Petőfi Népe, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-26 / 253. szám
1961. október 26. csütörtök 1. OKI* Egyre több olvasója van a Petőfi Népének Kiskunfélegyházán A városi pártszervezet a helyi gazdasági és társadalmi szervek propagandistáival néhány héttel ezelőtt megbeszélte lapunk őszi fejlesztésének tervét és máris igen kedvező kezdeti sikerekről számolhatunk be. Már néhány szervtől beérkezett lapunkra megrendelőlap, s ezzel hetvennel nőtt előfizetőink száma. Különösen szép eredményeket értek el az Autójavító Ktsz-nél Lugossi László, a Műanyag Gyárban Zombor Gábor, a Gépgyárban Kanyó László és az Építőipari Ktsz-nél Szabó József elvtársak. A terjesztési munkából ezenfelül a postás dolgozók is kivették részüket. Az őszi fejlesztési munka során felajánlották, hogy havonta egy vasárnap délelőttöt, az újság kihordásával foglalkozó kézbesítők még egy szombat délutánt is, rendes munkájukon felül, új előfizetők gyűjtésére fordítanak. Az első ilyen agitá- ciós napot múlt vasárnap tartották meg és ennék eredményeként 31 Népszabadság, 44 Petőfi Népe, 44 Szabad Föld és 19 egyéb lapra szereztek új előfizetőt. Különösen kitűnt Cserép Anna, Lugosi Jánosné, Tapodi László és Kiss 1. József, akik 28 új előfizetőt gyűjtöttek. Itt említjük meg Kiss I. József postás kézbesítő múlt havi kimagasló eredményét, aki a tanulóifjúság körében a Magyar Ifjúságra sok új előfizetőt gyűjtött. — ts — r Hatáság előtti rágalmazásért, sikkasztásért, csalásért került ismét a bíróság elé Alig töltötte be a huszadik életévét, megismerkedett a börtönnel, ahová csaláséit került nyolc hónapra. 1917-et írtak akkor. Három évvel később hasonló bűncselekményért közel kétévi börtönnel és ötévi jogvesztéssel sújtotta a bíród ítélet. Aztán —i a legtöbbször csalás miatt — két-háromn-négy évenként újra meg újra a vádlottak padjára került. Eléggé sokatmondó múlt. S milyöl a jelene? Az immár 64. évét taposó Polesznyák A, Zoltán (Kecskemét, Kisfái 157.) megint a börtönbüntetésnél kötött ki. Az ötvenes évek elején a közellátás érdekeit veszélyeztető bűncselekmények miatt ítélték el, legutóbb pedig még tovább ment. A múlt év tavaszán levelet írt a Kecskeméti Városi Tanács V. B. elnökhelyettesének, melyben közölte, hogy a helyi II. Rákóczi Tsz vezetői súlyos bűncselekményeket követnek el és a szövetkezetét jogellenesen saját céljaikra használják fel. Utána nem átallt magának a földművelésügyi miniszternek is levelet küldeni, súlyosan rágalmazva a Rákóczi Tsz vezetőit. Ugyanakkoi a miniszter figyelmébe ajánlotta, hogy ő hosszú éveken át egy 23 ezer holdas gazdaság vezetője volt, s hogy a kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Tsz egyszemélyi vezetését is nagyszerűen el tudná látni. Leveled nyomán vizsgálat indult. Ekkor derült ki: azért rágalmazta bűncselekmények elkövetésével a tsz vezetőit, hogy őket munkakörükből elmozdítsák és helyükre őt -»-nevezzék ki«. Rágalmazó levelek irogatása közben más módon is szerencsét próbált. Ez év februárjában — azt állítva, hogy a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályáról küldték — megjelent a helyi Petőfi Tsz alakuló közgyűlésén. Közölte, hogy a mezőgazdasági osztály véleménye szerint helyes volna, ha őt a szövetkezetben főkönyvelői munkakörben foglalkoztatnák. A közös gazdaságban fel is vették, az elnöki jövedelem 80 százalékát képező fizetéssel. Ilyen minőségben alig másfélhónapos működése közben nyugdíjjárulék, baleseti biztosítás és betegségi biztosítási díj címén 8623 forintot szedett be a tsz- gazdáktól. Ebből az összegből 5437 forintot nyomban a saját céljaira költött el, a sikkasztás azonban liam-r kiderült. Azonnali hatállyal történő elbocsátása után »összeköttetéseire« és »rokoni kapcsolataira« hivatkozással fenyegette meg a tsz vezetőit, ha az ügyét el nem simítják. Végül még egy bizonyíték, hogy a csalásra kínálkozó alkalmat soha nem szalasztotta el Polesznyák: idős Poór Sándor, a kecskeméti II; Rákóczi Tsz tagja évek óta orvosi kezelés alatt áll. Poór Sándor és családja régebb idő óta jó kapcsolatot tartott fenn Polesznyák A. Zoltánnal. Idős Poór Sándor- né még a múlt év nyarán többször megkérte őt, hogy kísérje el a férjét az orvoshoz. Egy ilyen alkalommal Polesznyák fondorlattal pénzt csalt ki idős Poór Sándortól, mondván, a vizsgálatokért 100 forintot kért az orvos, »SZTK alapon ki nem írható külföldi gyógyszerért« pedig 180 forintot kell fizetni. A hazug embert azonban hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Polesznyák is rajtavesztett, amikor a másodszor is kért »vizsgálati és gyógyszerdíjat« nem rá bízták, hanem Poór Sándorné személyesen vitte fel a dologról mit sem sejtő orvoshoz. íme, Polesznyák Aladár Zoltán legutóbbi búniajstroma, melyért ezúttal két év négy hónapi börtönnel, egyes jogaitól öt évre való eltiltással sújtotta a bíróság és kötelezte az 5437 forint kártérítésre és a bűnügyi költségek megtérítésére. Az ítélet nem jogerős. P. T. D0000000000<xx>00000000<x)0c5000000<y.000cxx)0c PETŐFI NEPB A Magyar Szocialista Munkásoflrt Böc.s-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság, ’eleiős szerkesztő Weither Dámeu Kiadja: a Petőfi Néoe Lapkiadó Vállalat, Felelős kiadó- Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi tetefonközpontt 26-19 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38. Belpolitikai rovat: 11-22. Kiadóhivatal: Kecskemét Szabadság tér l a. Telei on: 17-09 Terjeszti a Magvar Posta. Előfizethető: • helyi postahivataloknál *05 kézbe sttőknéi. Előfizetési díj 1 hónapra 1? forint. tfaes-Kisk-jn megvet Mvomda v. Kecskemét. — Telefon: 11-85. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Pénteken este 7 órakor megnyitó előadás. Bánk bán Katona József bérlet Mozik Műsora Október 26-án, csütörtökön: Baja Központi: Varázs emberke, Baja Uránia: Egy katona meg egy fél, Dunavecse: Riksakuli, Izsák: Kővirág, Jánoshalma: Lejtőn, Kalocsa: Rocco és fivérei, Kecel: Soha többé! Kecskemét Árpád: A piros autó utasai, Kecskemét Városi: Megöltek egy leányt, Kiskőrös: Mi édesanyánk, Kiskunfélegyháza: Pedró kapitány vidám hadjárata, Kiskunhalas: Soha többé! Kiskunmajsa: öt töltényhüvely, Szabadszállás: Feltámadás, Ti- szakécske Petőfi: A csinos férj, Tiszakécske Tisza: Matróz a rakétában. Apróhirdetések HÁZTARTÁSBAN Jártas bejárónőt felveszek november 1-re. Jelentkezés 18 óra után. Dr. Kovács Jenő, Kecskemét, Rákóczi út 4. 6267 VÁSÁROZOK, kereskedők, figyelem! DKW Furgon eladó. Kecskemét, Nap utca 2, _________ 6261 GE NERÁT-OZOTT Balilla, új gumik» kai, elfogadható áron eladó. Megtekinthető 29-én. vasárnap délelőtt 10— 12 óra között Kecskeméten az SZTK elgtt-________________ 3615 MO TORKERÉKPÁR eladó: Gépírást vállalok. Baditz Pál, Miskolc, Tass u. 13. szám. 6207 STINGL zongora, legmodernebb, Xlll-as típus, igényesnek eladó. — Nagykőrös, Rákóczi u. 12. Középső lakás. 3580 Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Bálint Lajos műfordítónak kulturális munkássága elismeréséül, 75. születésnapja alkalmából a Munkaérdemrend kitüntetést adományozta. A kitüntetést szerdán Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese nyújtotta át »AMIT A SZÖVETKEZETEKRŐL TUDNI KELL« A Kincses Könyvek sorozatában most jelent meg »Amit a szövetkezetekről tudni kell« című kézikönyv. Ez a kiadvány a szövetkezeti tagok tanácsadója, olyan könyv, amely választ ad a szövetkezetek mindennapos életévéi kapcsolatos kérdésekre. Útmutatást nyújt a munkaszervezést illetően, ismerteti a szövetkezés fontosabb elvi kérdéseit, s a háztáji gazdaságokkal, a jövedelem elosztásával, a szövetkezeti tagok nyugdíjazásával és adózásával kapcsolatos legfontosabb problémák megoldásának módját. Az egyes fejezetek a szövetkezeti mozgalom jelentőségével, a szövetkezeti gazdálkodás alap- elveivel és módszereivel, a földművesszövetkezeti élettel s a kisipari szövetkezetek működésével foglalkoznak kimerítően. A kézikönyv ára 9 forint; kapható a járási székhelyeken Tevő szövetkezeti könyvesboltokban, falusi könyvterjesztőknél és könyvbizományosoknál. Gőz- és iermáSfürdő Kiskunfélegyháza Fürdőnk szeretettel várja egészséges és gyógyulni kívánó vendégeit. Medence, zuhany és kádfürdőnk 45 fokos és .35 fokos termálvízzel üzemel. Gyógyhatása alkalmas reumatikus megbetegedések kezelésére. ÜZEMELTETÉS: Medence, zuhany és hőlégkamrák: Csütörtök, péntek, szombat nők és férfiak részére 10-től 19 óráig. (E napokon a fürdőruha használata kötelező.) Vasárnap 8-tól 12-ig csak férfiak részére. Vasárnap 13-tól 19 óráig csak nők részére. Csütörtök, péntek, szombat 10—19 óráig. 5 Kádfürdő: Vasárnap 8-tól 19 óráig. Igazgatóság. § naptAr 196T. október 26, csütörtök. Névnap: Dömötör. Napkelte: 6 óra 18 perc. Napnyugta: 16 óra 37 perc. • — Tanácstagi beszámolót tartanak október 26-án este 6 órakor a Hűtőház nagytermében Mócza Imre. Szeesei Teréz és Imre Gábor tanácstagok. Október 27-én délután 5 órakor a Kuruc téri iskolában pedig Fekete József, Nagymarosi Kálmán, Szóda Mihályné és Bod- vai Sándorné tanácstagok tar» tanak beszámolót — Ma, október 26-án, csütörtökön délután 6 órai kezdettel Horthy bekapcsolódása a II. világháborúba címmel dr. Karsay Elek előadást tart a TIT kecskeméti klubjában. — A BAJAI atlétikai versenypálya építéséhez a megyei tanács százezer forinttal járul hozzá. Baján javítják a meglevő sportpályát is. Az építkezést jövőre kezdik meg. — Rendezik Sükösdön a Baj- csy-Zsilinszky utcát. A Hosszúhegyi Állami Gazdaság földgyalugépei éjjel-nappal munkában vannak, s néhány nap múlva teljesen megváltozik az utca eddigi vízmosásos, gödrös képe. — A BUDAPESTI Kamarakórus Bácsbokodon vendégszerepei október 29-én. Az előadást a járási tanács művelődési osztálya szervezi. — Épül Vaskúíon az FMSZ járási termelő cukrászdája. Innen látják majd el, előreláthatólag 1962 tavaszától kezdve, süteményekkel és félkész fagylalttal a járás valamennyi földművesszövetkezeti cukrászdáját. — Autó helyett a börtönben ül. Folyamatosan sikkasztott a Jászberényi Vasipari Vállalat pénztárából Szikora László, Márkus Jenő művezető tudtával. Szikora bevallotta, hogy gépkocsit akart vásárolni, ahhoz kellett volna a 46 ezer forint. A bíróság kétévi börtön- büntetésre, cinkostársát pedig 9 havi börtönre ítélte. — Kölnit lopott az önkiszolgáló boltból. Gazsi Gizella Kecskemét, Úttörő u. 7. szám alatti lakos ez év augusztusában az 1106-os számú önkiszolgáló boltban egy üveg 12 forintos kölnit a kosár helyett a — zsebébe tett A városi tanács igazgatási osztálya 2dO forint pénzbírság megfizetésére ítélte. — HOL VAN a legtöbb orvos a világon? A Szovjetunióban jelenleg több mint 380 ezer orvos dolgozik, vagyis a világ orvosaink egyharmada, Európa orvosainak fele szovjet ember. 1963 végére félmillió orvos lesz a Szovjetunióban. \ — TANÁCSÜLÉSRE hívta össze tagjait a Kecskeméti Városi Tanács. Az október 27-i tanácsülésen megvitatják az 1862. évi község fejlesztési terveket. valamint a költségvetést. Az ideiglenes bizottság jelentést tesz a tanács munkájáról és feladatairól. — VONTATÖHAJÓ — az erdészetnek. Először rendelt vontatóhajót „szárazföldi” vállalat a balatonfüredi hajógyárban. A hajó, amelyet három egyforma teljesítményű motorral szerelnek fel, 20 méter hosszú, karcsú testű lesz. A jövőre elkészülő hajó a folyamokhoz közeli erdők fakitermelésének gazdaságosságát javítja majd. — Egyvágányú magasvasút épül PárizsbBn. A 17 méter hosszú kocsi befogadóképessége 125 fő. A felfüggesztett vonatok sebessége elérheti a 100 kilométert is. — Több mint 31 ezer hektoliter tejet szállítottak eddig a begyűjtőhelyekre a bajai járás termelőszövetkezetei és egyéni tehéntartó gazdái. Ezzel egész évi tervüket 90,4 százalékra teljesítették. — Helyes szépségápolás ősszel és télen címmel, a Lányok, asz- szonyok művelődési köre keretében előadás hangzik el október 26-án délután fél 6 órai kezdettel Kecskeméten, a városi nőtanács helyiségében. — ÜJABB 138 HOLD, eddig mezőgazdasági termelésre csaknem alkalmatlan homokon kezdik meg a gazdálkodást a tiszaújfalui Alkotmány Termelőszövetkezet gazdái. Száz holdon gyümölcsös, 38 holdon pedig szőlő alá forgatják a földet. — Tűz ütött ki Verne Gyula svájci lakásában. Az elmúlt napokban a svájci Sitten városkában tűz ütött ki abban a házban, ahol 1871-ben Verne Gyula lakott hosszabb ideig A nagy francia regényíró múzeumként őrzött lakásában a tűz meglehetősen nagy kárt okozott. — Autóbuszvárótermet építenek Bácsszőlősön községfe.iíesz- tési alapból. A létesítményt, amelyet az év végéig adnak át rendeltetésének, a helybeli termel őszövetkezt építőbrigádja építi. — Négy és félmillió forintot fordítanak megyénk községi tanácsai községiéi lesztési alapjukból 1962-ben út- és járdaépítésre. Az összeg nagy részéből az elhanyagolt részeken építenek járdákat. — Gyors ütemben növekszik Szibéria lakossága. A legutóbbi hét esztendőben a nagy ipari építkező- sekkel és a szűzfőldek hasznosításával párhuzamosan sokan telepedtek meg Szibériában: csaknem 2 millió 700 000-rel növekedett a lakók száma és ez év januárjában elérte a 18 és félmilliót. TELJESÍTETTE az élüzem cím harmadik negyedévi feltételeit a kecskeméti I. sz. megyei postahivatal. A pártsajtó előfizetőnek száma ez idő alatt — a postai dolgozók jó szervező munkájának eredményeként — két és fél százalékkal emelkedett. — Szénporon termesztik a gombát a tatabányai 14-es aknában. Innen látják el gombával a szénbányászati tröszt konyháit. A trágyára nem homokot és kőpart. hanem szénport terítenek, így ugyanis gyorsabban fejlődik a gomba, és tíz nappal korábban érik a termés. — Elkészült a tiszaújfalui Alkotmány Termelőszövetkeret 42 férőhelyes sertésfiaztatója, amelyet 80 ezer forintos értékben a tsz saját építőbrigádja épített. Átadták rendeltetésének a tsz ötezer férőhelyes, saját erőből épített csibenevelőjét is. — A Katona József Színház igazgatósága értesíti kedves közönségét, hogy a pénztárát megnyitotta. Pénztár délelőtt 10—1 óráig, délután 5—fél 8-ig. Egyben kéri az igazgatóság kedves bérlőit, hogy bérleteiket a szervezőirodában haladéktalanul vegyék át. 6263 Várható időjárás csütörtök estig: kisebb felhőátvonulások Nyugaton és északon néhány helyen kevés eső. Élénkülő déli-délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—19 fok között. Távolabbi kilátások: pénteken és szombaton feihősebb idő. nyugati széllel és esőkkel