplésük a tragédia legszebb pillanatait idé­zi. Kitűnően állta meg helyét Simon György Lőrinc barát sze­repében, mint ahogy szépen for­málta meg Parist Perlaky Ist­ván is. A szülők mindkét rész­ről jóval egysíkúbbak és jelleg­telenebbek voltaic, mint ahogy azt a dráma megkívánta volna. Demeter Hedvig a dajka egyes jellemvonásait indokolatlanul, egyoldalúan túlhangsúlyozta. — Harsány hangja nem egyszer szinte bántó volt. Márton Aladár szép és korhű jelmezei tetszet­tek. Érdekes és modem hangvé­telű kísérőzenét írt a darabhoz színházunk kitűnő karmestere, Róna Frigyes, Cs&ky Lajos Vége felé közeledik a farsang, egy-két nan még és befejeződik a vidám bálozások, jókedvtől hangos mulatságok, tréfás népszokások időszaka. A szórakozni vágyók ebben az évben sem panaszkodhattak. Táncos összejövetelek, műsoros rendezvények sokasága, a népi hagyományok ötletes felújítása tette színessé, változatossá me­gyénk lakosságának farsangját A gazdagon kínálkozó szórako­vedés mégis csúszott a dologba. Vagy Homokmégyen ennyire férfias formájúak lennének az asszonyok? Mert nagyon furcsa, negyvennégyes lábú. borvirágos orrú »-menyecskék" lopakodtak a táncterem ajtajához. Helye­sebben először a büféhez, ahol gyorsan leöntöttek egy pohárka jóféle szíverősítőt A belépésük alkalmával fel­harsanó nevetés, vidám fnég- jegvzések. tréfás csir>k°lődések All az asszonybál — jókedvből nincs hiány. megnyugtattak; Homokmégy férfitársadalmának elszánt, me­rész képviselői ők. akiket nem rettent vissza semmi az asz- szonynéptől. Persze, az óvatos­ság sohasem árt Ezért öltöttek magukra bő, virágos rokolyát, gazdagon hímzett díszes puszi- üköt gyöngyös, fodros íőkötőt... Javában állt a hál. a jókedv is elérte tetőfokát amikor meg­érkeztek a »lakodalmasok". Fe­hér ruhás, szende menyasszony, násznép, fekete nadrágban, ka* lapban, csizmában a vőlegény és a vőfélyek. Karcsú, lányos te­kintetű valamennyi. — Mivel, hogy asszony, meg lány mind egytől egyig — kö­zölte velem egy jól megtermett asszonyság, és máris szaladt felkérni a menyasszonyt egy perdülőre. Olyan volt a bálterem, mint egy kavargó, káprázatos virágparádé. A falu asszonyai, lányai legszebb népviseletükét, legékesebb fejdíszeiket öltötték fel erre a nagy alkalomra. A zenekar — ingben, szoknyában — buzgón húzta a friss talpalá- valót Felvonultak a falu tréfa- csinálói; a lakodalmi rigmusok elhangzása után megérkezett a »gólya" is, derűs perceket sze­rezve az asszonyoknak. Éjfél után még mindig nóta­szótól volt hangos a művelő» dési otthon épülete. Fáradha­tatlanul daloltak, táncoltak nagy­szerűen szórakoztak a homok- mégyi asszonyok. Jókedvüket növelte az a tudat is. hogy a bevételből mosógépet vásárol a művelődési otthon, ezzel köny* nyítve meg háztartási munká­jukat. Még a legidősebbek is táncra perdültek, messze szállt ajkukról az ének: — »A ho- mokmégyi asszonyoknak nincs párja!" A példák azt bizonyítják — jó hangulatból, tréfából, vidám­ságból bőven kijutott minden­kinek. És a farsangot búcsúz­tatva reméljük, hogy szórako­zásból. derűs élményekből ez­után sem lesz hiány. **■8 —a Elhalasztják a Sahin-oltást Az influenza járványra való tekintettel a március 12—17 kö­zötti időre tervezett Sabin-oltá- sok előreláthatólag négy héttel ^tolódnak. Az újabb időpont* ról a későbbiekben teszünk köz­zé felhívást. Dr. Horváth Iliire állami közegészségügyi felügyelő elalszik. De valahogy nem akan álom jönni a szemére. Újra éí újra eszébe tolakodott az utób­bi néhány nap. s az ausztriai fogadtatás... És anyja... Sze­gény, hogy meg lehet ré­mülve! Azt se tudja, hová tűn­hetett fia. ..Só még csak nem is írhatott neki... De hazatér még ő, s anyja büszke lesz rá! Mintha kissé megkönnyebbült volna. Nem. nem szabad el­szontyolodnia! Fiatal 6 még és erős! Az biztos, hogy a sült galamb nem repül a szájába, de nem is kell! Nyugaton már sok ember kikovácsolta szeren­cséjét hát ki fogja ő isi összeborzadt... Hűvös volt április. Mit terítsen magára? Semmije sincs. Oldalra fordult összehúzódott. így tálán nem érzi úgy a hideget A fák koronája helyett most már a szemben levő Dadot lát­ta, no meg a vendégét Aki ott alszik, az bizonyára nem gon­dolkozott annyit mint ő: egyen­letesem lélegzik, aludja az iga­zak álmát Ö is behunyta sze­mét próbált szundítani. Nem sikerült. / Irigyelte szomszédiét Lám, milyen nyugodtan alszik. De nini! Mocorog! Félálmában mo­rog is valamit Mi leli? Bizo­nyára fázik... A másik olda­lára fordul... De így sem talál­ja helyét. Egy kicsit , odébb gu­rul. .. No, még a végén... Vi­gyázz! Késő. Szomszédja nagyot hup­panva leesett a pádról. —* A fejem! A betvár hét- izentségit annak a fűzfán fü­tyülő. .. — morogta dühösen, s éjéhez kapott.' űazsó hirtelen felült. Ezt jól iiegcifrázta! Es magyarul!’ Hozzásietett. Az még mindig i földön, ült s a fejét tapo­;atfa, (Folytatjuk,) Gazsó néhány perc múlva, az út másik Oldalán, parkszerű er­dőrészt pillantott meg Arrafelé tartott. Keserűen vonszolta fá­radt tagjait. Gyomra korgott gorombán követelte jogait, fity- tyethányva Gazsó érvelésének. Reménytelenül nyúlt zsebébe Tudta, hogy abban egy fél ka­réj kenyér s egy fillér sincs, de azért mégis! Hátha! De nem! Hiába kotorászott kön vökig zse­beiben, semmit sem talált. Pe­dig sorra vette valamennyit Már csak a belső zsebe maradt hátra Persze, abban sincs sem­mi! De mégis, valami! Izgatot­tan rántotta elő... Egy fény­kép. .. a IV. B) osztály. Ni, a Feledi Karcsi hogy vigyorog! És a dagadt Füzes! Még fény­képezés előtt fél perccel is za­báit. Alig tudták vele abbaha­gyatni a fényképezés idejére Utána újra nekiesett a sonkás zsömlének. Sonkás zsömle!... Oh!..» Dü­hösen nézett Füzesre majd bosszúsan zsebredugta a fény­képet. Lépteit egy bokor félé irá­nyította, amelynek tövében ttéggé eldugott padot pillan­tott meg. Nincs más hátra, itt kell tölteni az éjszakát. Óvatosan körülnézett. Miután senkit sem látott a közelben, ’yorsan végigheveredett a pa­lán. Fölötte, a fák ágain át, léhány csillagot látott. Az ut­jai lámpa fénye halványan szű- ődött keresztül a bokrokon, szeme csak lassan szokta meg i félhomályt. S emiatt csak ké­rőbben vette észre, hogy a •zemben levő pad szintén fog­alt. azon is alszik valaki. No, mindegy! Csak a rendőrök kö- eledtéré kell vigyázni, mert zok nem nagyon szeretik a munka- és lakásnélkülieket. Kényelembe helyezte magát a értény pádon. Olyan fáradt olt azt hitte, pillanatuk alatt Kisvártatva kinyílt az ajtó, s nyílásában megjelent egy mo­gorva arc. — Mit akarsz? ■— tudakolta az őr, több nyelvű kérdezős- ködés után, tört magyarsággal. Gazsó felkapta a fejét az is­mert hangra. — Bebocsátást kérek — vála­szolta kissé élénkebben .— Milyen nemzetiségű vagy? — Magyar. —'’Akkor menj a fenébe! A lágerbe csak jugo&zlávok, cse­hek és főleg néínetök jöhetnek. Becsapta a kaput Gazsó ijedten ugrott hátra, így is majdnem elsodorta a nehéz vasajtó. De hát mi ez, a kutya úristenit neki?! így bánnak vele? Ez a híres angol vendégszeretet?! Az. hogy az osztrák paraszt vagy. városi em­ber szóba sem. áll vele. amikor enni- vagy. innivalót, kér tőle, hagyják, de hogy ebben, a ro­hadt lágerben is így fogadják, az már felháborító!. Hiszen ezek bdztatgatták, hogy jöjjön, és ő jött! Hát akikor? Ez a mogorva őr ezt nem tudja?! Ej. csak el­kaphatná egyszer a nyakát! Há tealépett. & most hová? Ki az, aiki tárt . karokkal fo­gadja, s eligazítja további sor­sát? Ki áz, aki á rádióban biz­tatott. buzdított? Miért nincs most itt. miért nem fogja meg a kezét?!... Lógó arccal elindult az or­szágút felé, de egyszer még visszanézett. . Áz. angol zászló méltóságteljesen lobogott, s ami­kor egy kis szellő fellebben- tette sarkát, csíkozása furcsán szelte kefesztiil-kásul a lobogó vásznát,,i • 1. ■ Gazsó -Mihály boitfáradtan állt meg a hüí lendorL láger kapuja előtt. Alig Váriszorgott már. az utóbbi napok esemé­nyei erősep megviselték. Szin­te búcsú nélkül hagyta el övéit, aztán . nekivágott az útnak. A határon torkában dobogott a szíve... de sikerült! Felélénkült. Szabad földön van! Azon a földön, ahol az ember akarata szent, lehetősége korlátlan! Ahol semmi sem áll az érvéhyesülés út iába. ahol a legtöbb munkásnak saját ko­csi ia vaji! Azon vette magát észre, hogy a sokszor hallott' érveket szaj­kózza, azokat, amelyeket fel* felcsillanó szemekkel hallgatott ti lókban odahaza, midőn vágya­kozva . csavarintott egyet a rá­dió gombján. Szabad föld! Eljutott hát ide, miután', hónapkig dédelgette, ba­busgatta, érlelte a 'gondolatot. Igaz. az első nap nem úgy si­került. -minit ahogy ő elképzelte. Dé mindegy' . Bizonyára lesz még éz másként is. és a sze­rencse kamatostól téríti majd meg ezt az egy napot. Ah! De most már 'valóban jó leime egy kis meleg étel, hogy éhét és egy pohár viz. hogy szomját csitíthatoá-. No, meg agy ágy, egy jó. puha ágy... Az előtte magasodó vaskapu­ra tekintett Itt bizonyára befogadják. A bejárat felett angol lobogót lengetett, a fezéi Igen. itt be­fogadják, fciszeu Anglia felől is kedves, biztató szavak érkeztek hozzá az éteren át: •Magabiztosan bezörgetett zásii lehetőségek közül kiválasz­tottunk egy kedves, ötletesen felújított népi hagyományt — az asszonybált. Sötétedéit'» amikor Ho. mokmégyre érkeztünk. Messzi­ről látszott a művelődési otthon kivilágított épülete. A kis házak ablakaiból barátságos, meleg fény sugárzott, izgatott, szok­nyás asszonyok siettek a ke- ményrefagyott úttesten. Férfi? — sehol nem mutatkozott. — Ilyenkor nem merészked­nek ám előbújni — közölte ne­vétve Lakatos Ferencné. a mű­velődési otthon igazgatója —, ez a nap kizárólag a miénk, asszonyoké! Ügy látszik, valami kis té-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents