Petőfi Népe, 1961. december (16. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-16 / 296. szám

IMI. december Id, wombat 5 oldal fl mezőBazdasls szocialista átszervezésének befejezéséről tárgyait a Kecskeméti Városi Tanács A Kecskeméti Városi Tanács pén telei ülésén Tóth László ta­nácstag így kezdte hozzászólá­sát: — A mezőgazdaság szocialista átszervezésének kedése nyolc­tíz évvel ezelőtt soivak előtt így vetődött fel: mellette vagy el­lene? Ma már más a helyzet Ma a válasz így hangzik: mel­lette! De hogyan?... — s fel­szólalásának további részében méltatta azt a körültekintő gon­dosságot, ahogyan a vb a mező- gazdaság szocialista átszervezé­sének programját a tanácsülés elé terjesztette. Valóban alapos előkészítés előzte meg a város történetében fordulópontot jelentő, az át­szervezés szükségességét ki­mondó határozatot. Az a tény, hogy a megyében Kecskemét csaknem utoljára oldja meg ezt a jelentős fel­adatot, sok előnyt jelent az át­szervezés munkájában, hiszen számtalan példa, jó tapasztalat áll már rendelkezésre. A végrehajtó bizottság beszá­molója a többi között leszögezi: Az 1860—61-es esztendő nehéz feladatok elé állította a kecs­keméti termelőszövetkezeteket. Mégis erősödtek, gyarapodtak. Tiszta jövedelmük évről évre növekedik. Felméréseket végzett a végre­hajtó bizottság a termelőszövet­kezeti gazdák jövedelmének ala­kulásával kapcsolatban is. Ki­derült, hogy a város hét ter­melőszövetkezetében a közös munkában részt vevő tagok évi jövedelme személyenként meg­haladja az évi tízezer forintot. Ezenbelül három olyan terme­lőszövetkezet is van, ahol egy- egy személy jövedelme 13—17 ezer forint között mozog. Rá­adásul ez a jövedelem kizárólag csak & közös munkából szárma­zik, és nem is a 12 hónapi te­vékenység eredménye! — Ezek után nyugodtan meg­állapíthatjuk, hogy tsz-mozgal- munk továbbfejlődésének biztos politikai és gazdasági alapjai vannak — állapította meg a végrehajtó bizottság előterjesz­tését ismertetve Sánta Lajos vb-elnökhelyettes, majd tájékoz­tatta a tanácsülést a mezőgaz­daság szocialista átszervezése ér­dekében tett intézkedésekről. Befejeződött a beszervezésre váró területek felmérése, határ­részenkénti külön-külön elem­zése. Eszerint a város határá­nak jelentős részén — mintegy syolc és fél ezer holdon — az tödig egyénileg gazdálkodóknak javasolja a tanács, hogy a meg­tevő anyagilag, gazdaságilag megalapozott termelőszövetke- eetekbe kérjék felvételüket. — (Ilyen területek a Talfája, Tal- fája II. és Űrrét, Belsőnyír- puszta, Méntelek, Ballószög I., Ballószög II. és Kadafalva, Kis­fái I., valamint a Vörös Csil­lag Tsz környéke.) A dolgozó parasztság elkép­zeléseinek, s a területi adott­ságok figyelembevételével, a városi pártbizottsággal egyetér­tésben úgy döntött a tanács, hogy alacsonyabb típusú szövet­kezetek létrehozását la tá­mogatja. A mezőgazdaság szocialista át­formálódásának ezt az útját el­sősorban ott irányozták elő, ahol nagymérvű a belterjesség, elap­rózottak a területek és magas a kétlakiak száma. — (Ilyenek: Méntelek II., Kisfái n., Szarkás, Miklóstelep, Csalános, Alsó- Felsőszéktó, Mária hegy, Budai-, Vacsi-, Körösi- és Szolnokihegy.) A tanács tagjaival és számos meghívott, személy szerint is érdekelt egyéni gazda-vendéggel zsúfolásig megtett tanácsteremben fe­szült érdeklődés kísérte as előterjesztést. S a hozzászólások, a vitába be­kapcsolódó vendégek részéről, sorra tgazolták Tóth László fel­szólalását: a szövetkezeti gaz­dálkodás melletti Ezt lehetett érezni az állás­foglalásokból. Ami pedig emel­lett elhangzott (például: hova tartozzon az a gazda, akinek több felé van földje, a közös munkában helyesebb lesz a csa­ládi művelés, de azt már az év elején rögzítsék szerződésbe stb.), ezek a vélemények már a holnapi új élet útjának egyen- getését jelentik. S még egy bi­zonyossága ennek: ezért nem is várják meg sokan a kecskeméti dolgozó parasztok részéről a fel- világosító szóval kopogtató agi­tátorokat, hanem öntevékenyen — mint például a talfájiaik tet­ték — maguk kopogtatnak a termelőszövetkezetek ajtaján. KOSZTÜMÖS DARAB Siessen, mester! A következő Jelenetben páncél nélkül kell szerepelnie! Bútorkiállítás nyílt Kecskeméten Pénteken délelőtt nyitották meg Kecskeméten, az Üjkollé- gium dísztermében, a Bútorér- tékesltő Vállalat és a Bács-Kis- kun megyei Iparcikk-kiskereske- delmd Vállalat által rendezett hazai és külföldi bútorok kiállí­tását A tetszetős, modern kivi­telű háló- és nappali szobabú­torokat valamint a konyhabe­rendezéseket az első napon több száz érdeklődő tekintette meg, akik a kiállításon egyben meg­ismerkedhetnék a lakberende­zési tárgyak ízléses, célszerű el­helyezésévé] is. A december 23-ig tartó kiállítás első napján egyébként a Rákóczi úti bútor­üzletben 80—90 ezer forintos forgalmat bonyolítottak le, töb­bet mint az elmúlt napok bár­melyikén. Újabb nfgytalálatos lottó Jánoshalmán (Községi tudósítónktól.) A lottó 49. játékhetének sor­solása ismét szerencsét hozott egy jánoshalmi családnak. Bir- talan József, a Lábbeli készítő Ktsz dolgozója, 87 030 forintot fizető négyes találatot ért el a lottón. A szerencsés lottózót, a ktsz egyik kiváló dolgozóját, munka­helyén kerestük feL — Amióta a lotbősorsélás megkezdődött, feleségemmel együtt minden héten megtet­tünk őt számot — meséli. — Ezenkívül két üzemi „lottózó­brigádnak" is tagja voltam. Az ürömben már kétszer is volt négyes találat, sőt két televí­ziót is nyertek ktsz-ünk dolgo­zói a tárgynyeremény-sorsoV' sok alkalmával... A múlt he ten az egyik lottó-brigádból ki­téptem a feleségem javára, ato négy szelvényen játszott. O tudta me« először az örömhír i Is, de azóta már együtt tervez­tük el, hogy a pénzt takarékba tesszük és új lakásra spóro­lunk ... Mint később megtudtuk: a je­lentős nyereményösszeget a de­cember 22-ón Jánoshalmán sor- rakerülő lottósorsolás alkalmá­val fizetik ki a szerencsés nyer­teseknek. Megyénkben évről évre nő a bútorok iránti kereslet. Az idén 50 százalékkal több lakberen­dezési tárgy talált gazdára 1959- hez viszonyítva, ami azt jelenti, hogy 1961-ben 20 millió forint­tal többet költött a lakosság bú­torvásárlásra, mint két évvel ezelőtt. Átadték a kiskunhalasi kórház társadalmi munkával épült új kórtermeit Csütörtökön az esti órákban ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének a kiskunha­lasi kórház társadalmi munká­ban épített három új kórtermét a hozzátartozó mellékhelyisé­gekkel együtt. Az átadásnál je­len volt Kovács Endre, a Haza­fias Népfront megyei bizottsá­gának tátikára, Madarász László, a megyei tanács vb elnökhe­lyettese, Kiskunhalas város és járás párt, tanács és népfront, vezetői. Eljöttek a MÁV, a hon­védség, a Bamevál, a Faipari Vállalat, a Vízmű, a Szilády Áron Gimnázium, a Szüts Jó­zsef Általános Iskola dolgozói, akik társadalmi munkával lét­rehozták a kórtermeket. A megjelenítek előtt Kovács Endre mondott ünnepi beszédet, amelyben méltatta a társadalmi munkások érdemeit. — Itt van­nak valamennyien, akik eszük, két kezük munkájával segítet­tek létrehozni megyénk első olyan intézményét, amely tel­jesen a társadalmi összefogás eredményeként jött létre — mondta többek között. A kór­termek értéke 200 ezer forint. Nyolcvanezer forint értékű anya­got más építkezéseken takarítot­tak meg és 120 ezer forintot ér az az önként és ingyenesen vég­zett munka, amelynek nyomán felépültek a kórtermek. Arra kérem a Jelenlevőket segítsék tovább a város szépítését és eb­be a munkába igyekezzenek mi­nél több jó hazafit bevonni. Az ünnepség után a város és járás, valamint a kórház veze­tői és orvosai barátságosan el­beszélgettek a társadalmi mun­kásokkal. Teljesítették éves tervüket A Zománcipari Művek Kecs­keméti Gyáregysége, amelynek, mint köztudomású, egyik legje­lentősebb terméke a zománco­zott fürdőkád, december 15-én délelőtt teljesítette az ez évre előirányzott tervét forint érték­ben. Ezzel eleget tettek a gyár dolgozói a népgazdaság iránt vállalt kötelezettségüknek, s hozzájárultak az országos lakás- építési program megvalósulásá­hoz is a fürdőszobai berendezé­sek határidőre való elkészíté­sével. Mint Szabó Lajos elvtárs, a gyár főmérnöke elmondotta: exporttervét is teljesítette a vállalat. Összességében mintegy négy százalékkal fogiák túltel­jesíteni az évi tervet. Sok sikert kívánunk a ZIM dolgozóinak a további munká­hoz, a tervek túlteljesítéséhez. Másodszor lett élüzem a Kiskunsági Állami Erdőgazdaság A Kiskunsági Állami Erdőgaz. daság, amely 1957 őszén a kis­kunhalasi és a kecskeméti erdő- gazdaságok egyesítéséből jött létre, az elmúlt évben nyerte el először az élüzem címet, 6 ugyanakkor megkapta a SZOT vándorzászlaját is. Ez a kitüntetés még jobb és lelkiismeretesebb munkára ser­kentette a 106 ezer holdas er­dőgazdaság valamennyi dolgozó­ját. Ebben az évben az erdőgaz­daság szintén teljesítette erdő­sítési tervét és 102 százalékos eredményt ért el. Kunbajától Kecskemétig zömmel Kunada- cson. Kiskunhalason, Bugacon és a zsanai buckákon 4000 hektáron végeztek tele­pítést, Illetve felújítást. Az új ültetések 55 százaléka fenyő, a többi nyár és akác. Ez a gazdaság kísérletezett először A parféiét hírei A bajai Járási pártbizottság örömmel jelentette, hogy a he­lyi pártszervezetek gondos szer­vező munkája eredményeként gyors ütemben gyarapszik a kü­lönböző pártlapök előfizetőinek tábora. Az elmúlt nyolc hét alatt a Petőfi Népe előfizetői­nek száma 300-zal növekedett, és ezzel a járás teljesítette az előirányzatot A sajtóterjesztői muníkát a jövőben is folytatják. Akasztó községben az elmúlt napokban első ízben gyűltek össze a kommunisták, a helyi pártalapszervezetek tagjai együt­tes taggyűlésre. Az együttes taggyűlés megválasztotta a köz­ségi pártvezetöséget, amely mos tantól kezdve irányítja, össze Hetvenhatezer Iskolai tanuló hStStí balesetbiztosítás Megyénk 95 ezer iskolai tanu­lója közül eddig 76 ezer kötött tanuló-balesetbiztosítást/ Isko­láinkban egyre szélesebb kere­tet ölt az a mozgalom, hogy minden tanuló vegyen részt az előnyös balesetbiztosításban, ami évi 5 forintért teljes rokkantság esetén például 25 ezer forintot, halálesetnél 2500 forint segélyt és más kedvezményeket bizto­sít tagjainak. Az ARaml Biztosító megye igazgatósága évente különböző ajándékokat sorsol ki az iskolát balesetbiztosítottak között. Az újabb Jutalomsorsolásra az Ál­lami Biztosító megyei igazgató­ságán, meghívott pedagógusok előtt került sor. 5400 forint ér­tékben 187 nyereményt — köz­tük karórát, fényképező gépe t, diavetítőt — sorsoltak ki me­gyénk általános iskolásai között. hangolja ■ pártalapszervezetek tevékenységéi. • A kalocsai Járásban az elmúlt napokban hat községben volt összevont párttaggyűlés és vá­lasztották újjá a községi párt- vezetőséget. A taggyűlések, be­számolói sokoldalúan elemezték a pártalapszervezetek munká­ját és vázolták az ötéves terv megyei és községi célkitűzéseit. az országban az olasz nyárfa ül­tetésével a balotaszálláai, duna- tetétleni és a lászlófalvi terme­lőszövetkezetek földjein. Az erdősítéshez állandóan se­lát csemetét használnak és a kecskeméti, solti, kuníehértóL jánoshalmi, valamint a kelebiai nagyüzemi kertekben évente 4» millió darab fa csemetét nevelnek. Az erdőgazdaság évente mint­egy 80 ezer köbméter fát ter­mel, amelynek 72 százalékát ipart célokra (bányafa, lemez, szőlőkaró) használnak fel. Ter­melőszövetkezeteinknek is jelen­tős segítséget nyújt a gazdaság az állandóan növekvő állatállo­mány gyors elhelyezéséhez. Eb­ben az évben megyénk közös gazdaságainak 245 garnitúra szerfás épületet adtak át Jó- vöre is hasonló az elképzelésük. Fakitermelésüknek több mint 50 százalékát gépesítették és ez­által nagyban megkönnyítették a fizikai dolgozók munkáját. Több mint húsz brigád ver­sengett most fa a szocialista címért és nyolc elérte ezt a kitüntetést A Kiskunsági Állami Erdő- gazdaság valamennyi dolgozójá­nak része van abban, hogy a napokban immár másodszor nyerték el az élüzem címet. M. J. A megnovekedett igények kielégítésére három műszakban vasárnap is dolgoznak az édesipari gyárak Karácsony előtt más években is fokozott ütemben dolgoztak az édesipari gyárakban, most azonban munkájuk megsokszo­rozódott, mert a vasárnapi ár- leszállítás óta nagymértékben megnőtt *z édesipari termékek, különösen a táblás csokoládé iránt * kereslet Az ipar számított erre a nö­vekedésre, ezért a Szerencsi és a Budapesti Csokol á d égy árba r valamint a Csemege Édesipar Gyárban december 10-ig tíz va­gon táblás csokoládét készítet­tek terven felül, amelyet át is adtak a kereskedelemnek. Ezen ‘úlmenően még öt vagonnal gyártottak raktárra ia. A szá­mítások Igazolódtak: vasárnap óta. még a vártnál is több cso­koládé fogyott el az üzletek bér., azonban ez nem okoz zavart, mert megfelelő mennyiségű alapanyag-tartalékkal rendel­keznek és a csokoládégyárak teljes erővel gyártják a táblái csokoládét. Szerencsen és Budapesten az előkészítő üzemrészekben beve­zették a három műszakot, a Csemege Édesipari Gyárban pe dig karácsonyig vasárnap ie dolgoznak. Nincs tehát ok ag gályoskodni, mert a gyárak minden igényt ki tudnak elé­gíteni.

Next

/
Thumbnails
Contents