Petőfi Népe, 1962. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-25 / 47. szám
MÉRLEGEN Sportfeladataink 1962-ben ségék. Legjobban a teke és a OípfM sportfejlesztési tervünk nagy feladatokat ró sportirányító szerveinkre. Ez év végén — a terv szerint — már 172 sportkör működik megyénkben 24 ezres taglétszámmal, ezer szakosztállyal és 20 ezer szakosztályi taggal. A megyei TST-ülés éppen ezért foglalkozott alapos részletességgel a sportéletünkben még fellelhető hiányosságok mielőbbi megszüntetésével. Sporttanácsa- inkra vár elsősorban az a feladat, hogy — az előző időszakkal ellentétben — valóban a legfőbb irányítók legyenek. TST-inknek szorosabb kapcsolatokra van szüksége a tanácsokkal és az elkövetkezendő időkben kérjék rendszeresebben a pártbizottságok segítését — egy-egy fontosabb ügy megoldásához. Nagyobb támogatást várnak a TST-k a falusi KISZ- szervezetektöl és egyes MHS köröktől, hogy minél több lelkes fiatalt mozgósíthassunk sportmozgalmunkba. Sokat tehetnék ezért a tavasszal alakuló sportköri KlSZ-szerveze- tefc is. Sportéletünk szakma! szervesői & irányítói a sportsaövetNővekedik a kiliánosok száma A KfHán-meugalam megindulása óta a Kecskeméti Városi Testnevelés és Sport Tanácshoz 4330 nevezés érkezett. Februárivá főleg iskolások és üzemi jelen tkerteik,, Ebben a ¥ Szorgalmasan készülnek a bajai atléták Ebben a hideg időben azt gondolhatná az ember, hogy az atléták téli álmukat alusszák. Pedig közel sem így van. A Bajai Építők atlétái például már december elejétől rendszeresen végzik alapozó edzésüket. Esténként hangosak a tornatermek: fiúk és lányok emelgetik a súlyokat, izzadnak a bor- dásf álon ; vasárnap délelőttönként pedig melegítőruhában róják a kilométereket a Sugovica partján. Az atléták többsége rendszeresen részt vesz az edzéseken. Különösen dicséret illeti lelkesedéséért Latyak, Ortelli, Velin, Ra- dács, Márity, Szatmáriné, Na- rancsik, Veres, Szabó, Herte- lendi, Katies, Vörös, Farkas, Rozsnyói, Gardil és Bervinkl atlétákat. Ónody Éva bokatörése is javul és mindig ott találjuk az edzéseken. A szakosztály kilencvenes létszáma erősen megcsappant, mert a nők közül Rickert, Rédey. Gindl, Katona és több ni. osztályú, a férfiak közül pedig több mint tizenöten (köztük Márity. Raj, Horváth I., Oravecz, Iszlai és Hegedűs) vált meg a sportkörtől. A szakvezetők elégedet tek az alapozó edzéssel és remélik, hogy ebben az évben is sikeresen szerepelnek a baja atléták. Sz. J. Gyakor’á játékvezető-tanfolyam A Bács-Kiskun megyei labdarúgó játékvezetők bizottsága gyakorló játékvezető-tanfolya- mot indít 16—18 éves fiatalok vészére. A tanfolyam díjtalar Jelentkezni a megyed TST he lyiségében lehet ZENEI FEJTÖRŐ VERDI SINKÖ MAGDA, a Kecskeméti Vörös Meteor tornásza nyolc éves korában kezdett sportolni. Csak a torna érdekelte .és bízott abban, hogy később jó eredményekét érhet él. A szorgalom és a rendszeres edzés meghozta gyümölcsét. Magdi legszebb eredményei közé tartozik például az 1960-ban Egerben kivívott női egyéni tor- nászbajnokség az országos falusi spartakiád döntőjén. A tehetséges sportoló ebben az évlabdarúgó szövetség dolgozott Az asztalitenisz, atlétika, kézilabda, birkózó, sportlövő, ökölvívó, tenisz, torna és úszószövetség irányításában eddig az egyszemélyi vezetés érvényesült. Ezekben a szövetségekben minél előbb szükséges a kollektív vezetés biztosítása, mert csak így lesznek képesek a nagyobb feladatok megoldására. A m egyet testnevelési és sporttanács 1962. évi munkáját az MSZMP sportra vonatkozó téziseire, az MTST ez évi tervére, valamint sport ötéves tervünkre alapozta. Elsősorban az egységesebb szervezésre és irányításra törekedik. Ennek érdekében biztosítja, hogy a lelki- ismeretes, kiváló munkát végző sportaktívák helyet kapjanak a TST-tagok soraiban. Egyik legfontosabb feladat megyénkben ezentúl is a Küián-mozga- lom széleskörű népszerűsítése, a tömegsport fejlesztése, a sportkörök munkájának további javítása. Többet törődnek majd a falusi és termelőszövetkezeti sportkörökkel és működésükhöz mindenkor biztosítják az anyagi és szakmai segítséget hónapban 14 vasjelvény talált újra gazdára és így Kecskeméten már három arany, kilenc bronz és 148 vasjelvény tulajdonos van. ben sem hozott szégyent a kecskemétiekre. Budapesten az egyesületi országos tomászbajnoksá- gon ismét biztosította magának az egyéni első helyezést. 1959-ben érettségizett. Azóta a Szövetkezetek Bács-Kiskun megyei Értékesítő Központjában dolgozik. Gépkönyvelő. Azt mondja, hogy munkáját legalább úgy szereti, mint a sportot. Elhisszük néki... (Pásztor Zoltán felvétele) ötéves sportfejlesztésünk nagylétszámú gyakorló oktató és játékvezető nevelését követeli meg. Ebben az évben már kilencven oktatót és 150 játékvezetőt képezünk megyénkben. A sportvezető és edzőképző intézet pedig valamennyi sportágban szervez segédoktató-tan- folyamot. Néhány részletet ismertettünk sportfejlesztési tervünkből, a megyei TST-ülésen elhangzott beszámolóból. Nagy feladatok, szép tervek ezek — melyek valóra váltása sportvezetőink, edzőink, sportolóink és aktíváink lelkesedésétől függ. Bísunk abban, hogy közös akarattal, összefogással megvalósíthatjuk terveinket, amely egyben megyénk sportéletének további fellendülését jelenti. M. J. Terematlétikai versenyt rendez a Kecskeméti Városi Testnevelési és Sport Tanács ma, vasárnap délelőtt fél 10 órai kezdettel a Piarista Gimnázium tornatermében. Az érdeklődéssel várt találkozón kecskeméti versenyzők indulnak. Szabó László élménybeszámolója Márdus 12-én tartja Kecskeméten a Sportakadémia 1961— 62. évi utolsó előadását. Szabó László nemzetközi sakk-nagymester látogat megyeszékhelyünkre és kétórás sakk-élménybeszámolót tart. Az előadás időpontját és helyét későbbi lapszámunkban közöljük. Sportköri közgyűlések Megyénkben megkezdődtek a sportköri közgyűlések és a jövő héten már Kecskeméten is sor kerül két egyesületi közgyűlésre. Kedden délután 6 órai kezdettel a Kecskeméti Dózsa AC tartja szokásos évi taggyűlését a Dózsa Klubban. Ugyanebben az időpontban rendezi "meg a Kecskeméti Spartacus SK is a közgyűlését a MÉSZÖV székházában. Mindkét közgyűlésre ezúton is meghívják az érdeklő- dőketi Kézilabdázók figyelmébe A Kecskeméti Vörös Meteor sportkör kézilabda-szakosztálya szerdán délután fél hat órai kezdettel játékosértekezletet és edzést tart a Béke téri iskolában. A vezetőség kéri a szakosztály tagjait és azokat a fiatalokat, akik kedvet éreznek a kézilabdához, hogy pontosan jelenjenek meg. Mzgyar birkózók Franciaországban Március 3-án Párizsban rendezik meg a francia és magyar birkózók első hivatalos csapatmérkőzését, a Párizs—Budapest találkozót Franciaországban az alábbi magyar birkózók szerepelnek: Kupcsik Lajos (Diósgyőr), Varga János (Bp. Honvéd), Kellermann Sándor (Bp. Honvéd), Pólyák Imre (Ű. Dózsa), Zsibrita János (Bp. Honvéd), Gurics György (Bp. Honvéd), Hollós! Géza (Bp. Honvéd) és Kozma István (Vasas). Háromhőftapos rejtvénypályázatunk harmadik rejtvényét közöljük. Rejtvénysorozatunkban a zeneirodalom nagyjainak életével, műveivel, operáik felejthetetlen alakjaival foglalkozunk. A pályázaton résztvevőket a Bács-Kiskun megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat kecskeméti MELÓDIA hanglemezboltjából kiválasztható művészlemezekkel és értékes könyvekkel díjazzuk. Részletes pályázati feltételeinket lapunk február 11-i számában közöltük. Mai rejtvényünkkel az egyik legnagyobb olasz zeneszerzőnek, Giuseppe Verdinek emlékét Idézzük. Művelt, gyújtó dallamaival, hatalmas kórusaival a Garibaldi-kor forradalmi szelleme hatja át. Operái, melyek elmét rejtvényünkben rejtettük eb ma la kedvelt müsorszá- mok. A Kecskeméti Konzervgyár KÉPESÍTETT KÖNYVELŐT és GYORS- ÉS GÉPÍRÓT KERES FELVÉTELRE. A gyakorlati idő mellett előnyben részesülnek azok, akiknek gépkönyveiéi gyakorlatuk van. — Fizetés a bérszabályzat alapján, megegyezés szerint. — Jelentkezés a Kecskeméti Konzervgyár I. telepén (Kecskemét. Szolnoki út 6.) a vállalat főkönyvelőjénél. 5404 VÍZSZINTES: I. Három híres operájának elme. ll. Irt, régiesen. 12. Férfinév. 13. Termésfajta. 15. Az Otelló c. opera álnok cselszövflje. 16. Fonetikus mássalhangzó. 13. Leningrád folyója 20. Angol hölgy. 21. Személyes névmás. 22. Olasz női név. 24. Verdi születési helye. 26. Bő. 28. Hasmenés. 29. Francia író, egyik drámájából készült a Rigoletto szövegkönyve. 30. Beteg angolul. 32. KRI. 33. A kutya teszi. 34. Helyrag. 35. Ipari növény. 36. Kopasz. 37. Igekötő. 38. Igekötő. 39. Mutatószó. 42. Ezzel az operájával aratta az első nagy sikerét Verdi. 43. Kettőzve: hírhedt fegyház az USA-ban. 45. Dolomitok egy csoportja. 47. Bolti asztal. 49. Csatorna Dunántúlon. 50. Egyetlen vígoperája. 52. Tojás németül. 53. Redőny. 54. A krími háború francia vezére (1802—1869). 56. Olasz névelő. 57. Női név. 59. Lemásol. 61. Majdnem illanó! 62. Becézett női név. 64. SNO. 65. Operájának címe. FÜGGŐLEGES. 1. Verdi feleségének családi neve. 2. Itt halt meg Verdi 1901. január 27-én. 3. Nyugatalgériai kikötő. 4. Vissza: Francia filozófus és orientalista (1823—1892). 5. Igekötő. 6. Nem ide. 7. CE. 8. Régi magyar költő 9. Terjedelmes. 10. Én — latinul. 14. Véded. 15. Egyeteméről híres amerikai város (Y = J). 17. Vízszintes 49-es. 19. Vissza: Keleti ország. 20. PapagálynéVj at, Nem , szoros. 23. Anna egyik becézett neve. 25. Volt keleti uralkodó. 26. Tisza mellékfolyója. 27. Billeg ikerszava. 29. Kutya teszi. 31. Felsőfok jellemző szócskája. 33. Sziget az Ir- tengerben. 34. Itt menedékházat alapított Verdi az elaggott zenészek számára. 38. MNO. 39. Ilyen olaj is van. 40. Azonnal.- 41. Vissza: orr németül. 44. Azonos magánhangzók. 45. Kőzetfajta. 46. Vissza: nem befelé — eleje. 48. Római 50, 100 és 50-es. 50. Tekereg. 51. Tárgy, melynek a primitiv emberek természet- feletti erőt tulajdonítottak (keverve). 53. Jelfogó. 55. Női név becézve. 57. Sportot űz. 58. Kérdőszó. 60. Rag. 62. Igekötő. 63. A csodálkozás, meglepetés kifejezése. Beküldendő: vízszintes 1., 15., *4., 29., 42, 50, $5, függőleges L, 2. és 34-es, 3. számú megfejtési szelvény MEGFEJTÉSI SZELVÉNY (név) (lakcím)