Petőfi Népe, 1962. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-07 / 31. szám

Jól sikerült a kosárlabda Ifjúsági Kupa A Bács-Kiskun megyei Ko­sárlabda Szövetség ifjúsági bi­zottsága február 3-án és 4-én rendezte meg Kecskeméten a hagyományos ifjúsági kupa ko­sárlabda-tornát. A női torna nagy esélyese a Katona József Gimnázium csa­pata volt és az eredmény a vá­rakozásnak megfelelően alakult. A Katona József Gimnázium csa­pata minden ellenfelét nagy pontfölénnyel verve, biztosan védte meg elsőségét és ezzel má­sodszor nyerte el a kupát. (A ki­írás szerint a végleges elnyerés­hez három győzelem szükséges.) A szokásos meglepetés azon­ban most sem maradt el. Az első napon a Dózsa — nagyobbrészt serdülőkből álló csapata — vá­ratlan győzelmet szerzett a Bá­nyai Júlia Gimnázium ellen és ezzel biztosította a második he­lyét. A férfi tornán hatalmas küz­delemben dőlt el az elsőség. — Szombaton a Petőfi fiataljainak megleoetésszerű győzelme a Ka­tona Gimnázium ellen már fel­borította a papírformát. Vasár­nap délelőtt csak hosszabbításon dőlt el a Piarista Gimnázium— Petőfi mérkőzés az előbbi ja­vára. A torna legszebb mérkő­zése a „Piár”—Katona rangadó volt A nagvszerű formában levő „Piár” végig vezetve, biztosan győzött és így veretlenül lett az első. Végeredmény: Nők: X. Katona J. G. SS— 170: 91 6 2. K. Dózsa 3 2 1 116:136 5 3. Bányai J. G. S 1 2 156:161 4 4. Kertészeti T. 3 — 3 84:138 3 A torna legjobb női dobói: 1—2. Molnár (Dózsa) és Rigó (Bányai) 64—64, 3. Túri (Kato­na) 61, 4. Poór (Bányai) 36 és 5. Schütt (Kertészeti) 26. Férfiak: 1. Piarista G. 3 3 — 215:171 6 2. K. Petőfi 3 2 1 185:179 5 3. Katona G. 3 1 2 228:219 4 4. Kertészeti T. 3—3 158:217 3 A torna legjobb férfi dobói: 1. Tóth Győző (Petőfi) 97, 2. Vas­vári (Katona) 82, 3. Tatár (Piár) 74, 4. Kaduly (Kertészeti) 67, 5. Tóth T. (Katona) 62. Ébrpsasfíi Vissza leli szerezni a bajai ökölvívás régi hírnévéi Örömmel olvassuk mind gyakrabban, hogy megyénk ökölvívói szépen helytállnak a különböző bajnokságokban és versenyeken. A Kiskunhalasi MEDOSZ az NB II-ben a baj­noki cím esélyese volt. fejlőd­nek a kiskunfélegyházi és a kecskeméti ökölvívók, kezd gyö­keret verni a sportág a közsé­gekben is. Mindez arra enged következtetni, hogy megyénk néhány éven belül ismét az él­vonalba kerülhet. Amennyire örvendetes azon­ban a megye fejlődése, any- nyira elszomorító volt minded­dig a bajai ökölvívás helyzete. Esztaliten;szezőrnk a vidéki bajnokságon A Magyar Országos Asztali- tenisz Szövetség február 3-án és 4-én Debrecenben rendezte meg az országos vidéki egyéni bajnokságot. Ezen a versenyen Bács-Kiskun megyéből is részt vett néhány asztaliteniszező, a megyei bajnokságon elért ered­mények alapján. Megyénk versenyzői közül Hugyecz Pál, a Kiskunhalasi MEDOSZ asztali teniszezője érte ed a legjobb- eredményt, mert a vegyespárosban a békéscsabai Kerekes Tündével a 3. helyet harcolta ki. A Hugyecz—Dézsi (K. Vörös Meteor) férfipár és a Varga Judit—Virányi Valéria (K. Vörös Meteor) női pár a ' eg jobb nyolc közé verekedte fel magát, ugyanígy a legjobb nyolc közé jutott az ifjúsági leány egyesben Varga Judit. Itt azonban meg kellett hajolniok a lényegesen rutinosabb szegedi és miskolci versenyzők előtt. A felszabadulás után nagy­szerű lendületet vett ez a sport a városban. Az akkoriban itt járt olasz válogatott ellen tisz­teletremél tóan szoros eredményt ért el a bajai együttes. Ez volt azonban az utolsó nagy hadi­tett, ezután visszaesés követke­zett. Kétségtelen, hogy a meg­felelő befogadóképességű terem hiánya nagy nehézségek elé ál­lította a bajai ökölvívókat. Éve­ken át számos próbálkozás, újabb és újabb nekilendülés azt a reményt keltette a sportág híveiben, hogy végre ismét •»■feljön-« a város ökölvívó sport­ja. Maradandó örömet azonban az időnkénti sikerek nem sze­reztek. Nem termett sok babér a bajaiaknak a legutóbb lezaj­lott felnőtt és ifjúsági bajnok­ságokon sem. Mégis azt mondbatiuk, hogy most ismét biztató a jövő. Ügy látszik, hogy végleges hajlékra találtak a fiatalok a Baiai Va­sas SE-ben. Ezután tehát két ökölvívó szakosztály működik Baján: a Honvéd és a Vasas együttese. Remélhetőleg nemes vetélkedésnek leszünk tanúi és ennek eredménye a sportág színvonalának emelkedése lesz. Bizonyos, hogy minden kez­det nehéz, s így — bár az alap­vető előfeltételek megvannak — nem lesz könnyű és gyors a fej­lődés most sem. Legelőbb a lét­számot kell növelni. Kisebb hír­verő mérkőzésekkel. Kezdetben sokat segíthet a néhány tapasz­talt versenyző is. Az edzők lá­togassanak el megyénk nagyobb egyesületeihez és a fővárosba tapasztalatcserére. S amint az erőnlét és a technikai felké­szültség megengedi, versenye­ket. barátságos mérkőzéseket kell rendezni jobb képességű csapatokkal. Csak ezután kerül­het sor arra, hogy benevezze­nek valamelyik csapatbajnok­ságra. Axt Vártuk a bajaiaktól, hogy szakítva az eddigi mód­szerrel, nemcsak örökös edzé­seken foglalkoztatják a kisléfr- számú szakosztályokat, 'hanem ;gyekeznek versenyeken bebizo­nyítani tudásukat, örömet sze­rezni a sportág híveinek, nö­velni a sportolók tudását; rá­térnek tehát végre a fejlődés egyetlen lehetséges útjára. F. J, Jó! fontoljuk meg, kire szavazzunk! Egy olvasónk véleménye közvéleménykutatásunkról Levelet kaptunk Baiáról, Czim- ber Mihály olvasónktól: „Örömmel értesültem róla, hogy közvélemény kutatást ren­dez a Petőfi Népe. Ügy gondo­lom, ez újabb erőfeszítésekre serkenti az idén sportolóinkat, hiszen egy-egy ba inoki érem mellett külön dicsőséget jelent a tiszteletdíj is. A eddig megjelent nyiafkoza- tok bizonyára segítenek tájékoz­tatni. a közönséget. így köny- nyebben véleményt alkothat az is, aki a saját sportköre, közsé­ge sportéletén kívül alig ismeri a megyei teljesítményeket. Hi­szen jól meg kell fontolnunk, kire adjuk le szavazatunkat, mert a közvéleménykutatásval nevelő hatása hell legyen. Ha az eredmény igazságtalan lesz, akkor elvehetiük egy-egy kiváló fiatal sportoló kedvét. Az iaaz- ságos rangsorolás azonban hoz­zájárulhat svortolóink becsvá­gyának felkeltéséhez és szorgal­mas munkára ösztönözheti őket. Ügy láttam, hogy a nyilatko­zók általában felül tudtak emel­kedni a szűk helyi érdekeken Szalay László elvtárs például nemcsak kiskunhalasi sportoló­kat javasolt, bár ő maga ott él. Talán éppen emiatt jutott eszem­be. hogy mindeddig elfeledkez­tünk egy kiváló kiskunhalasi sportolóról, aki pedig méltán megérdemelné a „Megyénk leg­jobb sportolója 1961-ben” címet. Bábel Józsefre gondolok a Halasi Határőr sokszoros lovas­bajnokára. Igaz, hogy megyénk­ben alig ismerik ezt a sport­ágat, éppen ezért érzem köte­lességemnek. felhívni a figyel­met Bábel József eredményeire Sok egyéb versenyen elért győ­zelme mellett az idén harmad­szorra nyerte meg a kétnapos összetett verseny országos baj­nokságát Levél nevű lován. Fz a magyar lovassport történeté­ben egyedülálló teljesítmény, s ezzel megyénknek nagy dicsősé­get szerzett. Véleményem szejint a hehres sorrend <j kö-vetkerő lenne: Nők: f. Ónody Éva, 2. Dékány Erzsé­bet, 3. Szatmári Jánosné. Fér- Hak: 1. Bábpi József, 2. Balogh Mátyás, 3. Halász Péter.” A szerkesztőségünkbe eddig ''eküldött többszáz szava zó szel­vény átvizsgálása után szüksé­gesnek tart iuk ismételten kö­zölni olvasóinkkal a következő­ket: Szavazószelvény január 28-től. február 11-ig minden számunk­ban található a sportrovatban. A szelvényre csak egy női és egy férfi sportoló nevét lehet beírni. Ha több név szerepel a szelvényen, a bíráló bizottság csak az elsőt veszi figyelembe A szavazószelvényeket össze­gyűl tve, egyszerre is be lehet küldeni. Kecskeméten boríték nélkül bedobható a Petőfi Népe levelesládájába (Széchenyi téri.) A bajnokságon egyébként — az előzetes várakozásnak meg­felelően — a férfi egyéniben a szegedi Nagy László, a női egyé­niben Weiszné Farkas Anna győzött. QjLLjn.okő-k Vasárnap a Kisstadionban zajlott le a Magyar Népköztár­saság 1962. évi I. osztályú mű- korcsolyázó bajnoksága. A női egyéni bajnok ismételten Zöll­ner Helga lett (fenn). Férfi egyéni bajnok Üjlaky Károly, a párosverseny győztese a Csor­dás—Kondi pár (lenn), vala­mennyien az FTC mű korcso­lyázók A bajai úttörőlányok Fedettpályás atlétikai ver­senysorozatot tartott januárban a bajai úttörőház leány atléti­kai szakosztálya. A lányok a tornatermi számokban igen jó felkészültségről tettek tanúbi­zonyságot A verseny jobb eredményei: 1. korcsoport: helyből magas­ugrás: 1. Tóth 105 cm, 2. Dobo­si, 3. Mezei. Helyből távolug­rás: 1. Tóth 224, 2. Renged, 3. Steiner. HeUiből hármasugrás: 1. Rengei 623, 2. Tóth, 3. Kru­A nemrégiben megrendezett Budapesti Nemzetközi Galamb­kiállítás után néhány lelkes solti galambtenyésztő is elhatározta, hogy hasonlót szervez a kör­nyékbeli galambtenyésztők se­gítségével. Csizmádig Ferenc egyesületi elnök leveleire egyre-másra ér­keztek a nevezések az ország különböző vidékeiről. Az or­szágos szövetségtől sikerült meg­szerezni a szükséges ketreceket, a madarak szállításához és ete­téséhez a helybeli termelőszö­vetkezetek nyújtottak segítsé­get, így január 28-án végre meg­nyílt a kitűnően rendezett ki­állítás a solti községi művelő­dési otthon nagytermében. Hét napon át valóságos za­rándokhellyé vált a kiállítási terem. A mintegy 200 galamb­ra ezernél több környékbeli ga- ’ambkedvelő volt kíváncsi. A Solti Galambtenyésztő Egyesü­let tiszta bevétele meghaladta a másfélezer forintot. Baranyai Ernő, a Magyar Ga­lambtenyésztők Országos Szö­vetségének tagja, a bíráló bi­zottság elnöke nagy elismeréssel nyilatkozott a Soltiak munká­iéról. Az előző napon a drezdai nemzetközi kiállításról érkezett elnök a kiállítás 15 galambjá­nak ítélte oda a „Kiváló” cí­met. Ezek egyharmada a fiatal solti egyesület tagjainak tulaj­dona: Bischoff Antal fajtagyőz­tes magyar óriás és király ga­lambja, Vali Bálint német paj­zsos sirálykája és Lóki Bálint úttörőpajtás római galambja. A többiek szarvasi, tatabányai, bé­késcsabai, kecskeméti, székes fehérvári, bajai, kiskőrösi és du navecsei tenyésztők galambjai. fedettpályás versenye pity. Súlylökés medicin-labdá- val: 1. Tóth 11,27 m, 2. Rózsa­hegyi, 3. Rengei. Akadályfutás: 1. Tüske 37,6 mp, 2. Tóth, 3. Do­bosi. 11. korcsoport: helyből magas­ugrás: 1. Mihálovics 90 cm, 2. Gyulavári, 3. Fábik, helyből tá­volugrás: 1. Déli III. 207 cm, 2. Mihálovics, 3. Fábik. Súlylökés: medicin-labdával: 1. Déli III. 11,57 m, 2. Fábik 3. Naszádos. Akadályfutás: 1. Gyulavári, 41,6, 2. Petrekanics, 3. Fábik. Szatmári János Nagy közönségsikert aratott még egy helyi fajta, Csizmadia Fe­renc kitenyésztés alatt levő „solti királya”. A Soltiak kiállításának sikere azt bizonyítja, hogy kisállatte­nyésztésünk e fontos ága egyre népszerűbb. Kovács Sándor Dicséretet érdemel a Bácsalmási Zárási Labdarúgó Szövetség Az őszi fordulóban igen jó munkát végzett a Bácsalmási Járási TST mellett működő láb. darúgó szövetség. A járási II. osztályú bajnokságot egy cso­portban rendezték meg a kis­kunhalasi járás csanataival. A forduló lebonyolítását a bács­almási szövetség látta el. Balassa Sándor és Száll Imre, a szövetség vezetői mindent el­követtek annak érdekében, hogy a bajnokság zökkenőmentesen folyjon le. A megyei szövetség elismerően nyilatkozott munká­jukról. Alános és lelkiismeretes tevé­kenységükre jellemző, hogy a bajnokságban résztvevő csapa­tok mindvégig igen sportszerű magatartást tanúsítottak. Molnár József IGAZ Nöcker professzor, a sportorvosi tudományok „pápája” mondta: — A rendszeres sportolás rövid idő alatt férfit farag az ifjúból, de nagyon h««*«zú ideig megőrzi a férfi ifjonti erejét. ) A Petőfi Népe és a Megyei TST közvéleménykutatása Szava só ssef vény L Ki volt megyénk legjobb női sportolója 1961-ben? 2. KJ volt megyénk legjobb férfi sportolója 1961-ben? Beküldési határidő: február 15. A szelvényt kitöltve tegye borítékba, vagy ragassza leve­lezőlapra. és küldje el a következő címre: Petőfi Népe, Kecskemét OOOOOOOOOOCXX)COOOOOOC»OOOOOOOOOOCOOOC Nagyszabású galambkiállítást rendeztek So’ton

Next

/
Thumbnails
Contents