Petőfi Népe, 1962. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-12 / 9. szám
1962. január 12, péntek 5 éVHÉ Harminchét ú] film a mozik műsorán Az első negyedévben bemutatásra kerülő üj filmek között elsősorban a magyar filmek tarthatnak nagy érdeklődésre számot. — Napjainkban játszódik Makk Károly új filmje, a Megszállottak, amelynek főszerepeit Pálos György, Szirtes Adám, Pap Éva és Básti Lajos alakítják, — Mai, falusi környezetben játszódó Vígjáték a Felmegyek a miniszterhez. A kacagtató történet főszerepét Páger Ant- J játssza. Fiatalok problémáiról'szól a Májusi fagy, A pesti háztetők és a Házasságból elégséges című új magyar film főszerepeit a legtehetségesebb fiatal művészek keltik életre, közöttük Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Sztankay István, Cs. Németh Lajos és még sokan mások. Bemutatásra kerül Solohov világhírű regényének háromrészes filmváltozata, az Űj barázdát szánt az eke. A tavalyi velencei fesztivál egyik díjnyertes f ihn je, a Békét az érkezőnek, megrázó történetet mesél el a háború utolsó napjairól. A világhírű drezdai képtár megmentéséről szól az öt nap, öt éjjel című új szovjet film. Két fiatal szerelmén keresztül 'Tónit (jóért étit/ ha hum a régi és az új ütközik össze a ) Tavaszi vihar című új csehszlo- > ■vák filmdrámában. Érdekes, ma- t gyárul beszélő csehszlovák bűn- í ügyi történet A fehér csat. < Két fiatal tragédiájáról szól a Kilencedik kör című megrázó í jugoszláv film. Számtalan szel-) lemes ötlet, sok mulatságos fi-! gura nevetteti meg a nézőt azt Éva aludni akar című újszerű < lengyel film víg játékban. Három világhírű művész, Ty-! rone Power, Marlene Dietrich és) Charles Laughton neve fémjelzi ) A vád tanúja című magyarul) beszélő, izgalmas, váratlan for-! dulatokban bővelkedő amerikai 5 bűnügyi filmet. A nagysikerű S Spessarti fogadó folytatása a) színes, szellemes, nyugatnémet) vígjáték: Kísértetkastély Spes-! sartban. Kirobbanó sikerre tart-! hat számot a Halászlegény frakk- j ban című amerikai film, amely-! nek főszerepét Mario Lanza í játssza. Az elmúlt évben, a can- 5 nesi fesztiválon díjat nyert és! nagy feltűnést keltett Az ilyen j hosszú távoliét című francia; film, amelynek női főszerepétj Alida Valii alakítja. Bemutatásra kerül Pontecorvo világhírű j filmje a Kápo is. NAGYZENEKARI EST BEUGRÁSOK jegyében zajlott le az idény negyedik nagy- zenekari estje. Változott a műsor, »beugrottak-« a szereplők. Nem ismeretlen fogalom a műsor és szereplők cserélődése. Külső körülmények váratlan összejátszása idézhet elő váltó- sást. Forró ünneplésben ezúttal sem volt hiány. Róna Frigyes ‘kitűnő dirigens.Ha vezénylési módjából nem is hiányoznak bizonyos külsőségek, könnyedén magával tudja ragadni együttesét; minden képessége megvan arra, hogy elképzeléseit át tudja vinni zenekarára. Ezt tapasztalhattuk ezúttal f Beethoven III. szimfóniájának Vezénylésénél. A harmadik szimfónia »Hősi .ének«: Eroica. Küzdelem — az első tétel alapgondolata, szenvedés— a második tétel gyász- indulója és a gyászból hirtelen áttér a harmadik tétel scherzo- jára, amely szenvedélyes, vakmerő. amellett sziporkázóén jókedvű, örvendező. A negyedik tétel a szimfonikus kifej lés magaslata, amely egyben formai és gondolati kifejtést is jelent, melynek alapeszméje a szeretet és alkotás, ahogyan Beethoven a hőst, a teremtő lángelmét elképzelte. A KARMESTER a tételek alaphangulatát pompásan megragadta és mindvégig ezen a szinten tartotta. Különösen ki kell emelnünk a scberzot. A Budapesti MÁV Szimfonikusok zenekara virtuóz össziátékol; produkált. Élveztük azt .a vidám könnyedséget, a karmester és zenekar között létrejött kapcsolatot, aminek minden rezdülése kifejezésre jutott ebben a tételben. Bízvást elmondhatjuk,' hogy az eddig elhangzott nagyRádiókész lilék a fülben A nürnbergi városi levéltárban, kiállítást rendeztek a város lakosainak. az elmúlt hat évszázad alatt készített találmányaiból. Körülbelül ilyen idős a kiállítás két legrégibb tárgya: a pedálos esztergapad és a hintaszék. A legújabb találmányok között „szerepel egy. miniatűr rádió-vevőkészülék, amely mindössze'30 gramm súlyú és amelyet a fülben., kéll elhelyezni. A kéy’í',lHdcel az adóállomástól 20 ki' - teres körzetben lehet sren-Himűsort, ■ zenekari előadások sorozatában az Erioca mind dirigens, mind zenekar részéről kimagasló produkció volt. Az est közreműködője. Banda Ede Haydn D-dúr csellóversenyét játszotta. Az első tétel elején indiszpozícióva] küzdött, de már a második tétel interpretálásánál feloldódott és a szélesen áradó dallamívek gyengéd kantilénája olaszos lágysággal csendült fel. A zárótételt hamisítatlan haydni hanggal és virtuóz hangszertudással adta elő. SAJNÁLJUK, hogy a részletes műsorközlés elmaradt. Megjegyezzük még, hogy a nagyzenekari művek előadásánál feltétlenül szükséges telt hangzás érdekében bővítsék ki a vonós gárdát; különösen a mélv hangszerek (cselló, bőgő) létszámát hiányoljuk. Pártos Erzsi A holnap embere Hóna alatt egy nagy csomó könyvvel toppant be az irodába. Markánsarcú, gondterhelt barna férfi. Kíváncsian fürkészett végig rajtunk, majd nagyot szívott a cigarettájából és kös^nt. — Jó estét mirurenkinekl Percek alatt összemelegedtünk. hipha Mihálynak hívják, a mélykúti Űj Élet Termelőszövetkezet üzemegységének vezetője. t— Beszámolóra készültem — mondta — valósággal zúg a fejem a tanulástól. Kemény fába vágtam a fejszémet, újra „diák" lettem. Beiratkoztam a Kiskunhalasi Mezőgazdasági Technikum levelező tagozatára. Megdörzsölte a homlokát és nagyot sóhajtott. «— Nem kényszerített engem senki, hogy újból könyvet vegyyek a kezembe. Azelőtt jó gazda hírében álltam a faluban, s talán ennek is köszönhetem, hogy megválasztottak üzemegységve- zetönek. Igen ám, de az irányítással és az ellenőrzéssel járó gondok nap nap után újabb és újabb feladatok élé állítottak. Ezt különösképpen aratáskor és csépléskor éreztem. A mezőgazdasági munkák dandárjában négy kombájn, hat szállítógép, két tisztítógép- dolgozott 4100 holdunkon és mé g rám várt a kertészeti munkálatok irányítása is. És a sokrétű, bonyolult feladatok közben rádöbbentem: ide már kevés a nyolc általános. Eloltotta a cigarettát. Mindössze néhány perc telt el beszélgetésünk óta, s amíg elégett cigarettája, LApka Mi- hályban megismertem új típusú parasztságunk erőfeszítését, akaraterejét, a műveltebb holnapért Biélicziky Sándor Terjesztik a kultúrát San Francisco-! napilapokban óriási hirdetések jelennek meg a következő szöveggel: „Legyen ön a legműveltebb ember az egész kerületben! Viseljen Beethoven, Brahms, vagy Bach alsótrikót!*' A hirdetéseket egy kötezővőgyár adta fel, mert szilárd elhatározása, hogy „terjeszti a kultúrát a tömegek közötti*-* MINDENRE JUT IDEJE Az iskola és a termelőszövetkezet helyes és mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolatát vizsgálgattam a kiskunfélegyházi Táby-féle külterületi iskolában, ahol Tímár Tamás nevelő, valamint a Lenin Termelőiszövetkezet vezetőségének, nem utolsósorban a tevékenv szülői munkaközösség tagjainak összefogása szép eredménveket hozott az elmúlt esztendőkben. A Lenin Tsz-től egy hold földet kapott az Iskola. Ezen a területen a tanulók a gyakoriéit lelkes. Iskolát támogató munkára buzdítani. Kiss Jó- zsefné szülői munkaközösségi elnök példamutatása mellett Horváth Jánosné. Fricska Péter, Nagy Sandámé és » többi szülők szívesen segítenék a gyerekeknek. Érzik bizonyára az ő munkájuknak a megbecsülését is. A kis tez-tagok azonban nem elégedtek meg az egy hold Juttatott földdel. Védnökséget vállaltak később a szövetkezet ötholdas kukoricatáblája fölött, A tanulás és a gazdasági munka mellett eredményesen foglalkoznak a kultúra terjesztésével. Az énekkart Tímár Tamás vezeti. (Lakatos József felvétele.) lat! oktatás keretében igen eredményes gazdálkodást folytatnak. A »kis tsz« a múlt évben nyolcezer forint tiszta jövedelemhez jutott. Két közös kirándulást rendeztek ebből a oénzDÖl, egyet a Tiszára, egyet pedig a Balaton partjára. Jutott a nyolcezerből gyermeknapi és karácsonyi ajándékcsomagokra, a tánccsoportnak ruhákra is. Az sem megvetendő, hogy a tanulók díjmentes rajztábla-. íróeszközás írószer-juttatásban részesülnék. Az erre a célra fordított összeg 1800 forint volt Az egyébként jelentékeny anyagi előnyöknél azonban mégis a szövtkezetek működésében rejlő pedagógiai értekeket tartom nagyobbnak: sikerült ugyanis a gyermekekkel megszerettetni a mezőgazdasági munkát sikerült a tanulók szüelvégezték egy hold cukorrépa munkálatait, borsót szedtek. Egy nagy burgonyatáblát megfigyelés alatt tartottak, és ha kellett irtották a burgonyabogarat. Félegyházán nagy híre van ennek a példás együttműködésnek. Sok pedagógus keresi fel Tímár Tamást tapasztalatszerzés céljábóL ő szívesen árulja el a nagy »titkot«, hogyan jut ideje heti 36 órás tanítás mellett a dolgozók iskolájában is közreműködni, ezüst- kalászos tanfolyamét vezetni, ellátni a népművelési tennivalókat és szinte nao mint nap tevékenyen segíteni a kis tsz munkáját. Mellékesen megjegyzendő, hogy Tímár Tamás bárom gyermek édesapja. 6 maga is tanul, felesége vele együtt vállal részt minden munkából. Tóth Miklós ŐNOfiVÁftl MiKlőS StöM desf&i 14. — Átkozott szerencséd van! — mondta Gyarmathy a harmadik pohár után. — Hogyan kerültél ide? Horváth elmesélte a lágerbeli eseményeket. — Mondom, szerencséd van. Ha elkapnak az osztrákok, dutyiba vágnak. Pár évig ki se vakarózol onnan. Az ilyesmivel ott nem tréfálnak, miért nem vigyáztál? Ezentúl nem lesz vele gondod, százszor vígabban élhetsz, ha ügyeskedsz. Művelt ember vagy, neked nem lesz nehéz. Ha kedvében jársz Kör- nernek, kapsz egy testhezálló feladatot és egy csapásra többet keresel vele, mint otthon egész életén át egy kórházigazgató... Horváthban dolgozni kezdett az erős Rajna-melléki bor, mohón szívta magába Gyarmathy minden szavát. Gyarmathy folytatta; — Ismerek valakit, aki most jött vissza. Harmincezret kapott. Mit szólsz hozzá? övé a világ, övé minden nő... Az övé minden, amit akar. Mert van pénze, érted? Mert a pénz — úr! Neked is lehet, sok pénzed lehet, ha akarod, s nem is kell nagyon megerőltetnéd magad. Ezek jól fizetnek és kitüntetnek. Akarsz most egy nőt? Az ámuló ember válaszolni sem érkezett, Gyarmathy fejével intett a szomszéd asztalnál ülő két lánynak. Magas, karcsú, barna lány ült Horváth mellé. — Beszélgessétek Nekem dolgom van. Egy üveg pezsgőt küldött hozzájuk és átült az egyedül maradt vöröshajú nő mellé. Horváth szólni akart, de a lány megelőzte. — Miért nem veszed le a szemüveged? Nem tetszel így nekem. Megijedek tőled... Nem tudta, hogy nevessen, vagy ráüssön a részeg lányra, kétségbeesett pillantást küldött a volt zászlóshoz, az rákacsin- tott, s az asztal alatt megsimo- gatta a vöröshajú combját. — Helga vagyok — mondta a lány és töltött magának —, de jobban szeretem, ha röviden csak Hellnek szólítanak. — Tetszem neked? A bor és pezsgő összekeveredett benne. Megfogta a kacér lány kezét, az asztal alatt ösz- szeért a térdük, a ruhán át is érezte Helga perzselő bőrét. Az agyába szökött a vére. A lány ujjai Ideges, kéjes vágyakozással kapaszkodtak az övébe, hoz«ábújt, érezte alkoholos leheletét — Te Is... tetszel nekem. Kisérj fel a szobámba. — Van itt szobád? — Hogyne volna, te butus. Menjünk... ne törődj vele, a barátod majd fizet. A barátodnak sok pénze van. Botorkálva, részegen követte a lányt Amikor a lépcsőfordulót elhagyták, a folyosó végén, magas, szőke nő tűnt fel. Egy szemlátorr.ásnyi ideig tartott az egész, mari-, eltűnt a félhomályban. Sebesen, majd hogynem a falhoz lapulva szaladt és befordult a legelső kanyarodónál. Horváth megtorpant, hirtelen forróság öntötte el és mellében olyasféle ütést érzett, mintha villamosáram járta volna át. A nő alakja és a járása Elzára hasonlított. A nő nem nézett hátra, s hiába hall gatódzott, nem hallott sehonnan ajtócsapódást. Talán más emeleten lakik? s— Láttad? ■— kérdezte és megragadta Helga kezét. — Ki volt ez a nő? Ismered? *— Ugyan, kedvesem! — omlott rá a lány és maga után vonszolta a férfit. — Mit érdekel? Itt van a szobám! Jól jegyezd meg: balra a lépcsőház mellett, hogy máskor is ide találj... Kinyitotta az ajtót, előreszaladt & felkattintotta a villanyt. Ez a szoba is olyan választékosán berendezett volt. mint az ő lakosztálya a harmadik eme- létén. — Tetszik nálam? — kérdette Helga és hirtelen stzáioncsó- kolta —, igyunk meg egy pohár konyakot Igyunk meg egy egész üveggel. A kanapéra vetette magát, játékosan lerúgta a cipőt magasan felrakta a lábát kihívó mozdulattal combját mutogatta Horváth még mindig mozdulatlanul állt az ajtóban és kifelé hallgatódzott »Ki lehetett az a nő? De ügyetlen voltam! Miért nem szaladtam utána! Meg kellett volna állítanom, kiáltani néki« — gondolkodott — Hát nem jössz közelebb? — kérdezte kacéran Helga és még feljebb rakta formás lábait. A bárszekrényben mindenféle Italt találsz. Horváth ránézett, s elborult a szeme. Még jobban megrésav gült a lány rózsaszín bőrétől, felkorbácsolt szenvedéllyel kívánta a nőt. Állatias ösztön duzzasztotta minden Dorcikáját, hevesen zilált melle, valósággal felforrt a vére. Megjött a pillanat amikor kiváncsi lett a nő ízére: a szerelmi emberevés pillanata volt ez. amikor egymásnak esik két ember és kézzel, szemmel, szájjal, minden érzékével azon iparkodik, hogy felfalja a másikat és öleléseken. csókokon keresztül eljusson a boldog kielégülésig Valósággal a lányra vetette magát. Helga alig bírt kibontakozni a karjaiból. (Folytatjuk)