Petőfi Népe, 1961. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-05 / 262. szám
1981. november 5, vasirna» 3. oldat Eoyiítt a pnrtonkívüliekliel... Lelkesítő vezelőségválasztó párttaggyűlés A BAJAI Gépkocsíközlekedé- si Vállalat pártalapszervezetének kommunistái az elmúlt napokban ünnepélyes párttaggyűlésen választották meg a pártszervezet titkárát. A pártélet eme fontos eseményére több pártonkívüli dolgozót — köztük engem is — meghívtak. A kommunisták bizalmát megtiszteltetésnek vettük, meghallgattuk a titkári beszámolót, a taggyűlés vitáját és magunk is felszólaltunk. A VEZETŐSÉG beszámolója röviden vázolta a nemzetközi élet legfontosabb eseményeit Szólt a pártszervezet munkájának eredményeiről és helyesen bírálta a politikai, valamint a gazdasági munka fogyatékosságait, Hencz József élivtárs, a pártszervezet titkára beszámolójában megemlítette, hogy a vállalat két alkalommal szerezte meg az élüzem címet Az utóbbi időben azonban az ellenőrzés hiánya miatt, azonkívül a vállalatnál elterjedt intrika következtében olyan légkör alakul! ki, amely a tervteljesítést is nehezítette. Hiányzott egyes párttagok példamutatása is. Jogos bírálat érte a vállalatnál Miklós elvtársat, alti a szakszervezeti munkáért volt felelős. A FELSZÓLALOK Köller 1st. ván, Oláh Imre és még mások is a lemaradás megszüntetésére tettek javaslatokat Felszólalt Wehring Péter, a városi pártbizottság képviselője is. Indítványozta, hogy a kommunisták következetesen küzdjenek az intrikák és rágalmak ellen. Javasolta, hogy a tervteljesítés érdekében fokozzák a termelés pártellenőrzését A JÓL SIKERÜLT taggyűlés arra enged következtetni, hogy vállalatunk pártszervezete a jövőben még eredményesebben látja el feladatát és ennek mi, pártonkívüli dolgozók is szívünk mélyéből őrülünk. A pártszervezettel eddig is együtt cselekedtünk és a jövőben is együtt munkálkodunk a vállalatunk előtt álló feladatok elvégzésében. Pechtler Ferenc Német vendégek megyénkben Fritz Framke, a Stadt und Gemeinde című, Kelet-Berlinben megjelenő lap főszerkesztője és Kurt Romey, a Város és község nevű német társadalmi szervezet politikai munkatársa mintegy kéthetes tartózkodásra Magyar- országra látogatott. E körút során a német vendégek főként a tanácsok munkáját tanulmányozzák. Szombaton megyénkbe is ellátogattak. A délelőtt folyamán dr. Varga Jenő, a megyei Új köntösbe öltöztetett házak Kecskemét utcáin sétálva sok- körösi utca 27., az Arany János szór megyünk el állvány-erdő- utca 6. és a Klapka utca 12. szá- be burkolt épület mellett. Ilyen- mú ház rendbehozására is. 1962- kor jóleső érzéssel állapítjuk ben 6 700 000 forintot fordítunk mm meg, új köntöst kap ez a ház ss s megint szebb lesz az utca képe. A minap az Ingatlankezelő Vállalat vezetőivel beszélgettünk, akik tájékoztattak bennünket erről a munkáról. — Nagy kincs a lakóépülel — mondta Gábor elvtárs, a vállalat igazgatója. — Vigyázni kell rájuk, nehogy idő előtl tönkre menjenek. Mint ismeretes, a háború alatt nem sokai törődtek a házak tatarozásával, s a KIK igen sok épületet volt kénytelen elhanyagolt állapotban átvenni. 1957-ben 3157 lakás volt kezelésében. Számuk, az új házak építésével állandóan szaporodik. A baj azonban nem is az új, hanem a régi épületekkel van. 1957-ben például 1186 hibát javítottunk meg és négy házat tataroztunk kívül-belül. Természetesen ez jóformán csak a kezdet volt. Azóta 6335 kisebb-nagyobb hibát hozott helyre műszaki részlegünk, s 23 épületet újítottunk fel. Ez alatt az idő alatt 11 millió 314 ezer forintot fordítottunk tatarozásra, 13 millió 469 ezer forintot pedig karbantartásra. Ha a város utcáit rójuk, mindenfelé találunk olyan régi házat, amely már úgy néz ki, mintha új lenne, csupán stílusáról vesz- szük észre, hogy évtizedekkel ezelőtt épült. Azt is elmondhatom, hogy a jövő év végére a Rákóczi út már teljes egészében új köntösbe bújtatott házakkal fog tündökölni. Felújítjuk a Rákóczi út 3., 20., 32., 34. számú épületeket és sor kerül még a NagyMegkezdték munkájukat a »kozmetikusok«. tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese, Reile Géza, a Kecskeméti Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke és Kereskedő Sándor, a Petőfi Népe szerkesztőhelyettese fogadta őket. Varga elvtárs rövid tájékoztatóban ismertette a vendégekkel a megye helyzetét. Ezután a megyei pártbizottságon került sor baráti megbeszélésre Glied Károllyal, az MSZMP megyei pártbizottságának titkárával. Délután a solti üdülőbe látogattak el, ahova elkísérte őket Glied Károly elvtárs is. Itt folytatódott a baráti eszmecsere. A vendégek kedvezően nyilatkoztak eddigi magyarországi benyomásaikról. Mindenütt tapasztalták. hogy a magyar nép együtthalad a német néppel a békéért folytatott harcban, általános helyesléssel találkoztak azok az intézekdések, melyek ezt a célt szolgálják. A vendégek vasárnap Sztálin- városba utaztak. Marosán György cikke a Novoje Vremjában Moszkva. (MTI) A nyolc nyelven megjelenő Novoje Vremja című szovjet külpolitikai folyóirat legújabb száma „Helyes úton" címmel közli Marosán Györgynek, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága titkárának a XXII. kongresszusról írt cikkét. Kitüntetések november 7-e alkalmából Kitüntették Molnár Frigyes elvtársat A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 44. évfordulója alkalmából eredményes párt- és tömegszervezeti munkájuk elismeréséül 114 dolgozónak kormánykitüntetést adományozott. A kitüntetéseket Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke szombaton délben az Országház kupolacsarnokában nyújtotta át. A kitüntetések átadásakor jelen volt Marosán György és Fehér Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, dr. Mün- nich Ferenc államminiszter, Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára, Somogyi Miklós, a SZOT elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend kitüntetést adományozta Molnár Frigyesnek, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottsága első titkárának, Gosz- tonyi Jánosnak, az MSZMP Vas megyei Bizottsága első titkárának, Csáki Istvánnak, az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága első titkárának, Pados Istvánnénak, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezető-helyettesének, Balogh Sándornak, az MSZMP Központi Bizottsága alosztályvezetőjének, Besenyei Miklósnak, a Postás Szakszervezet főtitkárának, Farkas Józsefnek, a Budapesti Javító Tröszt igazgatójának, Jánki Káhnánnak, az MSZMP budapesti XIX. kerületi Bizottsága első titkárának, Kau- nicz Bélának, az MSZMP Központi Bizottsága alosztályvezetőjének, Somoskői Gábornak, az Építő- Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete főtitkárának. Hetvenhetén a Szocialista Munkáért Érdemérem, huszonheten a Munka Érdemérem kitüntetést kapták. Szocialista Munkáért Érdemérmet kaptak Bács-Kiskun megyéből: Endre István, a megye! pártbizottság politikai munkatársa, Szabics János, a TÜZE? körzeti ellenőre, Fórián Lászt >, a tiszakécskei Béke Termelőszövetkezet pártalapszervezetének titkára. Munka Érdemérmet kapóit Mester József, a soltvadkerii községi pártvezetőség titkára. A kitüntetések átadásakor Dobi István mondott beszédet. A kitüntetettek nevében Molnár Frigyes mondott köszönetét. Ünnepség a KISZ megyei bizottságán A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 44. évfordulója alkalmából Kecskeméten a Kommunista Ifjúsági Szövetség megyei bizottságán meleg hangulatú ünnepségen emlékeztek meg e történelmi jelentőségű eseményről. Az ünnepségen részt vett Kálmán István, a munkásmozgalom veteránja, Borsodi György, a megyei pártbizottság osztály- vezetője és Borsos György, az Úttörő Szövetség megyei titkára. Az ünnepségen Borszéki Lajos, a KISZ megyei bizottságának titkára méltatta az évforduló jelentőségét, majd az ifjúsági mozgalomban végzett több éves eredményes munkájuk elismeréseként kitüntetéseket nyújtott át. Az Ifjúsági Szövetség legmagasabb kitüntetést, a KlSZ-érKöslekedési krónika Az ismétlés első feladványa: a KRESZ 38. és 39. paragrafusa Mint azt a múlt heti, vasárnapi számunkban említettük, országosan és megyénkben is emelkedik a közúti balesetek száma. Az elmúlt év 431 szerencsétlenségével szemben az idén, október 31-ig már 401 karambolt tart számon a statisztika, melyek közül 35 volt halálos kimenetelű. (A múlt évben 33 halálos baleset fordult elő.) A megyei rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti alosztálya — abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a szerencsétlenségek száma hatékonyan befolyásolható — a Petőfi Népe vasárnapi számában a KRESZ szabályainak ismétlésére heti feladatokat szab meg a közlekedésben résztvevőknek. Ezek a megjelenést követő hétre szólnak, s betartásukra — a többi között — különös súllyal ügyel a rendőrség és társadalmi segítőtársai. Az előírt sebesség be nem tartása egyik igen gyakori okozója a közúti baleseteknek. Egy áldozatot, sajnos, a múlt héten is követelt. November 3-án, hajnalban a Nagykőrös és Kecskemét közötti országúton Nagy Mihály kecskeméti (Sörház utca 10. sz. alatti) lakos motorkerékpárjával nekiütközött a Hajagos László kocséri lakos által szabályosan hajtott és kivilágított lovaskocsinak. A motoros, aki november 4-én töltötte volna be huszadik életévét, a köd miatti rossz látási viszonyok ellenére figyelmetlenül vezetett, a megengedettnél gyorsabban közlekedett és ez okozta a vesztét. Súlyos sérülésébe néhány órával a kórházba szállítása után belehalt. Helyes lesz a KRESZ együttes ismétlését a sebességgel kapcsolatos tudnivalókkal kezdeni. E heti feladvány tehát: a járművek megengedett sebessége és a sebességkorlátozások (KRESZ 38. és 39. paragrafusa). * A lábán is alig tudott megállni, olyan ittas volt, mégis kerékpárra ült november 1-én Antal Ferenc kecskeméti (Belsőnyír 151. szám alatti) lakos. A Kecskemét—Lajosmizse közötti országúton az őt előzni akaró Kerekes László, ugyancsak kecskeméti lakos, motor- kerékpárjával elütötte. A baleset következtében a motorkerékpáros súlyos sérülést — agyrázkódást — szenvedett. A szerencsétlenségért Antal Ferencet vonják felelősségre. # Megkezdték ténykedésüket a kecskeméti általános iskolákban szervezett közlekedésőrségi csoportok. A Jókai utcai, a Budai utcai I. sz. és a Hoffmann János utcai leányiskolák, valamint a Béke téri fiú általános iskola őrségi tagjait a rendőrség jelzőtárcsákkal látta el. Kérjük a járművezetőket, illetve hajtókát, hogy a kis közlekedési őrök állj jelzéseinek tegyenek eleget demérmet kapta meg Kovács Károly, a kecskeméti városi pártbizottság politikai munkatársa és Ternák Sándor, a sze- remlei általános iskola tanára. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség aranykoszorus jelvényét kapta meg Molnár István, a bajai központi fiúiskola tanára. Kovács István, a kunbajai II. Rákóczi Ferenc úttörőcsapat vezetője, Bábel Sándor, a kunpeszéri Parasztbecsület Tsz KISZ szervezetének titkára, András Bálint, a szakmári alsóereid KISZ-szervezet titkára, Kovács Eva, a kecskeméti Czoílner téri KISZ-alapszervezet titkára, Márki Béla, a Kecskeméti Épületlakatosipari Vállalat KlSZ-bizott- ságának titkára, Novák Lajos, a tiszaújfalui községi KlSZ-alap- szervezet titkára, Tóth Sándor, a tiszakécskei községi KISZ-ve- zetőség titkára és Juhász Károly pedagógus, a garai községi KISZ- vezetőség titkára. A KISZ Központi Bizottságának Kiváló úttörővezető jelvényét kapták: Majsai Károlyné, a szalkszentmártoni általános iskola tanára, Berekszászi István, a kömpöczi általános iskola tanára, Meggyesi Erzsébet, a du- napataji általános iskola tanára, Schwöb János pedagógus, a bo- doglárj Makarenko úttörőcsapat vezetője, Bolvári Gergely pedagógus, a zsanai Mező Imre úttörőcsapat vezetője és Korponai István pedagógus, a soltvadkerti Esze Tamás úttörőcsapat vezetője. Kiváló fémgyűjtő jelvényt kaptak: Várnagy Istvánná, Bársony Ferenc és Kovács Sándor. A kitüntetések átadása után Borsodi György és Kálmán István elvtársak szóltak a fiatalokhoz. Ezután az ünnepség baráti beszélgetéssel folytatódott. Az ország első teljesen automatizált öntödéjét Kecskeméten építik fel az ötéves tervben a Zománcipari Műveknél. Az öntődében a formázástól a kész öntvények tisztításáig mindent géppel végeznek, s munka közben nem érinti emberi kéz sem a formaszekrényt, sem az öntvényeket. A nagy formázó- csamokban mindössze 14 ember dolgozik majd, akik a gépek helyes működését ellenőrzik. javításra es tatarozásra. Gábor elvtárs elmondta még, hogy az Ingatlankezelő Vállalat műszaki részlege annyira megerősödött, hogy a felújítások és karbantartások nagy részét már maga hajtja végre. Az idén a többemeletes épületek tatarozásához szükséges állványozó anyagot — csőállványokat is — beszerezték, s ily módon gazdaságosabban és tervszerűbben tudják elvégezni a munkát. Jelenleg még több száz bejelentett, de ki nem javított hibát tartanak nyilván házkezelősé- geik, igyekszenek azonban e téren is mielőbb pótolni elmaradásukat. I N. O. Ez a ház már olyan, mintha most épült volna.