Petőfi Népe, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-11 / 240. szám
1961. október 11, szerda H oldal Újabb munkafelajánlások, lelkes versenyhangulat Párfvezetőség-választásra készülnek a Konzervgyárban A Kecskeméti Konzervgyár özemi pártszervezetének irodájában, a hosszú tárgyalóasztal mellett élénk beszélgetés közben találtuk Sós Pált, az üzemi pártszervezet titkárát, Végváti Istvánt, a gyár igazgatóját és Kiss Margitot, az üzemi bizottság titkárát. Arról tanácskoztak, miről adjon számot majd a pártvezetőség a legközelebbi taggyűlésen. A legutóbbi pártvezetőség- választás óta két év telt el. Ez idő alatt az üzem termelése gyors ütemben növekedett. A gyártmányaik értéke pontosan kétszerese a két évvel korábbinak. Sikeresen teljesíti a gyár az idei kötelezettségeit is, annak ellenére, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt zöldborsóból és paradicsomból kevesebb nyersanyagot kaptak a tervezettnél. Ebben az évben hat millió forint terven felüli bevételhez jutottak és a harmadik negyedévben 6 százalékkal nagyobb munkáslétszámmal 29 százalékkal termeltek többet, mint az előző év hasonló időszakában. Jól esik hallani az igazgató és az üb-titkár szavait, amelyből az csendül ki, hogy kommunistáink igen sokat tettek annak érdekében, hogy megfeleljenek az egyre növekvő köyetelmé- nyeknek. A pártszervezet taggyűlése időről időre megvitatta a termelés alakulását és ha valahol lemaradást észleltek, nem maradt el az intézkedés. Egy alkalommal például egyenetlenül melegítettek a paradicsom-elősűrítők. A kommunisták nem nyugodtak addig, amíg a szakemberek meg nem találták, s nem orvosolták a hiba forrását Máskor az ecetes uborka minősége nem volt megfelelő. Ennek is a végére jártak. Amikor kivizsgálták a hibát, kiderült hogy mindössze néhány csap oxidálódott a savanyú lében. Ezeket azután műanyag- és rozsdamentes alkatrészekkel cserélték ki. Számos Jó példáját lehetne még felsorolni a kommunisták kezdeményezéseinek, leleményességének, a pártszervezet gazdaságszervező tevékenységének. Az elmúlt napokban több mint 200 résztvevővel aktívaértekezleten vitatták meg az utolsó negyedévi termelési feladatokat és elhatározták, hogy a vezetőségválasztást újabb eredményekkel, a munkaverseny további fellendítésével jegyzik fel a gyár történetének eseménynaptárába. A beszámolóra és a választásra való készülődés, a megtett út és a jövő feladatainak számbavétele már eddig is sok emberben érlelte cselekedetté, munkafelajánlássá, újabb vállalássá a lelkesedést Ezekben a napokban pedig egymás után rendezik meg az üzemrészek és műhelyek dolgozóinak értekezletét és megvitatják, ki mivei tud hozzájárulni az évi feladatok teljesítéséhez. Most az egész gyárban gyűlnek az újabb felajánlások, terebélyesedik a versenymozgalom a vezetőségválasztás és a közelgő nagy fontosságú esemény, az SZKP XXII. kongresszusa tiszteletére. Arra tesznek felajánlást az üzem dolgozói, hogy még inkább hasznosítják a gyár adottságait, javítják a gyártmányok minőségét és csökkentik az önköltséget. Sós elvtárs, a párttitkár rendre, sorjába feljegyzi az igazgató és az üb-titkár tanácsait, tapasztalatait és ezzel is kerekedik a beszámoló vázlata. Az előadásban természetesen nemcsak az eredmények és nem is kizárólag csak a gazdasági kérdések kapnak helyet. A pártvezetőség tájékoztatja majd a taggyűlés részvevőit a nemzetközi helyzet eseményeiről is, beszámol a párttagok és a pártonkívüliek politikai és szakmai tudásának helyzetéről, azonkívül önkritikusan szóvá teszik a pártmunka gyengéit, fogyatékosságait is, hogy azoktól megszabadulva, a pártmunkát megjavítva, eredményeik még nagyobbak legyenek. Nagy József Kereskedelmi és vendégiáfóipari szakmunkásképzés megyénkben , X kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkás-képzés fejlesztését a szocialista kereskedelem fejlődése tette szükségessé. Az áruforgalom, a boltok egyre növekvő száma, a választék bővülése, a vásárlók fokozódó igényei, hozzáértő, kulturált eladókat kívánnak. E gondolat jegyében tárgyalta a napokban a Bács-Kiskun megyei áruforgalmi bizottság a tanulóképzés eddigi eredményeit, s határozta meg a megyei feladatokat. Hol less változás Megyénk négy kereskedelmi- tanuló-iskolájában — Kecskeméten, Baján, Kiskunhalason és Kalocsán — az elmúlt évben 390 fiatal ismerkedett meg a kereskedelmi és vendéglátó szakma sokrétűségével és szépségeivel. Az idei tanévben 562-re nőtt a kereskedelmi pályát választó fiatalok száma. Az illetékes megyei vezetők a jelentkező igényeknek megfelelően továbbnövelik az iskolákban a tanulmányi színvonalat Ennek megfelelően a régi gyakorlattól eltérően az utolsó éves tanulók hetenként kétszer vesznek részt elméleti oktatásban, ahol a szaktárgyak mellett a kulturált magatartáshoz szükséges általános műveltség alapjait szolgáló tárgyakat tanulják. Üj tantárgyként oktatják a dekorációs ismereteket, a kiskereskedelmi és a nagykereskedelmi vállalatok másodéves tanulóinak. Sokat segít majd a budapesti példa nyomán 1962-ben Kecskeméten a fűszer- és csemegeszakmákban egy tanbolt megnyitása, ahol a felnőttek csak irányítanak. Pedagógiai tanfolyam Az Iskolákban folyó oktató- nevelő munka kielégítőnek mondható. Az élet azonban a Jelenleginél többet követel a tanároktól is. Mivel az óraadók között vannak olyanok, akiknek pedagógiai képesítésük nincs, részükre a megyei tanács kereskedelmi osztálya pedagógiai alapismereti tanfolyamot szervez, kötelező Védekezzünk a baromfipestis ellen Megyeszert« folynak a baromfipestis elleni évi kötelező védőoltások. A baromfitartók segítsék elő, hogy udvarukban valamennyi baromfi oltásra kerüljön. Ahol évenként minden baromfit védőoltásban részesítenek — miként > termelőszövetkezetekben régóta végzik ezt állatorvosaink =s ott nem lép tel > baromfipestis. Több gazdánál az éjszakánként fákon tartózkodó baromfiaknak csak egy része kerül oltásra, mert úgymond „nem tudták befogni valamennyit a fáról”. Mások szándékosan eresztik szabadon a jól tojó, vagy kedvenc (búbos stb.) tyúkokat, nehogy lesántuljanak, vagy tojás- hozamuk átmenetileg csökkenjen. Megfeledkeznek arról, hogy az őszi vedléskor egyébként Is szünetel, vagy csökken a tojástermelés. A baromfipestis bigyadtsággal, étvágytalansággal és a lázas állapot egyéb kísérő jeleivel kezdődik, amelyek csakhamar nagyfokú tompultsággá és aluszékonysággá súlyosbodhatnak. Nagyon gyakran e jelenségekkel majdnem egyidejűleg a náthára emlékeztető tünetek Is jelentkezhetnek. Az állatok sokat tüszögnek, orrukon keresztül nem képesek lélegzetet venni, s ezért fejüket és nyakukat felfelé tartva, tá- tott csőrrel lélegzenek. Több napi betegség után különböző Idegrendszeri zavarok Is mutatkozhatnak, amlkorls feltűnő Izgatottsági tünetek és görcsös állapot Is észlelhető. Vészmentes vidékekre és udvarokba beteg vagy a lappangás Időszakában levő baromfiakkal hurcolják be a pestis vírusát, kórokozóját. Minden baromfitartó gazdának elsőrendű kötelessége, hogy már az első megbetegedések esetén tegyen jelentést a körzeti állatorvosnak, zárja be baromfiait, ■ ha piáéról szerzi be állományának utánpótlását, legalább egy hétig tartsa elkülönítve azt az eredeti állománytól. Es Ismételten hangsúlyozzuk: ne hanyagolják el a kőtelező védőoltást! DR. KOVÁCS GYULA; megyei vezető szakállatorvos ahol az óraadóknak részt venni. A tanulófelvételek szervezésénél egyes vállalatok csak a pillanatnyi szükségletet veszik figyelembe. Nem mernek távlatokban tervezni, a később jelentkező igények kielégítésére már nem gondolnak. Egy-egy szakmára egy-két tanulót szerződtetnek. Ha pedig a felemelt képzési idő alatt valamelyik valamilyen oknál fogva otthagyja pályáját, akkor hirtelen szakemberhiány lép fel. Ez tör- tént a BIK kiskunhalasi üzleteiben, ahol egyes szakmákban évek óta csak egy tanulót szerződtettek. Ezzel szemben a Bács-Kiskun megyei Vendéglátóipari Vállalat a jelenlegi tanévben is több érettségizett fiatalt vett fel. Politechnikai képzés A személyi kiválogatáson kívül megfelélő körülményeket is kell teremteni a gyakorlati munkához. Sajnos, e téren még nincs minden rendben. Baján a Béke étterem átépítése miatt a szakemberek nem tudtak úgy foglalkozni a tanulókkal, ahogy azt az élet megkívánja. A jövő szakember-képzéséhez sok segítséget adnak az iskolában folyó politechnikai képzések. Például a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium tanulói, a Bács-Kiskun megyei Vendég ától pari Vállalat, valamint a Bács-Kiskun megyei Iparcikk Kiskereskedemi Vállalat egységeiben hetenként egy alkalommal ismerkednek a kereskedelmi szakmával. V. K. Cpjfoiy, az í^Lzakáhui X minap késő «4» zafeié étünkön elhagytuk Duna- patajt, távol az országúitól különös fényre lettünk figyelmesek. A sötétségben egymás meil«- HQs Jánosnak hívnak, régI téglaégető vagyok, azelőtt 30 évig égettem a téglát. Most azonban a Kossuth Termelőszövetkezetben dolgozom. Ott köny1200 fok a kemencében. Hús János, az éjszakai műszak vezetője ellenőrzi: hogyan izzik a tégla. lett hét pont — mint később megtudtuk, téglaégető kemence szabadon hagyott hét nyilása — villogott tűzvörös színben. Körülöttük árnyak imbolyogtak: a mesterek, a téglaégetők. Magas, vékonyarcú férfi a kezét arca elé tartva éppen az egyik nyüás közelébe hajolt, amely mögött hol vörösen, hol szürkén sistergett a tégla. — Jó téglánk lesz! Rendesen izzik! Ügy érzem, a hőfok felül van az 1200-on. Csak így tüzeljetek tovább! — hangzott utasítása a körülötte sürgölődő emberekhez. Ki lehet ez a férfi, aki érzésre meg tudja állapítani ezt a magas hőfokot? Már jön is felénk. nyebb a munka, de a tanács megkért rá, s Kiss István szövetkezeti társammal elvállaltam az égetés irányítását. A községben ugyanis sok még a poros út, járda kell, ahhoz pedig sok téglára van szükség. Százezer darabot csinálunk. Kemencénk már egy hete izzik, éjjel-nappal. Egy-két nap és nem tüzelünk! többé. De utána még két hét kell a lehűléshez. S aztán majd gyümölcsözi!« ezeknek az embereknek, a két műszakban dolgozó két égetőnek és húszegynéhány segítőtársának a munkája. Dunapatajom ezen a télen kevesebb utcában kell majd sárban járni... , u.;. Beszállt az est, de a téglaégetők éjszaka sem pihennek. (Pásztor Zoltán felvételei) Épül# szépül Vaskút Aki tíz esztendővel ezelőtt járt utoljára Vaskúton, alig ismerne rá a régi falura. Épül, szépül a község, melynek ez évi községfejlesztési beruházása 1 034 000 forint. Ebben az évben kezdő dött el a törpevizmü építése, s a lakosság 1800 méter hosszú vezetéket fektetett le társadalmi munkával. A tanácsnak az a terve, hogy még ebben az évben működjék a törpevizmü, s egészKét év múlva egy millió pecsenyekacsa Mint annak idején közöltük, megyénk állami gazdaságai közül a helvédai kezdte meg elsőnek a pecsenyekacsa-nevelést. Az első években 10—12 ezer, az idén viszont már negyvenezer darabot neveltek, az utolsó szállítmány a napokban hagyja el a szikrai telepet. Jövőre a neveléshez szükséges aprójószágot is saját törzsállományából biztosítja a gazdaság; erre a célra a gyorsan növő, a hazai fajtáknál nagyobb tojáshozamú dán fehér fajtát tenyésztik. Több mint egy millió forint költséggel bővítik is a kacsatelepet, amelynek el őnevel ói PVC-fóliából készülnek. A műanyag-ólakban közel háromszáz- ezer szárnyast nevelnek a következő évben, 1963-ra viszont már egymillió pecsenyekacsa értékesítését tervezik. A terület teljes kihasználásával korlátozva lesz a szárnyasok mozgási lehetősége, ami gyors növekedésűknek egyik feltétele^ séges, bőséges ivóvízhez jusson a lakosság. Vaskút lakosai igényes, jómódú termelőszövetkezeti és állami gazdasági dolgozók, akik napi munkájuk végeztével szívesen szórakoznak a község szép mozijában, művelődési otthonában, Nemrég szerelték fel a televíziót a művelődési házban, s amikor színházi közvetítésre vagy más érdekes műsorra van kilátás, zsúfolásig megtelik a helyiség. A vaskútiak hálás látogatói a Katona József Színház előadásainak. A színház bajai vendég-í szereplése alkalmával tartott előadásaira minden alkalommal 40 termelőszövetkezeti gazda hozzátartozója látogatott el, gyönyörködött a művészek játékában. Balogh Jolán Ünnepi taggyűlést rendeznek ma a kecskeméti ápolónőképző intézet KISZ-szer-i vezetének tagjai, ahol 18 KISZ-Í fiatalnak adják át az „Ifjúság dk szocializmusért” mozgalom eZsd| fokozatának jelvényét