Petőfi Népe, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-10 / 239. szám
1961. október 10. kedd 5. oldal Megteremtik a korszerű állattenyésztés alapjait MUNKA KÖZBEN Ha Solt község termelőszövetkezeteiről esik szó. az ember először az országos hírű Szikrára gondol. Bizony, a fénye kicsit elhomályosítja a többiekét. De azért az esztendeje működő Rákóczi Termelőszövetkezet is egyre erőteljesebben kilép a »homályból-“. Lássak: hogyan. Jövőre ezer mázsa hússertés A szövetkezet irodájában Fotó Gyula főagronómust munkájába merülve találjuk. A jövő évi vetésterület összeállításán dolgozik. Kérdésünkre elsőnek a sertéstenyésztés fellendítéséről beszél. S szinte zuhatag- szenien közli az adatokat: — Jelenleg több mint 800 sertésünk van. Ebből ^ együttvéve 550 hízóra és süldőié szerződtünk. A hízókból 330-at mar átadtunk az állami felvásárlónak, s ezek átlagosan 110 kilósak voltaké Az idén még 300 hízó és 200 süldő értékesítésére kerül sor. — Szövetkezetünk megalakulásakor nem volt a sertéstenyésztésnek alapja Ügy kellett megteremteni. Először is vásároltunk 110 anyakocát, s ezek szaporulata révén értük el a jelenlegi állományt. Az anyakocák számát egyébként saját tenyésztésünkből 150-re kívánjuk növelni. A szaporulat nagyobb része hizlalásra kerüL A szaporodási átlag különben hétnyolc malac, amivel egyelőre meg vagyunk elégedve — Magyar fehér és svéd hússertés fajtákat tenyésztünk, s tervezzük, hogy jövőre ezer mássá sertéshúst adunk a közfogyasztásnak. saját erőből Ezek a sertéstenyésztés eredményei —- nagyrészt számokban. De hogy megszülethettek, sok mindent kellett biztosítani. És ehhez a szövetkezet gazdáinak lelkes összefogására volt szükség. A közös gazdaság semmit sem »örökölt-“, mindent saját erőből kellett létrehozni. Először is » sertéseknek kelÉpítkezés Mégy évtized után-Több mint négy évtizedes munka után az elmúlt napokban kezdte meg jól megérdemelt pihenőjét Csécsei Ferenc, a Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalat szakszervezeti bizottságának munkavédelmi felügyelője. Utolsó munkanapján a szakszervezeti bizottság ünnepi ülés keretében búcsúzott el tőle. Megemlékeztek fáradságos, sokrétű munkájáról felelevenítve sok kellemes emléket. A szakszervezeti bizottság titkára a búcsúztatás után átadta az EDOSZ-megyebi- zottság, valamint az ÉDOSZ- központ elismerő oklevelét a munkavédelemben kifejtett jó munkájáért, majd a bizottság nőtagjai virágcsokorral kedveskedtek. Az ezt követő baráti beszélgetés közben a vállalat dolgozói nevében a szocialista címért küzdő Gagarin- brigád fehér szekfűcsokrot nyújtott át, s megígérte, hogy a jövőben az eddiginél jobban őrködnek a dolgozók testi épségén és a munkavédelmi előírások betartásán. A bensőséges ünnepség után igen sok jókívánság közepette, munkatársai kíséretében hagyta el a gyárat és kezdte meg — minden bizonnyal — gondtalan és még sok évig tartó pihenését gyárunk szeretett elvtársa: Csé- > csel Ferenc. Csényi József lett helyet teremteni no meg a többi jószágnak is. Hozzáfogtak hát a központi major kialakításához. A többi közt szerfás hizlalókat építettek, amelyeket mindjárt téliesítettek is. Ma már 2—2 hizlalóval, növen- dékmarha-istállóval. három ser- tésfiaztatóval, egy süldőszállással, ezenkívül lóistállóval, magtárakkal, górékkal dicsekedhetnek a szövetkezet gazdán Takarmánybáxis — részben öntözéssel — A takarmányról hogyan, gondoskodnak? — Negyvennégy vagon árpánk termett, s ebből harmincat takarmányozásra fordítunk. A háromezres baromfiállományunk is sokat fogyaszt A ku- korioatermésünk elég jónak mondható. Előreláthatólag ösz- szesen több mint 70 vagon abraktakarmányunk lesz. Lucernadarával Is etetjük a sertéseket Egyéb »mellékes« takarmányra is számíthatunk, így napraforgó-pogácsára és répaszeletre. Gyors fejlődésük biztosítására táptakarmánnyal is etetjük a sertéseket — Jövőre legalább 200 holdat öntözni akarunk. Az öntözött területen takarmánynövényeket, elsősorban lucernát fogunk termeszteni. >— Nem a mi hibánk, hogy az idén még nem öntözhettük a 200 holdat, hanem e területnek csupán csak valamivel több mint a hetedrészét A nyolc nagy teljesítményű csőkutat saját erőből idejében elkészítettük, a szükséges berendezést azonban nem kaptuk meg. Most már ott tartunk, hogy a berendezés mégis a tulajdonunkban lesz, mivel megállapították, hogy az öntöző víz nem szike- siti el a talajt Ezt viszont előbb is megtehették volna, mert jelentős kárunk származott az ra menne azonban a tagság támogatása nélkűL Ezt tudja 6 is — és büszkén említi munkatársait többek között a sertés- gondozókat: — Heten vannak. Mindnyájan becsületes, jól dolgozó emberek. Brigádvezetőjük, Sklenyó Pál nagy szakértelemmel irányítja a sertések gondozását nevelését Ahogy megalakult a szövetkezet, mind a heten beiratkoztak a szakmunkás tanfolyamra, Jelenleg már a második évet végzik. Tekintettel a jelentős állatállományra, megkérdezzük: van-e külön állattenyésztési agronómus. Mosolyog, miközben válaszol: — Igen. Potó Gyuláné. Tehát a felesége. S megtudjuk azt is. hogy az egyik dunántúli állami gazdaságból augusztus elsején jött a szövetkezetbe a főagronómus. Felesége azelőtt a Dunavecsei Állami Gazdaságban dolgozott, de már solti lakosok mind a ketten. Hatvan] Dániel Tizenkét téma A dunavecsei járási pártbizottság, a Hazafias Népfront járási bizottsága és a TIT közös szervezésében a tél folyamán 12 témából tartanak előadást a különböző falvakban a járás mezőgazdasági szakembereinek továbbképzése céljából. Hátai István lakatos is a kitüntetett dolgozók névsorában szerepel a Bányászati Berendezések Gyárában. Az átképzésből lett szakmunkás ma már a legjobbak közé tartozik. Ha kevés, vagy idő előtt elfogy a lakatosmunka, akkor autogénnel vagy villannyal hegeszt. Teljesítménye az új műszaki normák bevezetése után is 101—103 százalék között váltakozik. Jelenleg a Jugoszláviába szállítandó szénszállító szalag határidő előtti összeállításán fáradozik brigádjának többi tagjaival. Amikor átnyújtották neki a kiváló dolgozó oklevelet, egyúttal elismerték fegyelmezett, pontos, precíz munkáját, társainak nyújott szakmai segítségét. Egy vizsgálat margójára A nemtörődömség és a fegyelmezetlenség melegágya a visszaéléseknek öntözés hiánya miatt. —< A Sákhori-csatoma lecsapol ási munkái is megkezdődnek ebben az évben. Ezáltal szintén nagy területek válnak öntöahetővé. Mi már tervbe vettük egy százholdas legelő öntözését. Tanulnak a sertésgondozók íme, ezek az eredmények, tervek. S a szövetkezet egyik vezetője, a főagronómus, láthatóan odaadó lelkesedéssel dolgozik a szövetkezet eredményednek növeléséért Minden lelkesedés ellenére is nem sokMJnf már többször megírtuk, a Bajad Állami Gazdaság vas- kúti üzemegységében épül az ország legnagyobb bodkombi- aátja. A több év óta készülő üzem feldolgozó részlegében megkezdődött a munka. Naponta 400—500 mázsa szőlőt préselnek ki. (A gépek teljes üzembeállítása után azonban 1600 mázsa szóló bogyózására, sajtolására lesz itt lehetőség.) A pincében — amd teljes egészében jövőre készül el — az idén négyezer hektoliter bort tárolnak, kezelnek megfelelő hőmérsékleten. A borkombdnáit üzemeltetéséhez szükséges nyersanyagot a környező több ezer holdas szőlőterületből biztosítják. A Bajad Állami Gazdaság valóságos sző- lő-monokulturát teremt az üzem körüli nagy kiterjedésű homokon. A régi szőlősök mellett már több mint ezer holdon fejlődik a fiatal telepítés. A táj hagyományainak megfelelően továbbra is a kadarka termesztésére rendezkednek be. Az uralkodó fajtán kívül azonban Ginder Károlyt, a Kecskeméti Vegyesipari Szövetkezet elnökét árdrágító üzérkedés és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt letartóztatta a rendőrség. A történteket illetően nem bocsátkozunk találgatásokba. Visszaéléseire majd a rendőrségi nyomozás derít fényt. Az ügy néhány tanulságát azonban már most levonhatjuk, hiszen a szövetkezet jelenlegi helyzetének vizsgálata sok mindenre magyarázatot ad. A szövetkezet több tagjával beszélgettünk, s véleményüket összegezve írjuk az alábbiakat A kívülállóra a meglepetés erejével hat ez a hír, de a szövetkezet sok tagját nem érte várata hárslevelű, a tramini éa a kékfrankos is helyet kap. A külföldön is kedvelt vörösborból az idén is több száz hektolitert szűnnék; Nagy gondot fordítanak a kadarka levének színeződésére, zamatára. Borászati szakemberek és kutatók irányításával már a második éve kísérleteznék a vörösbor előállításán. Az idén nyolc, egyenként 100 hektoliteres kétrészes kádakban elóarjesztik a vörösbor alapanyagát A estimától megtisztított, összedarált bogyókat három-négy napig hagyják állna, hogy a héj alatt levő vörös szán teljes egészében a lében maradjon. Forrás közben az erjesztő kádak feletti tartályba nyomódik a kadarka mustja, s automatikusan locsolja a szóban levő törkölyt, s így teljesen „kimossa” a héjból a festékanyagot. Erjesztés után megcsapolják a kádakat —, és hordókba csorog a must, amelyből a szokásosnál jóval vörösebb és zamatosabb bort nyernék, (vQ lanul az eset. Ahogy mondani szokták, ez az ügy eső módjára lógott a levegőben. Ginder Károly nagyobb 1 ár bon élt, többet költekezett, mint ezt az elnöki fizetés és más legális jövedelem megengedte volna. Tévedés ne essék! Nem olyan véleményekről van Itt szó, melyeknek hirdetőit az „ugye előre megmondtam” alapján az események mindig igazolnak, hanem azokról, akik még ma is a „ ne szólj szám, nem fáj fejem” elvet vallják. Más tapasztalatok pedig arról győznek meg bennünket, hogy sajnos, a szövetkezet nem minden tagja vont le megfelelő következtetést Ginder Károly ügyéből. Egyesek beszélgetésének nem az a témája, hogy szégyenletes csorba esett a szövetkezet hírnevén, a mozgalom becsületén, hanem azt találgatják, vajon ki jelenthette fel az elnököt? Mi viszont azt kerestük, annak okait kutattuk, ami lehetővé tette, hogy az elnök visszaéljen beosztásával. íme a válasz: A Kecskeméti Vegyesipari Szövetkezetben vajmi kevéssé van biztosítva a közös vagyon védelme. Bár a népi ellenőrzés még 1958- ban felhívta figyelmüket a gondosabb anyaggazdálkodásra, a szövetkezet vagyonának szervezett védésére, a figyelmeztetést nem szívlelték meg. A városban tizenegy helyen működnek a szövetkezet részlegei, s központi raktár hiányában alkalomszerűen tárolják a drága anyagokat. Nemrégen még anyagbevéte- lezési és anyagfelhasználási bizonylatokat sem használtak a szövetkezetben. Mivel nincs központi raktár, az anyagkivételezés jelenleg is megoldatlan. A szétszórtság esetenként azt eredményezi, hogy a szövetkezet nagyobb árukészleteket tárol, mint azt az ereje és a rendeletek megengednék. Máskor viszont egyes anyagok beszerzése okoz problémát a vezetésnek. Helytelenítjük azt a gyakorlatot is, ami szeptemberig honolt a szövetkezetben. A részlegvezetők nem a szövetkezet érdekei, hanem a saját elgondolásaik szerint költekeztek, vásároltak. A könyvelésnek így sosem volt tiszta képe a szövetkezet vagyoni helyzetéről, a bank pedig kénytelen volt pénzügyi megszigorításokat alkalmazni. Most érkeztek el addig, hogy 100 forinton felüli értéket, csak a főkönyvelő engedélyével vásárolhatnak a részlegvezetők. Ma is megoldatlan azonban az egyes részlegek munkájának műszaki összefogása, a termelés tervszerű irányítása, holott több mint 100 fő dolgozik a szövetkezetben. Az említett hibák következménye világosan mérhető a termelés, elsősorban pedig a termelékenység alakulásán. Feltűnő eltérések vannak a® egyes tagok teljesítményei között. Ha pedig a bérfizetési Jegyzeteket hasonlítjuk a részlegek havi teljesítményéhez, meglepődve tapasztaljuk, hogy kevesebb munkáért is felvették a több fizetést A munkafegyelem és a munka szeretet© terén sok- mindent rendezni kell a szövetkezetben. De van más rendezni ra16 1au Évek óta több mint 50 ezer forint értékű kesztyű fekszik eladatlanul rakárukon. E nagy érték sorsával eddig nem sokat törődtek. Ez is arra mutat, hogy a volt elnök mindennel törő- döt, csak a szövetkezet erősítésével nem. ímivaló volna még, hiszen M szövetkezetben sok minden sürgeti az erős, hozzáértő és becsületes vezetést. A tanulságot azonban így is levonhatjuk Ginder Károly esetéből: A nemtörődömség és a fegyelem hiánya melegágya a visszaéléseknek, Sándor Géza (vnnrr<¥nvi*i*i********" * “ *"*“* Már az Idén négyezer hektoliter bort tárolnak a oaikáti b&tkombinátban. 1