Petőfi Népe, 1961. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-15 / 269. szám
4. oHal 1961. november 15, szerda „Felelősség a nép és a párt iránt..,“ A BAJÁI SZOBOR Colohov az SZKP XXII. ^ kongresszusán igen érdekes és tanulságos gondolatokat fejtett ki az irodalommal kapcsolatosan. Véleménye és álláspontja a magyar irodalomra vonatkoztatva is figyelemre méltó. Feltétlenül egyetérthetünk azzal a megállapításával, hogy az olvasók igényessége állandóan növekszik, tehát az irodalmi termékek minőségének is állandóan javulnia kell, mert másképp szakadás következik be az élő irodalom és az olvasótábor között. Komoly kifogásokat emelt Solohov a mai témájú drámák többségével szemben, mivel azok nem nyújtanak maradandó művészi élményt a közönség számára. A színházi nézők igen sok esetben csalódottan távoznak, mert úgy érzik, hogy várakozásuk kielégítetlen maradt De a prózairodalom terén is sok nehézség van, sok tényező gátolja még a gyorsabb előrehaladást. E tényezők közül főként egyet emelt ki Solohov: az írók egy részének elszakadását a gyakorlati élettől. Nyomatékosan figyelmeztette Solohov az írókat arra, hogy igyekezzenek közelebb kerülni az egyszerű emberekhez, a termelő munkához, a hétköznapok gondjaihoz és örömeihez, mert ertélkül csak kétes értékű, felszínes, hatástalan művek születhetnek.. Az élet, a valóság annyira bonyolult, sokrétű és változó, hogy aki nem kíséri szünet nélkül figyelemmel ä társadalmi, gazdasági, politikai helyzet alakulását az menthetetlenül elmarad, s akaratlanul is hamisan ábrázolja művében az embereket és az eseményeket Rámutatott á szakértelem fontosságára is, ami a tehetség mellett az eredményes írói teDCuLtufálu Egy „bevált" zenekari véfcenységnefc szintén elengedhetetlen élőfeltétjele. A kongresszusi küldöttek na- ~ry gyom megtapsolták ezeket a megállapításokat, ezzel is kifejezve helyeslésüket egyetértésüket. S e szavak valóban elgondolkodtatok Hiszen a kellő műveltséggel nem rendelkező írók nyilvánvalóan képtelenek arra, hogy a korszerű, szocialista kultúra terjesztői legyenek. Sok író talán egy kicsit le is becsüli az olvasóközönséget nem gondolva arra, hogy a tömegek műveltsége rohamos mértékben gyarapszik s hogy ennek következtében a kontár írók előbb- utóbb nevetségessé válnak Engem nagyon megragadott Solohovnak a felszólalása — talán azért, mert szinte szimbolikusnak érzem, hogy az írók „ne békés, hanem harcos életet éljenek”. Szimbolikusnak érzem, mert úgy gondolom, hogy ez a harcba hívás nemcsak az írókhoz szól, hanem mindazokhoz, akik felelősséget éreznek a társadalom jövőjéért Nem közönséges korban élünk — ez a központi eszme hatotta át az SZKP XXII. kongresszusát, s ezt a történelmi felelősséget hangoztatta Solohov is. A ma élő emberek nem lehetnek csupán passzív szemlélői az eseményeknek, bem nézheti tétlenül senki ezt a világméretekben folijó küzdelmet, amely a békéért, az emberiség felemelkedéséért, a kommunista eszmék győzelméért folyik. Lelkesítő, nagyszerű harc ez. Az egyéni és a közösségi érdek itt elválaszthatatlanul eggyéforr, azonossá vélik Nincs jogunk a tétovázáshoz, döntenünk kell, mindannyiunknak. S a döntést á tettek mutatják S olohov hozzászólása reményt keltő módon feltárja a szovjet irodalom perspektíváját azáltal, hogy ráirányítja a figyelmet a tehetséges, most bontakozó, fiatal írókra. Solohov szerint igen nagy lehetőségek rejlenek ezekben a fiatalokban. Természetesen ahhoz, hogy a lehetőségek valósággá váljanak komoly támogatást kell biztosítani az ifjú alkotók számára. De a közvetlen támogatáson kívül még mást ts kell adni: türelmi időt, legalább két- három évet. Ez a kijelentés egy olyan irodalompolitikái kérdést feszeget, amely mellett a magyar irodalmi élet irányítói se mehetnek el szó nélkül. Mint ahogyan a vidéki írók problémájának előtérbe helyezését se lenne helyes elhallgatni! Itt az ideje, hogy nálunk is őszintén, nyíltan beszéljünk ezekről a dolgokról. Solohov nem fél kimondani azt a sokak által ismert, de még ilyen formában soha ki nem mondott igazságot, hogy a vidéki írók igen jól ismerik az életet, gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek, s közöttük igen sok jelentős tehetség található, akikre építeni lehet, sőt: kell! Solohov elvtárs beszédének érzelmi telítettsége magával ragadta a hallgatóságot. Bátran, szenvedélyesen beszélt a nagy szovjet író a társadalom és az irodalom problémáiról, feladataiból. Szavaiból sugárzott az új típusú, kommunista ember egyértelmű, határozott világnézeti állásfoglalása és a jövőbe vetett rendíthetetlen hit IT elytelen lenne, ha megál- lapításait mechanikusan akarnánk alkalmazni a Szovjetunióétól sokban különböző hazai viszonyokra, de a megfelelő következtetéseket feltétlenül le kéll vonnunk, az általános érvényű igazságokat pedig meg kell szívlelnünk. Meri; minket is kötelez a „felelősség a nép és a párt iránt” Kópiás Sándor művelődésügyi felügyelő Kutas László, ez a szerény, tehetséges fiatal szobrász főiskola utáni alkotó munkásságának eines, csak fényképeken ismerkedhetünk három zenélő gyereket ábrázoló szoborcsoport jávaL Kutas László Bajára készülő szobrának vázlata előtt (Pásztor Zoltán felvétele) ső, indulást Jelző szakaszát fii itt a kecskeméti Művésztelep nagy, földszinti szobrász műtermében. A szoborvázlat melynek végleges megformálásával foglalkozik (lásd képünket) a Bajai Felsőfokú Tanítóképző Intézet udvarát díszíti majd. A bájos, gyengéd alkatú lányka szobra életnagyságú lesz. A Képzőművészeti Alap megbízásából pályázatra készíti ezt a szép, érzelmekben gazdag alkotását a fiatal művész, aki — amint elmondta — gyermekkora óta készül erre a pályára, s bár ez a kislány-szobor anyaga a nemes kő, nagyon érdekli a bromztech- nika is. Művész! pályája, amire eddig visszatekinthet viszonylag rövid, de máris több befejezett alkotást mondhat magáénak. Sajs gyermekportréd val. A témaválasztás nem véletlen, hiszen Kutas László pedagógus, szobrainak, eddigi műveinek modelljei között él. Soroksáron a felsőiskola kiállításán már szerepelt is egy ízben, s „élete” egyik nagy eseménye volt, hogy látogatást tett a Német Demokratikús Köztársaságban. Majd minden eddigi nagyobb szabású kiállításon voltak Kutas Lászlónak szobrai. Hisszük, hogy még sokat hallunk róla. Cs. L. Új művelődési ház épül Nemesnádudvaron, melyet még ez évben át akarnak adni rendeltetésének. Az építkezést a lakosság is segíti. tapasztalatcsere Meleg, baráti találkozón mutatkozott be egymásnak a napokban az SZMT kecskeméti klubja, valamint a tiszakécskei művelődési otthon zenekara a lelkes tiszakécskei közönség jelenlétében. Csak helyeselhetjük, hogy a művészi vezetők és szervezők már megvalósult hivatalos találkozásainak folytatása szükségszerűen: a közös muzsikálás, a „zenei barátság" ilyenféle élményszerű kibontakoztatása lett. Az ilyen közös hangversenyek mindig külön színekkel, meglepetésekkel szolgálnak: felfogások, előadási stílusok „egyezkednek" — esetleg meg- küzdenek — egymással, mégpedig a közönség számára szépet- adni-akarás felelősségében, fegyelmében. A tiszakécábei művelődési ház vezetősége jóvoltából, megismerhette a helyi közönség az újjászervezett kecskeméti szakszervezeti zenekart, egyszersmind gyönyörködhetett a közreműködő énekesek, Gyólay Viktória. Csajányi György, Juhász Pál művészetében. A műsornak három közös zenekari száma is volt, melynek előadása kapcsán ismerhették meg a vendégek a szépen összekovácsolódott tiszakécskei zenekart, s vitték magúidnál a helyenként imponáló hangú közös muzsikálás emlékeit. Ügy érezzük: az új műsorpolitikai vonalvezetés, a megfelelő műhelymunka nyomán a megyei szakszervezeti központ szervezése és anyagi támogatása nyomán a megújult kecskeméti zenekar nem lesz méltatlan részese megyei kulturális életünk kibontakozása ezután következő szakaszának. Nigyanezt várhatjuk a Batka László vezette ti- szakécskei zenekartól is. Az ilyen „tapasztalatcserék" módszerét pedig a megye muzsikáló együtteseinek különös figyelmébe ajánljuk. Kálmán Lajos .Rettentő Ro DRIGUEZ írta: Horváth József J 37 37. Vacsora után Gulyás János, mindenki meglepetésére — friss kávét szolgált feL •— Hát ez meg mi? «•» kérdezte kacagva Géza; — Hja, Rodriguez úr — felelte hamiskásan az öreg —, a miniszter úr külön is rám parancsolt hogy derekasan viseljem ám gondját a Rodriguez úrnak! Ügy szolgáljam ki, mintha őt magát látnám el. Hát az úrék minden este megkávéztak, tudom, mert Róza nem is egyszer juttatott nekem egy kortyin- tást most aztán gondoltam, vacsora után kávé is dukál. Aztán... mit tagadjam, azt, hogy ez a kislány végre magához tért. meg kell valamiképp ünnepelni. Fogyasszák csak jó egészséggel; Géza jóízűen nevetett — Azért, Jani bácsi, csínján kell ám bánni mindenfajta élelemmel. Azt hiszem, nemsokára annyi kosztosa lesz itt, hogy nem győzi majd számontartani őket nemhogy főzőcskézni rájuk! — Ne féljen, Rodriguez úr — kedélyeskedett az öreg —, van ebben a házban egy regimentnek való élelem! — Hogyhogy? — Hát a kegyelmes asszony örökké félőskődött, hogy a hadihelyzet miatt megcsappanják majd a diplamataellátást is, ezért aztán mindenről bőven gondoskodott De meg nekem is van ám magamhoz való eszem. Mielőtt az úrék elutaztak volna, a titkár úrral aláírattam egy beszerzési listát, arra holnap kiváltom az élelmet Ha ötvenen volnánk, akkor Is kitartana az egy hónapig! Imre bácsi egyre fülelt de még nem tudta felfogni az ösz- szefüggések értelmét — Azért mégis csak Jó lesz beosztással gazdálkodni, Jani bácsi — intette az öreget Géza. — Lehet hogy többen is leszünk, mint ötvenen és az is lehet hogy egy hónapnál jóval tovább ki kell tartanunk. De most már aztán lássunk hozzá, ki-ki mondja el, amit el kell mondania. Ki kezdje? Annácska, maga azt ígérte Imre bácsinak, hogy elmeséli. .. Imre bácsi félbeszakította: — Az Illem úgy kívánja, elvtárs hogy először a házigazda tegye le a garast Géza tüstént megérezte, hogy ez a kívánság még mindig a bizalmatlanság bokrán termett De már valamelyest megbékélt ezzel a gondolattal Legjobb lesz, ha eloszlatja új barátainak kétségeit Drámai tömörséggel és szabatossággal beszélte el a maga történetét, őszinte volt semmit sem hallgatott el Miután pedig felvázolta a spanyol ház nyúj totta kitűnő lehetőségeket így fejezte be: — Először is tehát: maguk, Imre bácsi, Annácska, érezzék magukat teljes biztonságban. Holnap munkához látunk: én egyéniként behozom ide mindazokat a barátaikat, akiknek hasonló biztonságot kell nyújtanunk. Itt aztán szépen átvészelik ezeket a vérgőzös hónapokat Én pedig..: Nos, én nyomban ezután elkezdek törleszteni.. — Ez mit jelent? — kérdezte Imre bácsi — Majd fcftudócEfc — mondta titokzatosán Géza. — Mégis? Géza tekintete elkomorult Szilaj indulatok lobbantak benne. Öklét összeszorította az áztál lapján. Ügy hullott ki belőle minden szó, mint az eleven parázs: — Öldöklő angyal leszek. Reszketni fognak tőlem! Halálért halál, pusztulásért pusztulás! Minket arra a törvényre oktattak, hogy „aki megdob kővel, dobd vissza kenyérrel..” De mit hozott ez a törvény? A gyilkosok dán dóját pusztulást és gyalázatot Nem, én mennykővel dobom visza azt aki követ hajít felém! Imre bácsi nyftt tekintetét Gézára emelte: — Egyszóval — hős akar lenni? Bravúrokat akar elkövetni? Géza úgy érezte, mintha fej- bekólintottáik volna. Torkán akadt a szó. Lopva Annára lesett, de Anna mozdulatlan arccal hallgatott Indulat és gúny vibrált a szavaiban, amikor visszaadta a kérdést: — Nos, maguk szerint mit kellene most tenni? Imre bácsi nyugodtan, nem is kioktató hangon, mégis értelembe világító megfontoltsággal beszélt: — Kedves barátom, ahol tízezren öldökölnek, vagy ha úgy jobban tetszik: ahol tízezren haji gálják a követ az ártatlanokra, ott egy szál ember bosszúálló haragja olyan kevés, hogy észre sem vevődik. — Nem így van ez! — heves- kedett Géza. — Igenis, bátor példa kell, amely felébreszti az alvó indulatokat! Hát nem világos, miért garázdálkodhatnak ezek egy egész nép felett? A tömeg gyávasága, tehetetlensége. megalkuvása, ez bátorítja fel ezt a karszalago* csőcseléket! — Na és. gondolja, hogy ha maga egyedül megleckéztet egy- pár nyilas banditát, akkor ezt majd megírják az újságok? Bemondja a rádió? Hogyan to* ez a magányos példa EMdŐkat felbátorítani? — Eh, egy példát majd fc!V vetnek tízen, tízet százan, százat ezren;.. — Mondok én valamit — szólalt meg ismét Imre bácsi. — Mielőtt tovább folytatnánk a szóváltást, elmondom, amit magamról tartozom elmondani. Egyúttal Annáról is, hiszen a mi dolgaink nagyon szorosan összefonódnak. Most, hogy végighallgattam magát, barátom, elhatároztam, hogy a teljes bizalom alapján, mindent felfedek. Anna is, én is, a kommunista párt tagjai vagyunk. — Tudom — szúrta közbe Géza. — Horniét tudja? — kapta feS a fejét az öreg. — Anna mondta volna? — Nem, de hiszen Imre bácsi már kétszer is így szólított engem: eivtárs... Imre bácsi eümoeólyodoftt Ügy, hát ez egyenesen imponál ennek az indulatos, szilaj, de nagyon rendes és becsületes fiatalembernek... Igen — gondolta — elvtárs leszel te is, ba- rátocskám, persze, hogy az... Csak egy Ikdcsüt mederbe kell terelni azokat a túlságosan eredeti elképzeléseket... — Értem, értem, elvtárs.,. —s mondta meleg hangon —na jó. Hát valóban, kommunisták vagyunk. Jómagam egy bizonyos tisztséget is viselek. Ez nem rang, barátom, hanem nagy felelősség Sok elvtárs munkáját, küzdelmét, sorsát kell szemmel- tartanom. Annáét is, mátokét is. Imre bácsi Ids szünet után folytatta: (Folytatjuk! 1
