Petőfi Népe, 1962. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-09 / 6. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek A MAG YAtt SZ Ó C l AUS TA M UN kÁS PÁ R.T '' B'iÁC.S-u-KISKUN MEGYEI LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM Ara 60 fillér 1962. JAN. 9, KEDO Hafszázofvenöt millió lórin! értékű árut termelt 1961-ben Sukarno visszautazol! D -akartáSr a tanácsi könnyű- és élelmiszeripar Bács-Kiskun megye tanácsi ipara jelentős fejlődést ért el 1961-ben. Ékről tanúskodik a megyei tanács vb ipari osztályának összesített jelentése a könnyű- és élelmiszeripari üzemek múlt évi munkájának első eredményeiről. A műszaki normák mind szélesebbkörű alkalmazása, valamint az év során végrehajtott munka- és üzem- szervezési eredmények, a szocialista verseny lendületével párosulva, kimagasló munkasikereket eredményeztek. Az előzetes jelentések szerint, az ipari osztály irányítása alá tartozó könnyűipari vállalatok és élelmiszeripari üzemek 655 millió forint értékű gépet, berendezést és közszükségleti cikket adtak a népgazdaságnak. Sokat javult 1961-ben a munka- fegyelem, emelkedett a termelékenység. Több üzemben új gépek, korszerűbb termelő berendezések segítették a tervek teljesítését. Az újítók harmadik országos tanácskozására készülve, egész sor kezdeményezés, *• újítás született. Számos helyen fejlettebb gyártástechnológiát vezettek be. Hozzáértőbb műszaki vezetéssel biztosították a folyamatos munka feltételeit. Ez eredményezte, hogy 1960-hoz viszonyítva az elmúlt évben 90 millió forinttal növekedett a tanácsi könnyű- és élelmiszeripar össztermelése. A Bács-Kiskun megyei Tőzegkitermelő és Talajerőgazdálkodási Vállalat tőzegtelepein 112 ezer tonna aprított és géptőzeget, valamint műtrágyával dúsított tőzeget, 4800 súlyvagon tőzeggel kevert különböző trágyaféleséget termeltek. A Bács-Kiskun megyei Téglagyár Vállalat telepein az anyag- feldolgozás nagyfokú gépesítése 1961-ben már 32 millió 500 ezer darab tégla égetését eredményezte. Cementipari vállalataink 300 ezer darab mozaik- és cementlapot. valamint 20 ezer négyzetméter járdalapot termeltek. Több olyan keresett énítő- anygból, mint a különböző vegyes betonáruk, kútgyűrűk és betoncsövek, az össztermelés mennyisége meghaladta a 34 ezer tonnát. Vas- és fémipari vállalataink nagy mennyiségű épületlakatcs- ipu-i alkatrészt, különböző gépi berendezést készítettek. Emellett átadtak a kereskedelemnek 6300 darab permetezó- és porozógépet. 700 tonna füstcsövet, hat és fél millió forint értékű fémbútort, 130 tonna sodronyfonalot és közel 40 tonna különböző horganyzott edényt , Kiskunfélegyházán a Műanyag-feldolgozó Vállalat egész sor közszükségleti cikk mellett jelentős mennyiségű műanyag öntözőcsövet és 185 ezer négyzetméter PVC fóliát készített, főként a nagyüzemi kertészetek igényeinek kielégítésére, az állami gazdaságok és termelő- szövetkezetek terményeinek takarására. Megyénk gyümölcs- és zöldség- termelésének megfelelő szállítáÍ sát. illetve tárolását pedig 2000 tonna súlyú különböző ládaféleség előállításával segítette a tanácsi ipar. Zárszámadás előtt Megfigyelők érdeklődéssel várják Indonézia újabb lépését DJAKARTA. (MTI) Sukarno elnök négynapos dél-celebesi látogató körútja után hétfőn délután visszaérkezett Indonézia fővárosába. A nyugat-iriáni kérdéssel kapcsolatos tárgyalások, lehetősége még mindig bizonytalan. Az ÁP hírmagyarázata szerint magasrangú indonéz tisztviselők vasárnap este adott nyilatkozatukban nem tartották valószínűnek, hogy Sukarno elnök az idők végtelenségéig várna holland—indonéz tárgyalásokra. A tárgyalások halogatása a katonai műveletek megindítására késztetheti az indonéz államfőt. Hozzáfűzi az angol hírügynökség, hogy . Djakar- tában a helyzet általában nyugodt, és helyi, valamint külföldi megfigyelők most érdeklődéssel várják Sukamo elnök legközelebbi lépéseit. Az UPI tudósítója diplomáciai forrásokból úgy értesült, hogy Sukarno az elkövetkező három hónapon belül adja ki: a parancsot Nyugat-Irián katonai fel szabadítására. Merénylet Suharno ellen Makassar. (MTI) Nyugati hír- ügynökségek . jelentése szerint vasárnap a dél-celebesi Makas- sarban sikertelen merényletet hajtottak végre Sukarno elnök ellen. Egy ismeretlen személy kézigránátot dobott Sukarno gépkocsija felé, amikor az elnök éppen a helyi sportpalotába hajtatott. A gránát körülbelül 100 méternyi távolságra robbant fel az autótól. Maga Sukamo sértetlen maradt, a köszöntésére egybegyűlt tömegből azonban két gyermek és egy felnőtt meghalt, harmincegyen megsebesültek. A rendőrség már -több sze mélyt letartóztatott. Mint az An tara, indonéz hírszolgálati iroda megjegyzi, ed dig már két ízben törtek- Sukaj no életére: először 1957-ben majd 1960-ban. Az indonéz államfő közvetlenül a kudarcot, vallott merénylet után beszédet intézett a sportpalotában egybegyüit néphez. Az indonéz elnök megbélyegezte az imperialista hatalmakat, amelyek Ázsia és Afrika nemrég függetlenné vált államait .gazdasági eszközökkel akarják gúzsba kötni. Megyénk több mint háromszáz termelőszövetkezetének mindegyikében holnapra befejezik a zárszámadás alapját képező leltár elkészítését. Ezt a munkát mintegy ezer leltározó brigádban közel ötezren - végezték, s annak ellenére, hogy a tavalyihoz mérten majdnem félmiUiárd forinttal többet érő vagyont kellett felmérniük, példamutatóan oldották meg a leltározás feladatát. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy szinte kivétel nélkül minden szövetkezeti gazdaságunk vezetősége előzőkig leltározási utasítást és tervet készített, amelyekben alapos részletességgel rögzítették a tennivalókat. Persze, akadt egy-két termelőszövetkezet, ahol nem fordítottak kellő gondot a közös vagyon felmérésére. Ezek közé tartozik a mélykúti Kossuth, s a bácsszőlősi Keleti Fény. E szövetkezeti gazdaságokban a vető- és a takarmánygabona mennyiségét nem mázsálással. hanem köbözéssel állapították meg, s így nyilvánvalóan csak hozzávetőleges eredményt kaptak. Ez az eljárás annyival inkább elítélendő, mert a szűkös takarmánnyal való helyes gazdálkodást eleve lehetetlenné teszi a pontatlanság. Ami a külső segítséget illeti, dicséretet érdemel Kecskemét Város Tanácsa V. B. mezőgazdasági osztálya, melynek dolgozói a megyeszékhely valamennyi ter- me'öszövetkezelében .felen voltak az állatok mérlegelésénél. Nem mondhatjuk ezt el egyöntetűen a segítségnyújtásra felkért szervek képviselőiről, akii •— a földművesszövetkezetek dolgozóinak kivételével .■— beleértve a járási tanácsok pénzügyi osztályainak kiküldötteit is. afféle kirándulásnak tekintették a leltározás munkájában való részvételt. Magatartásokkal egyáltalán nem szolgálták a termelőszövetkezetek megerősítését, s erről maguknak, de feletteseiknek is mindenképpen le kell vonniok a tanulságot. A leltározást a mérleg elkészítése követi, s több termelő- szövetkezet, mint például a kisszállás) Szabadság, már ezt a munkát is elvégezte. Amennyire jól haladnak az említett zárszámadási részmunkák, általában annyira késedelmesen készülnek a közgyűlésen megvitatásra kerülő gazdasági beszámolók. Számos szövetkezetben az elnök és a mezőgazdász még hozzá sem fogott a beszámoló elkészítéséhez. Vajon nem kiváncsiak arra, hogy irányításuk alatt mi történt szövetkezetükben az elmúlt esztendőben? Vagy attól tartanak, hogy a beszámolóban nem lehet mellőzni az elkövetett hibákat? Akár így, akár úgy, a beszámolóknak is mihamarabb el kell készülniük, hiszen a közgyűlés előtt — a mérleggel együtt — még a járási tanácsok mezőgazdasági osztályain is bt kell mutatni azokat, a zárszámadási közgyűléseknek pedig február közepén le kell zajlaniok. A zárszámadást egyébként megycszerte megkönnyíti az, hogy valamennyi termelőszövetkezetünkben kettős könyvvitelt alkalmaznak, ami lehetővé teszi a vagyonrészek és a tiszta .agyon pontos számbavételét. Végül: szövetkezeti gazdaságaink vezetői már most gondoljanak a zárszámadási közgyűlés negszervezésére is. Ügyeljenek irra, hogy a közgyűlés a termc- ő közösség eredményeit, de hibáit is feltáró, a szövetkezeti lewokráo'ához méltó összejőve tej legyem - X. L Élelmiszeripari üzemeink közel 300 millió forint értékben 390 000 mázsa kenyeret. 59 millió darab különböző péksüteményt. közel 50 ezer mázsa csontoshúst, mintegy 5 ezer mázsa töltelékárut és kolbászféleséget, 65 ezer hektoliter szikvizet és 2500 hektoliter gyümölcspálinkát készítettek. A lakosságnak végzett bérfőzés meny- nyisége pedig meghaladta az 1200 hektolitert. Bútorgyáraink, faioari vállalataink 2 ezer darab háromajtós szekrényt, ugyanannyi ágyat, 1500 asztalt. 12 ezer gyermekágyat, 260 garnitúra konyhabútort gyártottak. A kereskedelemben leginkább keresett kárpitozott bútorok termelése ugyancsak jelentősen emelkedett. Közel 11 ezer darab reka- mié, fotel és kárpitozott szék készült egy év alatt. Parkettból 52 ezer négyzetmétert, ajtólapból és ablaktokból pedig 24 000 négyzetmétert gyártottunk. Elkészült 76 ezer darab ágynemű, 43 ezer darab férfi ing, és 255 ezer darab férfi, női és iyermek fehérnemű. latin-Amerika népei szolidárisak Kubává1* HAVANNA. (TASZSZ) Havannában közzétették Latin- Amerika számos kiváló politikai és közéleti személyiségének nyilatkozatát, amely a latinamerikai népek képviselőinek Kuba védelmében tartandó január 22-i' havannai értekezletével foglalkozik. Az értekezletet az Amerikai Államok Szervezetének külügyminiszteri tanácskozásával egy időben tartják. A tervezett külügyminiszteri tanácskozás — mutat rá a nyilatkozót —■ mer akarja fosztani a kubai nepe attól a jogától, hbgV szabadn i válassza meg a törekvéseit és eszményeit legjobban kifeje? államformát. A nyilatkozatot Lesáro Cardenas, volt mexikói elnök. Salvador Allende chilei szénát Francisco Giuliano, a braz;: parasztljga vezetője és máso' írták alá. / Exportra készülnek A különböző konfekcionált ruhaféleségekből textilipari vállalataink 36 millió forint értékű terméket adtak a kc- resked elemnek. A Kiskun Cipőüzem pedig 300 ezer pár gyermekcipő és női cipő készítésével segítette az igények kielégítését. Nyomdavállalatunk üzemeiben 64 tonna mezőgazdasági és udományos szakkönyv. 162 tonna napilap, hetilap és folyóirat kereskedelmi nyomtatványokbó' redig 142 tonna készült az elmúlt évben. A belkereskedelem mellett külföldön is nagy az érdeklőé a Kiskunhalas! Háziipari Szövetkezet ízléses kivitelű text iránt. Az igények kielégítése végett, a szövetkezet veget ’se külön varró-részleget állított fel, ahol az ügyes asszon ~>ek munkája nyomán. 300 000 forint értékű hímzett lányt ás bébiruha készül negye lóvénként a Szovjetunió, a szomsz idős baráti államok és több nyugati ország rendelését^ ; :