Petőfi Népe, 1962. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-08 / 32. szám

S. oldal I96S. február 8. csütörtök Tovább tart as olass kormány válság Robert Kennedy Japánban „Harcok'' Adenauer körül ELMARADTAK a szerdára tervezett tár­gyalások az olasz kor­mányválság megoldásá­ról. Kedden este Rómában hivatalosan közölték, hogy Grönehi olasz köztársasági elnök betegsége miatt a tárgyalásokat későbbi időpontban tart­ják meg Tovább folynak tehát a találgatások: ki lesz az új kormány miniszterelnöke és irályén lesz a kormány összetétele? Beavatottak tudni vélik, hogy a köztársasági elnök a most lemondott kormány miniszterelnökének. Fanfaninak ad megbízást új kormány alakítására. Hivatalos források megerősítik, hogy -középbal oldali« kormány alakul, amelyben a kereszténydemok­raták mellett a szociáldemokraták és a köztár­saságpártiak is részt vesznek. Ha létrejönne a »•középbaloldali« kormány, ez először fordulna elő Olaszország történelmében. Vajon jelentene-e változást egy ilyen kormány politikája az eddigihez képest? Annyi bizonyos, hogy a jobboldalnak nincs ínyére az új helyzet. Fasiszta huligánok tiltakozó gyűlést rendeztek Rómában a kereszténydemokrata párt székháza előtt, s kövekkel dobálták meg az ablakokat A kereszténydemokrata pártban viszont sokan ab­ban reménykednek, hogy egy engedékenyebb politikával sikerül megosztani a munkásmoz­galmat _ A haladó erők’ szerint az új kormányt létre­hozó demokratikus törekvéseik következtében va­lóban új politika folytatására is lehetőség nyí­lik. Korai lenne még jóslásokba bocsátkoznunk, annyi azonban mindenesetre máris látható, hogy az új helyzet kedvezőbb lehet a munkásmozga­lom harca és fejlődése számára, mint az eddigi. Aktívabb harc folytatható a monopóliumok el­len, a belpolitikában tovább fejleszthetők a de­mokratikus szabadságjogok és a külpolitikában érvényesülhetnek a békés törekvések. Ezek a vo­nások különböztetik meg legjobban a jelenlegi kormányválságot a korábbiaktól. ROBERT KENNEDY amerikai igazságügymi- aiszter távol-keleti útja nagy port vert fel Ja­pánban —■ és otthon, is. A miniszter kedden Oszakába érkezett. A re­pülőtéren kicsiny, de annál hangosabb csoport jelent meg üdvözlésére, horogkeresztes náci zász­lókat lobogtatva. A szélső jobboldali fasiszta szervezet tagjai felhasználták az alkalmat, hogy tüntessenek az amerikai háborús politika mellett és a haladó japán mozgalmak ellen. A Japán Kommunista ’ Párt lapja viszont, aa Xkahata felszólította a japán népet, tiltakozzék Robért Kennedy amerikai igaaságügyminiszter látogatása ellen, tüntessen mindenütt, amerre Kennedy megjelenik. A lap rámutat, hogy Ro­bert Kennedy a felelős az Egyesült Államok Kommunista Pártja ellen indított hajszáért és része volt a forradalmi Kuba ellen elkövetett agresszióban is. Nem maradt el a látogatás hazai, amerikai visszhangja sem. A New York Journal American keddi számában követelte, hogy az amerikai kormány mondjon le Robert Kennedy tervezett indonéziai látogatásáról. A lap véleménye sze­rint az amerikai kormánynak szembe kell for­dulnia Indonéziával a nyugat-iriáni kérdésben. -A hollandok szövetségeseink — írja —, az in­donéziaiak pedig, legalábbis diplomáciailag, el­lenségeink.« A CDÜ ELNÖKSÉGÉNEK szerdai ülésén a tavalyi parlamenti választások elemzésével és az idea májusi pártkongresszus előkészítésével fog­lalkoztak. Jellemző, hogy a párt vezetősége mi­ként értékeli az eddigi abszolút többség elvesz­tését' Nem az eddigi politika módosítását, csu­pán szervezeti reformokat követelnek a párt sor­sáért aggódó vezetők, s többek között azt, hogy a pártelnöki tisztet válasszák el a kancellári tisztségtől. «A 86 éves Adenauer energiája már nem ele­gendő ahhoz — írja a Rheinische Post —, hogy a kormányzati ügyek mellett még egy nagy pár­tot is vezessen,.. A párt az elszáradás jeleit mutatja, s ehhez még súlyos szervezeti hiányos­ságok is járulnak. Az a tény, hogy a kormányfő és a pártvezér tisztét egy ember tölti be. béní- tólag hatott az egész apparátusra.« Adenauer azonban egyelőre nem hajlandó megválni a pártelnöki tisztségtől, ezért a CDÜ «•reformerek« úgy módosították követeléseiket, hogy legalábbis «tehermentesíteni« kell a kan­cellárt A májusi kongresszuson tehát válassza­nak egy ügyvezető elnököt alti kizárólag a párt­szervezéssel foglalkozik. A szerdai tanácskozáson éppen erről volt szó, s úgy tudják, Adenauer is hozzájárult hogy Dufhuest Észak-Rajna Vesztfália tartomány ed­digi belügyminiszterét jelöljék a májusi kong­resszuson ügyvezető elnöknek. Dufhues a keresz­ténydemokrata politikusok fiatalabb nemzedé­keihez tartozik. Beavatottak szerint megválasz­tása bizonyára azzal a következményekkel jár, hogy a pártapparátus ellenőrzése lényegében az ő kezébe megy majd át A reformistáik elkép­zelése szerint olyan helyzetnek kell majd kiala­kulnia, mint amilyen jelenleg az Olasz Keresz­ténydemokrata Pártban van. ahol Morro főtitkár kormányfői teendőket nem vállal, hanem ki­zárólag a pártvezetés feladataival foglalkozik. EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN A világ minden tájáról MŰKÖDIK A BAN THACH-I VlZIERÖMÜ A Vietnami Demokratikus Köztársaság a napokban felava­tott legnagyobb vízi erőműve szovjet segítséggel épült ée 1080 kilowatt teljesítőképességű. A CHILEI DOLGOZÓK SZOLIDÁRISAK KUBÁVÁ« A képen: Szolidaritási nagygyűlés Santiago de Chilében. Beszédet moift Salvador Allende, a Chilei Szocialista Párt egyik vezetője. MOOOOOOOOCOOCOOOOOOOOOOOOOOOOOCOOa» Elsodort az ár egy faint DJAKARTA. (AP) Súlyos esőzések sújtják az indonéz szi­getvilágot Szumba szigetén (Szunda szigetcsoport) az ára­dás elsodorta Malahar községet. A 66 lakos közül csak harminc­hármat találtak életben. r Újra elhalasztották az első amerikai űrutas kilövését WASHINGTON. (MTI) Wa­shingtonban hivatalosan beje­lentették, hogy február 14-«* Külpolitikai kérdések Az alagút Félreértések elkerülése végett meg kel! mondanom, hogy nem Keller­mann nevezetes regényét akarom újrafelfedezni vagy méltatni. Egy valóságos alagútról kell szólnom, ar­ról, amellyel rosszakaratú politikai kaandorok a két Berlin határán a minap oly csúfosan felsültek. A színhely a Demokratikus Berlin északi része, a magasvasút Wollank hogy kitervelő! nemcsak a békés, demokratikus Németországnak es­küdt ellenségei, hanem valamennyi német embernek; sőt általában az embereknek. Miközben az aknát épí­tették az állomás alatt, a sínek alól is kiemelték a földet. A hivatalos vizsgálat megállapította, hogy emiatt könnyen súlyos katasztrófa történ­hetett volna. csőlátókat tart fenn mind a francia, mind az amerikai »ultrákkal**. Ele­gendő csak arra emlékeztetni, hogy Nyugat-Németországban tárt kapu­kat talált az a Sálán, akit az algíri puccsban való részvétele miatt Pá­rizsban elítéltek. Az alagúi-provokácló megmutatta a nyugatnémet politika igazi arcát. Miközben az NDK fáradhatatlanul azon igyekszik, hogy a német kér­dés rendezését a tárgyalások vágá­nyára állítsa, az NSZK-ban egyre csak azon törik a fejüket, hogyan lehetne aláaknázni ezeket a vágá­nyokat. Az ügy leglényegesebb ta­nulságát a Neues Deutschland ekképp summázza: „Fokozni keU a harcot Nyugat-Berlin demilitarizált várossá alakításáért, a békeszerződés meg­kötéséért, a békés együttélés politi­kájának győzelméért és köztársa­ságunk biztonságáért.” Ez valameny- nyi békeszerető ember egyöntetű véleménye. szerda előtt oem kerülhet ear John Glenn, az első amerikai űrutas útjára, amelyet legutóbb többszöri elhalasztás után feb­ruár 13-ra terveztek. A Reuter tájékozott források­ra hivatkozva azt írja. hogy ál­lítólag nincs különösebb prob­léma a rakéta előkészítésében, de a munkálatok tovább tarta­nak, mint eredetileg tervezték. Hatodszor halasztották el Glenn alezredes földkörüli rakétautazását. SUasse-i állomása. Az épület nyu­gati fala egyébként a két Berlin ha­tára. S íme a cselekmény: január 27-én az utazóközönség arra lett fi­gyelmes, hogy a peronon egyszerre repedés támad, amely egyre széle­sedik, majd a peron közepe süly- lyednl kezd. Nyomban megindult a vizsgálat, s néhány nappal később át NDK hatóságai a világsajtó kép­viselőinek jelenlétében bemutatták azt az alagút-rendszert, amelyet Nyugat-Berlin francia szektorából kiindulva építettek ki a demokra­tikus Berlin irányában. A cél félre­érthetetlen és világos. Tavaly au­gusztus 13-án az NDK területi sér - tétlenségének biztosítása végett a két Berlin közti határt valóságos ál­lamhatárrá tették és olyan Intézke­déseket foganatosítottak, hogy a ké­mek, ügynökök és más efféle kár­tékony elemek többé nem csúszhat­tak be az NDK-ba: a nyitott kapuk bezárultak előttük. A Wollank Stras- ae-i „patkánylyuk” — Így nevezi a demokratikus sajtó a kémalagutat st arra szolgált volna, hogy rést nyisson a berlini falon, pontosab­ban a fal alatt a rombolás, az ár- tas őröl szamára a behatoláshoz. Aa NDK elleni alagüt-provokácló néhány fontos tanulságot kínál. Mln- aeeefrolötj megint bebizonyosodott, A vonal ugyanis eléggé forgalmas, óránként átlag hat szerelvény ro­bog át ezen az állomáson, munká­sokkal telezsúfolva. Az állomást érintő sínpáron bonyolódik le Nyu­gat-Berlin északi kerületeinek és a francia megszálló csapatoknak az ellátása is. A provokátorok a for­galom zavartalanságát, a lakosság ellátását, az emberek életét tették ki halálos veszélynek. De tévednénk, ha azt hinnők, hogy ezekről a körülményekről megfeled­keztek. A Neues Deutschland hívja fel a figyelmet arra, hogy az emlí­tet» veszélyek felidézése mögött ta- * datos politikai számítás rejlett. Hadd történjék katasztrófa, legalább lesz kellő ürügy az NDK elleni megtor­láshoz, ugyanis a berlini magas­vasút Kelet-Berlln tulajdonában van — gondolták. A lap emlékezett ar­ra, hogy a német militaristáknak nagy praksztsuk van az efféle „ürügy-teremtésben”. Érdekes felfigyelni arra Is, hogy ez a provokáció Nyugat-Berlin fran­cia szektorából Indult ki. Ennek kapcsán két körülményre kell utal­ni. Az egyik, hogy a nyugat-berlini francia csapatok tisztikarában min­den negyedik tiszt nyíltan az OAS tagjának vallja magát, a másik, hogy a hivatalos Bonn kitűnő kap­Az egyiknek fenn, a másiknak Glenn!

Next

/
Thumbnails
Contents