Petőfi Népe, 1962. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-03 / 52. szám

Ankét az iíjúsági lakásépítési akcióról A megyei tanács és a KISZ megyei végrehajtó bizottsága pénteken Bajára közös ankétra hívta össze a megye öt városá­nak tanácselnökét, az OTP me­gyei és városi fiókvezetőit, a városi KISZ-titkárokat és a TÜ- ZÉP képviselőit, hogy megvitas­sák a KISZ által kezdeménye­zett lakásépítési program idei tervezési és pénzügyi problé­máit. A megbeszélésen — amelyen részt vett dr. Varga Jenő elv­társ, a megyei tanács végre­hajtó bizottságának elnökhe­lyettese és Borszéki Lajos, a KISZ megyei titkára is — Boros György az első és második ba­jai ifjúsági lakásépítő szövet­kezet szervező bizottságának ve­zetője számolt be az eddigi eredményekről és az idei prog­ram megvalósításának előkészü­leteiről. Miután a tömegszervezetek, s a program megvalósításában ér­dekelt illetékesek támogatásuk­ról biztosították a lakásépítés­ben érdekelt fiatalokat, így meg­születhetett a döntés, mely sze­rint március hónapban a megye valamennyi városában befejezik az ifjúsági társasházak szerve­zésével járó tennivalókat, ápri­lis hónapban már meg is kez­dik az építkezéseket. Az építke­zések megkezdéséhez a helyi ta­nácsok máris biztosították a megfelelő telkeket. Radnóti emlékest a Katona József Gimnáziumban A Kecskeméti Katona József Gimnázium irodalmi színpada szombaton este 6 órakor Radnó- ti-estet rendez az iskola dísz­termében. Az irodalmi színpad együttese két és fél hónapja ké­szül a műsorra, amelyben 14 fiatal előadó áttekintést ad a költő életművéről, s legszebb verseivel lép a közönség elé. Az iskola női kara Radnóti két kedvenc Bartók-dalával szere­pel a műsorban. Levelezőtagozat indul a Kecskeméti Felsőfokú Gyümölcs- és Szőlőtermesztési Technikumban A Kecskeméti Felsőfokú Gyü­mölcs- és Szőlőtermesztési Tech­nikumban március eleién leve­lező tar ozat nyílik a Dunántú­lon, a Duna—Tisza közén és a Dél-Tiszántúlon dolgozó számos, vezető beosztású mezőgazdasági szakember részére. A három­éves levelező oktatás hallgatói állami gazdaságok, termelőszö­vetkezetek és mezőgazdasági vállalatok agronómusai. elnökei, brigád vezetői, illetve főosztály­vezetői, valamint a párt- és ta­nácsi szervek mezőgazdasági osztályvezetői és előadói. A részvevők a napokban fel­vételi vizsgát tettek. A tagozatra beiratkozható 72 hallgatót a lakóhelyéhez legkö­zelebb eső mezőgazdasági szak­iskolában megfelelő tanárok ké­szítik elő évközben a Kecske­méten sorra kerülő vizsgákra. Ezeken az úgynevezett konzul­tációs helyeken kapják meg azo­kat az útmutatásokat is, ame­lyekre a tananyag elsajátításá­nál szükségük lesz. Mivel a szőlő- és gyümölcs­telepítés, valamint a kertészeti gazdálkodás a későbbi években is nagyarányúan fejlődik, az országban egyre több, magasabb képzettséggel rendelkező szak­emberre lesz szükség e munkák elvégzéséhez. A technikum már­ciusban újabb hathónapos elő­készítő tanfóJyamot indít azok­nak a — 24. életévüket betöl­tött, nem érettségizett — jelent­kezők részére, akik valamilyen mezőgazdasági szakképesítéssel és legalább ötéves gyakorlattal rendelkeznek. Ez utóbbi tanfo­lyamra már százan kérték fel­vételüket. Ha . sikeresen elvég­zik, 1963 januárjától ők is a felsőfokú levelező tagozaton ta­nulhatnak. ■X)CXXXX>CKX>OOOCOOOOOOOOOCODOOOOOOOOf Apróhirdetések AZ ®M. Kecskeméti Épületlakatos­ipari Vállalat Kecskemét. Arpádvá- ros 17. sz. azonnali belépésre fel­vesz TMK- és géplakatosokat. Je­lentkezés személyesen vagy írásban a vállalat munkaügyi osztályán. 550(5 PANNÓNIA (fekete) motorkerékpár jó állapotbán eladó. Kólh, Borota, Felszabadulás út 8. - 5484 ELADÓ príma állapotban 200-as Vik­tória motorkerékpár-és 125-ös sep­rős Csepel csónakkal. Cím: Varga, Baja, Damjanich u. 15. ___________5483 MA GASTÖRZSÜ rózsafák, bokor- rózsák. f utóró ísatövek szállítását megkezdtem. Kérje árjegyzékemet. Garamvölgyi Kálmán rózsakertésze­5497 A LADaJNY ^NÉI Rákóczi Tsz diny- nyést és juhászt keres.__________4841» EI .ADO, azonnal beköltözhető csa­ládi ház. Kecskemét, Dárdaitelep ITT, utca 22.________________ 4821 SK ODA-SFARTAK gépkocsi, 41 £zret futott, kitűnő állapotban eladó. — Kecskemét. Damjanich utca 6, vagy IT.*>rvéfa CM! utca 8. 5478 KECSKEMÉT, Körösihegy 91. számú ház felerészé eladó. Érdeklődni le- het Gyapjas Károlynál, Budapest JV.. Kom tár u+ea 1nc: 4)h,2 24 EZRET' futott Warszawa eladó. Érdeklődni: Kecskemét 28-01 telefo­non. , 4812 AUTÓÉRT, motorkerékpárért ván- durméhészetet cserélek. Kecskemét, Külső-Szegedi ut 1. Nyúl. _____ 5454 S/ .ÜRKE gizspárhelt eladó. Kecske­mét, Arany János utca 7. Címfes­1 ők, 5504 TÍUADO 10ü-as Csepel és egy_ njély gyermekkocsi. Kecskemét, ■ Szélma­lom utca 29. - 5595 MÄHÖNIA zöldit, vásárolunk. Kecs­keméti Boldogulás Tsz virágbolttá. Rákóczi üt 0. 5592 .---------,----------------------*------------------------— Rt ,ADÓ Kecskemét, Rendőrfalu, Gu- bányl Mihály utca 10. sz alatt levő fél, belsőportás ház.________ 5500 KÉ T vizsgázott kazánfűtőt, önálló* 1 villanyszerelőt és Demag daru keze­lőt (2 személyt) azonnal felveszünk. Munkabér kollektív szerint. Mun­kásszállás nincs. Üzemi konyha van. Műkő- és Cementipari Vállalat. Ba- •a, Grépé+oa u. 2. 5403 GAZDA1, KODÓ özvegy, 38 évfes, ma­gához illő feleséget, kislányának édesanyát keres. „Baromfineveléshez értő" jeligére a kiadóba kér levele­ket. 4U4U ELVESZETT tárca, katonai Igazol­vány. adócsekk stb., iratok Kecs­keméten a budai betonúton, a vá­rostól 8 km távolságig. Megtaláló a benne levő 70 forintot tartsa meg, az Iratokat küldje vissza Tok Bol­dizsár, Talfá.ia 14. sz. alá, vagy szol­gáltassa be a helyi katonai parancs­nokságra. _______4850 SÜRGŐSEN eladó Pálmonostorán, Szabadság utca 5. szám alatt levő ház. Autóbusz 5 percre, villany. — Értekezni ugyanott 14 órától 20 óráig. _______.________5499 25 MÁZSA szálas here eladó az aioin Kaíászs7övetkezetnél. 172 KOMPLETT központifűtés-felszerelés eladó. Kiskunfélegyháza, Attila utca 9. szám. 186 PAPtRRAKTAROZASRA száraz rak­tárhelyiséget keres sürgősen a Nyomdavállalat. Kéttemplom köz. 900-AS személykocsim eladnám, vagy elcserélném oldalkocsis motorért. — Nagykőrös, VIII., Hargita utca 11. szám. 4818 HÄLÖSZOBABÜTOR eladó. Kecske, mét. Reptér, 2-s épület, n. emelet 74. ajtó. 5496 KECSKEMÉT, Alsószéktó VH. utca 1. szám alatti ház beköltözhetően, sürgősen eladó. Ugyanott cserép és faanyag eladó. 5473 ELADÖ 125-ös szürketankos Csepel motorkerékpár príma állapotban. Kecskemét, Sarkantyú utca 21. Kol- man. 5475 ELADÓ családi ház Kecskemét, Öt­vös utca l a. Vétel esetén azonnal beköltözhető. Érdeklődni: ötvös u. 1. alatt. 4834 A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA Március 3. szombat este 7 őra Shakespeare: / RÓMEÓ ÉS JÚLIA Tragédia 3 részben I Jászai Mari-bérlet Baja Központi: A kilencedik kör. Baja Uránia: A bosszú. Kalocsa: Üjra egyedül. Kecskemét Árpád: Babette háboriiba megy. Kecskemét Városi: A kápó. Kiskőrös: Az eső­csináló. Kiskunfélegyháza: A vád tanúja. Kiskunhalas: Julius Caesar. Bátor életmentő Nemrégiben a Dusmöfc község melletti befagyott Vajas-csator­nára rászaladt a 15 éves, Fájsz községbeli Szántai Péter, hogy a gumicsizmáját lemossa a sár­tól. A csatorna jege hirtelen reccsenéssel beszakadt a fiú alatt, aki — miközben két kar­ján tartotta fenn magát a jé­gen — kétségbeesetten kiabált: „Segítség, segítség! Jaj, megha­lok!” A segélykérő kiáltásokat meg­hallotta Fekete Jenő, a vasút- pótló állomás vezetője. Kiro­hant az irodából. Egyenesen a vízbe vetette magát, s a több mint két méter mélységű vízből sikerült a fuldokló fiút kimen­tenie. Köszönetét mondunk a bátor áilomásvezetőnek, áld saját éle­tét, egészségét kockája téve megmentett egy 15 éves ifjút. Ugyanakkor szolgáljon tanul­ságul Szántai Péter esete a fia­taloknak. Sokkal több előrelá­tást, óvatosságot várunk tőlük! Kozó József 3 tonnás Diesel lejiergépkocsi üzemképes állapotban el­adó. — Mezőgazdasági Ktsz Kunszentmiklós. Telefon: 67. 5482 Eredményesen hirdethet Ionunkban ZONGORA eladó, bécsi Wirth gyárt­mányú, kereszthíiros, körpáncélos, oáncéltőkés. Szabó János, Kerekegy­háza, Ságvárl u. 48. ______4782 FE LVÉTELRE KERESÜNK Kecskeméten vagy környé­kén lakással rendelkező mérnököket. technikusokat, valamint esztergályosokat és körlyuk csiszolókat. Jelentkezés levélben az alábbi címre: Pneumatikus és Hidraulikus Gépek Gyá­ra, Budapest. IV'., Dugo­nics u. 11. Telefon: 293-950 17-es mellék. R4R2 NAPTÁR 1962. március 3, szombat. Névnap: Kornélia. Napkelte: 6 óra 22 pere. Napnyugta: 17 óra 32 perc. • — NÉGY ÉV ALATT vala­mennyi kiskereskedelmi boltot tatarozták megyénkben. A kar­bantartásra szánt összeg elérte a 10 millió forintot. — Megyénk szakszövetkezetei a tervek szerint — a nagyüzemi követelményeknek megfelelően — csak 100—150 holdas, egybe­függő szőlősöket telepítenek a következő években. A nagy táb­lákra elsősorban kadarka, ezer­jó és kövidinka kerül. — SZAMOS RÉGI citerát, 100 esztendős faekét, 15 népi díszí­tésű mángorlót, pipatóriumot, negyven, különböző korokból való fa- és cserépkulacsot, lo­vag-kori boros fiaskót, 3000 esz­tendős bronz-kori leleteket, ur­nákat, mammutfogat és még sok más érdekességet őriznek a rövidesen megnyíló dunapataji tájmúzeumban. — A KERESKEDELMI- Pénz­ügyi és Vendéglátóipari Dolgo­zók Szakszervezetének, a Bel­kereskedelmi Minisztérium Ven­déglátóipari Főigazgatóságának és a megyei tanács vb kereske­delmi osztályának rendezésében megyénk vendéglátóipari szak­emberei és dolgozói pénteken délelőtt megvitatták a szakma eddigi eredményeit és ez évi fel­adatait A vitaindító beszédet Dr. Langer Lajos, a Belkeres­kedelmi Minisztérium Vendég­látóipari Főigazgatóságának fő­könyvelőié mondta. — A Kecskeméti Baromfiipa­ri Mezőgazdasági Vállalat tele- nén 32 000 csibe és mintegy 2900 kiskacsa nevelkedik. Az első 14 000 darab egy kilón felüli rántanivaló csirkét már útnak indították a Budafoki Baromfi­feldolgozó Üzembe. — A KATJDCSAl járásban községenként ötezer forintot for­dítanak az idén a helyi, tanácsi kezelésű könyvtárak állományá­nak fejlesztésére. — Külön ménesekben össz­pontosítják a magyar verseny- és sportlótenyésztést. A Mező­hegyes! Állami Gazdaságot, va­lamint a Füzesabonyi Állami Gazdaság poroszlói üzemegysé­gét jelölték ki ugró- és díjlo­vak tenyésztésére, //> ÓJÁRÁS Várható időjárás szombat es­tig: felhős, párás, helyenként ködös idő. Több helyen újból kisebb havazás, havaseső, gyen­ge, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet nulla—mínusz három, a legmagasabb nappali hőmérsék­let holnap nulla—plusz három fok között. Holnap kezdjük Guzí Mihály és Becze Károly Az 57 081-es légionista című regényének foly­tatásos közlését. — NAGYSIKERŰ ANKÉTOT rendezett pénteken délelőtt Kecskeméten a községi és váro­si népfrontbizottságok nemzet­közi agitációs felelősei számára a Hazafias Népfront megyei titkársága. Mintegy száz főnyi résztvevő előtt Lukács Tibor elvtárs, az Ország-Világ című hetilap rovatvezetője a békés egymás mellett élés politikáját elemezte. Az előadást sok kér­dés és élénk vita követte. — Rövidesen megkezdődnek a traktorképző tanfolyamok vizsgái megyénk gépállomásain. Az idén mintegy félezer, nagy­részt termelőszövetkezeti tag ismerkedett a gépek kezelésével. Csomagolóanyag VASHORDÓ ÖBLÖS ÜVEG' NÁTRONZSÁK FALADA FAHORDÓ PAPÍRDÓBOZ Felújított állapotban Felesleges készletét raktárról szállít a helybeli MÉH-en az egész országba: keresztül átvesszük. GÖNGYÖLEGFELÜJÍTÓ VÄLLALAT Budapest, SUT.. Dagály utca 3. Telrrnw 200-9R5 jnn-sso. 000.705 5198 Figyelem ! Figyelem l Cukrászati és hidegkonyhai készítmények árubemutatója és árusítása március 3-án és 4-én, szombaton és vasárnap » KALOCgAI «■ VIDÁM« ESZPRESSZÓBAN. TAN Af'S ADÁS. TORTATÖT TÉS ÉS DÍSZÍTÉS. FÉLKÉSZAB11* aiOJSÍTASA! Kirívó eset Az idei náthajárvány Sok helyen ,bekopogtatott, Nem győzik a betegjárást Az SZTK-oryosok. Olyan sokan hívják őket, Hogy az is előfordult, Amire az orvos kiért, A beteg már meggyógyult* ‘ KEVií — Több mint 2 millió *3Mt ezer forintos költséggel épül korszerű művelődési ház Duna- patajon. A helyi tanács vezetői a lakosság ‘elentos társadalmi segítségére számítanak. *— MISKOLCON rendezik meg az V. Országos Kamara­zenei Fesztivált. Az április 7-én és 8-án sorrakerülő fesz­tiválon 48 zeneiskola növen­dékeinek legjobbjai vesznek részt. Az ifjúsági hangverse­nyeken a hagyományos hang­szerek mellett mind többszőr csendülnek majd fel a fúvós- és fafúvós hangszerek is, — Szegeden az idei hangver­senysorozaton mintegy 1800 ál­talános és középiskolás fiatal ismerkedik a zeneirodalom re­mekeivel. A fiatal zenekedve­lők száma egy év alatt ötszö­rösére nőtt ebben a városban. — Gyászhír. Édesapánk, Ból- dogh József kovácsméster 76 éves korában Budapesten el­hunyt. Temetése szombaton dél­után 2 órakor lesz Kecskeméten a Szentháromság . temetőben. Gyászoló gyermekei,. . . 4844 — Köszönetnyilvánítás. Kö. szönetet mondunk mindazon ro­konoknak, jó barátoknak, isme­rősöknek, akik édesapánk, Far­kas János temetésén megjelen­tek, ravatalára virágot helyez­tek é9 mélységes gyászunkban velünk éreztek. Tari család. 4843 Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Szilágyi Katalin (anyja neve: Molnár Veronika), Bíró Katalin (Börönde Mária), Molnár János (Faragó Mária), Gáspár Má­tyás (Baranyi Erzsébet), Terdik Er­zsébet (Sárközi Erzsébet), Mészáros Sándor (Ernhoffer Margit), Juhász Géza (Szöllősi Etelka), Kovács Hona (Nagy Ilona), Ábel László (Magó Julianna), Kalapos Erika (Holies Má­ria), Szabó Miklós (Farkas Mária). Kolozsvári Irén (Acs Irén). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: dr. Vinnai Gyula és Köles Etelka, Ju­hász János és Duksa-Kovács Kata­lin, Borbás János és Pallagi Piros­ka, Marezsi Dezső és Lefkovics Hona. MEGHAlAk: Bujáid Jánosné Hegedűs Rozália 59 éves, dr. Hévizy József 86 éves, Tornyay Ernő SS éves, Dormány Gergelyné Gubái« Mária 72 éves, Krátzer Jőzsefné Gál Mária 64 éves, Molnár János 76 éves, Kalmár Sándorné Urbán Ko^ zália 51 éves, Mészáros József 21 éves, Agócs József 82 éves, Zsám=> böki Mihály 89. éves, Jokhel hályné Tóth Anna 56 éves, Hardj István 72 éves, Farkas János 74 éves, Sinkó József 10 éves, Biró Lászlóné Fazekas Zsófia 92 éves^ Kis Lkjosné Sulla! Rozália 7S éves^ Szabó Péter Pálné Bobány Anna 7a éves, Hegedűs László 50 éves, Scha­fer József 55 éves, Szabó János 75 éves, Bódogh Antalné Bognár Er­zsébet 76 éves, Keserű László ?-§ éves,

Next

/
Thumbnails
Contents